Egy gyereknevelési módszer, amely egyszerre emberi és következetes − Interjú Kepes-Végh Júlia Pozitív Fegyelmezés-oktatóval

A gyereknevelésben az egyik legnehezebb egyensúlyban tartani az ösztönöket és a tudatosságot: bízni a saját érzéseinkben, de azért figyelembe venni a tapasztaltabbak tanácsait. Miközben a Pozitív Fegyelmezéssel ismerkedtem, úgy éreztem, éppen a felszabadító középutat találhatják meg benne a szülők. Az ezerféle eszköz közül ugyanis kiválogathatjuk a saját gyerekünk, családunk számára működőképes praktikákat. Az pedig, hogy „pozitívan fegyelmezni” egyenlő az engedékenységgel, tévhit. Kepes-Végh Júliát, a metódus egyik oktatóját hallgatva gyorsan egyértelművé válik: a módszernek, amely megelőzésre épít, tapasztalatokkal tanít és együttműködésre ösztönöz, mindenképp a következetesség a legfontosabb alapköve. Interjú.

Kepes-Végh Júlia

A tág környezetemben és az általam járt virtuális terekben úgy tapasztalom, a Pozitív Fegyelmezés (PF) egyre népszerűbbé válik a kisgyerekes szülők körében. Pedig úgy képzelem, nem könnyű meggyőzni a mai anyukákat, apukákat, annyira sokféle elvvel, könyvvel, gondolattal találkozhatunk a gyereknevelés kapcsán, könnyű megcsömörleni. A pozitív szó a szkeptikusabbakat bizonyára tévútra vezeti: a mai gyerekeknek mindent szabad….

Az egyik leggyakoribb tévhit valóban a túlzott engedékenység, a másik pedig épp az ellenkezője: a fegyelmezés szó sokakban a túlzott szigorúságot idézi fel. Egyikről sincs szó. A Pozitív Fegyelmezés valójában erős szabályokon alapul és következetesebb, mint a tekintélyelvű nevelés. Tény, itt a felnőtt nem büntetéssel éri el, hogy a gyerek azt csinálja, amit ő akar, vagy helyesnek gondol.

A módszer egyik fő pillére a megelőzésre való törekvés: ha valamit el szeretnék kerülni, előre beszélgetek róla a kicsivel. Lefektetem a szabályokat, de ezzel nem dőlök hátra: igyekszem mindig figyelni, úgy rendezni a szituációt, hogy kevés lehetősége legyen elkövetni a megbeszélt „helytelen dolgot”, és megakadályozni, ha mégis megpróbálja.

És ha mégis megtörténik a baj?

Persze, az gyakran megtörténik. Azonban amíg a tekintélyelvű nevelés azt közvetíti, tehetsz rosszat, de büntetést, szidást kapsz érte; a PF azt mondja: inkább így csináld, az neked is és a környezetednek is jobb. Nem leszel éhes, nem fogsz fázni, nem sérülsz meg, nem lesz veszekedés. Ha mégsem sikerül, akkor én, a felnőtt igyekszem együttérezni vele és biztosítani arról, hogy szabad hibázni.

Segítek neki kitalálni, hogy hogyan lehetne helyrehozni vagy legközelebb elkerülni ezt a hibát és ott leszek vele akkor is. Ha sikerül, akkor megtapasztalja a saját sikerét, kompetenciáját, ha nem, akkor gyakorol tovább.

A pozitív szó tehát nem arra utal, hogy csak jó dolgok történnek, hanem sokkal inkább azt hangsúlyozza: arra a viselkedésre fókuszálunk, amit meg szeretnénk tanítani. A fegyelmezés szó itt az eredeti jelentést idézi meg: a jónak mutatása, tanítása.

Nyilván sokan mondhatják erre, hogy alapvetően ez a hozzáállás jellemzi őket szülőként: na, de mikor történt, hogy nevet adtak neki? Honnan ered maga a metódus és mikor jelent meg itthon?

