Tipikus tévutak a párkapcsolati konfliktusokban – Avagy hogyan kezeljük indulatainkat?

Feszültséggel teli viták, érthetetlenül elmérgesedő párbeszédek, apróságokon kirobbanó veszekedések – az ilyen helyzeteket mindannyian szeretnénk elkerülni. Arra vágyunk, hogy a társunkkal töltött idő békés, kiegyensúlyozott, tartalmas együttlét legyen, ahol nincsenek sértő mondatok konfliktushelyzetekben sem. Az indulatok hatékony kezelésének egyik módja lehet, ha megtanuljuk felismerni a valódi érzéseinket ahelyett, hogy újra és újra a társunkat hibáztatnánk. Knapek Éva klinikai szakpszichológussal, családterapeuta-jelölttel beszélgettünk arról, milyen tipikus tévutakat járunk be a párkapcsolati konfliktusainkban.

“Szeretni tehozzád szegődtem” – A Pszichoforyou párkapcsolati kibeszélője

Legújabb programsorozatunkban hónapról hónapra egy-egy őszinte és tartalmas beszélgetés keretében foglalkozunk a párkapcsolatok „sötét oldalával”. Fontos témákat és csodálatos szakértőket hozunk nektek – ahogy azt tőlünk megszokhattátok, szívvel-lélekkel.

Kattints a részletekért!

A hozzád fordulók bizonyára sokféle kapcsolati nehézséget élnek meg. Van ezekben valamilyen közös szál?

A legtöbben azért jelentkeznek egyéni terápiára, mert személyre szabott, egyedi megoldást keresnek a problémáikra, és úgy látják, mások nem küzdenek hozzájuk hasonló nehézségekkel. Valójában azonban – sajnos vagy nem sajnos – a különbségek mellett az emberek sok mindenben hasonlítanak is egymásra, így gyakran hétről hétre ugyanazokat a pszichoedukációs ismereteket mondom el a különböző klienseimnek. Bizonyos folyamatok ugyanis szinte univerzálisan működnek az emberek lelkében, ezért is készülhet annyi könyv a pszichológiai problémák megoldására. Éppen ezek a szabályszerűségek kerülnek be egyébként a mi tankönyveinkbe is, ezek által tudunk a hozzánk fordulóknak segítséget nyújtani.  Így van ez a párkapcsolati konfliktusok esetében is, ahol szintén előfordulnak bizonyos ismétlődő mintázatok.

Mit jelent a gyakorlatban, hogy hasonló típusú párkapcsolati konfliktusaink vannak?

Nagyon sok esetben valójában nem arról szól a vita, mint ami a felszínen témaként megjelenik. Mondok egy példát. A pár egyik tagja, bár korábban megkérték rá, nem vitte le a szemetet. A kérést megfogalmazó fél pedig, mivel már sokszor érezte úgy, hogy nem vették őt figyelembe, váratlanul dühbe gurul, és előfordul, hogy aztán a felek elkezdenek egymás fejéhez vágni sértő mondatokat. Az ehhez hasonló helyzetekben az emberek jellemzően úgy hiszik, azért lettek indulatosak, mert a másik nem vitte le a szemetet. Egészen szélsőségesen elmérgesedő helyzet is ki tud alakulni egy ilyen apróságon. Ha jobban megvizsgáljuk, akkor azonban ki fog derülni, hogy valójában nem ez az igazi probléma. Miért okozhat mégis komoly konfliktust? Mitől leszünk olyan idegesek akár minden alkalommal, amikor valami figyelmetlenség történik?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a dühünket egy nem teljesített kérés okozza. Az igazság azonban ennél mélyebben húzódik. Általában nem maguk a dolgok okoznak nehéz érzéseket, hanem a jelentés, amit tulajdonítunk nekik.

Ezek szerint nem is magáról a cselekedetről kellene beszélgetni, hanem a saját következtetésünkről? Arról, hogy számunkra mit üzen az elmaradt cselekedet?

