„Te hogy állsz az újévi fogadalmaddal?” – 3 egyszerű lépés, ami segíthet kitartani, vagy éppen újrakezdeni

Szerző: | 2018. 01. 25. | Social&Smart | Olvasási idő: 9 perc

Két hét is is eltelt már az új évből, ami az emberek egy nagyon magas százalékának nem csupán azt jelenti, hogy a rosszkedvű téli hónapok után egyre közelebb kerülünk a tavaszhoz, hanem azt is, hogy elérkezett a lesütött szemek és a bosszús legyintések időszaka, amikor meghalljuk az ominózus kérdést: „Hogy állsz az újévi fogadalmakkal?”

A Scrantoni Egyetem eredményei alapján ugyanis azoknak az 58%-a, akik úgy döntöttek, hogy az új év adta lendületet kihasználva a változás útjára lépnek, mostanra már rég elfelejtette az egy hónappal ezelőtti elhatározásait, de legalábbis megtorpant valahol a folyamat elején.

Az új év kezdete sokunk számára egyfajta „tiszta lap”, amikor régi rossz szokásokat, berögződéseket magunk mögött hagyva sok mindent elölről kezdhetünk – csakhogy a statisztikák szerint ennek a sok mindennek gyakran a feladás is része. Ennek többnyire az az oka, hogy az első botlások után úgy érezzük magunkat, mint amikor a frissen vásárolt, gyönyörű, színes borítójú, megtöltésre váró üres lapokkal teli füzetünknek mindjárt az első oldalán elrontunk valamit, és gondosan kerekített betűk helyett egy átfirkált tintapacával nézünk szembe.

De miért kellene kidobnunk az egész füzetet csak azért, mert vétettünk egy betűnyi hibát?

Valahogy így van ez az újévi fogadalmakkal is: ha az év első napjai nem is egészen úgy sikerültek, ahogyan elhatároztuk, ez nem jelenti azt, hogy legközelebb december 31-én tervezhetünk újra. Az alábbi három lépés „gyorssegély” lehet az újrakezdésben – bármikor.

1. Kezdd (újra) kicsiben!

A fentebb is említett statisztikák szerint az újévi fogadalmaink legnagyobb része a diétáról, egészséges étkezésről, önmagunk fejlesztéséről (egy új hobbi, vagy idegen nyelv elsajátítása) vagy a jobb pénzügyi döntésekről szól. De előkelő helyet foglal el köztük a jobb időgazdálkodás, vagy a szeretteinkkel töltött minőségi idő mennyiségének növelése is.

Bármelyiket választottuk, egy biztos: az a változás valamiért fontos volt (lett volna) számunkra, valamit szerettünk volna másképp csinálni. Ha pedig a változás folyamatáról van szó, nem lehet túl sokszor hangsúlyozni a kis lépések fontosságát.

A fogadalmak megtételekor ugyanis sokszor áldozatul esünk a „hamis remény szindrómának”, azaz alábecsüljük, mennyi erőfeszítést igényel azok megvalósítása. Így eshet meg, hogy lelkesen belevágunk a Nagy Életmódváltásba, majd valahol félúton mégis félbemaradnak a törekvések, mert túl hirtelen, túl sok mindent szeretnénk másként csinálni, és nincs energiánk ekkora változásra.

A kis lépés, legyen bármilyen kicsi, az igazán ideális első lépés, hiszen elindít a változás útján, és segít, hogy mozgásban maradjunk.

Íme, néhány példa:

– Akkor is hasznos kicsiben kezdeni, ha sportolni szeretnénk: ahelyett, hogy rögtön két kört tűznénk ki magunknak célul a futópályán, kezdhetünk azzal, hogy néhány hétig sétálni megyünk esténként.

– Ha egészségesebben étkeznénk, kezdetnek megfelel az is, ha minden étkezésünkbe csempészünk egy kis zöldséget.

– Ha pedig a partnerünkkel, családunkkal, barátainkkal szeretnénk több időt tölteni, de ebben akadályoznak a zsúfolt, túlterhelt hétköznapok, a kis lépésünk lehet egy kedves, pár perces telefonbeszélgetés is.

A lényeg, hogy elkezdjük, kicsiben, és engedjük, hogy ezek a sokszor apróságnak tűnő lépések fokozatosan megerősítsenek a céljainkban, és előrevigyenek a nagyobbak felé.

2. Szánj egy kis időt arra, hogy átgondold, mi az, ami hátráltat a változásban!

A nagy újévi elhatározásokat legtöbben az ünnepi időszakban tesszük, amikor egy kicsit kiszakadunk a hétköznapok forgatagából. Január elseje után aztán pillanatokon belül ki sem látszunk a munkából, tanulásból, a család, gyerekek körüli teendőkből.

Az időhiány az egyik leggyakoribb oka annak, hogy az újévi fogadalmaknak ennyire kis (a legkevésbé optimista becslések szerint mindössze 8) százaléka tart ki az új év végéig.

De állhat a háttérben a támogató környezet hiánya is, hiszen nehéz úgy fenntartani a változást, ha körülöttünk minden és mindenki arra csábít, hogy térjünk vissza a megszokott kerékvágásba.

Gondold át, téged mi hátráltat leginkább abban, hogy megvalósítsd, amit elterveztél!

– Lehet, hogy túl sokat akartál egyszerre, és a hamis remény szindróma áldozata lettél? Bontsd a céljaidat kisebb lépésekre! Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) tippjei szerint is hasznos, ha egyszerre csak egy dolgon próbálunk minél kisebb, kézzelfoghatóbb módon változtatni (például nem csak elhatározzuk, hogy elkezdünk sportolni, hanem megveszünk egy belépőt egy jógaórára).

– Ha időhiánnyal küzdesz, és sehogyan sem sikerül a tervezett változtatást (például egy reggeli edzést) beiktatni a napodba, néha az elengedés lehet a legjobb út, azaz ebben az esetben kicsit lejjebb adni az elvárásokból. Ha túlterheltek vagyunk, edzés helyett elég lehet az, ha a munkahelyünk felé sétálva teszünk meg pár megállónyi távolságot, vagy este, ha végképp nincs időnk főzni, rendelünk valami egészségeset.

– Ha elhatároztad, hogy spórolsz, ám körülötted mindenki az év eleji leértékeléseken tobzódik, az nagyon megnehezítheti a fogadalmak betartását. Akárcsak a dohányzásról való leszokás, vagy egy új étrend esetében, könnyebb dolgunk van, ha megoszthatjuk a tapasztalatainkat, a küzdelmet valakivel, aki átérzi, min megyünk keresztül. Vond be egy barátodat, vagy keress a közösségi médián keresztül olyan csoportot, ami támogat a célod elérésében! Együtt könnyebb!

3. Legyen terved arra, hogy mi történik, ha elbuksz

Amikor újévi fogadkozásba kezdünk, még a nem túl hízelgő adatok ellenére sem igazán számolunk azzal, hogy akár kudarcba is fulladhat a vállalkozásunk. Kudarcként pedig nem csak azt élhetjük meg, ha az első hónap végére híztunk, miközben fogyni szerettünk volna; napról napra szembenézhetünk apró bukásokkal attól függetlenül, milyen célt tűztünk ki magunk elé.

Ilyenkor érezhetünk leginkább késztetést arra, hogy kidobjuk azt a bizonyos füzetet: azt gondolhatjuk, mit sem ér az egész, ha nem sikerült tökéletesen, hiba nélkül megvalósítani a nagy tervet.

Olyan világban élünk, ami gyakran azt üzeni, ne elégedjünk meg a tökéletesnél kevesebbel. Valódi tökéletességet ugyanakkor soha nem fogunk találni; egyszerűen azért, mert emberek vagyunk, és embernek lenni azzal jár, hogy olykor hibázunk – igen, még a maximalisták is.

A perfekcionizmus az újévi fogadalmak terén sem a barátod. A következőket érdemes tenned helyette:

– Gyakorold az önegyüttérzést! Biztosan lesznek olyan napok az év során, amik nem úgy sikerülnek, ahogy eltervezted. Ne legyen bűntudatod, ha túl fáradt voltál aznap az edzéshez, inkább élvezd ki a pihenést, hogy másnap újult erővel térhess vissza a mozgáshoz.

– Beszélj róla! Ha úgy érzed, a változás túl nagy stresszel jár számodra, kérd a barátaid, családod segítségét, de ne félj akár szakemberhez sem fordulni. Az életmódváltásban dietetikus, személyi edző is támogathat, a kudarcok kezelésével kapcsolatban pedig egy pszichológus is hasznos tanácsokat adhat.

– Kudarc esetén tedd meg rögtön a következő lépést! Az, hogy elcsábultál egy szelet sütire, vagy megvettél egy akciós csizmát, nem dönti romba az egész elhatározásodat. Az újrakezdés lehetősége minden nappal adott – nem kell ahhoz január elseje, hogy tovább haladj a célod felé vezető úton.

Fotók: itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This