„Egy régi-régi, távoli gyerekről van szó, és a jelen gyermekéről. Benned és bennem laknak, szívünk ajtaja mögött várnak, hogy valami csodálatos dolog történjék…” John Bradshaw-t többek között saját élettörténete és tapasztalatai inspirálták és bátorították arra, hogy visszanyúljon abba a hatalmas, homályos, és sajnos, a legtöbbször nem olyan varázsos birodalomba, amit gyermekkornak hívunk. A “Vissza önmagunkhoz – A bennünk élő gyermek felfedezése” című könyve egy izgalmas, fordulatokkal, felismerésekkel és olykor fájdalmakkal teli kalandra hív, melynek során odafordulunk egykori gyermeki önmagunkhoz, hogy a jelenlegi felnőtt felszabadulhasson a múlt láthatatlan béklyói alól.

Mindannyiunkban lakozik egy gyermek, egy felnőtt és egy szülő – nem egy széthasadt személyiség leírását tartalmazza a mondat, hanem énünk különböző szintjeit, állapotait, melyeket más és más helyzetekben, vagy személyekkel szemben hívunk elő és mutatunk meg. Ezek a részeink együtt alkotják személyiségünket, fontos tapasztalatokat hordoznak, mindegyik különböző funkciót tölt be. A bennünk levő szülő vigyáz, felügyel és gondoskodik saját magunkról és másokról, felelősségteljes felnőttünk pedig dönt, mérlegel és cselekszik.

A gyermeki énünkről összességében hajlamosak vagyunk leértékelő, pejoratív módon beszélni: „Olyan gyerekes vagy!” „Tisztára úgy viselkedsz, mint egy óvodás!” Holott egy gyermek csupa értékes tulajdonságot és képességet rejt magában: kreatív, spontán, őszintén és örömmel rá tud csodálkozni a világra, képes észrevenni az apró csodákat, feltétel nélkül tud szeretni. Bradshaw ezt a részünket „csodagyereknek” nevezi, amely akkor jelenik meg, „ha találkozol egy régi baráttal, ha mélyről felnevetsz, ha spontán alkotsz, vagy ha megtisztelnek egy csodáló pillantással”.

Ha a bennünk élő gyermek dühöng és zajong

Ahhoz, hogy egy gyermek érzelmileg egészségesen tudjon fejlődni és felnőni, tudnia és éreznie kell, hogy a szülei elismerik és értékelik különlegességét, figyelembe veszik és a lehetőségekhez képest megpróbálják kielégíteni egyéni igényeit, valamint hogy szabadon kifejezheti érzéseit és önmagát. Ezek hiányában a szerző szerint sérül az „én vagyok-érzése” –  ilyenkor a gyermek a külvilág jelzései és észlelt elvárásai mentén tanul meg  egy szerepet felvenni és eljátszani, elveszítve a kapcsolatot valódi önmagával.

Az elutasításban és az elhanyagoltságban szerzett sebek nem múlnak el nyomtalanul – a bennünk élő megsértett, mérges és bűntudattal teli gyermek keresni fogja az alkalmat, hogy indulatait, haragját kiadhassa, szégyenének és meg nem értettségének fájdalmát kifejezhesse.

„Amíg nem gyógyítjuk és védelmezzük meg a belső gyermeket, folyton-folyvást ki fogja élni magát, es összezavarja felnőtt életünket” – írja Bradshaw. A bennünk élő gyermek tehát akkor akadályozhat minket, ha a fejlődés valamely szakaszában sérült: ilyenkor nem a megfelelő helyzetekben bújik elő, nem az adott szituációhoz illő, vagy környezetünkre és önmagunkra nézve káros reakciókat ad.  Ilyen megnyilvánulások, viselkedési módok lehetnek Bradshaw leírása szerint a másoktól való túlzott függés, vagyis a kodependencia, a dühkitörések, a túlzott kontrollálás, az intimitástól való félelem, valamint a szenvedélybetegség is.

„Szeretném, ha tudnád, mennyit bántottál…”

A könyv gyanúleltárnak nevezett kérdőíveket ajánl fel annak beazonosítására, hogy a jelenlegi problémánk hátterében mely fejlődési szakaszban szerzett sérülés állhat. Részletesen bemutatott gyakorlatok állnak külön a csecsemő-, a kisded-, az óvodás, az iskolás- és a serdülőkorban elszenvedett sérülések begyógyításához. Ilyen például a szüleinknek vagy belső gyermekünknek szóló levél írása, melyekhez a szerző konkrét eseteket is bemutat, olykor saját sorait megosztva:

„Drága kicsi John,

tudom, hogy nagyon magányos vagy. Tudom, hogy soha nem lehetsz saját magad. Senki nem ismeri igazán azt a csodálatos kisfiút, aki vagy, és senki nem tudja, mit érzel igazából.Mindenkinél jobban tudom, min mentél keresztül! Szeretlek, és azt akarom, hogy mindig velem légy. Megengedem, hogy pont olyan légy, amilyen vagy.

Szeretettel: öreg John”

A belső gyermek meggyógyítása

Bradshaw szerint belső gyermekünk meggyógyításához az első és legfontosabb lépés, hogy segítünk neki  meggyászolni a fejlődéshez szükséges, de ki nem elégített igényeit. Ilyenkor nem csak és kizárólag olyan veszteségekre vagy fájdalmas élményekre gondolhatunk, mint a fizikai vagy szexuális abúzus – ez a folyamat pont arról szól, hogy ne érvénytelenítsük és bagatellizáljuk saját gyermekkori fájdalmunkat, hanem találjuk meg saját történetünkben azokat a pontokat és emlékeket, melyek ahhoz járultak hozzá, hogy önmagunkat egyre kisebbnek, erőtlenebbnek vagy értéktelenebbnek érezzük.

