Orvosok, akik nem csak kezelnek: gyógyítanak – A Vakcinainfó csoport szakértőivel beszélgettünk

Információt nyújtanak egészségről, betegségről; szakmailag hiteles, mégis empatikus válaszokkal szolgálnak immár hetvenezer ember kérdéseire. Humorral, szerethetően, és mindezt ingyen, a (kevéske) szabadidejük terhére. Ők a Vakcinainfó – Az orvos válaszol Facebook csoport szakorvosai, akikkel most az Egészségértés Díj közönségszavazásának apropóján beszélgettünk, hiszen ők is a jelöltek között szerepelnek, és azt hiszem, elmondhatjuk: minden elismerést megérdemelnek a munkájukért. Olyan orvosok ők, akik nem csak kezelnek, de gyógyítanak is – minket, az egészségügyet, és néha egymást is.

Dr. Pukoli Dániel neurológus, és Dr. László Dániel szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvost kérdeztük arról, hogyan működik együtt egy csaknem negyvenfős orvoscsapat az online térben, milyen érzés minden nap legalább száz új kérdéssel szembesülni – és persze arról, hogy jön mindehhez a pörkölt.

Amikor 2021-ben csatlakoztam a csoporthoz, még javában tartott a COVID-járvány, és az Önökhöz intézett kérdések zöme is erre vonatkozott. Ha jól emlékszem, akkor még talán harmadennyi tagot sem számlált a csoport – gondolták volna akkor, hogy valaha egy ekkora közösséggé fejlődik?

Dr. Pukoli Dániel: Nem, ezt nem láttuk előre. 2018-ban indítottam magát a csoportot, de akkor ez még inkább egy technikai megvalósítás volt, tartalom nem nagyon került ki. Jöttek tagok, de pár száz főnél nem volt nagyobb a létszám. Néhány kollégával válaszolgattunk a kérdésekre, de 2019 végéig gyakorlatilag halott volt a csoport.

2020 márciusában, amikor megérkezett a COVID, és korlátozásra kerültek a szakrendelők, az egészségügyi ellátás, kérdésessé vált, hogyan jutnak majd információhoz a betegek ebben a nehéz helyzetben. Ekkor döntöttem úgy egy kolléganőmmel, hogy mindenképpen szükség lesz még több szakértőre, akik segítenek. Ők pedig jöttek – és jött az áradat is.

Hány kérdést kapnak most egy átlagos napon?

Dr. László Dániel: Nagyjából nyolcvan-száz kérdés érkezik – és ennek durván a fele olyan, ami kiengedhető. Rengeteg olyan kérdés van, amit a tagok nem is látnak. Ennek az egyik leggyakoribb oka, hogy azok nem felelnek meg a csoport szabályainak. A másik ok az, ha olyan kérdés érkezik, amire nem tudunk választ adni anélkül, hogy megvizsgálnánk az illetőt. Előfordul az is, hogy egy folyamatban lévő kivizsgálás egyetlen leletét megosztva szeretne valaki mindenre kiterjedő választ kapni, vagy kórházban fekvő beteg állapotát kellene véleményeznünk – ilyenkor nem tudunk segíteni.

Nagyon megnehezíti az online tér a munkájukat?

Dr. L. D.: Az információszerzés nehezebb. A kérdezőről én annyit tudok, amennyit ő maga leír. Ebben nagy egyéni különbségek vannak. Van, aki meg tudja fogalmazni a lényeget három-négy mondatban, és van, aki kevésbé – így aztán időnként elbeszélünk egymás mellett.

Dr. Pukoli Dániel neurológus szakorvos

Dr. P. D.: Ha a Facebook-on történő tanácsadás dialógus lenne, mint ahogyan az egy klasszikus orvos-beteg látogatás esetében történik, sokkal többet tudnánk kérdezni, és pontosabb tanáccsal szolgálni. Így gyakorlatilag egy monológot kapunk, egy leírást. A lehetőség pedig, hogy visszakérdezzünk, korlátozott, mivel napi negyven-ötven kérdésnél lehetetlen lenne végigkövetni a további kommenteket. Inkább arra törekszünk, hogy lehetőleg egy kérdés, és a megjelölt szakorvostól egy válasz legyen minden posztnál.

Ha már szóba kerültek a különböző szakorvosok: a csoportban a legváltozatosabb szakterületek képviselőit látjuk példás együttműködésben dolgozni – van olyan közös pont, ami Önöket, mint kollégákat összefűzi?

Dr. P. D.: Igen, a pörkölt. (nevetnek) De a viccet félretéve: kezdettől fogva az volt a célunk, hogy a medicina minden ágát le tudjuk fedni különböző szakorvosok, rezidensek segítségével. Örülünk is, mert most 36-an vagyunk, a legkülönbözőbb területekről, és talán csak idegsebészünk és szívsebészünk nincs a csoportban.

Ez fantasztikus, de bocsánat: pörkölt?

