Egy pszichológus küzdelme a negatív gondolataival – Avagy mire taníthat egy szörcsögő radiátor?

Az alábbi írásomban egy saját történetet osztok meg arról, hogy bizony egy pszichológus is esendő emberi lény, így hétköznapi módon tud viselkedni akár egy várva várt utazás során is. A pszichológiai tanulmányok ellenére én is magánemberi minőségemben reagálok, és sérülékeny emberként viselkedem akkor, amikor bevonódom érzelmileg. Amikor viszont kikerülök az érzelmi helyzetből és önreflektív módon elgondolkozom, akkor születnek meg azok a tanmesék is, amiket akár terápiás helyzetben is használok. Erről szól az alábbi írásom, amiben a történet mellett megszólal a tudatalattim és a saját önreflexióm is.

Úgy döntöttünk a párommal, hogy az idei húsvéti időszakot az Olasz és a Francia Riviérán töltjük. Kivételesen egy szervezett utazást választottunk, mert így sokkal több helyre tudtunk eljutni, mint hátizsákosan. A szállás Sanremo egyik legpatinásabb tengerparti hoteljében volt. Bár nem igénylem az efféle luxust, most mégis bele tudtam engedni magam. A program nagyszerűségéhez nem fért kétség, minden nap reggeltől estig utazás, városlátogatás idegenvezetéssel, szabad program, ahol a látnivalók mellett a tenger is mindenképpen főszereplő. Vágytuk már nagyon az utazást, hiszen kiszakadni a mindennapokból, regenerálódni egy pszichológusnak is igazán fontos.

Az első napon kora reggel érkeztünk Torinóba, majd az egész napos városnézés után még 3-4 órás buszúttal, késő este értük el a szállodát, ahol a becsekkolás és kipakolás után fáradtan tértünk nyugovóra. Aznap szép napos időnk volt, de az olaszoknak még láthatóan hűvös. Ez a megállapításunk be is igazolódott, mert a szállodában késő este bekapcsolták a fűtést.

Hirtelen éktelen szörcsögés, bugyogás és zubogás hallatszott a radiátorból, ami nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy elkezdtek fűteni. Minden képzeletet felülmúlt a hangélmény, ami olyan hangerővel tört be a meleg kíséretében a meghittséggel teli szobánkba, hogy a párommal egymás hangját sem hallottuk. Ehhez hasonló élményem évekkel ezelőtt Zimbabwe-ben a Viktória-vízesésnél volt, de az boldog-borzongató és felfoghatatlan élmény volt, ez pedig nagyon fájdalmas.

Fáradtan, elkeseredve, dühösen és csalódottan vettem tudomásul, hogy itt nem fogok tudni elaludni. Ez pont ahhoz hasonló élmény, mint amikor egy fáradt anyuka, akinek minden vágya, hogy álomra hajtsa végre a fejét, nem teheti meg az örökösen felébredő gyermeke miatt.

Ráadásul tudtam, hogy másnap még a mainál is hosszabb és tartalmasabb nap következik. Majd hajnali kettőkor elzárták a radiátort, álomba zuhantam.

Önreflexió: Egyre fáradtabb vagyok, és ezzel arányosan egyre dühösebb. Arról fantáziálok, hogy másnap intézkedni fogok, a sarkamra állok, mert ez igazságtalan, és nem ehhez a helyhez méltó! Minden nagyszerű, de ez a szörcsögő fenevad mindent tönkretesz! Ezt nem fogom annyiban hagyni!

Néhány óra múlva, hajnali ötkor a figyelmes fűtő ismét bekapcsolta a radiátort, hogy a vendégek kellemes meleg szobában ébredhessenek. (Oké, de nem hajnali ötkor szeretnénk!) Így a korai ébredés után ismét fájdalmasan hasított belém az újabb rémisztő felismerés, hogy a szabadságom alatt csupán éjjel kettőtől hajnal ötig fogok tudni aludni.

