„A gyerek, ha zseni is, gyerek” – A tanítónő című filmet ajánljuk

Szerző: | 2022. 10. 31. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 8 perc

A tanítónő című film kezdetben azt az érzetet kelti, mintha egy történet lenne arról, hogy egy a szakmájában elhivatott pedagógus miként tudja felkarolni a látszólag elkallódásra ítélt, mindössze ötéves zseniális tehetséget. A valóságban azonban a fő kérdés nem a tehetséggondozás, vagy az irodalom, költészet fontossága. Sokkal inkább arról kapunk megrázó képet, hogy miként fordíthatja ki önmagából a legjobb szándékú, teljesen „normális” embert is, ha nem fogalmazza meg reálisan önmagát, ha nem néz szembe az élete kérdéseivel és válaszaival, hanem önmaga tisztázása helyett önkéntelenül és fanatikusan valaki más tehetségébe menekül.

Fotó: Uránia Filmszínház

Jimmy, az ötéves kisfiú különleges tehetség, ahogy az többször elhangzik a filmben, a költészet Mozartja, aki óvodáskorúan olyan szimfóniákat ír szavakból, amire semmi más nem tehet képessé, csakis a zsenialitás. A főszereplő mégsem ő, ezért nem is vele ismerkedünk meg a kezdő képsorokban, hanem Lisa (Maggie Gyllenhaal) a kisgyerekekkel foglalkozó tanítónő, – Amerikában már iskolának nevezik, de valójában iskolaelőkészítő évfolyam lehet, körülbelül nagycsoportos óvodás korú gyerekekről van szó a filmben –, aki saját megrekedt életében talál újra értelmet, amikor szembesül a fiú tehetségével.

Lisa egyébként láthatóan szereti és jól csinálja a hivatását, esténként pedig versírókörbe jár, azonban tanára és társai körében nem arat sikereket. Egészen addig, amíg nem kezdi sajátjaként felolvasni Jimmy verseit. Ez az a pont, ahol még meg lehetne állni és vissza lehetne fordulni: felmérni a miérteket és a másik tehetségére épített illúziók helyett megrajzolni a saját élet valódi körvonalait. Sajnos a szembenézés nem történik meg. Fék helyett Lisa a gázpedálra lép, és már nem a kezdeti jó szándék vezeti, nem is a kisfiú tehetségébe vetett hit, – bár kétségtelenül ezek is ott munkálnak benne végig – hanem a saját tehetsége hiánya felett érzett fájdalom, elveszettség, amely sodorja a cselekedeteiben.

„Most már visszamehetek aludni a többiekhez?”

Ahogy Lisa tanára fogalmazza meg kritikaként: a nő verseiben nincs elég önmagából. Hogyan létezhet, hogy ez a képesség egy ötéves fiúból magától értetődően felszínre tör? Nyilván a művészi alkotás azon része ez, amely nem tanulható: az ösztönös képesség a kifejezésre, amit Jimmy egyszer csak felfedez magában és él vele. Lisa egyik nagy monológjában, amikor Jimmy egy családtagját próbálja meggyőzni arról, hogy a tehetséggel külön foglalkozni kell, végig arról beszél, mennyire meg nem értett dolog a költészet, milyen alábecsült művészeti ág az irodalom. Pedig a versekre hivatkozva, valószínűleg sokkal inkább önmagáról mesél. Saját magát nem tudja megfelelő helyre tenni a világban, és a rajongása, talán gyerekkori vágya valami iránt nem engedi közel a valódi képességeihez.

Lisa azzal áltatja magát, hogy a fiút akarja megmenteni. A zseniális költőpalántát, akit az anyja elhagyott, az apja pedig egy night club vezetőjeként, jól menő üzletemberként nem művészi pályára szán: de az igazság az, hogy valójában magának talál menedéket valaki más sorsában.

