Bármennyit is teszek, sohasem elég! – Hogyan törhetjük meg a toxikus produktivitás ördögi körét?

„Már nem itt kellene tartanom az életben! Mindenki más keményebben dolgozik, mint én. Lemaradok mögöttük. Még többet kell tennem!” Amennyiben úgy érzed, hogy egyre többet teszel, de sohasem lesz elég, akkor nagy valószínűséggel a toxikus produktivitás csapdájába estél. Mi is vezérel minket és a cselekvéseinket ilyen esetben?

Ezek az automatikus negatív gondolatok – és a hátterükben gyakran meghúzódó csökkentértékűség érzése – arra sarkallhatnak minket, hogy folyamatosan megkérdőjelezzük, leértékeljük saját teljesítményünket, hatékonyságunkat és teljesítsünk, méghozzá nem is akármilyen minőségben. Amikor azonban végre elérjük a korábban kitűzött, kívánt célt, az már hirtelen nem is tűnik olyan nagy dolognak. Sőt, talán olyan belső hangok jelennek meg, amelyek bagatellizálják az elért eredményt: „Ezt lehetett volna gyorsabban és hatékonyabban is csinálni”.  És kell a következő kihívás, hogy bizonyíthassunk, viszont a vágyott megelégedés érzése nem érkezik meg. De ki/mi tudná megadni az elismerést számunkra a hatékonyság utáni rohanásban, ha nem mi magunk?

A produktivitás csapdájában

Diana Hill, klinikai szakpszichológus úgy ragadja meg a produktivitás koncepcióját, mint az önmagunk által kitűzött cél elérését, amiben nagyon fontos szerepet kap az idői tényező. Ugyanis minél rövidebb idő alatt, minél több dolgot szeretnénk elérni.

Mindeközben a biológiánk is teszi a dolgát. Evolúciós szempontból az agyunk arra van beprogramozva, hogy „hajtson” minket, amikor úgy gondolja, hogy nincs elég erőforrás és versenyeznünk kell a szűkösen rendelkezésre álló javakért (élelmiszer, menedék, társ). A kommunikáció technikai vívmányainak hatására (média, közösségi média, e-mail, okostelefon) az üzenetek egyre nagyobb számban és egyre gyorsabban érnek el minket, akár éjjel-nappal, ha ennek mi magunk nem szabunk valamiféle gátat. Ezt pedig az agyunk úgy fordítja le számunkra, hogy lemaradunk ebben a bizonyos erőforrásokért zajló versenyben, vagyis nem teszünk eleget, nem teljesítünk.

Mikor válik toxikussá a produktivitás?

Egyénileg eltérő lehet, hogy a túlteljesítés mikor válik mérgezővé. Az állandó elégedetlenség érzése, a kiégés tünetei, a hangulatunk egyre borúsabbá válása, az állandó belső feszültség jelenléte ennek jó jelzői lehetnek.

Amikor a gondolataink csak akörül forognak, hogy nem teszünk eleget, az arra késztethet bennünket, hogy a mennyiségre koncentráljunk, így cselekedeteink értékét és a befektetett energiát egyre inkább figyelmen kívül hagyjuk. A paradoxon ebben az, hogy pont eredményeink tudatosítására és értékelésére lenne szükségünk ahhoz, hogy fel tudjuk oldani a bennünk lévő feszültséget,

valamint az állandó elégedetlenség érzését és reálisan tudjuk szemlélni önmagunkat, illetve teljesítményünket. A produktivitás tehát egy szintig eszköze, egy bizonyos szint után viszont már akadálya lehet céljaink elérésének, hiszen a folyamatos túlfeszített tempó és a pihenés hiánya kimeríti erőtartalékinkat, mentális kapacitásunkat, és a kiégés irányába mutató folyamatok indulhatnak el szervezetünkben.

Hogyan törjük meg a túlteljesítés ördögi körét?

Hogyan tudjuk felismerni és méltányolni cselekedeteink értékét és elérni, hogy ne a túlteljesítés kényszere vezérelje cselekvéseinket és gondolatainkat?

