„Azt, hogy introvertáltak vagy extrovertáltak vagyunk-e, nem változtathatjuk meg, a hozzáállásunkat azonban igen” – vallja Dr. Sylvia Löhken coach, kommunikációs szakember. A csend ereje, az introvertált személyiség működéséről szóló könyv írója márciusban Budapestre látogatott, hogy élőben is bemutathassa legújabb művét, A csend örömét, amely a Libri Kiadó gondozásában jelent meg Magyarországon. A szerzővel, aki maga is a csendes emberek közé tartozik, interjúnkban intrókról, extrókról, különbségekről, hasonlóságokról beszélgettünk – és választ kaphattunk arra is, mi lehet introvertáltak igazán boldog, teljes életének titka.

A csend öröme könyvbemutatójának estéjén egy meglepő beszélgetésnek lehettem tanúja: egy hölgy arról mesélt a barátnőjének, hogy bár minden, introvertáltakra jellemző problémában magára ismer, mégsem biztos benne, milyen személyiségtípus ő valójában. Ön szerint lehetséges ez?

Hogyne, természetesen. Számomra is időbe telt felismerni, hogy introvertált vagyok. Az extrovertáltak és az introvertáltak közötti biológiai különbségek nagyjából olyan jelentősek, mint a férfiak és a nők közötti biológiai eltérések. Csakhogy amíg az utóbbi esetben jól látható dolgokról beszélhetünk, az introvertált és az extrovertált személyiségtípus közötti különbségek forrása elsősorban a két fülünk között található, és közel sem annyira nyilvánvaló. (Nevet.)

Ehhez járul hozzá a rengeteg sztereotípia, ami miatt sokan nem is igazán szeretnék, hogy kiderüljön róluk, hogy introvertáltak. Sokszor tapasztalom, hogy az emberek gyakran nem értik, mit jelent valójában ez a fogalom; úgy gondolják, introvertáltnak lenni egyenlő azzal, hogy valaki félénk, holott egyáltalán nem ez a helyzet. Remélem, a könyveim segítséget nyújthatnak az introverzió megismerésében, és annak pontosabb megértésében, hogy a különbségek titka az agyműködésben rejlik.

Az introvertáltak agya tehát másként működik?

Amint arra Carl Gustav Jung körülbelül száz évvel ezelőtt rámutatott, introvertáltnak lenni nagyjából annyit tesz, hogy befelé fordulunk, befelé irányítjuk az energiáinkat, míg extrovertáltnak lenni éppen ennek az ellenkezője. Amit azonban Jung a típusok leírásakor még nem tudhatott, az az, hogy ennek a különbségnek a kulcsa az agyműködésünk eltéréseiben rejlik.

Az emberi agyban három olyan terület van, ahol a személyiség irányultsága jól mérhető különbségekben jelenhet meg. Az egyik ilyen például az autonóm (vegetatív) idegrendszerünk működése, ami az aktivitási szintünket szabályozza, és csakúgy, mint a gáz- és a fékpedál az autókban, meghatározza ezzel, hogy milyen mennyiségű külső inger ideális számunkra. A másik terület az agykéreg, amely az introvertáltak esetében jobban ki van téve a túlingerlésnek – ez okozza, hogy jobban teljesítenek csendesebb környezetben.

Az introvertáltak azon homloklebenyi területei, melyek az elemző gondolkodásért, a problémamegoldásért, tanulási folyamatokért felelősek, sokkal aktívabbak; gyakorlatilag folyamatosan gondolkodnak.

Végül, de nem utolsósorban, az érzelemszabályozásért felelős képletekben is mérhető a különbség: az introvertáltak inkább a biztonságot kedvelik, szemben az extrovertáltakkal, akik többnyire nyitottak a kockázatra, a kalandra.

Ilyen élesen elkülönül egymástól a két személyiségtípus?

Ami igazán lenyűgöző, az az, hogy valójában mindannyian extrovertáltak és introvertáltak is lehetünk, akár egyszerre is. Előfordulhat, hogy az agyunk egyes területeire más és más vonások jellemzőek; például lehet valaki nagyon kockázatkedvelő, és ezzel egy időben szenvedhet a nagy mennyiségű külső információ által kiváltott túlingereltségtől, de létezhetnek más kombinációk is. A legtöbb ember nincs is tisztában ezekkel az agyműködésbeli különbségekkel, és egyszerűen úgy gondolja, az introverzió annyit tesz, mint emberkerülőnek, vagy éppen félénknek lenni.

Mindezek után hogyan fogadják az addig bizonytalan emberek, amikor ráébrednek, hogy ők is ebbe a típusba tartoznak?

Nagyon különböző reakcióik lehetnek, és bizony nem mindig könnyű ezzel szembenézni. Például ha valaki értékesítési területen dolgozik, és a személyiségtípusából adódóan nehézségei vannak a munkájában, könnyen tekinthet úgy a saját introvertáltságára, hogy „nem, nekem nem ilyennek kellene lennem”.

Ugyanakkor valaki más nagy megkönnyebbüléssel fedezheti fel, hogy mindvégig ez állt annak a hátterében, miért esik nehezére egy hosszú, fárasztó munkanap után társaságban tölteni az estéit, még akkor is, ha imádja a barátait.

Ez a két élmény nagyon más lehet, de úgy hiszem, amint megértjük, mi az, ami leginkább kifejezi a személyiségünk legbelső lényegét, ami igazán mi vagyunk, máris megtettünk egy nagyon nagy lépést. Ezzel a tudással a birtokunkban már figyelhetünk mindarra, ami a személyiségtípusunk előnyös oldalát jelenti. Ez a megváltozott perspektíva a coaching folyamán is gyakran előtérbe kerül, amikor introvertáltakkal dolgozom.

Arról nagyon sokat hallhatunk, milyen nehézségekkel néznek szembe az introvertáltak. Ezek szerint vannak olyan dolgok, amelyek könnyebben mennek számunkra?

A könyvemben például tíz ilyen, introvertáltakra jellemző erősséget veszek sorra. Hogy csak néhány példát említsek, kiváló hallgatóság vagyunk – bár néha átfut közben az agyunkon, vajon ránk miért nem figyel ennyire senki. (Nevet.) Erősségünk az is, hogy könnyedén koncentrálunk azokra a dolgokra, amelyek érdekesek számunkra, könnyen bevonódunk, szeretünk többet tudni, tanulni róluk – ez például olyasmi, ami elmondásuk alapján az extrovertáltak számára olykor kifejezetten nehézséget jelenthet.

Szeretjük a mélységet – nem kedveljük a felszínes csevegést, nem csak közömbös megjegyzésekkel dobálózunk, hanem élvezettel bontunk ki mélyebben egy-egy témát. És amit én különösen kedvelek az introvertáltakban: a kitartás. Nem adjuk fel könnyen, amikor valaki vagy valami fontos számunkra, kitartunk mellette.

És Ön szerint mi esik a legnagyobb súllyal a mérleg másik serpenyőjébe?

Nagyon sok gyenge pontunk lehet, ezekről szintén említést teszek bővebben is a könyvben. A legnagyobb talán az, hogy sokszor inkább visszavonulunk, ha olyan ellenállásba ütközünk más emberek részéről, ami konfliktushelyzetet teremthetne. Ilyenkor inkább elkerülésbe megyünk át, elvonva magunktól a lehetőséget, hogy megváltoztassunk, jobbá tegyünk valamit; passzivitásba, stagnálásba menekülünk, ami nem jó. Jobb lenne ilyenkor is az erősségünket, a kitartásunkat aktiválni, még ha egy konfliktus is az ára.

A bemutatón említette, hogy a kultúránk nagyon sok változáson ment keresztül az elmúlt száz évben, például abban, hogy már nem kis közösségekben élünk, hanem nagyvárosokban, ami az emberi kapcsolatokban más helyzetet teremtett. Megnehezítette ez a változás az introvertáltak dolgát a kapcsolatok terén?

Míg korábban jellemzően minden nap ugyanazokkal az emberekkel találkoztunk, ma már gyakoribb az, hogy életünk során mindössze egyszer látunk valakit. Így arra kényszerülünk, hogy már az első alkalommal a lehető legjobb benyomást tegyük, és minden fontosabb információt átadjunk saját magunkról. Az ilyen típusú helyzetek jellemzően az extrovertáltaknak kedveznek, akik kifejezetten kellemesen érezhetik magukat ilyenkor.

Ezzel szemben egy kisebb közösség, egy kis falu vagy város lehetővé teszi, hogy a körülöttünk élők valóban megismerjenek minket, és ne csupán egy halvány emléknyomot hagyjunk bennük; hogy a valódi önmagunkat lássák, nem csak azt, ahogyan egy néhány perces találkozó alkalmával kommunikálunk.

Egy introvertáltnak tehát nehezebb mondjuk egy nagyvárosban élnie?

Attól függ, mit csinál. Ha boldogtalanabb, mert szívesebben élne mondjuk egy farmon, állatokat nevelgetve, akkor biztosan az. De ebben a helyzetben is érvényes az a megállapítás, hogy

a legjobb, amit introvertáltként tehetünk az, ha megtaláljuk, mi az, ami boldoggá tesz minket, aztán megkeressük a módját, ahogyan a személyiségünkhöz legjobban illeszkedő módon megélhetjük azt.

Ezt pedig akár nagyvárosokban is megtehetjük.

