Kezdeményezel, vagy inkább csak reagálsz? – A proaktivitásban rejlő lehetőségek

Szerző: | 2020. 05. 29. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

A proaktivitás felkapott kifejezésnek számít, különösen álláskeresés során találkozhatunk vele: a vezetők ugyanis előszeretettel nevezik meg a munkaerővel kapcsolatos elvárásaik egyikeként. Még ha gyakran is olvassuk és halljuk, vajon tudjuk is, mit jelent pontosan a bűvös szó: proaktivitás?

Kezdjük magával a szó jelentésével: „előrelátóan cselekvő, felelősségteljes, önmagáért felelősséget vállaló”. A proaktivitás lényegében a kezdeményezőkészséget jelenti, amely az életünk több területén is megmutatkozhat. Ahogy a legtöbb személyiségvonásunk, úgy a proaktivitás sem egy „igen-nem” tulajdonságunk – inkább egy dimenzióként kell elképzelni, amin valahol elhelyezkedünk.

Proaktív például az az ember, aki fel meri venni a telefont, megírja az emailt, kitölti az űrlapot, beadja  a jelentkezést, vagy éppen bedobja azt a bizonyos ötletet a csapatnak – még azelőtt, hogy a helyzet nyomasztó körülményei, vagy felettese autoritása rákényszerítené. Mer lépéseket tenni azért, hogy kisebb-nagyobb vágyaiból konkrét célok formálódjanak, ezáltal pedig felelősséget vállal, és előrelátóan cselekszik saját maga vagy környezete jóllétéért, fejlődéséért és jövőjéért.

Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van!

A proaktivitást népszerű és széles körben használt kifejezéssé Stephen Covey A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása című sikerkönyve tette. Az eredményes szokások bemutatását ezzel kezdi: „Légy proaktív!”. A szerző könyvében kifejti, hogy a proaktivitás nem egy köznapi értelemben vett szokás, inkább életelveket, úgynevezett paradigmákat foglal magában.

A proaktív személyre jellemző, hogy aktívan vállalja a felelősséget saját életéért, és gyakran az azokon túlmutató dolgokért és kezdeményezésekért is.

A proaktív ember nem elszenvedője, inkább alakítója az eseményeknek, ugyanis saját elhatározásból cselekszik, nem pedig egy külső ingerre reagál. Mivel vannak személyes és számára fontos tervei, ezért elhiszi, hogy a megvalósításukért elsősorban ő a felelős, és hogy rendelkezik kontrollal és befolyással. A proaktív személy általában nem fogadja el azt, hogy nem lehet mit tenni, inkább arra figyel, hogyan lehet választani a lehetőségek közül, amiket az élet dob felé. Mottója valahogy így hangzana: „Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van!”.

A proaktív személyiség egyfajta lendületességet is magában hordoz, mivel tudatában van annak, hogy sorsa alakításának egy jelentős része a személyes döntésein és cselekvésein múlik. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a kontroll nem teljes mértékben az övé, hanem bizonyos esetekben a külső körülmények határozzák meg helyzetét. Amikor nem a számításai szerint alakulnak a dolgok,  azt is el tudja fogadni, és nem hibáztatja magát a kezdeményezésért és az esetleges kudarcért.

Proaktív vagy reaktív?

Covey felhívja a figyelmet arra, hogy elképzelhető, hogy valaki élete egy bizonyos területen aktív és kezdeményező, míg másban inkább reaktív, tehát inkább csak reagál az őt ért ingerekre. Előfordulhat például, hogy valaki munkahelyi környezetben kifejezetten proaktívnak számít, kérés vagy utasítás nélkül cselekszik, azonban a magánéletében egy helyben toporog, és nem teszi meg azokat a lépéseket, amikkel jó eséllyel javíthatna lehetőségein vagy párkapcsolatán.

Amikor reaktív üzemmódban vagyunk, akkor inkább a környezetünk  határozza meg az események alakulását,  míg proaktívként elébe megyünk a dolgoknak. Természetesen időnként ér, és lehet reaktívnak is lenni – a körülményekre való reagálás nem feltétlenül egyenlő a passzivitással vagy a cselekvésképtelenséggel. Amire viszont fontos figyelnünk, hogy ne mindig és mindenre csak  reagáljunk, hanem időről-időre kezdeményezzünk, lendüljünk cselekvésbe és legyünk előrelátóak!

Add meg magadnak a felhatalmazást!

Proaktivitásunk fejlesztésén nem is azért érdemes gondolkodnunk, hogy egy külső elvárásnak megfeleljünk, hanem mert saját életünkben hihetetlen változásokat hozhat.

Ha megadjuk magunknak a felhatalmazást, hogy kezdeményezzünk, kísérletezzünk ötleteink és a realitás tevékeny összekapcsolásával, közelebb kerülhetünk vágyott lehetőségeinkhez, és új távlatok nyílhatnak meg előttünk.

Mindez akkor lehetséges, ha tudatosan kialakított értékrendünk van, így éberek maradhatunk azokra a dolgokra, amelyek számunkra fontosak és jelentősek. Ha pedig hiányoljuk az értékes ingereket és hatásokat, lépéseket tehetünk azok megteremtéséért ahelyett, hogy tétlenül várakoznánk.

Proaktív üzemmód: bekapcsolva!

A következő szempontok segíthetnek abban, hogyan proaktív működésre hangoljuk magunkat:

Mi a küldetésed az életedben? –Romantikusan hangozhat a „küldetés” szó, de az biztos: személyes küldetésünk megtalálása és tudatosítása egyéni felelősségünk és lehetőségünk! Amilyen egyszerű a kérdés, annál mélyebb gondolatok húzódnak meg mögötte, így ennek kimunkálása időt, önreflexiót igényelhet. Ehhez a következőt ajánlom: menj el egy számodra elérhető, szép és inspiráló helyre. Szánj időt arra, hogy a természetre és önmagadra hangolódj, és vesd papírra, hogy mi számodra az élet értelme! Tehát mi az a küldetés, amit te a munkáddal, a hivatásoddal és a magánéleteddel be szeretnél tölteni? Covey saját beszámolója szerint évente felülvizsgálta személyes küldetésnyilatkozatát, alkalmanként napokat szánt az ezen való elmélkedésre, pontosításra, tudatosításra.

Figyelj a szóhasználatodra! Érdemes kerülni azt a szóhasználatot, ami a külső mozgatókra helyezi a fókuszt. Ahelyett, hogy azt mondod: „muszáj megcsinálnom”, vagy „el kell mennem edzeni”, fogalmazz inkább úgy, hogy „úgy döntöttem, megcsinálom!”. A helyes szóhasználat segít abban, hogy tudatában maradj a választási szabadságodnak.

Mik azok a dolgok, amiket halogatsz? Gondold végig, mi lehet az oka a halogatásnak! Ha valami nem egyezik az értékrendeddel, engedd el: húzd ki egyszer és mindenkorra a listából, ami már idejétmúlt, csak valahogy a fejedben ragadt. Azokat a terveidet pedig, amik igenis fontosak a számodra csak éppen halogatod őket, priorizáld és  fogj nekik! Megkönnyebbülést és erőt egyaránt fogsz tapasztalni, ha nekiveselkedsz.

Mi az ami most (is) rajtad múlik? De őszintén. Ha kell, kérj külső segítséget lehetőségeid átvilágításához. Nem veszett el minden, akkor sem, ha esetleg elsőre úgy tűnik – ebben biztos lehetsz. Attól, hogy nem látjuk a fától az erdőt, még ott van.

Hogyan alakíthatóak át eredeti elképzeléseid a helyzet adottságainak megfelelően? Mostanában többször belefutottam egy idézetbe  Darwin-tól, talán már ti is találkoztatok vele: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.” Az elmúlt időszakban a külső körülmények több esetben is felülírhatták számításainkat, de ilyenkor is van lehetőségünk arra, hogy eredeti vágyainkhoz igazodva, egyben alkalmazkodva az új helyzet adottságaihoz, kihozzuk a körülményekből, azt amit lehet.

Használd a kreativitásodat kezdeményezési lehetőségeid körének kiszélesítésére! Igen, kreatív vagy. Akkor is, ha éppen nem érzed magad így, vagy ismersz olyan embereket, akik ezen a téren jobban pezsegnek. Az ember eredendően kreatív lény, ezt már az őskor óta tudjuk, amikor elődeink elkezdtek a barlangok falára rajzolni és eszközöket használni. Egy kreatív fejlődés eredménye az is, ahol most tartunk. Előfordulhat, hogy a benned szunnyadó kreativitás forrása  törmelékes, és ki kell tisztítani, vagy a forráshoz vezető utat nőtte be a gaz.

Forrás: Stephen Covey (2014). A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása. Bagolyvár Trade Kft.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Bakó Eszter
Bakó Eszter, pszichológus, a lelki egészség megőrzésének lelkes aktivistája, a JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány munkatársa. Hisz az életminőségünkért való személyes felelősségvállalás és a jó időben meghozott bátor döntések sorsfordító lehetőségében. E célért, a vízben rendre újjászületik, az erdőkből erőt merít, a hegyekből pedig bátorságot.

Pin It on Pinterest

Share This