Bár nem látunk bele, mi áll megrekedt állapot mögött a nő életében. Az okokat, amelyek idevezettek nem ismerjük meg, csupán az aktuális jelent. A férjével jó a kapcsolata, de részéről inkább már barátinak tűnő, miközben a férfi érdeklődik a dolgai iránt, még ha láthatólag kevésbé is érti őket: például nem igazán lát a felesége által írt versek sorai mögé. A kamaszgyerekei érdektelenek vele, tinédzserhez méltóan sokat veszekednek a szülőkkel, miközben az apró jelenetek mögött azért ott van: a nő saját gyerekei – kevésbé magasztos –  tehetségéért nem tud lelkesedni, valódi érdeklődést mutatni.

A Jimmyvel kapcsolatos tettei fanatizmusba hajlásának jele, ahogy a családját teljesen kihagyja az életét felforgató történetből. Lisa magában látja a gyerek megváltóját, miközben a fiú reakcióiban végig ott lebeg a tanulság: a gyerek, ha zseni is, gyerek. Biztosan kell a tehetségét külön gondozni?

Biztosan öltönybe kell bújtatni és költői estre kell vinni ötévesen egy fiút, aki megrázóan fogékony az irodalomra? Nem lenne fontosabb kérdés, hogy ő maga miként érzi jól magát? Az író nagybáty, akivel időnként a verseket olvasta, éppen elég volt, hogy Jimmy elinduljon a költészet útján. Miért ne lehetne elég ez még éveken át továbbra is?

Lisa felrója a bébiszitternek, hogy gyerekként beszél Jimmyvel. De miért is kellene másként szólni hozzá? Benne a válasz a sóhajban, amely Jimmyből fakad ki egy Lisa által erőltetett beszélgetés során, ahová a délutáni pihenő idő alatt viszi ki: „Most már visszamehetek aludni a többiekhez?”

„Bármi lehetsz, ez a lényeg”

„Miért egy kisfiú nézőpontjából írtad a verset?” – teszi fel a kérdést egy költőklubos társa Lisának. Amire a tanára lelkesedve kiáltja: „mert megteheti! Ha verset írsz, bármi lehetsz, ez a lényeg.” Éppen ez a bármi, amit Jimmy ösztönösen megél, Lisát pedig tévútra viszi. Bármi, ami nem a valódi életem – hangozhat a nő fejében a mondat. Maggie Gyllanhal  egyébként lehengerlően hozza a magával némán vívódó tanárnő alakját,  – a belső konfliktus, hogy helyes-e, amit tesz, soha nincs kihangosítva, de végig ott mozog a tekintetében, a zavarodottságában – , aki végül már nemcsak morálisan hoz helytelen döntéseket, de a törvénnyel is szembekerül.

A film igazi megrázó volta nem csupán a felnőtt, érett nő elveszettsége, hanem a védtelen gyerek képe is, aki nem tudja, mi történik, nem érti a körülötte zajló dolgokat, mégis még időben megérzi, hogy ami történik, nem helyes.

Lisa sodródása, bár látszólag nyitva marad, valójában megmutatja, hogy bizonyos lépések után már nincs visszaút. Létezik egy utolsó pont, egy utolsó kanyar az úton, ahonnan már nem tudsz visszafordulni a saját életedbe. Jimmy történetét pedig – bár a vége képsorokban megmutatja, milyen üresség érzést jelent egyedül maradni a verseiddel –, mégsem mondanám negatívnak. Hiszen a kisfiú a versírást Lisa nélkül kezdte, abban a közegben, ahol élt, talán éppen annak hatására.

A tehetség tehát végül úgyis utat tör magának. És talán könnyebben talál saját irányt a közömbösség, mint az erőszak hatására. Még akkor is, ha legideálisabb táplálója az embert magát tiszteletben tartó, óvatos, értő figyelem lenne.

A tanítónő című filmet megtaláljátok a Cinego kínálatában.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This