„Egy-két-há-négy…” – Táncolj át az őszből a tavaszba!

Szerző: | 2015. 10. 19. | Test&Lélek | Olvasási idő: 5 perc

A napsütéses órák száma csökken, rövidülnek a nappalok, egyre hidegebbek a reggelek. Az időjárással együtt romlik a közérzetünk, borúsabb a hangulatunk. Jó hír viszont, hogy ez ellen tehetünk. Például olyan mozgásformát választunk, amely a rossz időben elűzi a „rossz szellemeket”. A következő hetekben mutatunk Nektek néhány ilyet. Egy-két-há’! Kezdődjön is a sorozat, amelynek első részében a tánccal és annak jótékony hatásaival ismerkedhettek meg!

Táncolj át az őszből a tavaszba

Attól, hogy a zimankós hajnalokon és csípős estéken a szabadtéri sportok kevésbé csalogatóak, még nem kell lemondani a testmozgásról. A futás vagy bringázás közben felszabaduló endorfint csokoládé-halmok helyett pótolhatjuk olyan a testünk-lelkünk számára egyaránt jótékony és felszabadító mozgásformával, mint a tánc.

Depresszió helyett önbizalom

Azt, hogy az őszi-téli depresszió elkerülésének egyik legjobb módja a tánc egy 2014-ben publikált kutatás eredményei is bizonyítják. Az összesítő elemzés – többek között – arra a következtetésre jutott, hogy a tánc:

  • segít megelőzni a depresszív állapotok megjelenését
  • csökkenti a szorongást
  • támogatja a stresszel való megküzdést

Ugyanebben a meta-elemzésben több kutatási eredményre is felhívták a figyelmet, amelyek rámutattak a tánc önbizalom-növelő, valamint a pozitív testkép kialakulását elősegítő hatására. Kétségtelen, hogy ezek a tényezők fontos védőfaktorokat jelenthetnek a levertséggel és a depresszióval szemben.

Magány helyett új ismeretségek

Meggyőző kutatási eredmények fűződnek a tánc szociális életre gyakorolt pozitív hatásához is. Ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont, a depresszió-megelőzésekor – figyelemmel arra, hogy a magány a depresszió kiváltó okai közt dobogós helyet foglal el.

A tánc szociális kompetenciát érintő hatásaira Murcia és kutatócsoportja is felhívta a figyelmet. Az amatőr táncosok önbeszámolóira alapozott kérdőíves kutatás eredményei rámutattak arra, hogy

a tánc remek lehetőség új emberek megismerésére és új barátságok formálására.

A tánctermek és az ottani foglakozások atmoszférájában az átlagosnál ugyancsak gyorsabban alakulnak ki kötődések is. Sok amatőr táncos kiemelte, hogy a táncteremben kötött barátságokat jellemzően gyors egymásra hangolódás előzte meg. Ebből következik, hogy ha szeretsz közösségben lenni, azért, ha pedig lassabban oldódsz fel, esetleg félsz a szokásos ismerkedési formáktól és nehezebben kezdeményezel beszélgetéseket, akkor azért érdemes ellátogatnod egy táncórára.

Plusz kilók helyett helyes tartás

A pozitív pszichológiai hatások mellett nem szabad megfeledkezni a tánc testi egészségre gyakorolt jótékony hatásairól. Amellett, hogy a tánc ugyanúgy alkalmas testsúly-kontrollra, mint a futás vagy a biciklizés (Egy táncóra során a tánc típusától függően egy 68-70 kilogrammos személy körülbelül 200-500 kalóriát éget el.) segíthet a helyes tartás újra felfedezésében is. Sokat tud javítani megjelenésünkön, ha szépen kihúzzuk magunkat. Ha pedig szépen kihúzzuk magunkat, akkor az határozottságot, magabiztosságot sugároz. (Arról, hogy a tartásunk és a mozdulataink hogyan képesek formálni az életünket, az alábbi TED előadásban még többet megtudhatsz.

Gyógyító tánc

A tánc gyógyító erejéről is könyvtárnyi szakirodalom gyűlt már össze. Rengetegen vizsgálják például, hogy ez a mozgásforma miként segíthet a csontritkulás vagy éppen az idegrendszert érintő betegségek – például a Parkinson-kór tüneteinek kezelésében. A The New England Journal of Medicine egyik publikációja az időskori demencia, míg más tanulmányok a népbetegségnek számító keringési zavarok kapcsán számoltak be a tánc gyógyító hatásairól.

Érdemes kipróbálni! De hol?

Ha egyszerűen csak kedélyjavítás céljából próbálnád ki a táncot, akkor az alábbi két helyet jó szívvel ajánljuk.

  1. Ajánljuk a Keep Swinging Egyesület óráit, ahol rengeteg kezdő kurzus indul a Lindy Hop, a Swing, a balboa, vagy lady jazz műfajában. Az órarendet itt böngészhetitek át.
  2. Ha kortól függetlenül szeretnél megismerkedni a klasszikus balett alapjaival, akkor Andrási Imre óráit érdemes felkeresned a Zéró Plusz Táncstudióban.  Bővebb információt az órákról itt találhattok.

Via Berkely Wellness; Psychology Today; Everyday Health

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

B. Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This