Tudatalatti: Bea, minél nagyobb és konkrétabb elvárásaid vannak, annál nagyobb csalódás fog érni, ha azok nem teljesülnek majd! Pont úgy gondolkozol erről a szállodáról, mint a rendelődben a párok, akik panaszkodnak egymásra, mindenki véget nem érően sorolja a másik tökéletlenségét. Gondolj arra, hogy mit is szoktál tanítani nekik. Mindenkinek önmagával kell foglalkoznia! Ehelyett te most kislány énállapotban vagy, zsigeri fájdalmat élsz át, nem látod a megoldást, ráadásul el is keseredsz. Hallod az anyukád hangját, aki pontosan azt duruzsolja most is a füledbe, amit kislányként annyiszor hallottál: „Ne hagyd magad, légy talpraesett, el tudod intézni egyedül is! Érted?! E-GY-E-D-ÜL! Ez fáj, nagyon fáj ennek a kislánynak! Még azt sem látod, hogy nem vagy egyedül, hiszen veled van a párod is!

Csak lazulj el, mint az olaszok!

Reggel az első dolgom az volt, hogy elmondtam az idegenvezetőnek a problémát, számítva az empátiájára és arra, hogy intézkedik majd. Ő türelmesen végighallgatott, és azt válaszolta:

„Nézze Bea! Olaszországban vagyunk és itt más a kultúra, mint nálunk. (Tudom, érzem!) Az olaszok lazák. (Igen, láttam a sok összetört autót, a parkolási kultúrát!) Engedje el magát! (Hogyan?! Három óra alvás után?!) Higgye el, semmi sem fog történni, húsvét előtti nap van, a szálloda tele, nincs szabad szoba, a szerelők meg nem dolgoznak ilyenkor. Békéljen meg a helyzettel! Ennél sokkal nagyobb az élmény, minthogy ezzel foglalkozzunk!

Nézze, kék az ég! Ragyogóan süt a nap! Csodálatos a Promenád a pálmaerdőkkel! Remek programjaink vannak! Ne ezzel töltse már az idejét, hogy mérgelődik! Tudja Ön is, hogy a héten majdnem mindennapra esőt mondtak, és lám, ragyogó napsütés van, holnap is az lesz, és már egész hétre ezt jósolják. Csodálatos város Sanremo, és az összes program legalább ennyire csodálatos lesz, köztük az egyik legszebb a festői Cinque Terre! Lazuljon el és élvezze, ne foglalkozzon a radiátorral! Olaszországban vagyunk!”

Önreflexió: Tehetetlen és eszköztelen vagyok, és dühös is. Félek attól, hogy a csalódottság úrrá lesz rajtam. Ezzel együtt megjelenik a bizakodás, igazat kell adnom az idegenvezető szavainak. Csodálatos a reggel, a napfény és a tenger, be kell ismernem, hogy az olasz ’kávé-muffin’ helyett minden képzeletet felülmúló reggelit kaptunk. A langyos szellő cirógat, hangosan nevetünk, szinte félve veszem észre, hogy kezd elillanni a nyomasztó érzés, vagy talán egyszerűen csak nem foglalkozom vele. Bevonódom a pillanat élményeibe, és kissé háttérbe szorul a lelkemben a szörcsögő radiátor problémája.

Tudatalatti: Látod kicsi Bea, pont úgy próbálod megoldani magadban a nehéz érzéseket, mint kislány korodban. Akkor is rákényszerültél, hogy magad oldjad meg a belső konfliktusokat, hiszen sokat voltál egyedül, a szüleid dolgoztak, így sokszor csak magadra számíthattál. Megy ez neked, ne felejtsd el!

A szörcsögést is meg lehet szeretni

Egy nagyszerű, gazdag, és szó szerint is felhőtlen nap után hazaérkezve félelmekkel telve tértünk nyugovóra. A radiátor menetrend szerint késő este elkezdett szörcsögni, bugyogni, hörögni. Én dühös voltam, de már annyira fáradt, hogy könnyűszerrel elaludtam. Reggel már csak derengtek a gyötrő hangok.