Körülbelül 15 éve Bariné Kazai Zsuzsanna pedagógus hozta be Magyarországra, aki Chicagóban tett vizsgát és az oktatói között volt Dr. Jane Nelsen, a program alapítója, a sokak által ismert hasonló című könyv szerzője. Ő valójában nem kitalált, hanem felidézett és újragondolt egy Alfred Adler és Rudolf Dreikurs által alkalmazott elméletet és módszert, amelynek nevet adott és hétgyermekes pszichológusként oktatóprogramot dolgozott ki hozzá.

Amerikában nem számított akkora újdonságnak, amit megálmodott, hiszen a velejáró attitűdöt már ismerték. Emellett ott már a 20. század legelején sem volt  szokatlan a szülőknek tréningre járni, szülőkörökben átbeszélni a kérdéseiket, együtt megoldást találni a problémáikra. Valójában Adler és Dreikurs könyvei a PF eszköztárát már magukban hordozták, de amikor azokat nem adták ki többet, Nelsen leült és összefoglalta kézikönyvszerűen a tudásukat. Persze aztán ez görgött tovább és alakult az újabb kutatási eredmények hatására.

Te hogyan találkoztál vele?

Egy angol nyelvű nemzetközi családi napköziben dolgoztam, amikor a kollégáimmal szembesültünk egy problémával, amelyet nem tudtunk megoldani. Volt egy harapós kisfiú, akinek semmilyen szeretetteljes módon nem sikerült változtatni a viselkedésén. Emiatt kezdtem keresgélni a különböző módszerek között, így találtam rá Zsuzsára és a PF-re.

Elvégeztem a tanfolyamot és a napközi vezetőjének annyira megtetszett, hogy akkor ott minden pedagógus és szülő kitanulta a módszert. Később Zsuzsát is elhívta ebbe a családi napközibe óvónőnek, itt lett szorosabb a viszonyunk. Amikor anya lettem, akkor kezdtem más szülőknek segíteni a tanácsaimmal, szép lassan pedig magam is tanítani kezdtem.

Mit szólnak hozzá a szülőtársak, amikor kiderül a foglalkozásod? Kikerekednek a szemek, hogy PF-oktató vagy?

Inkább felcsillannak. Abszolút úgy látom, a többség nyitott rá, kérdez és fogékony. Értik a lényeget. Ha a fegyelmezés nem állandó harc, az nemcsak a gyereknek öröm, ez egyértelmű. Amikor konkrét, hosszan elhúzódó probléma kerül elő, akkor pedig igazi megváltás tud lenni a szülőknek egy működő módszer, amelyben  hatékonyabbnak és magabiztosabbnak érezhetik magukat.

Ez utóbbi nagyon fontos. Úgy képzelem, sokan önbizalom hiányában hezitálnak, menjenek –e hasonló tanfolyamra. Elegek ők ehhez? Meg tudják csinálni? Senki nem gondolja magáról, hogy a végtelenségig kedves és türelmes tud lenni.

Nem is kell, a PF nem kér erre senkit. Hibázhatsz, lehetsz ideges: nem arról van szó, hogy nem viselkedhetsz emberként. Sőt! Ha lenne olyan anya és apa, aki sohasem mérges, akkor a gyerek nem tudna indulatkezelést tanulni, fogalma sem lenne, mit kezdjen a saját dühével.

Itt nem az a szabály, hogy nem vagyunk idegesek. Hanem, hogy idegesen nem oldunk meg problémát. A családban mindenki véthet, de ebben az esetben mindenki tud bocsánatot kérni: még anya és apa is. A felelősségvállalás nagyon lényeges eleme ennek a módszernek, amit viszont a gyerekek gyorsan eltanulnak, ha ez a minta.

A workshopokon egyébként külön foglalkozunk vele, hogyan ne kiabáljon, miképpen nyugodjon meg a szülő. Ha pedig ez megtörtént, utána kezdje el megoldani a helyzetet.