Dr. P. D.: Ez Köles László kollégánk kakaspörköltjét jelenti, ami akkor készül, amikor évente háromszor-négyszer összefutunk nála az orvoscsapat tagjaival. A háttérben ugyanis mi folyamatos kapcsolatban vagyunk egymással, találkozunk, beszélgetünk, több közös chatünk is van.

Hogyan épült az Önök közössége? Hogyan csatlakoztak azok az orvosok, akik úgy döntöttek, ők is segíteni szeretnének a munkájukban?

Dr. László Dániel szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvos

Dr. L. D.: A legtöbben véletlenül. Persze volt, aki megkeresett minket, hogy ez a kezdeményezés neki is tetszik, szívesen csatlakozna, de a legtöbben úgy indultak, hogy válaszoltak egy posztra. Ezért aztán kaptak is rögtön egy némítást (hiszen megszegték a csoportszabályzatot) – és egy üzenetet tőlem, hogy ha komolyan gondolják, szeretettel várjuk őket.

A mostani csapat szerencsére elég stabil, kicsi a fluktuáció. Az persze változó, ki mennyire intenzíven vesz részt a csoport életében. Vannak közöttünk, akik elsősorban a hozzájuk intézett kérdésekre válaszolnak, és a munka többi részében, például a moderálásban nem vesznek részt.

Annak idején Az Év Embere videójukban említették, hogy sokszor napi két órát is igénybe vesz a csoport működtetése – mindezt a szabadidejükből. Gondolom, ennek elég nagy része a moderálás is.

Dr. L. D.:  Ez is több részből áll, az egyiket például úgy hívjuk, hogy „söprögetés” – a söprögetők minden nap végén végigmennek az összes nyitott kérdésen, lezárják, amit lehet. Ahol még választ vár valaki, azt egy külön ennek dedikált chatben jelzik az adott kollégának. Komoly munka ez, folyamatos utánkövetést igényel; ez megint csak az a része a csoport működtetésének, amit a tagok nem is látnak.

Mi ad motivációt Önöknek ahhoz, hogy azt az irdatlan munkát, amit egy ekkora és ennyire aktív csoport működtetése jelent, továbbra is végezzék, ráadásul a szabadidejük terhére?

Dr. P. D.: A késő esti „végignézők” gyakran olyan kolléganőink, akik GYES-en vannak, babát várnak, ezért ebben az időszakban éppen be tudnak segíteni. A napi két óra egyébként nem mindig két óra; én például neurológia témában naponta legfeljebb két-három kérdésben vagyok megszólítva a csoportban. Ezeknek a megválaszolása végiggondolással, utánaolvasással együtt 20-30 perc – én úgy érzem, ez nem olyan sok idő.

De a lényeg, hogy szeretem, szeretjük ezt csinálni. Minden kolléga, aki a csoportban válaszol, nagyon empatikus, segítőkész, és azon van, hogy segítse a hozzánk fordulókat.

Ezek szerint a pörkölt mellett ez is egy közös pont Önökben. Hatással volt a csoport arra, ahogyan a mindennapi munkájukat végzik? Észrevettek valamilyen változást?

Dr. P. D.: Nekem kezdetben nagyon sokat adott, hogy mivel semmit nem tudtunk sem a COVID-ról, sem a vakcinákról, szó szerint rákényszerültünk, hogy tanuljunk, folyamatosan frissítsük a tudásunkat.

Dr. L. D.: Így van, és ebben sokat segített, hogy a legjobbkor csatlakozott a csoporthoz az ország egyik legokosabb infektológusa, aki többedmagával részt vett a COVID-protokoll megírásában is.

Dr. P. D.: Amikor már nem csak a járvánnyal kapcsolatos kérdések jöttek, azt vettem észre magamon, hogy türelmesebb lettem a betegeimmel. Megértettem, milyen fontos őket tényleg végighallgatni; hogy nem mindig az a lényeges, amiről én úgy gondolom, hogy az. Sokszor akár a „kell-e aggódnom” kérdés megválaszolása is elég, ha valakinek megnyugtatásra van szüksége.

Orvosként az ember mindig úgy érzi, muszáj a betegével megértetnie a betegsége egész patomechanizmusát, vagyis hogy miért alakult az ki, és hogyan kell kezelni. Pedig sokszor elég csak arra az egyetlen kérdésre válaszolni, amitől a beteg megnyugszik. Nekem ezt tanította ez a csoport.

Dr. L. D.: Én rengeteget tanultam a csoportból. A kollégák válaszaiból, a háttérben zajló szakmai párbeszédből – sok újdonságot tanultam infektológiából, belgyógyászatból, még neurológiából is, pedig az igazán távol esik a megszokott területemtől. Olyan dolgok ezek, amiket az ember természetesen megtanul az egyetemen, de akkor még nem feltétlenül tudja mihez kötni, és nem mélyül úgy el a tudása, mint a mindennapi gyakorlat során. Amióta a csoport létezik, magabiztosabb vagyok a saját határterületeimen.

