Mit ad és mit vesz el tőled a szorongás?

A mai napig előfordul, hogy emlékeztetnem kell magam a szorongás kellemetlen oldalaira, amikor egy páciens beszámolóját hallgatom erről a nehéz érzésről. Mert bármennyire is kartávolságban vannak tőlünk a stresszkezelő stratégiákat hirdető oldalak, könyvek, tréningek, sőt már workshopok is, valahogy csak nem sikerül tartósan uralni ezt az érzést. Talán azért, mert valahol kifejezetten hasznos – bizonygatják sokan a rendelők falain belül. De gondolunk rá abból a szempontból is, hogy mit vesz el tőlünk a szorongás? 

A jó szorongás

Sokszor emlegetem azt a példát, hogy ha az ősember nem szorongott volna, mi most nemigen bontanánk ki filozófiai gondolatmeneteket erről a témáról. Vagyis: a szorongás haszna, hogy segít óvatosnak lenni, hiszen így tudunk túlélni.

A szorongás életet menthet, ha jól vagyunk együtt vele, de való igaz, hogy problémássá válik, ha túlcsordul és átveszi az uralmat felettünk. Az érzés védelmében legtöbbször azt fogalmazzák meg, hogy nagyon hasznos, hiszen felkészít az élet nehézségeire. Elvégre, ha nem gondolkodom előre, hányféleképpen romolhat el valami, akkor felkészületlenül ér, ha elromlik. Ez letaglóz, és sokkal nagyobb krízist okoz, mintha jó előre elképzeltem volna a vészforgatókönyvek verzióit is.

Ebben a szemléletben viszont a szorongás a bölcsesség és a tervezés szinonimájává válik és felmerül a kérdés, hogy miért kellene elvenni valamit, ami ennyi jót ad nekünk. Azért, mert a kép természetesen nem ennyire fekete-fehér.

Tiltással teremtés

Ezzel az „előrelátással” ugyanis azt az árat vállalom, hogy kevesebb színt hozok az életembe.

Meglepő statisztikákat találnánk, ha alaposan megvizsgálnánk, hogy milyen arányban jöttek be a vészforgatókönyvek, amiket előre elképzeltünk. Többnyire a tizede sem valósul meg annak, amit „mi lesz, ha” felvezetéssel előrevetítettünk.

Hányszor hangzanak el ezek a gondolatok sokunk fejében: „Nem szabad ezt, vagy azt csinálni, mert abból baj lesz! Nem merek letérni az ismert útvonalról, mert annak tragédia lehet a vége! Nem merek estére kilépni a lakásból, mert ha elmegyek a barátokkal találkozni, megtámadhatnak! Ugyanebből az okból nem járok színházba, moziba sem szívesen, a találkozóimat is inkább hétvégén, nappali programokban intézem, igaz, hogy így sokkal kevesebben érnek rá, de legalább azt a másik bajt kivédtem.”

Közben nem gondolunk rá, hogy utánajárhatnánk, milyen is az új út, amelyre rá szeretnénk lépni, és ha már valamennyire ismerjük, akkor talán kevésbé tűnik majd fenyegetőnek.

Érdemes belegondolni abba is, hányféle lehetőségről maradtunk már le amiatt, mert az alaktalan, ismeretlen rosszabbtól féltünk. Vagyis hányszor biztosítottunk nagyobb teret a szorongásnak, mint amennyit érdemelt.

Rend vagy áldozat?

Kosztolányi Dezső Rend című novellájának főhőse egy örökké szorgalmas, pedáns, rendes férfi, akivel gyerekkora óta példálóztak a tanárok, ezzel elősegítve társai csodálattal vegyes gyűlöletét.  Eredményei ellenére nem sok öröm hullámzik a mozdulataiban, vonásaiban. Mindent azért tesz, mert kell, így rendes és tervszerű, elvárhatóan jó a viselkedése, de közben nem igazán tud spontán lenni, így az élet sava-borsáról lemarad. Annyira túlfeszül örökös megfelelési vágyában, mely mögött a szorongás lapul, hogy nem tud boldog lenni. Kiváló leírás ez a novella a szorongás áldozatairól.

