„Te is voltál gyerek, kár ezen aggódni” – egymás megismerésében is új fejezetet nyit a közös gyerek születése

Szerző: | 2017. 05. 11. | Kanapé | Olvasási idő: 8 perc

A gyerek születésével nem csak egy anya születik, hanem újraélednek a korai élmények, emlékek, felelevenedik a saját gyerekkor. Ez történt Galagonyalánnyal is, akinek az életébe a nosztalgia kapun át besétáltak a saját, palacsintaillatú emlékei – és azokkal együtt egy fontos kérdés is: vajon, hogy tud az övéhez hasonló, szép emlékeket biztosítani kisfia, Marci számára? És hogy mit sütött ki a felelevenedő emlékek nyomán megfogalmazott kérdésekre válaszként Víg Sára, gyermekpszichológus? Olvassatok tovább is megtudjátok!

Eltűnt palacsinták nyomában

Ha a gyerekkoromra gondolok, bármilyen furcsa is, először egy frissen sült, meleg kakaós palacsinta jut az eszembe. Mert olyan volt az egész. Biztonságos, ízes, kiszámítható, mégis a lehető legfinomabb. És azt hiszem gyerekkorból, nem is lehet ennél jobbat kapni.

Marci születése határozott mozdulattal nyitotta ki a nosztalgia kaput. Amikor ugyanis az ember szülő lesz, újraéli a gyerekkorát. Egyre több emlék jön elő, meg illat, meg hang, meg érzés. Ezek pedig nagyon jó iránymutatók, ha igazán figyelünk rájuk.  

Ezek miatt tudod például – bármennyit is hallasz és olvasol a cukormentes gyerekkorról –, hogy a nagymamák sütije nem okozhat kárt az egészségben. Sőt! Ahogy afelől sincs kétséged, hogy a hangos, zenélő kütyüknél legtöbbször sokkal többet ér a papák bölcs hallgatása és nyugodtan otthagyhatod a gyereket a nagyszülőkkel, keresztanyákkal, nagynénikkel: mert sokkal izgalmasabb programot is találnak együtt, minthogy utánad sírjanak órákon keresztül.

Az emlékek néha odatolják a józan eszed a szemed elé: hogy tessék, nézd vissza a filmed a múltból! Te is voltál gyerek, kár ezen aggódni…

Máskor meg a régmúlt mozivászon az érzelmekhez ad jókora löketet. A felelősséghez. A büszkeséghez. A „hogyantovábbhoz”.

Hát, én most inkább ebben a cipőben járok. Nem elég, hogy a nővérem a nyáron világra hozott egy gyermeket, ergo a fiamat unokabáty (!) státuszba helyezte, de az én icipici (egyébként két évvel fiatalabb) unokahúgom a hétvégén férjhez ment. Kész vége. Ötünk közül a legkisebb. Ennyi volt a gyerekkor.

Mert hát mi történt körülöttünk? Hova tűnt el az idő? Hol a palacsinta? Hol bujkálnak a rizsfelfújttal, mamakiflivel, bolti zacskós kakaóval teli nyári szünetek? A tojásgyűjtés az ólból, a bunkiépítés, a krumpliszedés, ami gyereknyelven csak azt jelentette: eljött az augusztusi nap, amikor három nagy tál roskadozik majd a forró kakaóscsigával tele. Hol támolyognak a falusi júliusok a tyúkszarral és az igazi szabadsággal?  Vagy a szeptemberi közös szüretek, amelyek értelmetlenül hosszúnak tűntek?

Hol, hol, hol?

Kezdem érteni, hogy bennünk.

És ezzel megkaptuk a legjobb alapanyagot.

Mert ugye tudjátok, hogy most rajtunk a sor? Nekünk kell hasonlóan csodás, ízes, illatos, felejthetetlen kakaós palacsintákat produkálni. Csak remélhetem, hogy ezekből hosszú évek múlva Marci is magáénak tudhat majd egyet. (Széles-Horváth Anna)

Új receptek felé – Mit mond a pszichológus?

Érdekes az emlékezet, és az emlékek felidézése. Ahogy Anna írja, sokat elmond, hogy milyen élményben, érzésben tudjuk megfogalmazni például a gyerekkor lényegét.

A gyerek születésével nem csak egy anya születik, hanem újraélednek a korai élmények, emlékek, felelevenedik a saját gyerekkor.

Addig a tudattalanban, vagy annak határán őrzött, talán még soha fel nem idézett képek, érzések öntik el az újdonsült szülőt, nem csak az első napokban hanem később is éveken át. Jó, ha önvizsgálatot tartunk, és visszafelé – no meg befelé – is nézünk, miközben figyeljük, ahogy kibontakoznak a gyerek újabb és újabb képességei, tulajdonságai.

A saját gyerekkorunk újra és újra visszaköszön, és – ahogy Annát is –  figyelmeztet, hogy mit szeretnék továbbadni, átörökíteni a saját gyerekem számára. A jó élményeket próbálja minden szülő megteremteni a gyereke számára is, a kevésbé jókat pedig elkerülni, helyettük valami újat, mást adni.

Az egész múltat, saját szülőket, és eredeti családunkat más megvilágításba helyezi ez az új „mozifilm”, anyaként visszatekintve a saját anyák viselkedése, érzései jobban érthetőek, a saját szülők kapcsolata is új értelmezést kaphat.

Az új családban ráadásul minimum két „emlékező program” indul el, és ha nem csak egymás mellett futnak, hanem összekapcsolódva valami újat hoznak létre, akkor születnek meg igazán jól a közös nevelési elvek, közös szokások, hagyományok, amit majd felnőve ugyanilyen továbbfejlesztett formában adhat tovább a gyerekünk.

Mindez nagyon idealisztikusnak és rózsaszínnek hangzik, de nem mindig egyszerű összehangolni, összefésülni a két hozott mintát, az elképzeléseket. Mindenki tudatosan vagy kevésbé határozottan, de nagyon is ragaszkodik a saját családi működéséhez, ezek sokkal mélyebben vannak beépülve, mint hogy egyetlen átgondolással felül lehessen őket írni. Lehet, hogy a szülők egyike több szép emléket őriz, jobban ragaszkodik a saját családi mintákhoz, csak azt tartja követendő példának.

Sok szülő ilyenkor szembesül a párja „hozományával”, a másik család működési elveivel, mintha nem csak a saját, de a másik gyerekkorába, emlékeibe is bepillanthatnánk, elmerülhetnénk.

Ez lehet megható, szép, de néha megdöbbentő, szívbemarkoló is. A másik minden – jó és rossz – tulajdonsága mélyebb magyarázatot kaphat, amin lehet, hogy korábban soha nem is gondolkoztunk el.

A család születéséhez, a gyerek – a szülőéhez hasonlóan, vagy még annál is boldogabb – szép gyerekkorának megteremtéséhez ezek a folyamatok, beszélgetések, közös fénykép nézegetések nagyon fontosak.

Eddig arra biztattam az anyákat, hogy figyeljenek a gyerekükre, beszélgessenek vele, próbálják megérteni, minden életkorban. Most ugyanerre biztatom őket a párjukkal kapcsolatban: egymás megismerésében is új fejezetet, rengeteg új lehetőséget nyit a közös gyerek születése, és az együtt-nevelés. Egymást is formáljuk, neveljük, és ehhez szinte ugyanolyan odafordulás, elfogadás, türelem és megértés kell, mint a gyerekünk felé. Így lehet valami igazi szép közöset megteremteni, közösen kisütni azt az emlékekben őrizendő, illatozó palacsintát. (Víg Sára)

Kövesd Te is hétről hétre, hogyan válik Anna (Széles-Horváth Anna) lányból anyává. A Pszichoforyou #GALAGONYALÁNY rovatában megjelenő, a gyermekvállalás örömei mellett, annak nehézségeiről is őszintén beszámoló írások, Víg Sára, gyermekpszichológus meglátásaival is kiegészülnek. A szubjektív anyai nézőpont mellett tehát a szakértő szemüvegén keresztül is ránézhetünk a sok más anyukát foglalkoztató kérdésekre. A Marci születésével induló történet előzményeit itt olvashatod. 

Ha nem szeretnél lemaradni a fejleményekről és érdekesnek, vagy hasznosnak találtad a cikket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This