Hitted volna, hogy a kisgyerek számára az ünnepek, nem csupán különleges napok, hanem iránytűk, amelyek segítenek eligazodni a számára még ismeretlen időben? Tudtad, hogy a rituálék nemcsak a jelenben adnak közös örömöt, hanem kijelölik egy család végtelen útját, talán egészen a halhatatlanságig? Érzed, hogy az identitásod milyen lényeges részét képezik a szokások, amelyeket otthonról hozol, és aztán továbbadsz a saját gyermekeidnek? Kádár Annamáriával készült interjúnk húsvét idején segít továbbgondolni a kérdéseket, és saját válaszokat írni hozzájuk.

Ha visszagondolok a gyerekkori élményeinkre az ünnepek talán attól a legizgalmasabbak, hogy nemcsak a piros betűs napokat foglalják magukba, de a ráhangolódás, a felkészülés idejét is körüllengi valami különös érzés. Mennyi idős kortól érzékelik már a gyerekek a kapcsolódó szokásokat, a rituálékat az ajándékok varázsa mellett?

Dr. Kádár Annamária

Egy gyermek születésétől fogva belenő a család szokás-és rítusrendszerébe. John Gillis amerikai történész szerint két családunk van, az egyik, amellyel nap mint nap együtt élünk, a másik pedig a szimbolikus család, mely az élő, az eltávozott és a még meg sem született családtagokat is magába foglalja, akik benépesítik a gondolatainkat, az emlékeinket, a fantáziáinkat.

A szimbolikus család túlnyúlik a saját életünkön, és a szertartásokon keresztül összeköti a generációkat, a múltat, a jelent, a jövőt.

A családi rituáléval ugyanis azt is jelezzük, hogy az a forma, ahogy egymással élünk, valóban fontos, nem csupán külsőség. A hagyományteremtés emellett növeli a gyermek biztonságérzetét is.

Például azzal, hogy segít kicsit jobban eligazodni időben és térben?

Valóban egyfajta iránytűt ad, hiszen a gyerekek számára különösen fontos, hogy az életük kiszámítható legyen, olyan fix pontokkal, ismétlődő eseményekkel, amelyek kevés kivétellel mindig ugyanúgy, ugyanabban az időben történnek. Éppen ezért számukra a mindennapi élet rituáléi erős védőfaktort jelentenek, az érzelmi biztonság egyik alapvető összetevőjét a folyamatosan változó világban. Keretet biztosítanak az együttlétekhez, lehetőséget a valódi figyelem megtapasztalására. Azzal, ha egy rituálé beivódik a következő nemzedék lelkébe, a család egyfajta halhatatlanságot is biztosít magának.

A családi szokások, rituálék az állandóság érzését keltve azt jelzik, hogy ha a belső világunkban rend van, kint sem történhet velünk nagy baj. Igen nagy az érzelmi jelentőségük: emlékeztető jelek, amelyek a szívünkhöz viszik azt, amit ésszel tudunk.

Sokféle, főleg nemzethez kötődő hagyomány közös, de azért elég nagy különbségek tapasztalhatóak abban, ahogy egyes családok megélik az ünnepet. Hol a vallási vonatkozás erős, hol a mesés elemek: ezerféle történet és szokás, amely egy kisgyereket talán megzavarhat. Miképpen lehet ezeket a helyzeteket feloldani úgy, hogy ne törjön meg az otthoni varázs?

A kisgyermekkori időszakot varázsos éveknek nevezzük, amelyeknek központjában az a naiv, gyermeki hiedelem áll, hogy a világ, a varázslatok színtere, amelyet a gyermek szándékai és vágyai vezérelnek. A gyermeknek önálló világképe van, amelyben nincsenek megmagyarázhatatlan dolgok, és amelyben az ellentmondások is békésen megférnek egymással.

Például amikor egy négyéves azt kérdezi, hogyan jut el minden gyerekhez a Nyuszi, nem az igazságra kíváncsi. Elég, ha annyit tud, hogy nagyon gyorsan képes beugrálni az egész világot.