A figyelem, a megértés, a gondoskodás és az elismerő szavak hiánya pont ugyanúgy tudnak fájni, mint a testünkkel való visszaélés.

Ha odafordulunk, meghallgatjuk belső gyermekünket, elismerjük érzései jogosultságát és átéljük azokat, akkor magától be fog indulni egy gyászmunka, melynek során felismerjük veszteségeinket, az elszalasztott lehetőségeinket, „átöleljük megtört szívű gyermekünk magányosságát, és az elvesztett családja, elvesztett gyerekkora feletti feloldatlan bánatát”.

Önmagunk legjobb szülőjévé válni

A jelenből képesek vagyunk kárpótolni belső gyermekünket olyan módon, amelyre mindig is vágyott, megadhatjuk neki azt a figyelmet, törődést és feltétel nélküli szeretetet, amelyet mindig is megérdemelt – „saját gyermeki énednek úgy lehetsz ott, mint egy bölcs, öreg varázsló, egy érett, gondoskodó felnőtt”, vagyis önmagad legjobb szülőjévé válhatsz.

Bradshaw szerint

a belső gyermeket nem elegendő meghallgatni és megérteni, hanem nevelni is kell az „egészséges engedékenyseg” jegyében, védeni őt és megtanítani azokra a dolgokra, amelyeket a megfelelő időben nem sajátított el.

Engedélyt adhatunk neki, hogy ne azokat a régi és ártalmas szabályokat kövesse, amelyek hozzájárultak növekvő szégyenéhez, hanem olyanokat kínálhatunk fel, amelyeket betartva biztonságban érezheti magát.

Néhány ilyen új szabály a szerzőt idézve:

  • “Jó, hogy azt érzed, amit érzel. Az érzések sem nem jók, sem nem rosszak, egyszerűen csak vannak. Nincs senki, aki meg tudja mondani neked, mit kell érezned. Jó és fontos, hogy beszélj az érzésekről.”
  • “Fontos, hogy kifejezd a felelősség kiegyensúlyozott értéket. Ez azt jelenti, hogy elfogadod annak következményeit, amit teszel, és nem fogadod el annak következményeit, amit valaki más tesz.”
  • “Nem baj, hogy hibákat követsz el. A hibák a mi tanáraink, segítenek tanulni”.
  • “Nem baj, hogy vannak problémaid – meg kell oldani őket. Nem baj, hogy vannak konfliktusaid – fel kell oldani őket.”

Az érzések gyógyulása folyamat, nem esemény

A könyv ezen kívül számos tanácsot, ötletet tartalmaz, különböző gyakorlatokat mutat be a meditációtól kezdve a készséglistán át egészen a megerősítő állításokig. A szerző azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a gyakorlatok kiegészítő, másodlagos szerepet töltenek be, önmagukban nem pótolnak semmilyen önsegítő csoportot vagy terápiát. A belső gyermekkel való kapcsolat felvételéhez, a múlttal való szembenézéshez és a gyermekkorban szerzett sebek meggyógyításához érdemes  szakember segítségét és támogatását kérni – a gyermekkori élmények átélését, az eddig elnyomott érzések felszínre törését és megtapasztalását nem hiába hívja Bradshaw eredendő fájdalommunkának.

A gyászmunka során az indulatok és a harag elengedése érdekében fontos szem előtt tartani azt is, hogy szüleink minden esetben és helyzetben azt adták, amire képesek voltak, és ami csak tőlük tellett. Elképzelhető, hogy bennük is lakott egy sérült gyermek, akinek a kielégítetlen érzelmi igényei túl hangosak és erősek voltak. A gyászmunkában azonban az a mérvadó, ami történt, nem a szülők esetleges jószándéka. Szabad dühösnek lenni, lehet kiabálni és ordítani, de nem muszáj. A gyászfolyamathoz tartozó érzéseket érezni kell – toporzékolni, tombolni, zokogni, izzadni és remegni: az érzések gyógyulása folyamat, nem esemény. A végéhez közeledve pedig a szerző szerint a következőket érezhetjük:

„Ahol azelőtt csak félelmetes üresség volt, most az életerő kibontakozó gazdagsága van. Ez nem hazatérés, hiszen ez az otthon soha nem létezett. Ez az otthon feltalálása.”

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről. 

Szólj hozzá!
Brunner Zsanett Anna

Brunner Zsanett Anna

Hihetetlenül szerencsésnek gondolja magát, mert mindig is egyértelmű volt számára, hogy írni szeretne és emberekkel foglalkozni, és ezt meg is tudta valósítani. Pszichológusként nyitottsága és lelkesedése viszi előre, a környezete szerint 180 fokos fordulatokat tud venni, pedig számára természetes, hogy foglalkozik pszichiátriai betegekkel, függőkkel és autizmussal élőkkel is – hiszen minden érdekli, ami emberi. Mindig azt látja a vele szemben ülőben, amilyen valójában ő, a félelmek rétege alatt. Általában szeret egyszerre több mindent csinálni, de azért a nyugalmat is nagyon tudja élvezni.
Brunner Zsanett Anna

Pin It on Pinterest