Gondoltad volna, hogy a gyermeked nyolcéves koráig a legkönnyebben és legtartalmasabban a rajzolás segítségével kommunikál? Nem tud róla ő sem: észrevétlenül beszél, ha hagyják és ösztönzik, hogy ceruzát fogjon a kezébe. Éppen e tudatalatti, színekből kevert párbeszédre alapoz a módszer, amely a képzőművészetet használja a segítségadás eszközeként. A Pszichoforyou-nak a művészetterápiákról Gyimóthy Gábor terapeuta mesélt.
„Engem valami belső késztetés indított el a rajzolás útján 18 éves koromban. Lassacskán fogalmaztam meg magamnak, hogy mennyire erős segítséget jelentettek a krízisekből, konfliktusokból kilábalni az olajfestmények, a tollgrafikák. Teológiát végeztem, lelkészként működtem hat évig, de miután befejeztem a szolgálatot, jelentkeztem Pécsre a művészetterapeuta képzésre” – meséli Gábor arról, hogyan találta meg a hivatást, amelyet ma is az élete feladatának tekint.
Foglalkozik felnőtt önismereti csoportokkal, dolgozott pszichiátriai betegekkel, illetve a gyerekekkel kapcsolatban is sok tapasztalatot gyűjtött az elmúlt évtizedben. „Attól függetlenül, hogy egészséges vagy születési rendellenességgel világra jött gyerekekkel dolgozunk, az alapvető szabályok nem változnak” – teszi hozzá.
„Az értékelésmentes, teljes elfogadáson alapuló közös alkotás a cél, ahol nem létezik művészi, illetve nem művészi kategória. Tehát minden gondolat helyes és az összes megvalósítási módnak létjogosultsága van.”
Színek nyomában
Ha a gyermek nem találkozott kirívó problémákkal a ceruzafogás terén: például átszoktatott balkezesség, finommotoros gondok, nem érte megszégyenítés a rajzait, akkor természetes számára színekkel feldolgozni, ami éppen történik vele. Nyolcéves korig az elsődleges kommunikációs csatorna a vizualitás, akkor is, ha ez nem tudatos.
A gyerekek körülbelül öt-hatéves koráig minden toll- és ecsetvonásuk érzelemfókuszú, csak arról szól, miképpen érzik ők magukat az adott pillanatban. Lehet, hogy a valóságban nem olyan a háztető, az alma sem lila, vagy csak négy lába van a kutyának. Lényegtelen: a belső világukról sokat megtudhatunk.
Ahogy Gábor mondja, hét-nyolcéves kor körül, az iskolába kerülés időszakában már egyre fontosabbá válik a realisztikus ábrázolás. Ettől függetlenül azonban a rajzolásnak még mindig megmunkáló, feldolgozó, azaz elaboráló hatása van. Akárcsak a szóbeli mese hallgatásának. Éppen ez az a tény, amelyen a terápia módszere alapul.
Mesés kérdésre megrajzolt válasz
A foglalkozás során ugyanis a gyermek nem egy megoldandó feladatot kap, inkább egyfajta indító gondolatot. A terápia lehet célzott, például irányulhat arra, hogy a kicsi feldolgozzon bármilyen aktuális problémát, de a terapeuta erre semmiképpen nem utal konkrétan.
„A kisebbeknél nagyon jól működnek az elvontabb megközelítések: például arra kérem, hogy állatokként vagy elvarázsolt családként ábrázolja magát és a szüleit, testvéreit. A direkt kérdésekkel szinte biztosan falakba ütközünk. Így pedig már bele is kerültünk a mesébe. Attól pedig, hogy a gyerek rajzolás közben nem konkrétan a benne dúló érzelmekről beszél, még azokkal dolgozik”
– szögezi le Gábor.
Ugyanis amikor az ember színeket és formákat keres a dühnek, a szomorúságnak, a félelemnek, az örömnek, nem csinál egyebet, mint a benne és körülötte történteket közvetíti – csak épp más nyelven, mint a beszéd. Az érzelmek megfelelő kommunikációja pedig létfontosságú: hiszen gyerekkortól az egészséges lélek alapját képezi.
Kiknek segíthet a szakember?
Fontos elválasztani az egészséges gyermekeknek, valamint a fejlesztést igénylőknek szóló foglalkozásokat. Utóbbi kapcsán lényeges hangsúlyozni, hogy a fejlesztésnek csupán egy része lehet a művészetterápia.
„A Gézengúz Alapítványnál végeztem hasonló munkát, ahol a születési rendellenességgel élő gyerekek számára szolgált kísérőterápiaként a közös festés. Itt az alkotásnak esősorban a kreatív önbecsülés növelő hatása érvényesült. Nagyon fontos önigazolás számukra, amikor látják, mit képesek létrehozni, a rajzzal, a festéssel, ami ráadásul kikapcsolódás is nekik” – magyarázza a szakember.
És hogy mit szolgálhat a terápia egy egészséges gyermek életében? Például az iskola utáni kreatív feszültség-levezetést, vagy akár megelőző mentálhigiénés foglalkozásként is funkcionálhat. „Akad, akinek az indulatait itt sikerül kiadni, más kikapcsol, kipiheni magát és kicsit megkönnyebbülve fordul a következő rá váró feladat felé. De találkoztam olyan gyermekkel, aki a közös rajzolásokat követően végre elkezdett együttműködni a társaival, akiktől addig inkább elzárkózott. Másról pedig itt derült ki, hogy kifejezett erős művészi érzék rejlik benne” – meséli Gábor.
Mit tehetünk otthon?
A rajzolás természetessége talán ma kissé nehézkesebben érvényesül, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Gábor szerint a tableteket és okostelefonokat nem eltüntetni kell, hiszen a világunk részei, viszont fontos más alternatívát kínálni mellettük. Olyat, amiért dolgozni kell. A szülőre pedig ebből a szempontból igazán nagy szerep hárul.
A készen kapott vizuális élmény helyett borzasztó nehéz a verejtékkel és idővel járó alkotást választani. Pedig a manuális munka pótolhatatlan: a finommotorikának, az agyféltekék összehangolásának leghatékonyabb fejlesztője.
És hogy milyen játékokkal érheti el a család ezt a fajta hasznot és örömöt? Nem téved a szülő, ha ez esetben arra alapoz, hogy néha a legegyszerűbb megoldás egyben a legjobb is.
- Gyurmázzatok! Nem csak vehetsz, készíthetsz is gyurmát sóból, lisztből, ehető (!) ételfestékkel különböző színekben. Itt megtalálod, hogyan.
- Fessetek! Családi kéznyomot, őszi tájat, spricceljtek színeket fogkefével, pingáljatok ünnepi díszt vagy születésnapi dekorációt. A szórakozás garantált.
- Hajtogassatok! Hajót, madarat, nyuszit, fenyőt. Online is sok ötlet vár.
- Színezzetek! Kifestőkönyveket válogathatsz korosztályonként, de magatok is megrajzolhatjátok a mintát.
- Kísérletezzetek! Nagyobb gyerekkel már nyugodtan kipróbálhatjátok együtt a filcet, az akvarellt, a tustintát, sőt a kamasszal még bútort, szobát, ágyat is festhettek közösen. Persze csakis olyanra, amilyenre ő megálmodta. Például így.
Fotó: Flickr, Flickr; Flickr; Flickr
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.