Egy egészséges gyermek reális, logikus gondolkodásmódja 9–10 éves korára eléri azt a fejlettségi szintet, hogy megkérdőjelezze a történetek valóságtartamát és rákérdezzenek olyan családi rituálék közötti különbségekre, amelyek különböznek a sajátjainktól. Ettől függetlenül még ragaszkodnak az otthon tapasztalt mintához, de a kíváncsiságuk természetes.

Húsvétkor az egyik legkülönlegesebb hagyományunk a locsolás, ami talán egyre kevésbé népszerű, pedig jó apropó elbeszélgetni az udvarlásról, a fiú-lány szerepekről, akár magáról a szerelemről is. Mit gondolsz, hozzáad a személyiséghez, a fejlődéshez a hasonló hagyományok megélése, gyakorlása?

Az biztos, hogy a hagyományokat a népmesékhez hasonlóan, a közös tudat csiszolgatta, tehát sok mindent magukban hordoznak az életről. A személyiséghez, a kiegyensúlyozott családi élethez az mindenképpen hozzáad, ha az ünnep tényleg ünnep: azaz a család megáll, egymásra figyel, beszélget. Ezzel együtt el kell fogadni: minden család sajátos módon éli meg a maga rítusait. A kultúra csak iránytűt ad ezek alakításához annak, aki fogékony rá. Mindenesetre a hagyomány megélése mindig egy alkalom: elgondolkodni azon kik vagyunk, hová tartozunk, honnan jövünk, és merre tartunk. Ennek hiányában gyökértelennek éreznénk magunkat – gyökerek nélkül pedig nincs egészséges élet.

Ha már említetted a népmeséket: milyen alaptéziseket őriznek meg ők a gyermekeink számára a kollektív tudat hagyományából?

A lélektani fejlődés és a személyiség kibontakozása egy egész életen át tartó folyamat – a pszichológiában ezt Jung ismerte fel először. A folyamatot individuációnak nevezi, amely állandó keresésről, utazásról szól. A fejlődés célja pedig nem a megoldás, hanem a folytonos mozgás. Erről szól a mese is, amely a mélylélektani értelmezés szerint segít átvezetni az emberélet fordulópontjain: a születéstől a halálig, a gyermekkori serdülőkori nehézségeken, a férfi és női szerepek megélésében, a gonosszal, saját árnyékszemélyiségünkkel való találkozáson.

A mesékben szimbolikus formában jelenik meg a hőssé válás, az individuáció folyamata, amely krízisen és beavatáson keresztül történik. A belső fejlődés szorongáson, az útkeresésen, a bizonytalanságon keresztül valósul meg. A hős küzdelmeiben önmagunkra ismerhetünk, a történet révén megelevenednek a félelmeink, vágyaink, a mitikus tartalmak segítséget nyújtanak az élet krízishelyzetei közepette.

A népmese „idős” kora miatt nagy tapasztalattal bír, sokszáz év tudása formálta: ezért is fontos, amit üzen.

Tudnál-e ajánlani meséket, amelyek számodra az ünnepek megélésének, megőrzésének fontosságát erősítik, akár szimbolikusan is?

Ünnep idején átváltozik a lelkünk, sokszor a testünk is díszbe öltözik. A tündérmesékben a csoda része az átváltozás képessége, a különböző feladatmegoldásokhoz szükséges a metamorfózis. A népmesék közül főleg állatmesék kapcsolódnak ide: ezek hősei állatmenyasszonyok, állatvőlegények, ahol az állati lét valamiféle átok vagy meggondolatlan kívánság következménye. A megszüntetésükhöz elfogadás, a másik fél áldozathozatala, a megváltás szükséges. Ezek nélkül pedig ünnep sem létezik. (Hasonló mesék például: A békakirály; Szamárbőr királyfi; A macskacicó; Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack).

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel  ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!

Széles-Horváth Anna

Újságíró. Három és fél éve édesanya. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest