„A boldogság nem cél, hanem ‘járulékos haszon’, ami a céljainkért való munkálkodás közben ér minket”

Szerző: | 2019. 03. 14. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

A boldogság definícióján gondolkodtam. Vajon a boldogság egy érzés-e, vagy lelkiállapot, esetleg életfilozófia? Hogyan definiálható? Lehet-e egyáltalán rajta gondolkodni, vagy inkább az érzéseinkben találhatunk rá? Nézzük most meg az irodalomterápia eszközei és három mű segítségével, mi vihet közelebb a válaszhoz!

Gondolkodás közben folyton a fülembe kúszott egy dallam, a Kiscsillagtól:

„Hol van a boldogság, mi van a boldogsággal…”

Lovasi András szövegei mindig gondolkodásra késztetnek kifejező képeikkel és rendhagyó tagolásukkal, amire a zene csak ráerősít. Olvasni versként, vagy hallgatni zeneszövegként a számokat akár egymástól eltérő olvasatot is hozhat. A szövegek pedig már könyv formában is megjelentek. 

A mű címe Szeles; mintha ez a szél lenne a boldogság ellentéte, ami elfújja azt. Egy bál képe jelenik meg: „Bál volt itt, most véget ér” „Hol a mulatság miért van vége?”. Ennek mentén elgondolkodhatunk arról, hogy a mi fogalmaink szerint lehet-e eleje és vége a boldogságnak. Ha felidézzük magunkban az érzést, hogy milyen boldognak lenni, megvizsgálhatjuk, hogy hol kezdődött és hol ért véget ez az érzés. Esetleg azt is meghatározhatjuk, hogy mit jelent számukra az öröm és mit a boldogság, hol húzódik a kettő közt a határ.

Figyeljük meg, hogy milyen érzéseink vannak ezzel a számmal kapcsolatban, mennyire érezzük vidámnak, szomorúnak, boldognak. Illetve azt is érdemes végiggondolnunk, hogy számunkra mit jelentenek a megjelenő szimbólumok, és mit fúj el a szél a mi életünkben.

Ha a szöveg képei közé képzeljük magunkat, akkor vajon a „szobákban ülnénk-e deres arccal”, vagy “„táncolnánk a szélbe”?

A boldogság egy képesség

Dan Millman békés harcosa szerint „A boldogság az egyetlen képesség, ami számít. És a boldogságot nem nyerheted el; a boldogság talál meg téged, de csak akkor, ha minden másnak megadod magad.” Film is készült a műből, a kettőnek azonban máshol van a fókuszpontja, ezért ebben az esetben is más olvasata lehet a két különböző formátumú alkotásnak.

Dan Millman könyvét olvashatjuk spirituális útmutatóként, de akár gyakorlati kézikönyvként is. Elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelent számunkra az, hogy a boldogság egy képesség, és hogyan jelenik meg a mi életünkben ilyen módon.

Megvizsgálhatjuk, hogy számunkra igaz-e az az értelmezés: a könyv szerint a boldogság egy folyamatosan fenntartható létállapot. Meg is kapjuk hozzá több helyen a receptet:

„Cselekedj boldogan, érezd magad boldognak, a világban felfedezhető mindenféle ok nélkül. Akkor képes leszel szeretni, és azt teheted, amit akarsz.”

Olvasva nagyon könnyűnek tűnik „boldogan cselekedni”, a könyvbeli főhős számára azonban nem egyszerű az út: számos próbatételt, kemény fizikai és lelki edzést kell végig vinnie, mire eljut a saját boldogságához. Igazából önmaga, és a saját téves beidegződései azok, amiket le kell győznie fejlődése során.

A könyvet olvasva végiggondolhatjuk, hogy mi mennyit lennénk képesek dolgozni magunkon, ha a végső jutalmunk az a fajta boldogság, amit a mű leír. Azt is megvizsgálhatjuk, hol látjuk magunkat a könyvben: a főhős melyik lelkiállapotával tudunk azonosulni. Feltehetjük magunk számára a kérdést, hogy a könyv mely életigazságát érezzük igazán magunkénak, esetleg van-e olyan, amire olvasás közben nyílt fel a szemünk, és melyiket tudjuk beépíteni a saját életünkbe.

Pablo Neruda Egy himnusz az élethez című verséről beszélgetve, hasonló konklúzióra jutottunk az egyik csoportfoglalkozásunk során is. Akkor ezt fogalmaztuk meg: A boldogság nem cél, hanem ‘járulékos haszon’, ami a céljainkért való munkálkodás közben ér minket”.

