Duzzogás, nyafogás, pofavágás, büntető hűvösség, egy jól időzített beszólás – csak hogy párat említsünk azokból az eszközökből, amelyek a passzív-agresszív emberek kommunikációs készletében megtalálhatók. Ezeket a megnyilvánulásokat a kevésbé szerencsések akár napi szinten megtapasztalhatják, és emiatt egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben.
Ez a típusú személyiség ugyanis demonstratívan, mégis „nyájasan“ tudja kinyilvánítani nemtetszését: nem mondja meg szemtől-szembe, hogy nem fog együttműködni, inkább csöndben szabotálja a hadműveletet. Ha úgy vesszük a hozzáállása célravezető: így ugyanis egy szava sem lehet a főnöknek/házastársnak/barátnak/szülőnek, hiszen közvetlenül nem szegül szembe a másik akaratával, akit viszont ez a viselkedés szép lassan az őrületbe kerget. Hogyan lehet kikeveredni ebből az ördögi spirálból? Hogyan boldoguljunk, ha egy passzív-agresszív emberrel van dolgunk?
Hidegháborús övezet
Dr. Randy Peterson kanadai klinikai pszichológus szerint a passzív-agresszív működésmódot az alábbi kulcsmondatokkal lehet jellemezni:
- „áldozat vagyok“
- „sosem ártanék senkinek, bezzeg mindenki belém rúg“
- „nem az én hibám, nem tehettem semmit“
- „nem mondok nemet, de nem is követem az utasításokat“
- „úgysem mondom meg mi bánt, de ne félj, éreztetem hogy gondom van, és végül úgyis elérem amit akarok“
A mentegetőző
Paterson szerint a passzív-agressziónak több válfaja is létezik: a fagyos hangulatban kommunikáló típus mellett van, aki a konfliktusos helyzetet nem őszinteséggel, hanem állandó kiskapukereséssel próbálja megoldani.
Ha például egy passzív-agresszív ember a saját feje után megy és hibázik, akkor valahogy mindig sikerül a mentségére egy önigazoló, mások számára is elfogadható indokot kreálnia. Mindezzel azonban csak azt éri el, hogy sosem tanul meg felelősséget vállalni a döntéseiért, mindig lesz egy újabb, fifikásabb kitaláció, azaz egy könnyebb út ahelyett, hogy őszintén szembenézne a hibáival, vagy nyíltan felvállalná a konfliktusos helyzeteket.
A passzív-agresszív kommunikáció egyik klasszikus, párkapcsolatokra jellemző példája, amikor valaki ráhagyja a másikra, hogy mit nézzenek a moziban, majd az illető látványosan végigunatkozza a filmet, hogy aztán a végén finom utalásokkal a másik tudtára adja, hogy ez egy borzalmas választás volt. A helyzet rém bosszantó tud lenni a másik számára, aki annak ellenére érzi magát rosszul a szituációban, hogy konkrét állítás vagy kérés, amit ő nem tudott teljesíteni, valójában nem hangzott el.
A párkapcsolatok mellett, sajnos a munka világában is gyakran találkozni ezzel a stílussal. A passzív-agresszív kollégára jellemző lehet, hogy egy kérdéses döntéshelyzetben látványosan háttérbe húzódik a megbeszélésen, hogy aztán kávézás, vagy ebéd közben sokat sejtető megjegyzésekkel adja a többiek tudtára, hogy „ő aztán igazán nem akar beleszólni, és nem az ő dolga, de ha a megbeszéltek szerint mennek a dolgok, az úgy biztosan nem lesz jó…”
Mitévők legyünk?
A passzív-agresszív személyek még a legtürelmesebb embereket is képesek pillanatok alatt kihozni a sodrukból. Bár nagy lehet a kísértés, hogy ilyenkor rájuk kiabáljunk, hogy „bökd már ki végre mi a bajod!“, mégis az a legcélravezetőbb, ha erőt veszünk magunkon, és az adott szituációban adekvát technikákat használunk.
Ebben nyújt segítséget a már említett kanadai szakember, aki 5 praktikus tanáccsal lát el minket azzal kapcsolatban, hogy miként menedzseljük azokat a helyzetek, amelyekben egy passzív-agresszív emberrel kell dűlőre jutnunk.
