Számos kisebb-nagyobb kudarcot, sérelmet, bosszúságot tapasztalunk meg a mindennapjaink során, amelyek sokszor jelentéktelennek tűnő, hétköznapi apróságok, valamiért mégis fájdalmasak számunkra. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a bosszú keresésére; elégtételt szeretnénk venni a másikon, a minket ért sértésért, fájdalomért. De hogyan is működik a bosszú mechanizmusa az ember életében? Michael McCullogh, a Miami Egyetem pszichológia professzorának előadása nyomán szeretnénk választ találni erre a kérdésre, és megérteni ennek az igen mélyről jövő, erőteljes ösztönös működésnek a természetét.

A bosszú nagyon erőteljes és pusztító vágy az ember életében. Ezt bizonyítják a hatósági statisztikák is: az FBI adatai alapján az Egyesült Államokban a bosszúból elkövetett bűncselekmények száma évente 3300 körül van. Természetes, hogy bizonyos, számunkra fájdalmas helyzetekben ösztönösen haragot érzünk. A bosszú tekintetében azonban nagy kontrasztok figyelhetők meg az emberi viselkedésben: míg egyikünk egy bizonyos dolog miatt teljesen felháborodik, és sérelme miatt bosszút forral, esetleg ártatlan emberek is áldozatul esnek haragjának, addig egy másik személy fájdalmával és gyászával együtt eljuthat a számára is felszabadító megbocsátásig. Hogyan jelenik meg és működik ez a két érzés az ember életében? Mi az emberi természetben betöltött szerepük? Talán ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása segít saját működésünk megismerésében és jobb megértésben.

A bosszú meghatározása

McCullogh professzor a bosszú megközelítésének két lehetséges módjáról beszél. A klasszikus elképzelés szerint a bosszú mint egyfajta betegség jelenik meg, ami lehet genetikai kódolás, vagy valamilyen fejlődési rendellenesség eredménye, esetleg a családi háttér hatása. E szerint az elképzelés szerint a bosszú problémájára a gyógyír a megbocsátás lehet.

A másik megközelítés szerint a bosszú és a megbocsátás különálló, azonban egymáshoz mégiscsak kapcsolódó alkalmazkodási mód. A két késztetés egy-egy alkalmazkodási működésmintát takar, mely az agy idegi pályáiban kódolt. Az elképzelés szerint ezek a specifikus megoldási minták már őseinket is segítették, és lehetővé tették, hogy elérjük azt a fejlettségi szintet, ahol ma tartunk.

Honnan ered a bosszú?

Clutton-Brock és Parker zoológusok a büntetés szerepét és mechanizmusát vizsgálják az állati közösségekben – hiszen a bosszú jelensége már az állatoknál is létezik. A büntető stratégiák náluk a dominancia, a státuszkapcsolat megteremtésére és fenntartására, az ingyenélők és csalók elrettentésére, az utódok vagy a leendő szexuális partnerek fegyelmezésére és az együttműködő viselkedés fenntartására szolgálnak. A büntetés tehát fontos és széles körben elterjedt, szociális kapcsolatokat koordináló, természetes eszköz az állatvilágban.

Rengeteg bizonyítékot találhatunk arra vonatkozóan, hogy a főemlősök bosszút állnak a másik állaton, ha az kárt okozott nekik vagy rokonaiknak.

Azonban a főemlősökön túl más állatok is használják a bosszút az együttműködés problémáinak „megoldására”. A büntetés inkább fenyegetés formájában jelenik meg, sokkal ritkábban a tényleges tettlegességgel.

Mi a helyzet az emberekkel?

McCullogh azt mondja, ha megnézzük az emberi fajt, nagyon világosan meghatározhatunk három szociális hatástípust, mely azt erősíti meg, hogy a bosszú univerzális jelenség az emberi társadalmakban, és nagyon hatásos eszköz az emberek közötti csalások, megtévesztések kezelésében:

  • A bosszú alkalmas lehet arra, hogy megakadályozza mások megkárosítását, vagy bármilyen jellegű sérelem okozását. A károkozás a legkülönfélébb formákban jelenhet meg: valaki el akarja venni, ami a tiéd; le akar feküdni a házastársaddal; szeretné megszerezni a tulajdonodat, pletykákat terjeszt rólad… Számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre a másik kizsákmányolására. Amióta az emberiség létezik, azóta létezik a bosszú is, e károkozások akadályozására.
  • A nyelv lehetővé teszi, hogy információt közöljünk a másikkal egy harmadik félről. Mindennapi társalgásaink mintegy nyolcvan százaléka más emberekről szól. Egy olyan faj esetén, amelynél fontos a jó hírnév és rendelkezésre áll a nyelvhasználat, a bosszú megfelelő megoldás lehet arra, hogy megakadályozza a másikat abban, hogy második alkalommal is ártson nekünk. Emellett a jó hírnév és tisztelet kivívásához és fenntartásához is hozzásegít a nyelvhasználat és a bosszú, azáltal, hogy azt közvetítjük: mi olyan emberek vagyunk, akikkel nem érdemes packázni.
  • Furcsának tűnhet, de a bosszú szerepet játszik az együttműködés ösztönzésében is. Bár az együttműködés pozitív fogalom, és gyakran úgy gondoljuk, hogy a legjobb dolgok az emberi kooperációból származnak, vannak „hiányosságai”. Evolúciós szempontból az egyik probléma vele az, hogy jobban jár az a személy, aki később csatlakozik, így anélkül élvezheti az együttműködés előnyeit, hogy azért bármit is bedobna a közösbe. Egyéni szempontból a legokosabb dolog, ha úgy részesülhetünk a javakból, hogy azokba mi nem adunk bele.

