AdvertisementAdvertisement

„Nem az a jó szülő, aki sose dühös, hanem az, aki tudja kezelni a dühét” – Interjú L. Stipkovits Erikával

Szerző: | 2020. 04. 01. |

„Ügyes vagy! Jól csináltad! Csak így tovább! Szorítok érted! Örülök a sikerednek! Példás a kitartásod! Remek munkát végeztél!” Vajon milyen gyakran halljuk gyermekként ezeket a mondatokat szüleinktől? Sajnos sokszor éppen az ellenkezője történik, és biztatás helyett a szülők saját sebeiket igyekeznek gyógyítani a gyermekeikkel való kapcsolatukban, aminek hatására szorongó, önbizalom-hiányos, bizonytalan felnőttekké válhatnak, akik a saját párkapcsolatukban is nehezen boldogulhatnak. De miért is olyan nehéz jól szeretni? Milyen tipikus szülői mintázatokkal találkozhatunk? Hogyan gyógyíthatóak a családi sebeink? Vajon elég-e  önmagában az elhatározás a változáshoz? Ezekről beszélgettünk L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával és hipnoterapeutával a Szeretettel sebezve – Szülőkről felnőtt gyerekeknek című könyv szerzőjével.

L. Stipkovits Erika

Hogyan tanulunk meg szeretni?

A felnőtt párkapcsolatainkat alapvetően a gyermekkorban kialakult kötődésünk határozza meg. Ezt elsősorban a szüleinkkel való kapcsolat befolyásolja: ők mennyire tudtak szeretetet adni vagy éppen elfogadni. Rájuk pedig a saját szüleik hatottak, tehát mindenképpen többgenerációs rendszerben érdemes gondolkodnunk. Bár nem törvényszerű, hogy pont ugyanazt adjuk tovább, amit kaptunk, ugyanis az azonosulás mellett létezik ellenazonosulás is, amikor a kapott mintával teljesen ellentétes működésmódot veszünk át, ugyanúgy tudattalanul.

Sokan határozzák el kamaszként, hogy biztosan nem akarnak olyanok lenni, mint a szüleik. Aztán valahogy mégsem működik ez az elhatározás ilyen egyszerűen.

Rendszerint a párunk szokott rámutatni, hogy pont úgy viselkedünk, mint az a szülőnk, akinek a mintáját a legkevésbé akartuk követni. Ez fájdalmas felismerés lehet, de érthető is. Olyannyira erős hatással vannak ránk a szüleink és mindaz, amit a családból hozunk, hogy ezt egyetlen döntéssel szinte lehetetlen kikerülni. Például az idomár típusú szülő nagyon kemény elvárásokat támaszt a gyermekével szemben, aki ha azonosul, később maga is így fog viselkedni szülőként, és csak az eredményt fogja jutalmazni.

Viszont ha ellenazonosul, akkor barát típusú szülővé válik, és mindent megenged a gyermekének, aki a végén épp ettől lesz szorongó. Mivel egyáltalán nem kap határokat, ezek hiánya miatt nem fejlődik ki benne a felelősségtudat, így magára marad a világ dolgaiban való eligazodással.

A szülők mellett vannak társadalmi hatások is, amik befolyásolhatnak bennünket a szeretni tudás képességében, a döntő jelentőségű azonban az, amit a családban kapunk – főleg attól a szülőtől, aki a dominánsabb fél.

Milyen a jó szülő? Mit ad a gyermekének?

Senki sem születik jó szülőnek, ez egy hosszú fejlődési folyamat eredménye, amihez tudatos önfejlesztésre van szükség.

A jó szülő tud bátorító lenni: nem irányítja a gyerekét, hanem önállóságra buzdítja, az eredmény helyett pedig azt értékeli, ha a gyermek erőfeszítést tesz. Közben határokat is szab, de nem merev, nem töri le a kreativitást, viszont kimutatja az elégedettségét.

