„Ha elkezdesz beszélni a szexuális nevelésről, az emberek hátrahőkölnek” – A Hintalovon Alapítvány pszichológus szakértőjét kérdeztük

Szerző: | 2019. 11. 06. |

Egy korábbi cikkünkben Könyves Krisztina iskolapszichológust, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pszichológusát a Yelon nevű szexedukációs weboldal és alkalmazás chatügyelet-vezetőjét egy, a napokban bemutatott film kapcsán kérdeztük. A Kontroll nélkül című alkotás tűpontos képet fest arról, hogy milyen kilátástalan helyzetbe kerülnek azok a gyerekek, akik saját hibájukon kívül bekerülnek a gyermekvédelem rendszerébe. A háttérben szinte minden esetben a bántalmazás áll, amitől azonban nem csak a rendszerbe kerülő gyerekek szenvednek: százból tíz gyerekeket érintő szexuális bántalmazásra derül fény, és egyből lesz ügy, miközben a gyerekek az esetek 90%-ban ismerik az elkövetőt.

Mit lehet tudni a bántalmazókról és mit tehetünk annak érdekében, hogy megvédjük a gyerekeinket? Miért számít még mindig tabutémának a szexuális nevelés kérdése és milyen attitűddel érdemes hozzáállni a gyerekek szexualitással kapcsolatos kérdéseihez? Mi az a tudás, amit szülőként mindenképpen érdemes átadnunk nekik ahhoz, hogy meg tudják védeni saját magukat? És mit kell(ene) tennünk társadalmi szinten annak érdekében, hogy egyetlen gyerekkel se történhessen meg, hogy szexuális zaklatják vagy bántalmazzák?

A szóban forgó film cselekménye egyértelműen azt sejteti, hogy a háttérben a bántalmazás áll. Mennyire jellemző, hogy bántalmazás miatt kerülnek átmeneti otthonba a fiatalok, vagy emiatt kérik jogász, esetleg pszichológus szakember segítségét az érintettek?

Szinte mindig. De itt nem feltétlenül csak a fizikai erőszakra kell gondolni. Az elhanyagolás is egyfajta bántalmazás, amitől ugyanúgy sérül a személyiség, mint ahogy attól, ha vered vagy verbálisan bántod. Ez mind-mind traumatizálóan hat a gyerek életére, amitől nem fejlődnek, vagy legalábbis sokkal lassabban, mint azok, akik nem ilyen körülmények között szocializálódnak. Nagyon sok ilyen szomorú történetünk van itt a Yelonban, ahol sokszor csak egy-egy beszélgetés vége felé derül ki, hogy milyen végetlenül kiszolgáltatott helyzetben élnek gyerekek. Rendszeresen keresnek minket olyanok, akik családi erőszak áldozatai, gyakori a szexuális bántalmazás is.

A film vetítését követő kerekasztal-beszélgetésen megosztottál a közönséggel egy ide vonatkozó, megdöbbentő statisztikai adatot: azt mondtad, hogy százból tíz gyerekeket érintő szexuális bántalmazásra derül fény, és egyből lesz ügy. Sok szomorú statisztikai adatról tudunk, de az összes közül ez a legborzasztóbb… Mit tehetünk annak érdekében, hogy egyetlen ilyen eset se fordulhasson elő, vagy ha mégis, akkor ne legyen ekkora a látencia?

A tudást, ami a gyerekeket meg tudja védeni attól, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, a szülők tudják megadni azzal, hogy már óvodás korukban megtanítják őket a bugyiszabályra, és arra, hogy mi az, ami oké, és mi az, ami nem. Hogy szavakat adnak nekik ahhoz, hogy meg tudják nevezni a testrészeiket és meg tudják különböztetni a jó titkokat a rossz titkoktól: meg kell tanítani a gyereknek, hogy vannak jó titkok, ami csak a mienk, amit jó dédelgetni, és vannak a rossz titkok, amitől fáj a hasunk, és rosszul érezzük magunkat tőle. Fontos, hogy tisztában legyenek vele, hogy ezeket a „rossz titkokat” meg kell osztani egy felnőttel, akiben megbíznak. Ez is a szexuális nevelés része.

Az egészséges szexualitásra nevelés programunk a Yelonnál pontosan ezekről a dolgokról szól. Nem arról beszélünk ezeken a foglalkozásokon, hogy hogyan kell szexelni, hanem arról, hogy egy kisgyereknek miket tudsz megadni és hogyan, ahhoz, hogy ő majd egyszer tudjon nemet mondani, hogy tudja, hol vannak a testének a határai, ezeket tudja óvni, és ne menjen bele olyan helyzetekbe, amibe nem szeretne, akkor se, ha egy felnőtt kéri rá.

Ez azért is fontos, mert a szexuálisan bántalmazott gyerekek az esetek 90%-ban ismerik az elkövetőt. Tehát, amikor erről a problémáról beszélünk, akkor nem a mutogatós, ismeretlen bácsitól kell elsősorban félni, akivel „nem állunk szóba”, hanem azoktól a jellemzően felnőtt, heteroszexuális férfiaktól, akik az érintett gyerekekkel napi kapcsolatban vannak, „akikről senki nem gondolta volna, hogy ilyet tesz…”.

