Lehet, hogy nem mindenki ért egyet velem, de szerintem vannak időszakok, vagy pillanatok, amikor nem olyan rossz ötlet kiszakadni a valóságból. Az évnek ez a szakasza számomra egy ilyen időszak: mostanra már nagyjából semmi nem maradt az emelkedett ünnepi hangulatomból, a testem és a lelkem is egyre hevesebben sóvárog a tavasz, a megújulás, a napfény és a meleg után. Nincs ezen mit szépíteni: megvisel az időjárás, a sötétség – az influenzaszezonról nem is beszélve…
Abban, hogy legalább 1-2 órára kizárjuk ezt a komor valóságot, egy jóféle moziélmény sokat segíthet – erőt adhat, inspirálhat, kinyithat régóta csukva maradt ajtókat, utat mutathat, elgondolkodtathat, vagy akár átmelegítheti a lelkünket.
Ebben a cikkben olyan filmeket ajánlunk nektek, amelyek segíthetnek átvészelni ezt a vélhetően nem csak számunkra nehéz időszakot. Ahogy mindig, most is csak olyan alkotásokat ajánlunk, amelyeket már mi is láttunk.
Eszeveszett esküvő
Az Eszeveszett esküvő című filmet tavaly év vége óta vetítik a mozik, és – annak ellenére, hogy ilyet idő hiányában én nem nagyon szoktam csinálni – azóta már kétszer is megnéztem. Igazi lélekemelő francia film ez, olyan, aminek nem akarod, hogy vége legyen: megnevettet, ugyanakkor elgondolkodtat, mélységeket is megmutat, aztán felemel. Elvégre mi mást is tehetne velünk az Életrevalók rendezőinek legújabb filmje? (amiről egy korábbi ajánlónkban bővebben itt olvashatsz – a szerk.) Az alkotók ezúttal is gondoskodtak arról, hogy a poénok mellett emberi kapcsolatokat, és az azokat alakító érzéseket, fontos kérdéseket is megmutassanak.
A történet főhőse, Max, rendezvényszervező, aki szenvedélyesen szereti a munkáját, miközben legalább ilyen erőteljesen hatnak rá, kergetik őrületbe a feladatok és az alkalmazottai, a megrendelőkről nem is beszélve…
Nem véletlen, hogy a felfokozott hangulatban érkezik a soron következő esküvő helyszínére, egy XVII. századi francia kastélyba, ahol minden alaposan elő van készítve, meg van tervezve – mert ugye a nagy napon mindennek tökéletesnek kell.
Ennek megfelelően semmi nem úgy alakul, ahogy azt Max tervezte, de a süllyedő hajó állhatatos kapitányaként mindent megtesz annak érdekében, hogy mentse, ami menthető. És hogy hova viszi őt ez a görcsös igyekezet? Ő, és a legénysége vajon belefullad a vízbe, vagy felülnek a hullámokra, és hagyják, hogy azok oda vigyék őket, ahol éppen dolguk van?
Számomra ez a film a görcsös akarás elengedéséről, a tökéletlenség szépségéről és arról szól, hogy akárcsak „A nagy napot,” a nagy pillanatokat sem tökéletes robotok, hanem tökéletlen emberek, azokat pedig pont ilyen tökéletlen emberi kapcsolatok és érzések tartják össze – nem pedig szerződések, vagy elégedett ügyfelek.
Ha van szemünk rá, hogy ebben a tökéletlenségben és egymásban meglássuk a harmóniát, akkor történhetnek csodák, és akkor derül ki, hogy mi az, ami valójában fontos.
Az Eszeveszett esküvő olyan filmélmény, ami után úgy gondoljuk, hogy még ezek a szürke hétköznapok is tele vannak olyan dolgokkal, amelyekért érdemes, és lehet is élni. (Forgalmazó: Mozinet)
A legsötétebb óra
A cím alapján a Churchill miniszterelnökségének első, és egyben legkeményebb időszakát feldolgozó életrajzi film valószínűleg nem kapna helyet a lélekemelő filmekről szóló válogatásában; azonban ezt a kérdés egészen más megvilágításba helyezi, ha a szempontrendszert kiegészítjük a filmélménnyel.
Elvégre mi más adhatna erőt ebben a borús időszakban, ha nem egy olyan – nem mellesleg igaz – történet, ami arról szól, hogy egyetlen ember hogyan adta vissza a hitét egy egész nemzetnek azokban a pillanatokban, amikor minden veszni látszott.
„A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét” – olvasható a film rezüméjében.
Ezekben a pillanatokban Churchill nem kötött méltatlan kompromisszumot, nem hajtott fejet a gonosz előtt, hanem küzdött és harcolt a végsőkig. Amikor már mindenki feladta, ő akkor is képes volt szembenézni, és vállalni azt, hogy szembemegy másokkal. Nemcsak beszélt róla, de a meg is mutatta az utat.
És erre azért volt képes, mert hitt abban, amiről beszélt – Churchill szavai, szállóigévé vált mondatai azért hatnak ránk a mai napig, és azért tudtak a legsötétebb órában hegyeket megmozgatni, mert azokban nemcsak erő, hanem ez a megingathatatlan és kompromisszumoktól mentes hit is ott pulzált.
Ezt a hitet, és ezeknek a sorfordító óráknak a súlyát egészen közel hozza a nézőhöz ez a film, amiben óriási szerepe van Gary Oldman alakításának, aki zseniálisan oldotta meg azt az egyáltalán nem egyszerű feladatot, hogy megformáljon nem „egy”, hanem „A” nagy formátumú embert.
„Nem lehet tárgyalni egy tigrissel, miközben a fejünk a szájában van” – üvölti mondja a Churchillt alakító színész a film egyik legkiélezettebb jelenetében. Nos, én ez után a film után tipikus, „ide nekem az oroszlánt” hangulatban jöttem ki a moziból, de úgy voltam vele, hogy tulajdonképpen a tigris is jöhet…
…meg a sötét, az influenza és a borús hangulat is; történhet bármi, biztosan megbirkózom vele. Ha olyan filmélményre vágytok, amiből sok erőt és lendületet lehet meríteni, akkor A legsötétebb óra mindenképpen jó választás. (Forgalmazó: UIP-DUNA FILM)
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM