Április 29-ét 1982 óta ünnepeljük a Tánc Világnapjaként. Ezen a napon született Jean-Georges Noverre (1727-1810) francia táncos és balettművész, koreográfus és táncelméleti író, akit a balett Shakespeare-jeként is emlegetnek. Ezen a napon a világ minden táján korra, nemre, műfajra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki táncol, pontosabban táncolhat, ha kedve tartja, így megünnepelve és megerősítve az emberek közötti összetartozás és egyenrangúság érzését. Mi is tisztelgünk a magunk módján. Faludi Viktória pszichológussal beszélgettünk, aki több balett-táncos, balettmester, színész és élsportoló – többek között Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok lelki trénere is.

Test és lélek összhangja ennyire erősen, kifejezően kevésszer érhető tetten, mint a táncban. De mióta használják tudatosan a táncot terápiás módszerként?

Faludi Viktória

A tánc mindig is fontos gyógyító elem volt, a testünkkel a tudattalanunk megmozdulására rezonálunk. A módszer a szimbólumterápia alá tartozik, hiszen szimbolikus jelentéssel bíró kifejezése a lelki tartalomnak, de ugyanolyan kommunikációs eszköz, mint a nyelv. Amióta tánc létezik, azóta összefonódik a lélekkel, nem lehet elkülöníteni egymástól a kettőt, de terápiás módon, mint alkalmazott módszer az 1940-es évektől kezdve beszélhetünk róla. És bár Amerikának jelentős szerepet tulajdoníthatunk a táncterápia kialakulásában, mégis származási helyének Angliát tekintjük, nagyjából a 19. század vége felé.

Marian Chace volt az első úttörő, aki a táncot használta gyógyításra, miután megnyitotta saját tánciskoláját Washingtonban, és észrevette, hogy milyen hatással van a tánc és a mozgás a tanítványaira. Idővel felkérték, hogy dolgozzon a Washingtoni Szent Erzsébet kórházban, és segítsen pszichiátriai betegeknek, ugyanis, akik részt vettek az óráin, azoknál jelentős eredmények születtek a kezelésük során a mozgás segítségével.

A mozgás maga az emlékezés – lenyomata a tudattalan testi emlékeknek. Úgy lehet igazán rávezetni valakit egy érzésvilágra, ha mozog. Azt hihetnénk, egyszerűbb, ha elmondjuk, mi fáj, holott beszédesebb tud lenni a mozgás, mint a szó.

Olvasni a jeleket a saját testünkről eleinte nehéz feladatnak bizonyul, de az önismeret előrehaladtával ez gyorsan változik. Az biztos, hogy nincs mozgás nélkül lelki egészség.

Az élsportolókon kívül balett-táncosoknak, balettmestereknek, színészeknek, de stand-uposoknak is tartasz terápiát.

Az én szakmai területem a szorongás és a krízis, valamint az ebből adódó zavarok. Egy élsportólónál vagy művésznél mindkettő felszínre törése nagyban gátolja a teljesítményüket, szakmai előmenetelüket. Általában akkor fordulnak hozzám, amikor teljesítményszorongás lép fel náluk, erre kell megoldást találjunk. Nagy könnyebbséget jelent az, ha valaki ismeri a testét és van önreflexiója. Aki kevésbé testtudatos, az nem tudja detektálni a szorongását, például ha megkérdezem, hogy hol érez fájdalmat, amikor kudarc éri. Viszont sokkal erősebb náluk a kontroll. De megnyugtató, amikor hétről hétre észreveszem a változást, hiszen a teljesítményszorongás nagyon jól és hatékonyan kezelhető. Az én munkámat az is segíti, hogy látom a pácienseimet munka közben – elmegyek az edzésekre, versenyekre, fellépésekre, így nemcsak a beszámolóikra tudok hagyatkozni, hanem testközelből látom, hogy min mennek keresztül.