Említetted a Pozitív Fegyelmezés könyvet /könyveket? Ezeket hogyan érdemes használni? Egyben elég nehéz olvasmánynak ígérkeznek.

Semmiképpen nem ajánlom a könyvet egy szuszra elolvasni. A kötet 52 alapeszközt tartalmaz, de ha még részletesebben lebontjuk, akár százat is, ezt nehéz feldolgozni egyben. Inkább azt javaslom, fejezetenként vagy 10-20 oldalanként haladjunk. Amikor megismerünk egy-egy eszközt, akkor próbáljuk ki a gyakorlatban egy-két hétig: nézzük meg működik –e, várjuk meg, amíg beépül. Csak ezután haladjunk tovább. Emellett a Pozitív Fegyelmezés könyv abszolút működik kézikönyvként is, tehát egy-egy problémára is kereshetünk benne megoldást.

Mivel ad többet a workshop?

Például a személyes tapasztalatokkal, az életből vett példákkal. Amikor gyakorlati helyzetekben idézem fel az eszközöket, az láthatóan nagyon-nagy segítséget jelent a szülőknek. Sokszor kérnek tőlem konkrét példát, amikor interjúkban, itt-ott mesélek a módszerről. Nehéz ilyet mondani, mert éppen amiatt ennyire gazdag az eszköztár, hogy a megoldás módját mindig adott gyerekre, szituációra lehessen formálni.

De az első kérdés sohasem változik: mit akar a gyerek? Mi a célja adott viselkedéssel? Erre kell rájönni. Ezer oka lehet például egy visszatérő harapdálásnak is. Dühös, ismerkedni próbál, fél? Ha a tünetből indulok: „ne harapj, ne üss!”, az kevés. Amikor tudom, mit akar, onnantól kezdve választok eszközt számára.

Nem véletlen, hogy egyelőre kisgyerekes anyukáknak, apukáknak tartok tanfolyamot: mivel korban a saját gyerekeim is itt tartanak, hitelesebbnek érzem, ha a magam tapasztalataira alapozok. Természetesen a módszer nagyobbaknál, kamaszoknál, sőt még a felnőtt kapcsolatainkban is alkalmazható. Öröm emellett, hogy egyre több pedagógus fordul hozzánk és végzi el Zsuzsánál a kurzust. Egy 16 órás tanfolyam alapvető változást képes hozni az ember életébe, a könyv pedig jó, ha ott a polcon: felidézni, kikeresni, emlékezni a lényegre.

Szóval azt mondod, a PF nemcsak a szülőséggel kapcsolatban ad egyfajta kész attitűdöt, de az emberi kapcsolatainkra összességében jó hatással lehet?

Nyilván maguk az eszközök máshogy hangzanak a kétévessel, mint a nagyszülőkkel, a barátainkkal, a munkatársainkkal, de mindenütt relevánsak. Hiszen lényegében ugyanaz működtet minket felnőttként is: szeretve, elfogadva, elég jónak akarjuk érezni magunkat. A pszichológia mostanra bizonyította, hogy az ember alapvetően jó, jó akar lenni, az pedig, hogy mindenki különböző, teljesen rendben van. Szerencsére a legtöbb népszerű módszer, − mint a kapcsolódó nevelés, a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje könyveken alapuló metódus,  a játékos nevelés vagy az egyszerűbb gyerekkor − ugyanebből az alapvetésből indul ki.

Úgy tudnám megfogalmazni, hogy míg a PF  globális látásmódot ad, mindenről mesél, addig ezek a felsorolt módszerek a nevelés egy-egy ágát részletezik:  a kommunikációt, a játékkal, nevetéssel való fegyelmezést, az ingerek szűrését.  A tapasztalatom egyébként, hogy elméletben és a szívük mélyén egyre többen értenek egyet ezekkel az alapvetésekkel. Mivel azonban a társadalom, amelyben felnőttünk, nagyrészt nem így gondolkodott, nehéz a gyakorlatba átültetni ezt az attitűdöt. Ehhez adunk segítséget a szülőknek.