Ezért lenne fontos, hogy ha felmerül a gyanú, akkor a szülők higgyenek a gyereküknek, ne kezdjenek el tagadni, ne bagatelizálják ezeket a helyzeteket, és ne az legyen az első reakciójuk, hogy „Te ehhez kicsi vagy, nem értheted, rosszul gondolod.”

Mi az a legfontosabb eszköz, amit a gyerekünknek adhatunk ahhoz, hogy meg tudja magát védeni?

Azon túl, hogy adunk neki szavakat ahhoz, hogy meg tudja nevezni a testrészeit, nagyon fontos, hogy megtanulja felismerni a szükségleteit és azt, hogy neki mi jó és mi rossz.

És ez olyan alapvető dolgoknál kezdődik, hogy ha például egy gyerek azt mondja, hogy nem fázik, és te mégis ráadod a kardigánt, mert te nagy és okos felnőttként azt gondolod, hogy jobban tudod, mikor fázik, azt éred el, hogy a saját szükségleteit nem fogja felismerni. Ugyanez a helyzet az etetéssel: van az a cuki repülős játék, aminek az a lényege, hogy – amikor már a gyerek fülén folyik ki a borsófőzelék, és többször is jelezte, nem kér többet – akkor is rátukmálunk még egy kanállal, mert „egyet anya kedvéért, meg egyet apa kedvéért” is kell még azért enni. Kérdés, hogy ez a gyerek, aki soha nem mondhatott nemet gyerekkorában semmire otthon, hogyan fog nemet mondani 16 évesen egy szórakozóhelyen, ha kiskorában arra szocializálták, hogy egy kis kedvességgel neki bármit be lehet dugdosni a szájába.

Ezen mindig meg szoktak döbbenni a szülők, és azt mondják, hogy „Na, ne már!” Pedig de! Ez pontosan annak a folyamatnak a része, ami oda tereli a gyereket, hogy felnőttként ne legyen saját akarata és ne tudjon nemet mondani.

A Hintalovon Alapítványnak és az azon belül működő Yelonnak köszönhetően szerencsére egyre messzebbre és egyre több emberhez jutnak el a szexuális neveléssel kapcsolatos gondolataitok, tanácsaitok. Ez nagyon sokat számíthat a megelőzés szempontjából, de mit tudtok tenni vagy tanácsolni akkor, amikor egy kiskorú vagy egy fiatal azzal keres meg titeket, hogy őt valamilyen formában bántalmazzák?

Vele vagyunk, meghallgatjuk, és ha van már valamennyi belátása, és egyértelműen jelzi, hogy őt ez zavarja, akkor minden lehetséges információt és segítséget megadunk neki ahhoz, hogy ebből a helyzetből ki tudjon jönni. Csak eddig nehéz eljutni…

Miért?

Azért, mert a legkeményebben bántalmazott, szexuálisan használt gyerek is szívesebben lenne a családjával, mint egy otthonban vagy bárhol máshol. Ez pusztán abból fakad, hogy családhoz kötődik – akkor is, ha az ilyen. Annyi ilyet látunk! Verik őket, használják őket, és ennek ellenére elfogadják, sőt, ragaszkodnak ehhez a helyzethez. Ez azért végtelenül nehéz, mert – mint minden jóérzésű ember – ilyenkor mi is azonnal késztetést érzünk, hogy megmentsük, de abban a pillanatban, ahogy elkezded támadni a szülőt, azonnal a szülők mellé állnak. Ha szembesíted vele, hogy amit apukád veled csinál, az bűncselekmény, akkor azonnal elkezdi védeni, hogy „de hát Apu szeret engem, és rendes.”

Olyan nehéz ezt felfogni… Hogyan lehetséges ez?

Az, hogy ilyen szorosan összekapcsolódik a bántalmazás fogalma a gyerekek fejében a szeretettel, nem véletlen – a bántalmazók, akik hosszú távon, családon belül és rendszeresen bántalmazzák, molesztálják a gyerekeket, tudatosan így keretezik a történteket: „én így szeretlek, és ha te is szeretsz, akkor te is csinálod, és nem mondod el senkinek”. A gyerekek végtelenül alkalmazkodóak akkor, amikor kicsik, elképesztő, hogy mi mindent kibírnak, viszont a következmények később legalább ekkora erővel ütnek vissza a felnőtt éveikben.

Mi az, ami változást hozhat ebbe a helyzetbe? Előbb utóbb azért csak eljön az a pont, amikor a gyerek ebből ki akar lépni.

Amíg a kortárs kapcsolataikban nem áll be egy olyan változás, ami miatt változtatni szeretnének, addig sarokban lehet őket tartani ilyen és ehhez hasonló, bűntudatkeltő mondatokkal. Aztán, ahogy nőnek, jó eséllyel találkoznak olyan helyzetekkel, amelyekben szembesülnek vele, hogy amiben vannak, az nem normális, hogy ezt másképp is lehet.

