Hány órát nyer Peti, ha 40 éven át heti két órát tölt futással? – Ha az érettségin szembejönne ez a feladvány, mit válaszolnál? Valószínűleg azt, hogy Peti semmit nem nyer, hiszen cirka 4100 órát „tékozol el” az életéből a futópályán… Szóval hol itt a nyereség?

Nos, erről másként vélekednek azok az amerikai mozgástudomány-kutatók, akik egy korábbi kutatás résztvevőinek utánkövetéses vizsgálata során azt találták, hogy a futók átlagosan 3 évvel tovább élnek nem kocogó társaiknál.

Az se baj, ha csak hobbi

Ráadásul az eredmények alapján a futók köreiben a korai elhalálozás kockázata 40%-os csökkenést mutatott – még akkor is, ha viszonylag ritkán edző, dohányzó vagy túlsúlyos hobbifutókról volt szó.

Szomorú következtetés, de az adatok alapján úgy fest, hogy, ha a 3 évvel korábban végzett eredeti kutatásban a nem futók csoportjába tartozó résztvevők időközben mégis belevágtak volna a kocogásba, 16%-kal csökkent volna körükben a halálozások száma, és 25%-kal kevesebben hunytak volna el infarktus következtében az adatok felvételét követő időszakban.

A kutatók számításai szerint minden futásra fordított óra 7 órával hosszabbítja meg az életünket, így bátran kijelenthetjük, hogy a futás – legalábbis a hivatkozott vizsgálat eredményeinek tükrében – tényleg a világ egyik legjobb befektetése.

Persze, itt nem a banszámlánkra érkező forintokat, hanem az életünkhöz adott órákat tekintjük hozamnak, de valószínűleg nehéz lenne ennél értékesebb valutát találni – arról nem is szólva, hogy az idő – mint tudjuk – pénz…

Azonban, mielőtt kifulladásig futni kezdenél, és 100 évre előre megterveznéd a nyaralásokat, érdemes megjegyezni, hogy a kutatók szerint a maximális nyereség körülbelül 3 év körül tetőzik, amely kb. heti 4 óra futással érhető el.

Ráadásul az eredményekben valószínűleg olyan tényezők is közrejátszanak, mint az egészséges táplálkozás, ami általában a sportos életvitellel együtt járó szokás.

Persze sokan vannak, akiket még ez sem lelkesít, és komoly ellenérzéseik vannak a futással kapcsolatban, vagy egyéb, például egészségügyi okból kifolyólag nem vágnak bele. Számukra biztató fejlemény lehet, hogy – az eredmények alapján –

az olyan mozgásformák, mint például a rendszeres gyaloglás, vagy a biciklizés, körülbelül 12%-kal csökkentik a korai elhalálozás kockázatát.

Ha tehát legközelebb azt mérlegeled, hogy időhiányra hivatkozva kihagyod a futást, jusson eszedbe az is, hogy a mozgásnak köszönhetően nyert idővel mennyivel hatékonyabban tudnál gazdálkodni – legalábbis hosszútávon.

És ahogy arról már korábban beszámoltunk, a futás feltételezhetően nem csak az életünkhöz adott plusz órák miatt számít jó befektetésnek: egy szintén nemrég publikált kutatás alapján úgy tűnik, hogy a rendszeresen futó emberek kiegyensúlyozottabbak, összeszedettebbek, könnyebben és gyorsabban hoznak döntéseket, jobb a memóriájuk és a koncentráció megtartása sem jelent akkora kihívást számukra, ellentétben a mozgást vagy a futást hanyagoló társaikkal.

Via: The New York Times

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Pszichológia BA és Tánctudomány szakon végzett. Főleg a mozgás-és az idegtudomány érdekli. És a nyelvek. Talán ezért is tanul és kutat jelenleg Párizsban – noha szívében mindig pécsi marad. Szeret a szabadban lenni, futni, túrázni, olvasni.

Pin It on Pinterest