Így van. Ugyanis jellemzően azt a következtetést szoktuk levonni, hogy mivel elfelejtetted, amit kértem, és nem tetted meg, bizonyára nem vagyok fontos számodra. Ez pedig kiválthat fájdalmas érzéseket, szomorúságot okozhat. Ezek a nehéz érzések azonban néha kezelhetetlennek tűnhetnek, és olykor nem is tudatosulnak. Reakcióként kialakulhat egy másodlagos, jóval tolerálhatóbb, bár még mindig kellemetlen érzés, például a düh, frusztráltság. Így már érthetőbbé válik, hogy egy egyszerű cselekedet, illetve annak hiánya hogyan válik egy elmérgesedő konfliktus kiváltójává.

Tulajdonképpen a fájdalom elfedésére használja a lélek az indulatos, dühös reakciókat?

A düh kezelhetőbbnek tűnhet, a dühös ember ugyanis kevésbé érzi magát kiszolgáltatottnak, mintha a fájdalmat élné át.

Nevezhetjük ezt védekező mechanizmusnak is.

Emiatt nem is szívesen ismerjük fel és beszélünk a fájdalmas érzésekről?

Az emberek többsége úgy működik, hogy a kellemetlenségeket igyekszik elkerülni. Ez azonban sokszor kimondottan gátolja a másokhoz való kapcsolódást. Például ha a társunkkal a fenti helyzetben arról beszélgetünk továbbra is, hogy a szemetet miért nem vitte le, akkor ott maradunk egy kézzel foghatónak tűnő témánál, így pedig nem szükséges szembenézni a fájdalmas érzésekkel. Ez bizonyos szempontból tekinthető nyereségnek, hiszen a fájdalmat nem éljük át, de közben megmarad az indulatosság, ami viszont kapcsolati szinten nem segíti az együttműködést. Sőt, együttérzést, megértést sem válthatunk ki a másikból, mert ő általában védekezni kezd.

Knapek Éva, klinikai szakpszichológus, családterapeuta-jelölt

Ahhoz tehát, hogy kezelni tudjunk egy ilyen frusztráló helyzetet, szükségszerű az, hogy felismerjük az elsődleges érzelmeinket, és meg is tudjuk élni azokat?

Igen, ez lehet az útja, hogy az indulatosság ne álljon közénk, és építő módon tudjuk kezelni a konfliktusainkat. Természetesen előfordulhat, hogy az egyik fél felismeri ezeket, és próbál is beszélni róla, de a másik számára ez sokszor nem követhető, így ő továbbra is ott marad a felszíni problémánál. Ez teljesen érthető, hiszen olykor komoly önismereti munka szükséges ahhoz, hogy ezt a működési módot felismerjük. Az ösztönös reakciónk jellemzően az, hogy ott maradunk a szemetes témája körül, és arról kezdünk vitatkozni, hogy egyáltalán a szemetes valóban olyan lényeges dolog-e.

Jól értem, hogy a konfliktusok során valójában arra lenne szükség, hogy ne csupán azt ismerjük fel, hogy dühösek vagyunk, hanem az elsődleges érzéseinkhez is hozzá tudjunk férni?

Igen.

Ha képesek vagyunk kilépni abból, hogy a másikat hibáztassuk, amiért nem tett meg valamit, helyette a saját érzéseinkről kezdünk beszélni, és megfogalmazzuk, hogy milyen következtetést vontunk le a cselekedet hiányából, akkor a másik jó esetben tud az érzéseinkre reagálni, és nem robban ki a vita a szemetes miatt.