Önreflexió: Lám-lám, nem is gondoltam, hogy ennyire toleráns tudok lenni. Igaza van az idegenvezetőnek, páratlan élményben van részünk. Lehet, hogy belefér egy kis tökéletlenség? Még a végén hiányozni fog a bugyogás, vízcsobogás (belső nevetés). Lám-lám, mennyire tudok alkalmazkodni a szokatlan helyzetekhez! A végén még felfedezem, hogy pont olyan bája van ennek, mint amikor egy sármos pasi füle szőrös.

Tudatalatti: Alszom!!!!

A csodálatos olasz panoráma, ami segített elűzni a negatív gondolatokat. Fotó: Bibók Bea

Másnap minden képzeletet felülmúlt az idő, ismét felhőtlen napsütés és 28 fok köszöntött ránk. A reggeli pont olyan fantasztikus volt, mint eddig, a napi programok pedig lenyűgözőek. Az idegenvezető egyre szimpatikusabb, a nevetéseink egyre hangosabbak, az éjszakáink pedig végtelenül csendesek, mert a szállodában harmadnapra végérvényesen kikapcsolták a fűtést.

Önreflexió: Na… miért kapcsoltátok ki? Már egészen megszoktam és megszerettem, már fel sem ébredek és büszke vagyok magamra, mert tudtam alkalmazkodni, már nevetünk is rajta. Közben arról ábrándozunk, hogy otthon is fel kellene erősíteni a radiátor hangjait, olyan meghitté és otthonossá vált (belső mosoly). Ez pont olyan érzés, mint amikor a szőrös fülű sármos pasit annyira megismertem már, hogy mit sem számít a fülében tanyázó szőrtenger, hiszen nem von le semmit az értékéből!

Tudatalatti: Látod, Bea! Már megint tanultál valamit magadról. Örülj az ilyen helyzeteknek, mert a komfortzónádból való kilépés a fejlődés útja! Megint bebizonyítottad, hogy képes vagy a kontrollt kiengedni a kezedből, és bevonódni az értékes és szép pillanatokba!

Mi is történt pszichológiai értelemben?

Nagyon sokat gondolkoztam arról, hogy mi is történt velem, bennem? Hogyan sikerült feloldani önmagamban ezt a belső konfliktust? (Ebben segített a párom pozitív és rugalmas hozzáállása is).

Amikor az ember egy  negatív dolgot helyez figyelmének a fókuszába, akkor beszűkül a gondolkozása. Csak ez létezik számára, és az ehhez kapcsolódó érzelmei. Mivel ez egy negatív külső hatás volt, így azok az érzelmek, amiket megéltem, szintén negatív előjelűek voltak. Akkor kedzett oldódni a belső feszültség, amikor az idegenvezetőnek köszönhetően felvillantak a pozitívumok az „itt és most”-ban, majd ezek valóságos tapasztalatokká váltak. Ezáltal a szűk fókusz kitágult, sokkal nagyobb perspektívában szemlélhettem és élhettem át az élményeket, és a beszűkült érzelmi állapot mély fájdalma megszűnt.

Ez pont olyan, mint amikor a felnőttkori életünkben valami hasonló dolog történik velünk, mint kisgyermekként. Ilyenkor először zsigeri fájdalmat élünk át, pont olyat, ami kisgyermekkorból nagyon ismerős. Újraéljük a gyermekkori tapasztalatainkat, a reménytelenséget, tehetetlenséget, így eszköztelennek érezzük önmagunkat. Ez a gyermeki énállapot.

Amikor viszont kitágul a perspektíva, akkor megjelenik a konstruktív felnőtt énünk, aki törekszik a megoldásra, ennek híján pedig képes az elfogadásra, a toleranciára, és képes önmagát érzelmileg is megtartani. Ilyenkor képesek vagyunk messzebbről ránézni az életünkre, és tudjuk értékelni azt, ami jó. Például hogy egészségesek vagyunk, van munkánk, rendben vannak a gyerekek, nincsen baj, nem szenvedtünk balesetet. Akkor tudjuk megélni a hála érzését, amikor mindazokat a dolgokat, amik az életünkben jól alakulnak, vagyis pozitív előjelűek, képesek vagyunk fókuszba helyezni, meglátni és értékelni.

Tehát mit számít egy szörcsögő radiátor? Szót sem érdemel… és nemcsak Olaszországban.