Én például füldugókkal járok mindenhová, ami rengeteget segít, mert egy nagyvárosban mindig van valami zaj. Bárhová megyünk, mindenhol szól a zene, a kávézókban, a bevásárlóközpontokban, amiről tudom, hogy egy idő után engem, mint introvertáltat, nagyon fáraszt, egyszerűen sok lesz. Sokszor az ilyen kis dolgok számítanak a legtöbbet. Mindenhol találhatunk csendet, egy városban, egy nagy irodában is; helyeket, amelyek lehetővé teszük, hogy feltöltődjünk – ez jót tesz nekünk.

Az új könyvében említette Terman és Grant tanulmányait, amelyek lényegében azt mutatják, hogy az introvertált személyiségtípus, a csend, az elmélyülés szeretete igen jó alapot teremt a hosszú és boldog élethez. Mit tehetünk introvertáltként, hogy ez meg is valósulhasson?

A testünk és a lelkünk mindig elmondja nekünk, mi az, ami jó nekünk, amire szükségünk van – ami eléggé egyedi lehet. Sok introvertált számára ilyen például a zene, vagy éppen az olvasás. Úgy hiszem, amikor azt tesszük, amit igazán szeretünk, az ennek a hosszú és boldog életnek az irányába visz minket.

A legnagyobb kihívás pedig az, hogy ne hódoljunk be, és éljünk úgy, ahogy mindenki más, csupán azért, mert azt hisszük, így kell, és az az, ami normális.

Számomra például ez volt az egyik legnagyobb nehézség, amikor szépen lassan ráébredtem, hogy introvertált vagyok. Sokszor úgy éltem az életemet, ahogyan mások, mert azt hittem, az a helyes, pedig számomra nem az volt a megfelelő.

Ez volt az, ami a könyvek megírására, az introvertáltak segítésére inspirálta?

Amikor elkezdtem ezzel a témával foglalkozni, menedzserként dolgoztam egy nagy nemzetközi szervezetnél. Három évet Tokióban töltöttem, mint az ottani kirendeltség igazgatóhelyettese, majd további hetet Németországban. Lépésről lépésre fedeztem fel, hogy más a vezetői stílusom, mint a munkatársaimé, hogy másként érzem magam bizonyos szituációkban. A kollégáimmal ebédelni például olyasvalami volt, ami rengeteg energiát vett el, és ami után nagyon fáradtnak éreztem magam. Ezért gyakran inkább sétáltam egyet, vagy az irodámban maradtam, hogy legalább ebédidőben egy kis csendhez juthassak. Ekkor lettem igazán kíváncsi arra, mi állhat ennek a hátterében.

2007-ben megalapítottam a saját kommunikációs cégemet, és minél többet foglalkoztam a témával, annál inkább tudatosult bennem, hogy például a tudományos területen is rengeteg introvertált dolgozik, akik hozzám hasonlóan úgy érzik, nem működnek jól, valami baj van velük, nem jó helyen vannak. Mélyebbre ástam, és rájöttem, hogy semmilyen segítség nem elérhető számukra, én pedig mindig is szerettem másokat támogatni. A könyveim, a munkám ennek a folyamatnak az eredményei: sok-sok kutatómunkáé és gondolkodásé.

Korábban említette, hogy ez a munka sok nyilvános szerepléssel, utazással jár együtt, ami introvertáltként nem mindig könnyű. Megbánta valaha, hogy így döntött?

(Mosolyog.) Nem. Számomra rengeteget jelent az, hogy mi most itt ülünk, és erről a témáról beszélgetünk, amiről mások majd olvasnak, és közben többet tudnak meg saját magukról és más emberekről. Ez óriási dolog. Ez a boldog élet egyik feltétele introvertáltként: hogy valamilyen, számunkra ilyen mértékű jelentéssel bíró dolgot csináljunk.

Ez az extrovertáltakra is igaz? Olyan sokat hallunk a különbségekről – lehet ez egy közös pont, ami összeköt bennünket?

Így van. Mindnyájan emberek vagyunk, és akár extrovertált, akár introvertált személyiségünk van, a legjobb, amit tehetünk, ha szeretünk, ha szeretettel fordulunk a körülöttünk élő emberek felé. A második legjobb dolog pedig a tanulás: ez az, ami igazán értékessé teszi az életünket – ha minél többet tudhatunk meg a körülöttünk lévő világról. Szeretet, tanulás – ez a kettő az összekötő kapocs.

Ha üzenne egy dolgot a világ minden táján élő introvertáltaknak, mi lenne az?

Nem a saját gondolatomat küldeném nekik, hanem a nagyon-nagyon extrovertált amerikai énekesnőét, Dolly Partonét, akiből sokszor csak a meglehetősen sztereotip megjelenést vesszük észre, de aki a rengeteg szőke haj és a mély dekoltázs mögött egy rendkívül okos nő, akiről nagyon ritkán feltételeznénk ilyen mély gondolatot. Számomra mégis nagyon kedves ez az idézet, ami tőle származik: „Találd meg önmagad, és legyen célod vele.”

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest