„Otthonra lelni önmagunkban” – 6 lépés az önelfogadás felé

„Az önelfogadás azt jelenti, hogy igent mondok arra, ami van. Vagyis az önutálat és öncsalás ellentéte. Önelfogadáson azt értem, hogy az érzéseimet, a pozitívakat és a negatívakat egyaránt, a részemnek tekintem. Tehát hogy szabad éreznem. És azt is jelenti, hogy elismerem az erősségeimet, de a korlátaimat is. Mert csak ha elismerem, akkor tudom elfogadni ezeket, és ha akarom, tudok tovább dolgozni rajtuk. Az önelfogadás nem passzív belenyugvás” – írja Stefanie Stahl A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia című könyvében. Talán senki nem fogalmazta még meg ilyen szépen, mennyire fontos, erős alapja lehet az önelfogadás a lelki egészségünknek. Nem véletlen azonban, hogy sokan mégis nehezen engedjük igazán közel magunkhoz ezt a témát.

Támogatott tartalom

Az önelfogadás ugyanis a legtöbbünk életében akkor válik központi kérdéssé, amikor valamit éppen hogy nem tudunk, szeretnénk elfogadni önmagunkkal kapcsolatban. Ez a valami lehet egy külső jegy, egy tünet, betegség vagy állapot; de éppúgy egy tulajdonság, vagy akár valamilyen negatív élmény is. Valami, amiről nehéz kimondani, hogy a részünk, hozzánk tartozik, megtörtént velünk. De még ha ez is a helyzet, az nem jelenti azt, hogy az önelfogadás a „nekem úgysem megy és kész” kategóriába kell, hogy kerüljön az életünkben.

Embernek lenni

Az önelfogadásról gyakran hallhatjuk, olvashatjuk, mennyire fontos az önértékelésünk, a pszichés jóllétünk, a kapcsolataink szempontjából. Ez igaz is, ám a legtöbbször egyfajta abszolút kategória lesz belőle: ha sikerül, minden jó lesz. De mi történik, ha nehezen, vagy egyáltalán nem megy? Erről már kevésbé szól a fáma, és ez bizony könnyen azt a keserű utóízt hagyhatja hátra: „még ezt se tudom megcsinálni”.

Az önelfogadás azonban nem azzal kezdődik és egyben végződik, hogy kimondjuk, „elfogadom magam úgy, ahogy vagyok és kész”. Sokkal inkább egy folyamat, egy aktív viszonyulás önmagunk felé.

Az önelfogadás egyáltalán nem zárja ki azt, hogy lehetnek olyan külső vagy belső tulajdonságaink, amelyeket fejleszteni vagy változtatni szeretnénk – mindössze azt jelenti, hogy eközben nem tévesztjük szem elől azt az alapvető igazságot, hogy emberek vagyunk.

Tökéletlenül

Az emberi mivoltunk része, hogy a testünk folyamatosan változik, formálódik. A testünkkel kapcsolatos élmények kulcsfontosságúak az önelfogadás szempontjából: a bőrproblémák, a testsúlyunk változása, egyes betegségek tünetei megnehezíthetik, hogy valóban jól érezzük magunkat a bőrünkben. Azokban az időszakokban, amikor nem vagyunk megbékélve azzal, amit a tükörben látunk, az önelfogadás is nagyobb feladatnak tűnhet.

Ugyanez igaz akkor is, amikor a belső tükrünkbe tekintünk. Amikor egy nehéz életeseménnyel kell megküzdenünk, vagy éppen egy nem kívánatos tulajdonságunkon, szokásunkon igyekszünk formálni, nem könnyű kimondani azt a bizonyos igent önmagunkra. Pedig ilyenkor van rá a legnagyobb szükségünk.

Az önelfogadás része az is, hogy az emberi mivoltunkkal járó tökéletlenséget nem próbáljuk többé eltagadni, eltakarni, hanem törekszünk arra, hogy megértéssel és együttérzéssel forduljunk felé. Fontos, hogy nem kell beletörődnünk abba, ami rosszat tesz nekünk, vagy nem működik az életünkben. Az önelfogadás arra irányul, hogy megértsük és megérezzük:
nem vagyunk egyek a negatív tulajdonsággal vagy a betegséggel.

Attól, hogy valami pillanatnyilag a részem, az nem azt jelenti, hogy meg is határoz engem. Az énem, önmagam teljessége sokkal több, mint egyetlen külső jegy vagy belső tulajdonság. Az önelfogadás folyamata ennek a teljességnek a felfedezését jelenti.

6 lépés az önelfogadás felé

 „Az önelfogadás azt jelenti, hogy megérted, hogy ember vagy, az emberiség egyetemes útján jársz, és természetesen vannak erősségeid és gyengeségeid. Elfogadod, hogy voltak – és lesznek – kudarcaid és sikereid, de hajlandó vagy elköteleződni a fejlődés irányába. Rájössz, hogy tökéletlennek lenni rendben van, és tudatos döntést hozol arról, hogy nem bántod többé magad minden olyan apróság miatt, amit nem szeretsz magadban; ehelyett elfogadod a tökéletlenségeidet az emberi lét részeként. Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy nem dolgozol bizonyos tulajdonságokon a saját személyes fejlődésed érdekében, de azt igen, hogy lemondasz arról az irreális elképzelésről, hogy valami gond van veled, ha nem vagy tökéletes” – írja egyik cikkében Karyl McBride családterapeuta.