Mit gondolsz, mennyire van részed az ő sikereikben?

Az, hogy például Szilágyi Áron olimpiai bajnok lett, nyilvánvalóan sikernek könyvelhető el, és azt sem vitatom, hogy részem volt benne. De számomra sokkal fontosabb az az út, amit bejár a siker előtt, és ha ő elégedett az eredménnyel. És itt a másik véglet is, mert én azt is sikernek könyvelem el, ha valaki jár hozzám egy ideje, régóta küzd, erőlködik, és aztán magától belátja, hogy az a sportág vagy az a művészeti pálya nem neki való, és mást választ.

Mennyire jellemző, hogy aki a művészet segítségével, az alkotáson keresztül fejezi ki önmagát, nyitott az önismeretre?

Húsz éve vagyok terapeuta, és azt tapasztalom, hogy egyre jobb a helyzet, főleg a fiatalok körében, ők egyre nyitottabbak, tudatosabbak. A balett-táncosok, sportolók már gyerekkorban kapnak lelki támogatást, kapaszkodókat.

Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, hiszen ők egy olyan „felület,” amire még nem épített senki. Az ilyen típusú preventív jelleg, magyarán, ha már gyerekkorban valakinek megszokottá válik, hogy ha nehézsége van, segítséget kér, a későbbiekben nagyon hasznos lehet.

Minél előbb épül be a személyiségbe a tudatos önismereti szál, annál jobb. Azt szoktam mondani, hogy én nem olyan vagyok, mint a C-vitamin, nem kell mindennap bevenni, hanem csak akkor, amikor éppen úgy érzi. Az a legfontosabb, hogy tisztában legyenek vele, hogy lehet kihez fordulni, ha baj van. És ha megtanulják, hogy ez nem ciki, hanem csupán egy eszköz, akkor már nagyot léptünk előre.

Szerinted is igaz a mondás, hogy aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni?

Többször találkoztam már azzal a kérdéssel, hogy vajon, ha József Attilán segít egy pszichoterápia, vagy nem ennyire hányatott a gyerekkora, ugyanolyan zseniális versek születtek volna a tollából. A válaszom pedig az, hogy a tehetséges embernek, a zseninek is van egy személyiségszerkezete. A mentális problémák adódhatnak például egy krízisből, és az egy adott személyiségszerkezeten folyik át, de maga a személyiség gyökere sosem változik a terápiától.

Ha a példánál maradunk, én József Attila miatt lettem pszichológus. Nagyon szorongó gyerek voltam, és amikor a kezembe került A szabad-ötletek jegyzéke fellélegeztem, elemi erővel hatott rám, de azért ne felejtsük el, hogy József Attilánál ott a pszichiátriai kórképe a mentális zavarnak. A mentális egészség független az alkotói érzékenységtől. Nem mindegy, hogy milyen táptalajra kerül a krízis, a trauma, vagy csak egy szimpla rosszkedv, egy nehéz időszak. A krízis önmagától is megoldódik, az nem mindegy, hogyan. Én alapvetően optimista vagyok, mert gyakran részese lehetek, annak a folyamatnak, amikor valaki jobban lesz. De nem hiszek a hirtelen, gyökeres változásban. Abban hiszek, hogy már korán meg lehet tanulni kezelni a nehéz helyzeteket, és hogy mindig egy kicsit jobb lesz.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Gurubi Ágnes

Gurubi Ágnes

Szerkesztő, újságíró. Olvas, ír, szerkeszt beszél. Nő, anya, feleség, barát. Amióta elmúlt negyven, megszerette a tőmondatokat. Hisz a történetmesélés erejében, hisz az őszinte megélésben, de nem hisz a tanácsokban. Hat év rádiós múlt után kulturális újságírás és szerkesztés következett, ami mai napig központi helyet foglal el az életében, bár egy ideje más területek felé is kacsingat.
Gurubi Ágnes

Pin It on Pinterest