Komoly erőforrás lehet az, ha tud együtt játszani a gyermekével, miközben biztatja is. A közösen megélt öröm pótolhatatlan érték, pláne akkor, ha a szülő ki is mutatja, hogy élvezi az együtt megélt, szép és aktív pillanatokat.

Miért olyan fontos a biztatás? Nem elég az, ha hagyjuk, hogy magától jöjjön rá a gyermek valamire?

Ehhez kapcsolódóan van egy kutatás, ami plasztikusan mutatja a bátorítás hatását. Ebben óvodásoknak kellett egy labirintuson átvinniük egy macit, miközben a szülők segíthették őket. A feladatot azok a gyermekek teljesítették jól, akiket nem utasítottak a szüleik, hanem hasznos kérdésekkel segítették és biztatták őket. Ha elbizonytalanodtak, nem kezdték el őket szidni, hanem érdeklődést mutattak, akár rá is kérdeztek: szerinted most merre lenne érdemes menni?

A biztatás ráadásul fenn is tartotta a kicsik érdeklődését, így nem élték meg kudarcként a tanácstalanságot, hanem azonnal a jó irányt választották. Persze sajnos kevesen olyan szerencsések, hogy kapnak két bátorító szülőt… A jó hír viszont az, hogy bárki képes lehet a fejlődésre, át lehet írni a kevésbé szerencsés szülői működési módjainkat.

Olyan sok nehézség gátolja, hogy jó szülők legyünk. Kimondottan az fogalmazódott meg bennem a könyvét olvasva, hogy nehéz jól szeretni.

Jól szeretni valóban nagyon nehéz. A tudattalan mintáink ugyanis rendkívül erősen belénk ivódnak, hiába akarjuk meghaladni őket. Sok ma a borostyán típusú szülő, aki szinte ráfonódik a gyerekére, túlfélti, túlóvja, ami gátolja az önállóság kialakulását, és csökkent önbizalomhoz vezethet. Ezeknek a gyermekeknek felnőttként gondjuk lehet a frusztráció tűrésével, hajlamosak lehetnek az elkeseredésre, a depresszióra. A háttérben gyakran a szülő magányossága áll – neki van rá szüksége, hogy szinte partnerpótlékként tekintsen a gyermekére.

A szülősítés is gyakori jelenség, ennek a régebbi verziójában a nagyobb család legidősebb gyermekére túl sok feladat hárult, ami nem az életkorának megfelelő terhelést jelentette lelki vagy fizikai értelemben. Ez ma sem ritka, például ha az egyik szülő szerfüggő, és nem képes ellátni a szülői feladatait.

Újabban pedig az is jellemző, hogy válás után a szülő az aktuális párkapcsolati problémáit a gyermekére zúdítja, ami súlyos érzelmi terheket ró az egyébként is nehéz helyzetben lévő kiskorúra. Semmiképp sem a gyermekkel kellene megbeszélni, mi mindennel küzd az aktuális társkapcsolatában a szülő. Ennek az erősebb verziója az, amikor egyenesen szidjuk a másik szülőt a gyermekünknek, ami rendkívül ellentmondásos érzéseket fog kiváltani belőle.

Van olyan szülői viselkedési minta, ami ma különösen jellemző?

Ilyen például a narcisztikus szülő, aki gyakorlatilag folyton gyepálja a gyermekét azzal, hogy ő a legokosabb, a legjobb, például nőként csinosabb a lányánál. Minden csak úgy jó, ahogy ő akarja, különben indulatossá válik, ráadásul az empátiás képessége is csekély. Nagyon gyakori még a mártír típus is, aki folyton áldozatnak láttatja magát.

A társadalmi szintű távolságtartás pedig az üveghegy típusú szülőnél jelenik meg, akinél hiányzik a valódi figyelem, az érintés, a simogatás, ez pedig a receptorok alakulásában is negatív hatásokat eredményez.