A szakértő írásában azokat a lépéseket is összegyűjtötte, amelyek segítségünkre lehetnek az önelfogadás felé vezető úton.

1. Eldönteni, hogy dolgozol rajta.

Alapvetőnek tűnhet, mégis fontos tudatosan elhatározni, hogy mostantól aktívan teszel azért, hogy könnyebben menjen az önelfogadás. Első lépésként érdemes megfigyelni, milyen belső párbeszédeket folytatsz saját magaddal. Hogyan szólsz magadhoz? Van-e olyasmi, amiért folyton hibáztatod, ostorozod önmagad? Ha szívesen vezetsz naplót, jegyzeteket, akár le is írhatod azokat az üzeneteket, amelyeket saját magadnak küldesz – ez segíthet tisztábban látni a belső kommunikációdat illetően.

2. Mérd fel, milyen múltbeli elakadásokkal, esetleg traumákkal van dolgod.

A legjobb, ha segítséget kérsz ebben a folyamatban; a múltban elszenvedett traumák ugyanis erőteljesen formálják az önmagunkról alkotott képünket. Ha úgy érzed, érintett lehetsz, fordulj segítő szakemberhez a feldolgozásban való támogatásért.

3. Határozd meg, milyen értékek fontosak számodra.

Fogalmazd meg, miben hiszel, milyen értékek mentén szeretnéd élni az életedet és miért. A számodra fontos értékek között szerepelhetnek olyanok, amelyek kiemelt helyet foglaltak el a családod, szüleid értékrendjében is – de meghozhatod azt a döntést is, hogy számodra más jelent prioritást.

4. Törődj a belső gyermekeddel!

Elsősorban azokkal az önmagaddal kapcsolatos negatív hiedelmekkel és üzenetekkel, amelyek már nagyon korán meghatározhatták a képet, amit kialakítottál magadról. A belső gyermekünk lényegében a gyermekkori énünket és a korai tapasztalatainkat testesíti meg. Ha a felnőtt énünk segítségével szólunk hozzá, az sokat segíthet abban, hogy a torzító negatív üzeneteket („Semmiben nem vagyok jó.”) árnyaljuk, és a realitáshoz közelítsük („Vannak dolgok, amikben átlagos vagyok, vannak, amikben jók. Senkinek nem kell mindenben kiválónak lennie. Fejlődni, tanulni mindig lehetséges.”).

5. Ha szükséged van rá, bocsáss meg magadnak.

Ha követtél el olyan hibákat, vagy értek olyan kudarcok, amelyekért a mai napig ostorozod magad, ideje elkezdeni a megbocsátáson dolgozni. A hibáinkból tanulni, vállalni értük a felelősséget fontos, de azzal senkinek (főként magunknak) nem teszünk jót, ha egy életen át büntetjük értük önmagunkat.

6. Próbáld elfogadni a tökéletlenséget.

„Senki nem tökéletes, és senki nem is lehet tökéletes. Tedd fel magadnak a kérdést: ha másoktól nem várom el a tökéletességet, akkor magamtól miért?” – hangsúlyozza McBride.

Otthon lenni önmagadban

„Az önelfogadás szintjén tanuljuk meg, milyen otthonra lelni önmagunkban” – vallja Stefanie Stahl. A német pszichoterapeuta nem véletlenül biztat az önelfogadás gyakorlására szinte minden írásában és könyvében. Ahogyan írja, az önelfogadás hiányát nem csupán az önmagunkkal való kapcsolatunk sínyli meg, de a társunkkal, szeretteinkkel való kapcsolódás minősége is. Ha nem dolgozunk azon, hogy elfogadjuk saját magunkat, lényegében mindenki „gyanús” lesz, aki elfogadó szeretettel fordul felénk – hogyan hihetnénk neki, ha közben szilárd meggyőződésünk, hogy valami baj van velünk?

Az önelfogadás nem mindig könnyű, sőt, akár életünk egyik legnagyobb feladata is lehet. Az érzés azonban, amit általa megtapasztalhatunk, nagyon is megéri az érte tett összes erőfeszítést. Az az érzés, hogy megérkezünk a saját testünkbe, önmagunkhoz; hogy szeretetben és biztonságban tudunk együtt lenni önmagunkkal. Vagy ahogyan Stahl írja:

„Az otthon ugyanis ott van, ahol önmagad lehetsz. Az otthon meghittséget, érzelmi biztonságot, védelmet jelent. Az otthon azt jelenti, hogy odatartozol. Ha otthon vagy önmagadban, akkor odatartozol – kapcsolatban vagy önmagaddal és másokkal. És ez az, ami igazán számít az életben.”