Mert ha a szorongást összekeverjük a biztonságra való törekvéssel és az elővigyázatossággal, akkor észre sem vesszük, hogy rendszeres és intenzív beengedésével a félelem tárgyainak népes seregét teremtjük meg a jelenünkben.

Másik példa erre, hogy a KRESZ szabályai szerint az úttestet pásztázó, körültekintő figyelem az ideális, ha balesetmentesen akarunk közlekedni. De ha túlságosan uralni szeretnénk a történéseket, akkor egy csomó olyan veszélyre is gondolunk vezetés közben, ami még ott sincs. Miközben elképzeljük, hányféleképpen szaladhat elénk egy kisállat, lehet, hogy észre sem vesszük, hogy előzni próbál a mögöttünk jövő és emiatt tényleg baleset történik.

Vagy az is előfordul, hogy egyetemista hallgatók annyira félnek attól, hogy megalázó helyzetbe kerülnek egy vizsgán, hogy inkább el sem mennek rá. Sőt, még rosszabb, amikor már a tanulás folyamata is meghiúsul, mert minden egyes mondat elolvasása után arra gondolnak, hogy mi lesz, ha épp azt nem fogják tudni és megbuknak? Amíg ezen szoronganak, elmegy az energiájuk az agyalásra a tanulás helyett, és valóban felkészületlenek maradnak.

Tehát a szorongás nem egy jótündér, aki segít felkészülni minden eshetőségre, hanem az is előfordulhat, hogy elrabolja tőlünk a spontaneitás lehetőségét, élményektől zár el, szürkévé és nyomasztóvá teszi a gondolatainkat és ezzel mindennapjainkat is, ráadásul rengeteg erőt kivesz belőlünk.

Még nem találkoztam olyan rutinos szorongóval, aki ne érezte volna magát a napja többségében lestrapáltnak és fáradtnak.

És ha mégis beüt a krach?

A szorongás már csak ilyen: megteremti azt, amitől félünk. Popper Péter pszichológus egyik kedves példája jut erről eszembe. Egy kamasz páciensét azért hozták el terápiára a szülei, mert folyton megbukott. Nem mert felelni, mert attól félt, hogy hülyeséget mond és megbuktatják. Paradox módon pont így buktatta meg önmagát: mivel egy mukkot sem mondott, nem volt mire jegyet adni, így elkerülhetetlen volt az egyes.

Egyszer arra kérte őt Popper Péter, hogy a kedvéért bukjon meg direkt abból a tantárgyból, amit a legjobban szeret és megy is. Tudta, hogy játszva megcsinálja majd a pótvizsgát. Mikor a bukás után újra találkoztak, megkérdezte: „Na, megbuktál?” „Meg, Péter bácsi.” „És, már nem ízlik a hagymás rántotta, nem jók a csajok, nem tetszik a naplemente?”

Tehát akkor sem biztos, hogy tragédia történik, ha néha megbukunk.

Jó dolog az elővigyázatosság, és a szorongás is rendben van, ha képesek vagyunk a reális szintjét az irreálistól elválasztani. A „mi van, ha” kezdetű vészjóslatokat érdemes elfelejteni, és csak addig beengedni ezeket a gondolatokat, amíg reális veszélyt jelenthet a tárgyuk önmagunkra vagy másokra nézve. Ha így van, akkor – de csak akkor – menjünk közelebb hozzá, hogy megtehessük az óvintézkedéseket. Mert a szorongás megoldása az, ha nem futunk el előle, hanem felmérjük, mennyire reális, amitől félünk, és kis lépéseket teszünk. Például, ha félünk, hogy megbukunk, akkor tanuljunk meg akár csak egy bekezdést, és már ezzel is fokozni tudjuk a kontrollérzetünket.

Mert gondoltál esetleg már arra is, hogy mi van, ha nem következik be a katasztrófa? Rá tudsz nézni a döntési helyzeteidre így is? El tudod képzelni azt is, hogy biztonságosan vezetsz és nem ütsz el egyetlen kisállatot sem? Hogy ügyesen felelsz a vizsgán, vagy hogy jól érzed magad és aztán rendben hazaérsz az éjszakai tömegközlekedéssel? Ugye, ez is lehetséges!