Nem is beszélve arról, hogy mi is kérünk ám egymástól tanácsot. Ha észreveszünk magunkon valamit, ugyanúgy egymást is megkérdezzük, kell-e aggódni, vehetünk-e még tartós tejet. (nevet) Szívesen mondanám azt is, hogy rengeteg beteggel találkozom, akik a csoportnak köszönhetően sokkal tudatosabbak, felkészültek, de ez egyelőre sajnos még nem igaz. De ha csak öt embernek tudtunk segíteni, akik megértenek valamit, amit addig nem, már megérte.

Nem véletlenül használtam a beszélgetésünk elején a ’közösség’ szót, amikor a csoportra utaltam, hiszen a „kell-e aggódni” és a tartós tej is olyan fordulatok, amik igazi belsős poénokká váltak az évek során. Csakúgy, mint a híres Lajoskás cikkek, és a többi videó, összefoglaló a csoportban, amelyekkel komoly egészségnevelési feladatot látnak el a Vakcinainfó szakértői. Hogy tapasztalják, szükség van ezekre, vagy kicsit kevesebb már az egészséggel kapcsolatos tévhit?

Dr. P. D.: Tévhitek vannak, voltak és lesznek – eltüntetni biztosan nem tudjuk őket. De igyekszünk tőlünk telhetően beszélni azokról, amik a leggyakrabban előfordulnak, mint például a vitaminokkal, vagy a különböző alternatív gyógymódokkal kapcsolatosak. Ezeknek a terjedését teljesen megállítani nem tudjuk, de célunk legalább valamennyire fékezni.

Dr. L. D.: A legnagyobb nehézséget sokszor az jelenti, hogy a tévhitek fenntartásában komolyan érdekelt az, aki valamit árul.

Ha csak a pszichológiára gondolunk, néha sokkal könnyebb egy szorongó betegnek azt elfogadnia, hogy napi kétszer egy szem kamu csodabogyótól majd meggyógyul, mint azt, hogy klinikai szakpszichológushoz kell fordulnia és terápiára járni. Az időigényes, sokba kerül, mit mond majd a szomszéd néni arra, hogy én pszichológushoz járok – mennyivel egyszerűbb csak beszedni valamit. Ugyanezt látjuk mi is az orvoslás területén, és ez bizony a járvány idején is így volt.

Busás haszonra tettek szert páran, akik az oltásellenes hazugságok terjesztésével mások egészségét és életét veszélyeztették.

Dr. P. D.: Gyakran látjuk ezt például a daganatos betegségekkel küzdők esetében is. Aki valamilyen csodaszert árul, sokszor megtiltja a hagyományos, bizonyítékokon alapuló kezelések alkalmazását a hozzá fordulóknak. Ez pedig egy betegnek akár az életébe is kerülhet.

A célok között ott szerepel tehát a tévhitek terjedésének megfékezése. Milyen terveik vannak még? Hogyan látják a csoport jövőjét?

Dr. P. D.: Folytatjuk, ez egészen biztos. A csoport megmarad a megszokott formájában, ingyenesen, bárki számára hozzáférhetően.

Dr. L. D.: Amivel kapcsolatban vannak még ötleteink, az az orvoscsapat. Igazi ritkaság egy ennyire sokszínű tanácsadó csoport, aki lefedi a medicina szinte minden területét. És ami a legfontosabb, hogy egy olyan csapat ez, aki folyamatos kommunikációban van. Az egészségügyi ellátásban sokszor éppen a társszakmák közötti kommunikáció hiánya jelent gondot; és ez nem magyar specifikum, az egész világon probléma. Az egyes specialisták külön-külön vizsgálják a beteget, ki ezt, ki azt, de sokszor hiányzik az az orvos, aki az eredményeket integrálni tudja, és ez alapján javaslatot tenni a kezelés megkezdésére.

Dr. P. D.: Lényegében egy kicsit Dr. House-jellegű szakembereket lehetne ide elképzelni, rájuk lenne szükség. Másrészt maga a specialista személye is izgalmas kérdés, hiszen az adott szakterületeken belül is eltérő, ki mivel foglalkozik elsősorban. Az integráló szerepét betöltő „Dr. House”-ok mellett a megfelelő specialista is rendkívül fontos lenne.

Dr. L. D.:  Pontosan, a specialistákat igénylő betegutakat nagyon le lehetne rövidíteni, hogy kevesebb kört fussanak a betegek. Ehhez pedig megvan a tudásunk a csoporton belül, de a Facebook egész biztosan nem alkalmas arra, hogy használni is tudjuk. A mi csapatunknak nagy erőssége a szakterületek közötti folyamatos kommunikáció; már csak meg kell találnunk azt a konstrukciót, amiben tovább tudjuk ezt vinni – de ez a kérdés egyelőre még a tervezőasztalon van.