Sajnos az agresszív szülő sem ritka, akinek a viselkedése maradandó sérüléseket okoz, már verbális bántalmazás esetén is. Az MR vizsgálatok felvételei is  megmutatják, hogy az érzelmi és stressz reakciók nagyon heves agyi aktivitással járnak az agressziót elszenvedett gyermekeknél, akkor is, ha csak tanúi a  szülők veszekedésének. Ha ők azonosulnak, maguk is agresszív szülőkké válnak, viszont ha ellenazonosulás történik, akkor egy látszólag rendkívül jóságos embert látunk, aki azonban időről időre robban, mert valójában csak elnyomja magában a feszültséget, de attól az még ott van, és dolgozik mélyen legbelül. Érdemes tudni: zsigeri szinten épül be, hogy bizonyos tetteinkre hogyan reagál, vagy éppen nem reagál a szülő.

Ezek a szülőtípusok mennyire vannak jelen letisztult formában?

Valójában sokszor keverednek egymással, ritka, hogy valaki egyértelműen besorolható egyik vagy másik kategóriába. Jellemzően vannak átfedések, de ha látjuk, mi érint bennünket legerőteljesebben, akkor abba az irányba érdemes lépni a negatív minták felülírásában. Hozzáteszem, sosem szándékosan árt egyetlen szülő sem a gyerekének, általában a legmélyebb meggyőződés és a teljes jó szándék vezérel minket, csak nem látunk rá sokszor, hogy valójában egyáltalán nem építünk a viselkedésünkkel.

Mitől függ, hogy valaki felül tudja-e írni a kapott mintákat?

Ez elsősorban azon múlik, mennyire fejlett az önreflexiónk. Ha ez jól működik, akkor viszonylag könnyen képesek lehetünk a változásra, akár szakember bevonása nélkül is, mert hallgatunk a visszajelzésekre. Van azonban olyan, aki egy életen át a másikat hibáztatja, és ezt a hozzáállást akár több házasságon keresztül cipelheti.

Ha mindig azt érezzük, rosszul választottunk, mert valahogy állandóan problémás emberekbe botlunk, az nagyon árulkodó lehet. Volt olyan páciensem, aki az ötödik házassága kapcsán úgy fogalmazott: mindig ugyanott akad meg a lemez. Ilyenkor lehet, hogy a lejátszóval érdemes kezdeni valamit.

Mikor szoktunk szakemberhez fordulni?

Gyakran csak akkor, ha már testi tünetek vannak, például pánikroham esetén. Nem ritkán ezt a mélyen elfojtott feszültség okozza, de lehet a háttérben akár állandósult bűntudat is. Ez utóbbi a mártír típusú szülők gyermekénél gyakori, akivel azt éreztetik, hogy ha nem a szülei akarata szerint cselekszik, akkor nem is szereti őket. A mártír emellett folyton felemlegeti a gyermekéért hozott áldozatokat, és érzelmi függőséget alakít ki, ami szinte elviselhetetlen teher lehet.

Jól értem, hogy sokszor azért nem leszünk jó, bátorító szülők, mert a saját érzelmeinkkel nem bánunk jól?

Az érzelmeknek nagyon fontos szerepük van, és az az egészséges, ha mindenféle érzelmet meg tudunk élni. Alapvetően képesek vagyunk az örömre, a szeretetre, de ha úgy alakul, a szomorúság is kaphat helyet az életünkben. Ha gyász ér, akkor teljesen természetes, ha bánatosak vagyunk. Ha pedig dühöt érzünk, az is rendben van, csak arra figyeljünk, hogy miképp éljük meg!

Szabadon megélhetjük a dühünket, de azt mindenképp tartsuk szem előtt, hogy ne bántsunk meg vele másokat. Ha ilyenkor bezárkózunk a szobába pár percre, ameddig kidühöngjük magunkat, vagy egy dühpárnával vezetjük le a feszültséget az nem lesz romboló, és a gyermek is ezt a mintát sajátítja el.

Nem az a jó szülő, aki sose dühös, hanem az, aki tudja kezelni a dühét. Az érzéseknek a kapcsolódásban is hatalmas szerepük van, hiszen a közösen megélt öröm által fogja érezni a gyermekünk, hogy szeretjük, nem pedig attól, ha pusztán mondogatjuk.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This