„Hála vagy panasz?” – ez a kérdés áll nálunk a középpontban szeptemberben. Ahogy a hála pozitív, úgy a panaszkodás negatív hatásairól rengeteget hallhatunk és olvashatunk – ám vajon tényleg olyan távol ál egymástól ez a két fogalom? Lehetséges, hogy ha jobban belegondolunk, mindkettőnek megtalálhatjuk a helyét, akár még az építő hatását is az életünkben? Ebben segít most nekünk biblioterapeuta szakértőnk, Gaál Szilvia – és persze az irodalom.
Nemrégiben végeztem egy kis közvéleménykutatást az ismerőseim körében: megkérdeztem, ki hogyan definiálná a panasz fogalmát. Ezek a beszélgetések önmagukban is olyanok voltak, mint egy-egy irodalomterápiás foglalkozás: az értelmezések annyifélék, mint a szivárvány színei, és hallgatva őket világossá válik, hogy mennyi különböző élettapasztalat húzódik meg a hátterükben.
„Mert minek mozdítaná az ember a kisujját is, ha minden rossz?”
A sok különféle olvasat között azért találtam metszetet, egy közös pontot, ami a panasz fogalmának esetében a következő volt: hogy az valami módon a külső körülmények passzív, egyirányú hibáztatása a történésekkel kapcsolatban, amiből hiányzik a megoldás keresése.
Ahogy Robert Merle írja a Malevil-ben:
“Itt van példának okáért az anyám. Örökösen sopánkodik, prédikál, és vádaskodik, mint a kicsinyes emberek általában. Vád és panasz jó ürügy rá, hogy minden változástól elzárkózzék. Mert minek mozdítaná az ember a kisujját is, ha minden rossz?”
Bár a közvéleménykutatásom eredménye szerint a panasz szó töltete egyértelműen negatív, érdemes lehet elgondolkodnunk azon, ez a saját fogalmaink szerint is így van-e. Vajon tényleg kizárólag ez lehet a helyzet? Vagy elképzelhető, hogy lehet „jól” is panaszkodni?
A pszichológia a ventilláció fogalmát használja arra a jelenségre, amikor a felgyülemlett stresszt, negatív érzéseket “kiszellőztetjük”, megosztjuk valaki mással. A ventilláció lényegében nem más, mint egy olyan “tudatos panaszkodás”, amikor térben és időben behatárolhatóan (értsd: nem szakadatlanul) fejezzük ki az érzéseinket, azonban tudatában vagyunk annak, hogy éppen ventillálunk és a folyamat nem akadályoz a későbbi aktív problémamegoldásban. Jó esetben még hozzá is segít.
A fenti idézet tükrében feltehetjük magunknak azt kérdést is, hogy panaszkodás esetében valóban kizárólag a változástól való elzárkózásról lehet-e szó, esetleg inkább félelemről, rosszul megfogalmazott segítségkérésről, vagy éppen valami másról.
Érdemes lehet elgondolkodni azon is, hogy mi milyen módon szoktunk a világ tudomására hozni a negatív érzéseinket. Gondoljuk végig, mi hogyan panaszkodunk: jól, vagy inkább rosszul? A saját működésünket nézve fontos tudatosítani, mit várunk, mit kapunk a panaszunk után. Ha tudjuk, hogy mi a “célunk” vele, a következő alkalommal megpróbálhatjuk pontosabban megfogalmazni érzéseinket, igényeiket.
„Köszönöm, hogy köszönöm.”
(Fodor Ákos: HÁLA)
Vajon eljuthatunk-e a panasz állapotából a hálához?
A panasz általában külső körülményekre vonatkozik, vagy olyan helyzetekre, amire úgy érezzük, hogy nincs ráhatásunk. Egy panasz így hangzik: ”A (tetszőleges jelző behelyettesíthető) főnököm, már megint rám sózott egy olyan feladatot, amit nem nekem kellene megcsinálnom.”
Vizsgáljuk meg, hogy érzünk-e különbséget, ha a fenti mondat így hangzik: “Nagyon dühösnek érzem magam, mert egy olyan feladatot kell elvégeznem, ami nem fér bele az időmbe/tartok tőle, mert nem csináltam még ilyet…” Így, hogy az érzéseinket fogalmaztuk meg, konkretizáltuk a problémát, már több megoldás is kínálkozik: hosszabb határidőt kérünk, esetleg segítséget az ismeretlen területen.
Ha pedig végképp minden kötél szakad és muszáj megcsinálnunk a ránk bízott munkát adott határidőre, saját kútfőből, akkor még mindig választhatjuk a további panaszkodást, vagy kacérkodhatunk az elfogadás érzésével. Ahogy telik az idő, azt vehetjük észre, hogy a kompetenciánk bővült az adott feladat elvégzésének képességével, ami a jelenlegi munkahelyünkön is előnyhöz juttathat, de akár az önéletrajzunkba is bekerülhet, ha főnökünk már az elviselhetetlenségig szeretné bővíteni kompetenciáinkat…
Robert Fisher Tanítsuk gyerekeinket gondolkodni történetekkel című könyvében, az összegyűjtött és néhol átírt történetek között találunk egy a Jó a rosszban, rossz a jóban címűt.
Egy szegény emberről szól, aki az őt ért események kapcsán óva inti a sopánkodó, vagy éppen hangosan örülő falubelieket annak megítélésétől, hogy szerencse, vagy szerencsétlenség érte őt. Elveszett a lova, ami a falubeliek szerint szerencsétlenség. Majd a lova megkerült és egy ménesnyi vadlovat hozott magával, ami meg szerencsének tűnik. A fia leesik az egyik lóról, miközben be akarja azt törni, és eltöri a lábát – szerencsétlenség. Kitör a háború és a fiút a sérülése miatt nem tudják besorozni – szerencse.
Vizsgáljuk meg a történeten keresztül saját életeseményeinket! Találunk-e olyat, amit az adott pillanatban gondnak minősítettünk, majd később kiderült róla, hogy milyen hasznos volt életünk folyamában? Figyeljük meg az érzéseinket: előfordult-e, hogy ezekért a nehéz pillanatokért később hálát tudtunk adni?
akárhogy,
akár-
mikor: aki nem boldog
éppen:
hálátlan
(Fodor Ákos: MÉRLEG-HAIKU)
A fenti történethez hasonló jelenségre figyelhetünk fel Ady Endre Köszönöm, köszönöm című versében, amely egy istenes vers, de akár ettől elvonatkoztatva is a sorok mögé nézhetünk. Figyeljük meg, hogy milyen érzéseket kelt bennünk, hogy Ady még a súlyos traumákért is hálát ad.
“Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.”
Bár a hála és a panasz első pillantásra egymás tökéletes ellentéteinek tűnhetnek, nem csak az irodalomban, de a saját életeseményeink között is találhatunk példát arra, hogy időnként mégsincs köztük áthidalhatatlan távolság. Ahogy Ady verséből is látszik, a hálát olyankor sem lehetetlen megtalálnunk, amikor úgy tűnik, minden külső körülmény nyomán csak panaszra lenne okunk. És bár a panaszkodásnak is lehet jó oldala, a hála egészségre gyakorolt pozitív hatásait már rengeteg eredmény igazolja. Fodor Ákos haiku-ja szerint pedig még a boldogsághoz vezető út is hálával van kikövezve.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.