Advertisement

Amíg mese van, addig él a remény is – Boldizsár Ildikó, A királyné, aki madárnak képzelte magát című könyvét ajánljuk

Szerző: | 2019. 12. 10. |

Vajon miként gyógyíthatja egy anya eszeveszett fájdalmát, ha hosszú időn át madárnak képzeli magát ember helyett? Milyen módon vezethet rá egy mesebeli hajó megépítése egy tucat állami gondozott gyereket a felelősségvállalásra? Hogyan segíthet Piroska és a farkas története a halál elfogadásában? És főleg hogyan tud egy valósággal párhuzamos fantáziavilág irányt mutatni a felnőtt életben? Boldizsár Ildikó Metamorphoses Meseterápiát gyakorlatban bemutató legújabb könyve megadja a kérdésekre a magunk válaszait. Arra biztat, kezdjük megismerni a saját mesénket. Azt a belső hangot, amely csakis nekünk szólalhat meg, ott belül, a lelkünk legmélyén.

Kisgyerekes szülőként és szakmámból adódóan is nagyon sokat olvastam már arról, hogyan segít a mese levezetni a kicsikben dúló feszültségeket: a haragot, a félelmeket, vagy akár az örömöket. Azonban arról, hogy az a kollektív tudat, amely a világban megszületett összes mesét magában őrzi, szakértő kezekben kibontva miképpen terelheti a felnőttet a maga útján, eddig nem sokat tudtam. A királyné, aki madárnak képzelte magát című könyv azonban egy olyan tükröt tartott, amelyben egészen új nézőpontokat és nem mellesleg egy katartikus olvasmányélményt is találtam.

A szerző éppen úgy vezeti végig az olvasót egy-egy téma kapcsán a végső felismerésig, mint a résztvevőket az a néhány meseterápia, amelyet a könyvben bemutat.

A gyanútlan olvasó azt gondolja, most belenézhet egy módszer működésébe, emberi sorsokba, hatásokba, amelyek a lelket vezetik. Kukkolhat egy kicsit illegálisan, miközben egy erős szakmai tudással felvértezett ember vezeti. Ez persze így van. Közben azonban – ahogy haladunk a könyvvel – bennünk is elindul valami. A saját reakcióink a fordulatokra, a saját érzéseink a történetekre, a bennünk dúló kérdések az elbeszélések kapcsán, aztán a bennünk megszülető válaszok mind-mind elkezdenek írni valamit: a saját mesénket. Valóban nem túlzás a katartikus szó a lelki tapasztalásra, amelyet a könyv ad. A kötet befejezése után én napokig a hatása alatt sétáltam ki-be, valóságból mesébe, és próbáltam szemlélni a leírtakon keresztül a saját életemet.

 

Gyermekotthon és börtön: a mese mint felszabadító erő

Hol is jelenthetné a legnagyobb feloldozást képek és szimbólumok mögé bújni, ha nem egy bezárt világban? De ahogy kiderül, mégis itt, a valóságtól távol a legnehezebb megvalósítani ezt a fajta felszabadulást.

A gyermekotthonokban leírt meseterápiák során a szerző a laikus számára hátborzongató érzékenységgel fedi fel, miért hatalmas kihívás egy állami gondozásban élő gyermeknek elengedni a kontrollt, miért olyan nehezen hozzáférhető számukra az a flow és teljes elmélyülés, amelyet a mesék világa adhat.

A sorok mögött végig ott bujkál, hogy a szakmai tudás mellett ehhez azért egy veleszületett képességre, spontaneitásra, önreflexióra és tudatosságra is szükség van. Rengeteg figyelmet és precíz munkát igényel megszerezni egy traumát megélt gyermek bizalmát, hogy aztán elfogadja a segítséget, amelyet adnak neki.

A börtön még a gyermekotthonok világánál is ridegebb közegnek tűnik, de – ahogy az könyvből kiderül – a megfelelő érzékenység nyomán ott is sátrat tud verni a mese. Sőt! A könyv egyik legmélyebben ható momentuma, amikor az egyik börtönviselt férfi – kérés nélkül − megírja és felolvassa a cigány királyfi történetét, hogy a mese nyelvén mondja el a saját élete tanulságait. De hogy jutnak el idáig ezek a megkeményedett szívek? Végtelen hozzáértéssel kísérve. Az embernek tátva marad a szája attól, hogy Dr. Boldizsár Ildikó mennyi mesét, mondókát ismer és milyen ráérzéssel dobja be egyiket-másikat a megfelelő pillanatban.

Próbák, kudarcok és csodák − a mi életünk is mese

Amire megértjük a módszer lényegét, egy-egy csoport dinamikáját, a mesék szerepét a terápiában, eljutunk a foglalkozásokig, ahol a hétköznapokkal küzdő „átlagemberek” ülnek együtt, azzal a céllal, hogy az önismeretben előrébb lépjenek. Őket Dr. Boldizsár Ildikó először egy férficsoporton keresztül mutatja meg, és bár itt nem alapján szerveződnek a tagok, az önmagukat kereső idősebb-fiatalabb sorsokkal bárki könnyedén azonosulhat.

Az éveken át együtt dolgozó „Meseférfiak” története arról (is) üzen, hogy mit adhat egy-egy elakadás során a közösség ereje. E férfiak nyomán kezdi már zsigerileg érezni az olvasó, hogy neki is biztosan van saját meséje: ma, tegnap, holnap és holnapután is, ami üzenhet arról, merre is vegye az irányt. Emlékezetes pillanat, amikor egyszerre világosul meg egy tucat férfi arról, hogyan születik számára objektív mondatokból személyes üzenet.

Hidegrázós felismerés

Számomra különösen sokkoló élményt jelentett az utolsó fejezet, amelyről azt gondoltam előtte, hogy nekem ezzel már semmi dolgom nem lesz, ezt már csak úgy elolvasom. Tévedtem! A foglalkozás itt a halál elfogadása köré épült, a csoport főleg olyan résztvevőkből állt, akik nem tudták elviselni, egyedül nem bírták elfogadni az elmúlás tényét, féltek tőle.

Hogy Piroska és a farkas „agyonismert” meséje erről mit tud mondani, nem árulom el. A borzongást, az aha-élményt, a robbanást a gyomorban, a hidegrázós felismerést nem szeretném elvenni senkitől. Mert tőlem sem veszi már senki, amit ez a könyv a tudatomba vésett. Hogy legyél bárhol, bárki, elhagyott, bezárt, csalódott, önmagát kereső, vagy épp egy királyné, aki madárnak képzelte magát: amíg mese van, van remény is. Ez bizonyosság.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This