A legkisebb ütés is elég erős ahhoz, hogy a gyermek lelkén nyomot hagyjon

Ha valahol szóba kerül, érdemes-e testi fenyítést alkalmazni a gyereknevelésben, minden kijelentés nyomán parázs vita lángol fel. Vannak, akik úgy érzik, soha nem lennének képesek kezet emelni a gyerekükre, és vannak, akik azt vallják, nincs semmi probléma egy-egy nevelő célzatú, szinte fájdalommentes meglegyintéssel. Egy ötven év adatait feldolgozó új kutatás szerint azonban bármilyen aprónak szánunk-érzünk is egy ütést, a következmények súlyosabbak lehetnek, mint gondolnánk.

Dr. Elizabeth Gershoff, a Texas-i Egyetem pszichológusa kutatásában kifejezetten arra a fegyelmezési formára fókuszált, amelyet az amerikaiak „spanking”-ként tartanak számon, és amelyet magyarul leginkább „elfenekelés”-nek fordíthatnánk. Gershoff és társainak pontos definíciója szerint a spanking a fenékre vagy a végtagokra mért, nyitott tenyérrel történő ütést jelenti. A pontos megfogalmazásra azért volt szükség, mert – mint azt Gershoff is hangsúlyozta – szerették volna elkülöníteni vizsgálatukban a fenyítés ezen formáját azoktól a kategóriáktól, amelyek már fizikai bántalmazásnak minősülnének.

Fegyelmezett vagy bántalmazott?

A spanking, mint fenyítési mód még egyetlen korábbi kutatásban sem kapott kiemelt figyelmet. Ennek egyik oka, hogy tudományos módszerekkel nagyon nehéz kimondottan ezt a testi fenyítési formát mérni, hiszen jellemzően a fizikai büntetés más fajtáival (erősebb ütések, rángatás, szorítás) is társul. A másik ok pedig nem más, mint az emberek többségének megingathatatlannak tűnő véleménye, mely szerint a spanking ártalmatlan.

Gershoff kutatásában a spanking, vagyis a nyitott tenyérrel a gyermekre mért ütés hatásait vizsgálta, több mint 160 ezer eset 50 év alatt összegyűjtött adatainak segítségével. Az eredmények alapján az általuk vizsgált 17, potenciálisan káros következményből 13-mal sikerült kapcsolatot találni, köztük a gyakoribb agresszív megnyilvánulásokkal, antiszociális viselkedéssel és a kognitív nehézségekkel.

„Az eredmények szerint az elfenekelés sokkal inkább vezet – még ha akaratlanul is okozott – negatív következményekhez, mint amennyire növeli az engedelmességet – ami a szülők eredeti célja lenne ezzel a módszerrel” – szögezi le Gershoff.

„Mégis ember lett belőlem”

Gershoff és munkatársai arra is kíváncsiak voltak, mennyire hosszú távúak ezek a negatív következmények. A vizsgálatba ezért olyan felnőtteket is bevontak, akiket gyerekként gyakran elfenekeltek a szüleik. Az eredmények önmagukért beszéltek:

minél sűrűbben tapasztalta meg valaki gyermekkorában a büntetés ezen formáját, felnőttként annál jellemzőbbek voltak rá az antiszociális viselkedésminták, valamint a mentális betegségek tünetei.

Ugyancsak árulkodó, hogy ezek az emberek felnőttként gyakrabban alkalmaztak testi fenyítést a saját gyerekeik esetében is.

A kutatók a felnőttek adatainak vizsgálatával arra kívántak rámutatni, hogy a fizikai büntetés mellett oly gyakran elhangzó érv, mely szerint „Engem is megvertek otthon néha, mégis ember lett belőlem!”, valójában nem túl szerencsés indoklás.

„A társadalom úgy tekint a viszonylag fájdalommentes ütésekre és a fizikai abúzusra, mint két teljesen különböző dologra” – mondja Gershoff. „A kutatási eredmények ezzel szemben azt igazolják, hogy a spanking ugyan valamivel enyhébb, de hasonlóan káros hatással van a gyerekek lelkére, mint a fizikai bántalmazás.”

