Fogadom, hogy szeretni fogom önmagam – Két film, ami az új évben is segíthet a felszínen maradni

Szerző: | 2021. 12. 29. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 6 perc

A január sokunk számára a fogadalmakról szól. Az új év fényében szeretnénk tiszta lappal indítani, szorgalmasabbak lenni, többet sportolni, kevesebbet idegeskedni apróságok miatt. Az újrakezdésben talán csak azt felejtjük el, hogy hűségesek maradjunk önmagunkhoz. Hiszen a fogadalmaink elsősorban saját magunknak szólnak. Szeretni és tisztelni minden porcikánkat az év összes napján. Ez nem is olyan egyszerű, igaz?

A következő két film nemcsak az önszeretet fontosságára hívja fel a figyelmünket, hanem megtanít befelé figyelni. Ugyanis a saját vágyaink és értékeink feltérképezése nélkül elveszhetünk a feladataink között. Hogyan felelhetnénk meg az élet különböző területein, ha nem vagyunk tisztában a saját képességeinkkel? De talán ami még fontosabb: hogyan várhatjuk el a törődést, ha mi sem törődünk önmagunkkal? Ha mást nem is, akkor ezt az egyet mindenképpen érdemes megfogadnunk az előttünk álló esztendőre.

Icíar Bollaín: Rosa esküvője

Rosa a megértő testvér, a gondoskodó lány, az aggódó édesanya, a szorgalmas munkavállaló, a hűséges barát. Ő az, akire mindenki számíthat, aki az édesanyja halála után összetartja a családot, miközben a saját élete apránként darabokra hullik. Negyvenötéves korában végül elérkezik egy pont, amikor mindent maga mögött hagyva új életet szeretne kezdeni. Elutazik a szülővárosába, ahol azt tervezi, hogy az édesanyja nyomdokaiba lépve kinyitja a régi családi varrodát. Az új kezdetnek pedig megadja a módját. Némi gondolkodás után úgy dönt, hogy egy esküvői szertartás keretein belül örök hűséget fogad annak az embernek, akit a világon mindennél jobban szeretnie kéne: önmagának.

Elsőre bármennyire szokatlannak is tűnhet a főszereplő terve, az esküvő híre tagadhatatlanul felrázza az életét. Miután két hétre eltűnik a világ szeme elől, a környezete kénytelen azzal szembesülni, hogy nélküle semmi sem működik. Ő mégsem adja be a derekát, szembeszállva minden rá nehezedő elvárással, elszántan szervezi az esküvőt, hogy a nagy napon mindenki szeme láttára elköteleződjön önmaga felé.

Ahogyan Rosa a környezetével szemben meghúzza a határokat, úgy kezdenek előtérbe kerülni az egyéni sorosok. Mivel egy emberként magára vette a szerettei problémáit, ezzel csak az összetartozás érzését gyengítette.

Ugyanis a családtagjai hátat fordítanak egymásnak a bajban, nem kommunikálnak egymással, a film vége felé pedig kirajzolódik, hogy hasonló problémákkal küzdenek. Azzal, hogy Rosa a saját életét kezdi el élni, a környezetét arra sarkallja, hogy vállaljon felelősséget a saját tetteiért. Ha tágabb körben értelmezzük, önmagával együtt mindenki mást is felszabadít a tagadás alól.

„Ha tiszteletet és szeretetet akarsz kivívni, először neked kell szeretned és tisztelned magad” – hangzik el az esküvőn.

Rosa felhúzza az ujjára a gyűrűjét – ami az édesanyja gyűszűjéből készült -, majd hangosan elmondja a fogadalmát. A fogadalomban elhangzik, hogy szeretni fogja önmagát, a saját boldogságát helyezi előtérbe és nem lesz többé engedelmes. Persze szeretni önmagunkat korántsem egyszerű, sőt egy életen át tartó folyamat, amelyben meg kell tanulnunk nemet mondani. A nemet mondás mögött többek között a félelem áll, hogy nem maradunk szerethetőek a társaink szemében. Viszont Rosa nem akar többé önmaga és mások elől bujkálni, hanem az élete minden hátralevő percét ki szeretné élvezni, ami a tudatos jelenlét nélkül nem sikerülhet a számára.

A film előzetesét, valamint a teljes filmet itt tudod megnézni.

Gilles Lellouche: Szabadúszók

Nem árt néha elmerülnünk az érzelmeinkben, hogy jobban megértsük azok forrását. Azonban, ha sokáig lubickolunk a saját fájdalmunkban, könnyen a medence mélyén találhatjuk magunkat. A Szabadúszok című film erről is szól. Adott hét férfi, két nő és megannyi lelki probléma; kapuzárási pánik, depresszió, társas magány, önbizalomhiány, kudarcélmény-feldolgozás, számtalan lélektani válság, amely bárki életét megkeserítheti. Azt gondolhatnánk, hogy a felsorolt nehézségek sodorják össze a szereplőket egymással, holott egy sokkal fontosabb cél lebeg a szemük előtt: fennmaradni a felszínen.

A Szabadúszók egyszerre szól egy férfi szinkronúszó csapat életéről – akik egy nagy versenyre készülnek – és egyszerre szól az összetartás fontosságáról. Habár minden szereplőnek megvan a saját gondja, a csapat együttműködése egy kollektív problémára is rávilágít.

Ahhoz, hogy kikecmeregjünk egy-egy válsághelyzetből, az önvizsgálat mellett elengedhetetlen, hogy találjunk sorstársakat, olyan személyeket, akik őszinte figyelemmel, nyílt kommunikációval és ítélkezés nélkül fordulnak felénk.

Ebből a szemszögből nézve az úszóedzések sokkal inkább csoportterápiára hasonlítanak, ahol senki nem tör pálcát a másik felett. Valahol minden szereplő azt érzi, hogy kilóg a társadalomból, nem találja a helyét a világban. Így a versenyzéssel nemcsak egy célt tűznek ki maguk elé, amiért érdemes minden nap kikelni az ágyból, hanem megtalálják a helyüket is. Ettől ugyan a gondjaik nem szűnnek meg létezni, de együtt képesek fennmaradni a víz felszínén. Ez pedig mindennél többet ér.

„Mostantól van egy bizonyosság, amit senki nem kérdőjelezhet meg: bármilyen kevéssé is tudjuk elfogadni, a kör bele tud illeni a négyzetbe. És ez fordítva is igaz.”

A film előzetesét, valamint a teljes filmet itt tudod megnézni.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szép Csenge
Szárnyait bontogató szerző, akit írásaiban a lélek működése mozgat. Szeret nagyokat beszélgetni kis konyhákban, hosszú kirándulásra indulni, régi mozgóképes felvételeket nézni, és titokban reméli, hogy egyszer feltalálják az időutazást. Addig is, a könyvek segítségével fedez fel ismerős és új helyeket.

Pin It on Pinterest

Share This