1. Tudatosítsuk: amit jelenleg csinálunk, nem hatékony!

Első lépésként fontos tudatosítani, hogy amit csinálunk nem vezet eredményre. Ez abból is fakad, hogy amikor elértük a célunkat, szinte azonnal magasabbra is tesszük a lécet, azaz semmi nem elég. A hatékonyság növeléséért tett erőfeszítéseink romboló irányokba sodornak, és valójában nem segítik a céljaink elérését. Amikor nyakon csípjük ezt a működésmódot, érdemes feltenni önmagunknak a következő kérdéseket:

„Tulajdonképpen mi is történik most, amikor úgy érzem, hogy nem tettem eleget? Hogyan indult ez a folyamat? Mennyire éri meg ez nekem?”

2. Kérdőjelezzük meg gondolatainkat!

Gondolataink megkérdőjelezése az ördögi kör megtörésének második lépése lehet. Az elménk egész nap folyamatosan gondolatokat kreál, amik a toxikus produktivitás esetén arra késztetnek, hogy folyamatosan többet és többet tegyünk. Érdemes tudatostani, hogy ezek a gondolatok nem azonosak a valósággal. Bár azt sugallják, hogy nem teszünk eleget, célszerű felülvizsgálni, hogy valóban így van-e.

Ha képesek vagyunk egy kicsit lassítani, megállni, pihenni, kialudni magunkat – amit ugyebár nagyon nehezen engedünk meg magunknak – máris egy kicsit jobb színben látjuk a világot, könnyedebbnek érezzük önmagunkat.

A meggyőződéseink és a gondolataink nem feltétlenül tükrözik hűen a valóságot, megtévesztenek minket. Fontos ezzel tisztában lennünk, hogy ennek megfelelően tudjunk viszonyulni a betörő gondolatokhoz és cselekvési mintákhoz.

A barátok, a családtagok, a kollégák vagy éppen egy szakemberrel való közös munka nagy segítséget jelenthetnek abban, hogy reálisabban lássuk saját helyzetünket.

3. Fogadjuk el negatív érzéseinket!

A mérgező produktivitás hátterében a „nem vagyok elég (jó)” gondolatának és a hozzá társuló rossz érzéseknek az elfojtása állhat. Az olyan társuló negatív érzések, mint a bűntudat, szégyen, félelem, szomorúság, magányosság pedig arra késztetnek, hogy egyre többet és többet tegyünk annak érdekében, hogy elkerülhessük ezeket a nem kívánt érzelmeket, amelyek többek között ilyen formában jelenhetnek meg: „Bűntudatom van, amikor szabadságot veszek ki. Félek, hogy lemaradok. Egyedül érzem magam, ezért vágyom az elismerésre. Szégyellem, hogy nem tudok jobban teljesítani”

Negatív érzéseink elfogadását gyakorolhatjuk azáltal, hogy megengedjük magunknak, a bűntudatot, a szégyent, a félelmet vagy a szorongás érzését anélkül, hogy azonnal akcióba lendülnénk a rossz érzések megszüntetése érdekében. A cselekvés helyett érdemes a megfigyelésre helyezni a hangsúlyt.

Megfigyelni az érzéseinket, ezekhez társuló gondolatainkat, testi érzeteinket, azt, hogy melyek fordulnak elő leggyakrabban. Érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy miként változnak ezek az érzések és gondolatok, mikor erősödnek, valamint mikor és minek hatására gyengülnek. Hagyjuk, hogy csak megtörténjenek. Ahogy közelebb kerülünk hozzájuk, talán egyre kevésbé lesznek félelmetesek és sikeresebben tudjuk megszelídíteni őket.

A fentiek segíthetnek behangolni belső iránytűnket, hogy ne vesszünk el gondolataink és érzelmeink rengetegében, hanem azokat tudatosítva, saját igényeinket felismerve és azokat szem előtt tartva, az általunk képviselt értékek mentén kiegyensúlyozottabban haladhassunk céljaink irányába.

Forrás itt.