„Fürödni, úszni, míg erőnk kitart”

Kosztolányi Dezső az A rossz élet és A jó élet című verseiben mintha leírta volna ugyanannak az utcának az árnyékos és a napos oldalát is. Érdemes egymás után elolvasni a két művet, amelyek olyanok, mintha két különböző ember alkotásai lennének. Éljük bele magunkat a versek hangulatába és idézzük fel a saját életünkben azokat az epizódokat, amikor hasonlóan éreztük magunkat. A rossz életet olvasva beazonosíthatjuk azt a hangulatot, amikor még az ágyból sincs kedvünk kikelni, amikor semmi sem jó, még az édes is keserű:

„Nincs semmi új, nincs semmi jó.

És nem igaz, hogy lenni jó.

Nem jó az élet méze sem.

Nem jó aludni csöndesen”,

A jó életben pedig még az egészen apró dolgokban is megtalálja a csodát:

„Mert minden jó. Éhezni s enni jó,

áldott az éhség s áldott a cipó.

Szomjazni is jó, s ha a fény zizeg,

meginni egy pohár jeges vizet.”

A rossz élet képeiről a gyerekek jutottak eszembe, amikor nem jó a kék pohár, amit kiteszünk eléjük, hanem a piros kell… Amikor a pirosat hozzuk, akkor valamiért a zöldre van szükség és így tovább, kinek-kinek a vérmérséklete és a tűrőképessége szerint. Azt hiszem, ezeknek a „rossz életes” hangulatoknak mindig megvan a mélyebb oka a gyerekeknél; van egy valódi probléma, amit még nem tudnak nekünk elmondani, vagy sokszor ő maguk sem tudják pontosan, mi az.

A saját életünk kapcsán is elgondolkodhatunk azon egy-egy ilyen lelkileg borongós napon, hogy mi is a rosszkedvünk gyökere és valódi oka. Így legalább azt elérhetjük, hogy tudatosítjuk: nem minden baj, hanem csak az az egyvalami, és fókuszáltan tudunk a problémával foglalkozni.

Vegyük észre a két versben a különbséget, ami a cselekvésekben is megmutatkozik: A rossz életben teljesen passzívan bámulja még azt is, ahogy „lobog a ház”,

„Csak esni, bukni, hullani,

mint hogyha fájna valami.”

A jó életben pedig aktív, korán kel, felhúzza a rolót, beengedi a fényt

„Fürödni, úszni, míg erőnk kitart,

Szaladni tudnék, nem tudom hová,”

Ha felidézzük a jó és rossz hangulatú napjainkat, érdemes azt is megvizsgálni, hogy a mi cselekvéseink hogyan alakultak. Tudunk-e párhuzamot vonni az aktivitás és a jó hangulat, illetve a passzivitás és a rossz hangulat között? Azt is érdemes megfigyelni, hogyan változik a hangulatunk, ha például elkezdjük aktivizálni magunkat, kevésbé fókuszálunk a gondolatainkra, és inkább a cselekvésre.

„Engedjük el”

Hangulatokat írtam, de azon is érdekes töprengeni, hogy a hangulatból hogyan lesz tartós állapot. Lovasi művében elmúlik a boldogság, Dan Millman pedig azt írja, hogy lehetséges a boldogság állapotában tartósan létezni, sőt, csak így érdemes.

Fontos kérdés merülhet fel: mit kezdjünk a negatív gondolatainkkal, érzéseinkkel, amik időről időre felmerülnek, és annak útjába állnak, hogy igazán boldognak érezzük magunkat. Hogyan lehetünk, lehetünk-e állandóan boldogok ezekkel együtt is? El nem fojthatjuk őket, hiszen tudjuk, hogy az nem megoldás, és nem is tesz jót nekünk.

A békés harcosnak van egy nagyszerű iránymutatása arra nézve, hogy hogyan ne hagyjuk a (negatív) érzéseinket ránk telepedni: éljük át az érzést teljes testtel és lélekkel, majd „Engedjük el”.

Erre reagál Popper Péter gondolata is: …Ez a hozzáállás rossz, amit meg kell fogni a gyökerénél. A kérdés persze az, lehetséges-e megfogni. A mi felelősségünk is, hagyjuk-e, hogy elhatalmasodjon rajtunk a negatív indulat. Átmenetileg felvillanó rossz gondolatokért, érzelmekért, indulatokért nem vagyok erkölcsileg felelős. Egy okos pap mondta: ezek olyanok, mint egy elsuhanó madárraj, de ha megengedem, hogy a gyűlölet, az előítéletek, az erőszak fészket rakjanak az ereszem alatt, szaporodjanak, telítsék az életemet, arról már tehetek.”

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Gaál Szilvia
Anya és irodalomterapeuta. Az olvasás számára szakma és hobbi egyben, ami feltölt és tanít. Elkötelezetten támogatja a nőket az anyává válás lelki folyamatában. Szereti a tudását átadni, megfigyelni és mélyeket lélegezni a természetben.

Pin It on Pinterest

Share This