1. Állj ellen
Ha kiszolgálod az igényét, azaz a mentegetőzései előtt „meghajolva“ inkább ráhagyod a dolgokat, akkor biztosra veheted, hogy legközelebb is ugyanitt fogtok tartani. Annak érdekében, hogy ezt megelőzd, próbáld meg visszajelezni, hogy mennyire frusztráló tud lenni ez a fajta viselkedés és kérdezd meg, hogy őszintén/pontosan mi az, amire vágyna.
2. Ne küldd el melegebb éghajlatra!
A passzív-agresszív emberekkel folytatott kommunikáció során gyakran lehet az az érzésünk, hogy kinyílik az a bizonyos bicska a zsebünkben. Ilyenkor nagy önuralomra van szükség annak érdekében, hogy ne kezdjük el a másikat sértegetni, számon kérni. Azonban a vádaskodással vagy az által, hogy támadásba lendülünk, csak saját magunk alatt vágjuk a fát.
Így ugyanis a velünk szemben álló, passzív-agresszív személyt megerősítjük az áldozatszerepében, aminek további hozadéka lehet, hogy ő erre reagálva ránk ragasztja az agresszor címkét.
3. Beszélj a nyelvén!
Fejezd ki magadat az „áldozat“ nyelvén: szavaiddal megértést tükrözz, ne pedig azt, hogy feltétel nélküli elfogadást vársz tőle. Fontos, hogy kritizálás helyett elismerést sugallj. Például elmondhatod, hogy értékeled amit eddig tett, és mutass rá finoman, hogyan lehetne mindezt még jobban csinálni. Így olyan módon motiválhatod, amit nem utasít el csípőből és ráveheted olyan feladat elvégzésére is, amit már rég meg kellett volna oldania – de ha elég ügyesen bánsz a szavakkal, jó kedvvel fog nekilátni.
4. Légy direkt és jutalmazz!
Tedd azt, ami neki nem megy: fogalmazz nyíltan, pontosan, őszintén. (A 3. pont nem azt jelenti, hogy ködösítünk, vagy rébuszokban beszélünk. A titok nyitja, ha más megközelítésből térünk a lényegre!) Mondd el mit is vársz el tőle, és mutass következetességet ebben, ha pedig sikeresen végrehajtotta a rá bízott feladatot, dicsérd meg szóban, apró kedves gesztussal, vagy teljesítsd (egy reális) kérését – így megtanulja, hogy megfelelő viselkedés nem marad jutalom nélkül.
5. Ne büntess, de legyen következmény!
A büntetés, ahogy a gyereknevelésnél sem, ez esetben sem használ, hiszen csak tovább erősíti az illetőt az áldozat szerepében. „Már megint engem büntetnek, pedig nem csináltam semmit/ ahhoz képes amit hibáztam, túlzás amit kaptam.“ Azonban az sem megoldás, ha mindent elnézünk – rá kell vezetni, hogy saját helytelen viselkedésével nem csak neked okoz gondot, hanem magának is: ha megtanulja azt, hogy „hibázni“ lehet, de a vele járó következményekért, és annak kijavításáért ő a felelős, akkor egy idő után jobban oda fog figyelni és jobban igyekszik majd – ez a tanulási folyamat persze mindenkinél eltérő mennyiségű időt vesz igénybe…
A passzív-agresszió megnyilvánulásának sokféle eszköze van, és ezeket – tetszik nem tetszik – időnként szinte mindannyian használjuk. Amikor ilyen szúrós sündisznóvá változunk – érdemes végiggondolni, hogy milyen helyzet vagy szituáció idézte elő bennünk ezt a viselkedést, kire, mire, miért reagálok így, mitől félek?
Ha pedig felismertük saját magunkon a passzív-agresszió jeleit, próbáljunk magunkon erőt venni, rossz érzéseinkkel megbirkózni és tudatosítani, hogy az asszertivitás sokkal kifizetődőbb tud lenni mind saját magunk, mind környezetünk számára.
A passzív-agresszív emberekkel szemben az asszertív emberek ugyanis nyíltan és határozottan elmondják, hogy éppen mit gondolnak, mit kifogásolnak, így általában hatékonyan járnak el ügyeik intézésben, mert egyszerre figyelembe veszik saját és mások igényeit is.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.