A gyerek verve jó?

Elizabeth Gershoff mellett más kutatók is kifejeztek már olyan irányú nézeteket, hogy a spanking valójában ugyanúgy fizikai abúzusnak minősül, mint bármilyen erőteljesebb ütés. Ez a kijelentés azonban az emberek többségéből rendszerint óriási felháborodást vált ki.

Az UNICEF egy 2014-es felmérése alapján világszerte a szülők 80%-a alkalmaz enyhébb ütéseket nevelési eszközként. Gershoff szerint ez azért is meglepő, mert mindeddig semmilyen hitelt érdemlő módon nem sikerült bizonyítani, hogy a spanking valóban hatásos viselkedésformáló módszer lenne. Annál több viszont az olyan adat, amely a gyermek pszichés fejlődésére való káros következményeire hívja fel a figyelmet.

Minél gyakrabban alkalmazzák a szülők a testi fenyítés ezen formáját, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a büntetés maradandó, akár az egész további életére kiható nyomot hagy majd a gyerek lelkén, még ha a testén nem is.

Felmerülhet a kérdés: vajon érdemes kockáztatni?

A békés svédek

Svédországban a világon elsőként, 1979-ben tiltották be a testi fenyítés minden, gyerekekkel szemben alkalmazott formáját. Az iskolákban már évekkel korábban, 1958-tól tilos volt a fizikai büntetés, a huszonegy évvel később megszavazott rendelet azonban a svéd családok otthonaira is vonatkozik, és nem csupán a testre vagy arcra adott ütéseket tiltja, hanem a csípést, hajhúzást is.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy börtönbüntetéssel sújtanak mindenkit, aki rácsap a gyereke kezére.

A svéd pedagógusok, gyerekekkel foglalkozó szakemberek azonban rendkívül fontosnak tartották, hogy felhívják a szülők figyelmét a testi fenyítés káros következményeire, és inkább arra bátorítsanak mindenkit, hogy szavakkal rendezze a konfliktusokat, ne fizikai erővel.

Svédország példáját néhány évvel később a szomszédos Finnország és Norvégia, majd 1989-ben Ausztria is követte. Az évek során csaknem ötven további ország vezetett be testi fenyítést tiltó szabályozást. A tiltás mellett felsorakoztatott érvek minden országban hasonlóak: nincs bizonyíték arra, hogy a testi fenyítés valóban működik, ám a gyereknevelés gyakran stresszel teli helyzeteiben nagy a veszélye annak, hogy egy-egy enyhének szánt ütés erőteljesebb bántalmazásba torkollik, így kiemelt figyelmet kell fordítani a fizikai büntetés minden formájára.

Ne bántsd

Ahogy annak idején a svéd, finn, norvég, osztrák szülők fejében, a miénkben is megfogalmazódhatnak kételyek. „Így is elég nehéz már megnevelni egy gyereket, milyen eszközei maradnak így egy pedagógusnak, egy szülőnek?” – gondolhatjuk magunkban a tiltó törvényekről hallva. Vagy egyáltalán: miért szól bele bárki, hogyan neveli az ember a saját gyerekét?

Ha azonban egy módszerről, mint a spanking-ről, bebizonyosodik, hogy több kárt okoz, mint amennyit használ, az azt jelzi, ideje felülvizsgálnunk a berögződött mintáinkat. Ha nincs is tiltva, és a kezünk nyoma talán nem is marad ott a gyerek testén, már tudjuk, hogy a legkisebb ütés is elég erős ahhoz, hogy a lelkén viszont nyomot hagyjon. Mégpedig maradandót. A szavak, a beszélgetés, egy gondosan ápolt, bizalomra épülő szülő-gyerek kapcsolat hatásosabb nevelési eszköz lehet, mint a testi fenyítés bármilyen formája – és egészen más útravalót jelent majd a gyerek további életében.

Fotó: itt, itt és itt