Ahol árnyék van, ott fény is – 3 negatív érzelem, amelyek valójában érted, és nem ellened vannak

Szerző: | 2019. 02. 26. |

Érzelmeink jönnek, mennek, felkavarnak, padlóra küldenek vagy éppen feldobnak, gyakran követni se bírjuk őket. Egyes érzéseinket a végtelenségig megtartanánk és fürdőznénk bennük, másoktól pedig ahogy csak tudnánk, szabadulnánk. Szomorúságot, szorongást és dühöt átélni valóban kellemetlen és nyomasztó – de biztos, hogy negatív érzéseink ellenünk vannak?

Az érzelmeink gyakran tűnhetnek megfoghatatlannak és rajtunk kívül állónak, pedig valójában nem körülöttünk, hanem bennünk vannak. Különösen a nehéz érzéseink esetében tűnhet úgy, hogy csak jönnek és legyőznek minket, nincs belőlük kiút, csak várni és reménykedni lehet, hogy talán majd elmúlnak.  A valóságban azonban nagyobb hatalmunk van fölöttük, mint gondolnánk – és ezt a hatalmat már azáltal is megérezhetjük, ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk őket.

Lehet borús az ég

Milyen könnyű is lenne minden, ha állandóan boldognak, elégedettnek és kiegyensúlyozottnak érezhetnénk magunkat! Azonban ahogy az eső sem eshet örökké, úgy a nap sem süthet folyton; ahogy az ég is néha szürkévé válik és beborul, fújhatnak viharos szelek, eshet hó és zápor, úgy bennünk is feltámadhatnak olykor nehéz és kellemetlen érzések.

Az, hogy ki milyen gyakran, és mekkora intenzitással él át negatív érzelmeket, számtalan külső és belső tényező függvénye és összjátéka.

Az azonban biztos, hogy még a legoptimistább ember is érez olykor reménytelenséget – a negatív érzéseink tehát nem gyengeségünk vagy kudarcunk jelei, hanem életünk természetes velejárói.

A tagadás nem megoldás

A veszteség borzasztóan tud fájni, a szorongás bénítóan hathat ránk, a dühtől pedig fel tudnánk robbanni – negatív érzéseinktől érthető módon szeretnénk minél előbb megszabadulni, hiszen bennük lenni – finoman szólva – nem kellemes élmény. Ráadásul vannak olyan élethelyzetek, krízisek, vagy éppen fizikai és/vagy mentális betegségek, melyek esetében jóval több negatív érzést élünk át, mint az optimális lenne. Ilyen esetekben különösen fontos az, hogy bármilyen nehéz is, de ne meneküljünk el érzelmeink elől.

A bagatellizálás és a tagadás nem megoldás – az érzelmeink figyelmen kívül hagyásával és elfojtásával nem múlik el maga az érzelem, legfeljebb nem veszünk róla tudomást. Lehet, hogy rövid távon kellemetlen, de hosszútávon jobban járunk, ha beleengedjük magunkat az érzésekbe, hiszen elengedni is csak úgy lehet őket, ha felismerjük, átéljük és megértjük őket.

Az, hogy megengedjük és átéljük őket, nem azt jelenti, hogy bele is ragadunk és hagyjuk, hogy eluralkodjanak felettünk. Az érzelmeinknek ugyan nem lehet megparancsolni, hogy legyenek vagy ne legyenek, de befolyásolni és megszelídíteni őket nagyon is lehetséges.

Citromból limonádét?!

Todd Kashdan és Robert Biswas-Diener pszichológusok a The Upside of Your Dark Side című könyvükben amellett érvelnek, hogy a számunkra nehéz érzéseket túlzás és káros negatívnak nevezni, hiszen a negatív kifejezésben alapból van már egy minősítés. Szerintük az érzéseket nem lehet ennyire egyértelműen megítélni, hiszen azok nem tisztán feketék vagy fehérek, hanem jóval árnyaltabbak lehetnek.

Azok az érzések, amelyeket mi negatívnak élünk meg, nem feltétlenül és kizárólag rosszak, hanem hasznos jelzésekként is felfoghatjuk őket, melyek figyelmeztethetnek valamire, megvédhetnek minket, és segíthetnek abban, hogy jobban érezzük magunkat. Ha csak az alapvető emberi érzelmek között nézünk is körül egy kicsit, máris találhatunk három nagyon jó példát olyan, negatív címkével fémjelzett érzésekre, amelyeket ha jobban megnézünk, akár kicsivel pozitívabb színben is feltűnhetnek:

1. Félelem és szorongás

A félelem és a szorongás egy általunk fenyegetőnek észlelt ingerre adott válasz, azaz akkor jelentkezik, ha valamilyen veszélyt érzékelünk. Ilyenkor hevesebben dobog a szívünk, gyorsabban vesszük a levegőt, megfeszülnek az izmaink, vagyis próbáljuk felkészíteni szervezetünket az esetleges támadásra és küzdelemre, vagy ha úgy ítéljük meg, hogy nem tudunk megbirkózni vele, akkor a menekülésre. Ha nem félnénk, valószínűleg nem maradnánk sokáig életben – nyugodt szívvel szaladnánk át a piroson a legnagyobb forgalomban, sétálnánk végig este egyedül egy kétes hírű környéken, vagy simogatnánk meg egy acsarkodó kutyát.

Az előbbi példák konkrét és egyértelmű ingerek, melyek valós, fizikai veszélyt jelentenek – félelmet ezekben az esetekben érzünk. A félelemhez képest a szorongás tárgya nehezebben körülhatárolható, általában a jövőre irányul, és inkább pszichés veszély esetén jelentkezik. Egy nyilvános szereplés előtt, vagy egy új társaságba kerülve azért szoronghatunk, mert az ott tapasztaltak és a helyzet kimenetele önértékelésünkre, önmagunkról kialakított képünkre jelent fenyegetést.

A félelem és a szorongás tehát valójában biztonságban tart minket, az életben maradásunkat segíti. Önmagában nem is a szorongás érzése jelenti a problémát, hanem inkább az, ahogy viszonyulunk a kiváltó ingerhez és saját képességeinkhez.

Ha alapvetően bízunk magunkban, akkor a szorongás ahhoz tud adni egy lökést, hogy magunkat legyőzve cselekedjünk és menjünk bele akár számunkra olyan, kevésbé komfortos helyzetekbe, amelyek persze nem jelentenek tényleges életveszélyt. Ha azonban az általunk veszélyesnek értékelt inger fenyegetését eltúlozzuk, ezzel párhuzamosan pedig leértékeljük saját megküzdési képességünket, akkor inkább elkerüljük a helyzetet, így megeshet, hogy a szorongás eluralkodik rajtunk és börtönébe zár.

2. Düh

A düh annyiban hasonlít a szorongáshoz, hogy ebben az esetben is valamilyen ránk fenyegetést jelentő veszélyre reagálunk, azonban itt egyértelműen a támadás mellett döntünk. Dühvel több mindenre is válaszolhatunk: ha nem veszik figyelembe igényeinket, megsértik határainkat, érzéseinket vagy jogainkat. A düh nagy energia, és ahogy Kashdan és Biswas-Diener fogalmazza meg, önmagában se nem jó, se nem rossz – inkább az számít, mihez is kezdünk vele.

A düh mozgósítja erőnket és cselekvésre késztet, helyesen kezelve pedig segít abban, hogy kiálljunk magunkért és képviseljük érdekeinket. A düh által felismerhetjük, mire is van szükségünk, és mennyi energia rejtőzik bennünk.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy düh és agresszió között nagy különbség van: a düh nem jogosít fel az agresszív viselkedésre, és soha nem lehet indok és kifogás, hogy másokat megsértsünk vagy bántsunk.

3. Szomorúság

Több kifejezésünk is van a szomorúságra – lehangoltság, reménytelenség, fájdalom, bánat, kétségbeesés -, melyek között árnyalatnyi különbségek vannak, de mind hasonló érzésvilágot jelölnek. Szomorúságot jellemzően akkor élünk meg, ha valamilyen veszteség ér minket: legyen az egy kapcsolat vége, egy szeretett személy elvesztése, vagy ha valamilyen célunkról, vágyunkról le kell mondanunk.

A szomorúság jelezheti, hogy időre van szükségünk ahhoz, hogy a megszokott módon, ritmusban és lendülettel folytassuk a mindennapokat. Megállásra, újragondolásra késztet, esetleg rádöbbenthet arra, hogy változtatásra van szükségünk. Lehet annyira mély, hogy úgy érezzük, nem bírjuk tovább, de a krízis minden esetben egy lehetőség is, hogy erősödjünk, és újratervezzük életünket, úgy, hogy az nekünk pont jó legyen. Ha voltunk már igazán lent, akkor értékelhetjük igazán azt, milyen fent lenni: a szomorúság felnyithatja a szemünket, hogy mi is számít valójában, mennyi mindenért lehetünk hálásak, és ami addig magától értetődő volt, annak szívből tudunk örülni.

Felhasznált cikkek: 12



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This