Fontos látni, hogy valójában egy kielégítetlen igény is húzódik ilyenkor a háttérben, ahol a szükségletem az, hogy társként kifejezd: fontos vagyok, számítok. Lehet, hogy ezt akkor érzem leginkább, ha átölelsz, vagy akkor, ha több figyelmet kapok, sokféle módja lehet a szeretet kifejezésének. Rendszerint valójában ezekre lenne szükségünk, csak nem tudjuk megfogalmazni. Ahelyett, hogy miért nem vitte le a szemetet a másik, inkább arról kellene beszélgetni, hogy nem érzem, hogy fontos lennék a társam számára. Így azt a kérést érdemes megfogalmazni, hogy miképp kaphatnám meg, ami hiányzik: az érzést, hogy fontos vagyok és szeretnek.

Ezután érdemes egy konkrét kérést is megfogalmazni, mert a másik adott esetben még mindig nem fogja érteni, miről beszélek, és hogy kerülünk a szemetestől oda, hogy nem vagyok fontos. De ha elmagyarázzuk az egyébként elsőre nem logikus összefüggést és kérjük, hogy öleljen meg minket, könnyebb lesz neki is reagálnia. Főként, ha mindezt sikerül nyugodtan, kedvesen megfogalmazni.

Ha kifejezi az egyik fél, hogy ő ennek a cselekedetnek a hiányából milyen következtetést vont le, és kimondja, hogy számára ez azt üzeni, hogy nem elég fontos a társának, akkor a társ hogyan reagálhat építő módon?

Kifejezésre juttatja, hogy a másik igenis fontos neki, átöleli, esetleg elnézést kér, döntően a hiányra reagál. Azzal segít, ha azt az érzést próbálja a másikban kialakítani, amire vágyik. Ha ugyanis csökken a hiányérzet, akkor könnyebben helyreállhat a kapcsolati elégedettség, ez pedig az egymás felé fordulást, így a kapcsolatot magát is erősíti. Ha megtanulunk kérni, akkor sokkal több esélye lesz a másik embernek úgy reagálni, ahogyan számunkra komfortos. Lehet, hogy ez egészészen más jellegű dolog lesz, mint amin a konfliktus kirobbant, a lényeg, hogy meg tudjuk fogalmazni, hogy mi az, ami most éppen segítene. Hozzátenném, hogy

érdemes azt is belátni, hogy a másik ember gyarlóságai vagy a feledékenysége egyáltalán nem arról szó, hogy hozzám hogyan kapcsolódik. Aki eleve olyan típus, hogy nehezen tart észben dolgokat, az nélkülem is ugyanúgy elfelejtené levinni a szemetet. Érdemes megtanulnunk ezeket a tökéletlenségeket nem magunkra venni, ez sokat segíthet a konfliktusok csökkentésében.

Egyébként ezt a nézőpontot nemcsak a párkapcsolatok terén lehet alkalmazni, bár valószínűleg ebben a viszonyban reagálunk a legérzékenyebben az ehhez hasonló dolgokra.

Azt hogyan ismerhetem fel, hogy éppen egy másodlagos érzés dolgozik bennem, és érdemes lenne megkeresni, ami mögötte rejtőzik?

Elsődleges érzelem például a fájdalom, a szomorúság, a félelem, másodlagos pedig a harag, a düh, a frusztráció vagy az üresség érzés. Azt, hogy bennünk éppen melyik van jelen, mi magunk is el tudjuk dönteni. Ha képesek vagyunk azonosítani az érzéseinket, akkor már azt is láthatjuk, hogy el tudunk-e jutni az elsődleges érzéseinkig.

Nem tűnik könnyűnek ez a felismerés.

Valószínűleg az egész társadalmunkra jellemző, hogy nem vagyunk jók az érzelmeink azonosításában, felvállalásában, kifejezésében és szabályozásában, ugyanis nem volt kitől megtanulni, korábban ez egyáltalán nem volt még csak beszédtéma sem. De ha el tudunk indulni ezen az úton, akkor nem csak a másokkal, hanem az önmagunkkal való viszonyunk is jobb lehet, fejlődhet az önismeretünk, ezáltal kiegyensúlyozottabb, boldogabb és eredményesebb életet élhetünk.