Társadalmi szinten mit lehet tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb felismerjék a gyerekek, hogy ami történik velük, az távolról sem normális?

A normákat mi alakítjuk ki a gyerekeink életében, tehát ha a lehető legtöbb helyen beszélünk erről, akkor már nagyon sokat tettünk azért, hogy minél hamarabb felismerjék az érintett gyerekek, hogy ami velük és körülöttük történik, az nincs rendben. Csak ehhez az kéne, hogy a szexualitásról lehessen nyíltan és őszintén beszélni, hogy ki merjünk mondani olyan dolgokat, amiket a társadalom még mindig tabusít.

Nálunk a Yelonnál a világ legtermészetesebb dolga, hogy fesztelenül beszélünk erről, de ha kilépsz az utcára, és elkezdesz beszélni a szexualitásról, vagy arról, hogy hogyan kellene ezen a téren edukálni a gyerekeket, az emberek hátrahőkölnek. Ami, ha belegondolunk abba, hogy mennyire túlszexualizált világban élünk, elég nagy nonszensz.

Szerinted mi az oka ennek a konok tabusításnak?

Nem könnyíti a helyzetet a döntéshozatalban domináló konzervatív értékrend, amelynek szerves része a vallás, ami viszont éppen a szexualitás témájáról hallgat mélyen, ez által tabusítja azt – a szexualitásról nem beszélünk, még inkább nem gondolunk rá, vagy ha mégis, akkor meggyónjuk.

Rengeteg olyan kamasszal találkozunk, aki nem tudja megnevezni a nemi szervét. A középsőm, a csúnyám – ilyen szavakat mondanak. Nincsenek szavaik a saját testrészeikre. És az a baj, hogy ezzel a szülők is így vannak, mert velük sem beszélgettek szexuális nevelésről. Emiatt a generációról generációra öröklődő tabusítás miatt sok szülő az iskolától várja a segítséget, mondván, hogy ott majd úgyis lesz felvilágosítás.

Ez viszont azért nem jó stratégia, mert a gyerekek 13-14 évesek, amikor eljutnak az emberi testig biológiaórán, miközben tudjuk, hogy, kutatási adat van arról, hogy a 9-11 éves korosztály harmadik leggyakoribb kereső szava a google-on a pornó. Óriási a szakadék a valóság és a tanulmányaik között, és a fenti okokból kifolyólag a szülő egyáltalán nincs mellettük kontrollként.

Egy képzett pszichológus vagy pedagógus jó eséllyel rendelkezik a kész válaszokkal, van épkézláb stratégiája arra, hogyan lehet ezt a témát közösen átbeszélni, úgy, hogy az mindenki számára komfortos legyen, de – főleg a már említett minták hiányában – ez nem egy könnyű feladvány. Mire érdemes figyelni, ha szülőként, pedagógusként szeretnénk ezt jól csinálni?

Persze, a szülőket is meg lehet érteni, tényleg nem könnyű téma ez – a szexuális nevelés során felmerülő kérdések sokszor kényelmetlenek. Ami biztosan nem szerencsés, az az, ha ilyenkor lezárunk, és elütjük a dolgot egy „Te ehhez még kicsi vagy!” mondattal. Ez a legrosszabb, amit tehetünk, mert ezzel két dolgot érünk el: az egyik, hogy nem fog többet kérdezni, a másik, hogy az interneten kezd el keresgélni. Az utóbbi esetben borítékolható, hogy másodpercek alatt egy pornóoldalon köt ki, ami azért baj, mert a vonatkozó kutatások szerint alig van különbség az érzelmi megélésben akkor, ha végignézetnek veled egy pornófilmet, vagy ha részese vagy az aktusnak. Erre egy hétéves gyerek nyilvánvalóan nincs felkészülve.

Akkor mi a helyes reakció?

Ehelyett mondhatjuk például azt, hogy  „Hú, most jó nehezet kérdeztél, ezt át kell gondolnom!”, vagy „Légy szíves, adj egy kis időt és beszéljünk erről később.” Illetve pontosíthatjuk a kontextust, megkérdezhetjük, miért kérdezi, hol hallotta az adott szót, vagy témát? Ezzel nemcsak időt nyerünk arra, hogy felkészüljünk egy beszélgetésre, amire akkor és ott még nem állunk készen, hanem egy mintát is adunk a gyereknek, aki ez által azt is megtanulja, hogy neki sem kell mindig mindent azonnal tudnia, vagy mindenre fejből válaszolnia – bizonyos helyzetekben lehet időt kérni. Csak aztán fontos, hogy tényleg válaszoljuk meg a kérdést, ne maradjon el az ígért beszélgetés!

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pszichológus szakértőjével készült interjúnk első részét itt olvashatjátok, a szexuális neveléssel kapcsolatos, hasznos és fontos tartalmakat pedig a Yelon.hu oldalán, a Hintalovon Alapítvány online szexedukációs programjának oldalán is találtok. 




Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This