Kutatások igazolják, hogy azokban a helyzetekben, amikor nem tudjuk büntetni a csalást, az a csoporton belüli kizsákmányoló magatartáshoz vezet, ami hosszú távon veszélyeztetheti a csoport működését.

Azonban, ha a csoportokban lévő személyek lehetőséget kapnak arra, hogy valamilyen módon büntessék ezt az élősködő magatartást, akkor a csoporthoz való hozzájárulások száma növekszik, tehát a büntetés alkalmazása jelentősen növeli az együttműködés esélyét. Találtunk egy eszközt a szerződéseken, a bíróságokon, a rendőrségen kívül, amely lehetővé teszi az együttműködés ösztönzését…

Evolúciós szempontból tehát a fent leírtak támogathatták egyfajta bosszúmechanizmus kialakulását. Felmerülhet azonban a kérdés, vajon melyik éri meg jobban: a bosszú, vagy a megbocsátás?

Megbocsátás – a konfliktusok feloldása

Ahogy a bosszúval, úgy a megbocsátással kapcsolatban is két megközelítést hangsúlyoz McCullogh professzor. A klasszikus modell képviselői a megbocsátást mint gyógymódot vagy megoldást kínálják fel a bosszú betegségére. A másik elképzelés szerint a bosszúhoz hasonlóan a megbocsátás is egy specifikus, az agyi pályákban kódolt alkalmazkodási minta.

A kutatók legalább 30 olyan emlős fajról tudnak, melyek a konfliktusokat követően barátságos, megbékítő viselkedést mutatnak. Úgy tűnik, hogy ez segít a konfliktus után újraértékelni az értékes kapcsolatokat. Ez a fajta barátságos, közeledő fizikai kapcsolat a mindennapi életben valójában meglehetősen ritka az állatvilágban. De a küzdelmek után megnő ennek a közeledő viselkedésnek az aránya; egyfajta tűzoltásként jelenik meg, amely a konfliktus kapcsolatokra gyakorolt negatív hatását hivatott feloldani.

Bebizonyosodott, hogy az emberi világban szintén megjelennek a konfliktusok után baráti közeledések. Úgy tűnik, hogy ez a közeledő, békítő viselkedés nagyon hasonló szerepet játszik az embereknél, mint az állatok esetében: segítségével a konfliktusok negatív hatásaitól kívánják megóvni az emberek a számukra értékes kapcsolatokat.

Megbocsátás az evolúció fényében

A bosszú és a megbocsátás egyaránt költséges lehet, így kapcsolatainkban kényesen kell ügyelnünk ezek egyensúlyára. Kompromisszumokkal kell szembesülnünk, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogyan szerezhetünk előnyöket a másik elriasztásával anélkül, hogy a számunkra potenciálisan értékes partnerrel ne szűnjön meg a kapcsolat, ugyanakkor érezze a másik fél, hogy hol a határ. A fent említett békítő gesztusok az értékes kapcsolatok (család, barátok) körében a leggyakoribbak, mivel ezek a viszonyok önmagukban motiválnak minket arra, hogy helyrehozzuk őket.

Legközelebbi családi, rokoni kapcsolataink evolúciós értelemben vett legnagyobb értékeink, hiszen ezekkel az emberekkel közös géneken osztozunk, ők a jövőnkkel kapcsolatos genetikai láncszemek.

Ez a genetikai kapcsolat erős kiválasztási nyomás, mely az altruisztikus, önzetlen viselkedést, így a megbocsátást is ösztönzi rokonainkkal szemben. Ez azt jelenti, hogy egy-egy kihágás esetén gyorsabban hunyunk szemet, ha azt egy családtagunk követi el ellenünk, mint ha egy számunkra idegen ember teszi velünk ugyanazt.

Az evolúciótól hétköznapjainkig

A túlélésünk, lelki egészségünk és jóllétünk, kiegyensúlyozott kapcsolati életünk fenntartása szempontjából nagyon fontos, hogy meghúzzuk a saját határainkat, és jelezzük a közvetlen, vagy távolabbi környezetünk felé, hogy mi az, ami nekünk már sok, „ne tovább”! Ahogy láthatjuk, önmagunk és közeli hozzátartozóink védelmezéséhez a természet eszközöket is adott a kezünkbe, többek között például a bosszút. A bosszú módjai lehetnek aktívak és passzívak is, a kapcsolat megszakításától és a teljes visszavonulástól, a másik számára fontos értékek megtagadásán át egészen a tettlegesség különböző formáiig. Azonban nem csak a szerelem, a bosszú is lehet vak!

Fontos, hogy mi is érezzük, hol a határ a revans során, mi az, ami már aránytalanul nagy ár, nekünk és a másiknak is. A bosszú ugyanis beindíthat egy ördögi kört, amiből nagyon nehéz szabadulni. Amikor már nappalaink és éjszakáink is körülötte forognak, a saját világukat szűkítjük be, és valójában nem a másiknak, hanem saját magunknak ártunk a legtöbbet. Az evolúciónak köszönhetően a megbocsátás képessége is a rendelkezésünkre áll, mely segíthet konfliktusaink békés elrendezésében, valamint a kapcsolati és lelki egyensúlyunk kialakításában. A fentiekben igyekeztünk rávilágítani ezeknek az alkalmazkodási mintáknak a mechanizmusára, így a háttérben működő ösztönös viselkedés tudatosítása talán segíthet nekünk abban, hogy ezeket az eszközöket tudatosabban és bölcsebben használjuk a jövőben.

Forrás: Michael McCullogh

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!

Porpáczi Júlia

Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest