Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus hatodik könyvében olyan korábbi előadásaiból válogat, amelyek az önálló döntéshozatalhoz nyújtanak segítséget. Számos témakör szolgál támpontul az olvasónak, amelyekről talán nem is gondolnánk, hogy összefügghetnek a döntési képességeinkkel, mint például a nemet mondás, vagy a határszabás. A beszélgetés során az is szóba került, miért annyira aktuális ez a téma.
Jól gondolom, hogy egyfajta muníciót szeretne adni az olvasónak a könyvben szereplő témakörökkel, hogy tudjanak önálló, szabad döntéseket hozni?
Mindenképpen. Tulajdonképpen a szakmai munkám nagy részében ezt képviselem. Abban szeretnék útmutatást adni a könyveim olvasóinak, az előadásaim résztvevőinek, az online felületeim követőinek, hogy egy teljesebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessenek. Sokféle erőtartalékunk van, amelyekről nem tudunk, szeretnék segíteni, hogy ezek egy része hozzáférhető legyen. Rendszerint krízishelyzetekben szoktuk őket mozgósítani, amikor muszáj, mert nincs más lehetőségünk, de ezek fájdalmas és küzdelmes időszakok szoktak lenni. Mennyivel jobb lenne, ha nem várnánk meg, amíg rákényszerülünk, hanem saját elhatározásból találnánk rá ezekre a nyugalmasabb időszakainkban. Természetesen ez a folyamat erőfeszítést igényel, de úgy gondolom, megéri a befektetés, hogy önazonosabb életet élhessünk.
Mi a szakmai tapasztalata, mennyire jellemző, hogy tudunk önálló, valódi döntéseket hozni a saját életünkkel kapcsolatosan?
Úgy látom, a legtöbb ember csak azt hiszi, hogy dönt, a valóságban azonban rendszerint egészen más történik. Sokszor gondoljuk, hogy döntést hozunk, amikor valójában inkább csak elkerülünk egy konfliktust, a másik ember igényeit helyezzük előtérbe, vagy éppen belesimulunk egy helyzetbe. Ennek felismerése természetesen egyáltalán nem egyszerű. Egy döntésnek súlya van, amit – különböző okok miatt – nem mindenki tud megélni vagy viselni. Ahhoz, hogy képesek legyünk önálló döntéseket hozni, szükséges az önmagunkkal való alapvetően jó viszony, a stabil, pozitív önbecsülés, hiszen ezek segíthetnek megtartani saját magunkat akkor is, ha esetleg nem az elképzelt irányba visz bennünket az adott döntésünk.
Azokban a helyzetekben érezhetjük igazán, hogy mi magunk döntünk, amikor kiállunk magunkért, képesek vagyunk a saját utunkat képviselni – akár mások ellenvéleménye dacára is -, vagy például tudunk nemet mondani olyasmire, amire az emberek többsége igent mondana, sőt, akár rizikót is merünk vállalni egy kétes kimenetelű dologgal kapcsolatban. Ha tudjuk, hogy számunkra mi fontos, és azt sikerül képviselnünk, akkor élhetjük meg, hogy mi döntünk a saját életünkről.
Ezek szerint nem olyan egyszerű felelősséget vállalni a döntéseinkért?
Önálló döntéseket hozni mindig felelősségvállalással jár. Ha van valamilyen hivatkozási alapunk az adott döntésünkre, hogy ki vagy kik miatt döntünk valami mellett, akkor megúszhatjuk a felelősséget. Amikor azt mondjuk: ezt csak azért csináltam, mert valaki másnak így jobb, vagy mert nekem így tanácsolták, akkor valójában másra hárítjuk a felelősséget, amit mi magunk nem tudunk vállalni valami miatt. Erre bizony számos példát látunk a történelemben is.
Meghatározható, hogy milyen tulajdonságok segítenek abban, hogy képesek legyünk önálló döntéseket hozni?
Az önálló döntéssel gyakran az is együtt jár, hogy nagyobb figyelem irányul ránk, hiszen nem az elkerülést vagy az alárendelődést választjuk, hanem kiállunk önmagunkért – ehhez pedig a határozottság is szükséges lehet. Például ha valaki jobban viseli a figyelmet, annak rendszerint ez segíthet a döntéshozatalban is, mert számára nem fog nehézséget okozni, hogy beleálljon egy helyzetbe.
Aki nem szereti a kihívást, a felelősségvállalást, a figyelmet, az hajlamosabb lesz rá, hogy esetleg megvárja, hogy mások döntsenek helyette, ő pedig végrehajtsa, amit mondanak neki.
A munka világában is megmutatkozhat ez, hiszen vannak, akik kimondottan beosztottak szeretnek lenni, és nem szívesen vállalják azt a terhet, ami a vezető beosztással és a döntéshozatal felelősségével jár. A saját önismereti csoportjaimban is számoltak már be arról, hogy kimondottan kérték: ne nevezzék ki őket magasabb pozícióra, mert abban nem lennének jók – éppen a döntésekkel járó terhek miatt.
A munka mellett milyen területen kaphatunk még tükröt arról, hogyan szoktunk dönteni?
Természetesen egy érzelmi kapcsolatban is árulkodó lehet, hogy ki milyen döntést hoz – például annak kapcsán, hogy mit mond ki, vagy fel mer-e vállalni egy érzést, vagy akár egy konfliktust. Az ugyanis nemcsak felelősséggel, hanem következményekkel is jár. Kiállni önmagunkért, és önazonosan képviselni saját magunkat, vagy inkább a szőnyeg alá söpörni a problémákat, csak azért, hogy ne kelljen szembenézni valamivel – ez annak a kérdése is, hogy valaki alapvetően milyen személyiség. Emellett fontos szerepe van az aktuális lelki állapotunknak, az érzelmi erőnlétünknek, sőt, az eszköztárunknak is. Tehát sok összetevője lehet annak, hogy mi alapján tudunk, vagy épp nem tudunk önálló döntéseket hozni, azonban a stabil, pozitív önbecsülés mindenképpen elengedhetetlen, ha szeretnénk kiállni önmagunk mellett a döntéseinkkel is.
A pozitív önbecsülés megszerzésére milyen lehetőségeink vannak? Ezt csak a felnövekedésünk során kaphatjuk meg, vagy más módon is szert tehetünk rá?
A nevelés során fantasztikus lehetőségeink adódhatnak arra, hogy ezt beépítsük. Ha valaki egy olyan közegben nő fel, ahol megtapasztalja a valódi szeretetet és a feltétel nélküli elfogadást, úgy fogja érezni, hogy önmagában szerethető és értékes, tehát nem lesz szüksége arra, hogy ezt később valamilyen módon újra és újra próbálja bebizonyítani a külvilág, vagy pedig önmaga számára.
Ha gyerekként megéljük, hogy akkor is szerethetőek vagyunk, ha hibázunk, nem jól teljesítünk, tévedünk, vagy éppen nem vagyunk jófejek, az nagyon jó alapot adhat, hogy a későbbiekben se érezzük úgy, hogy vége van a világnak, ha valami nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Attól még, hogy ügyetlenül kezelünk bizonyos helyzeteket, vagy valamiben aktuálisan nem vagyunk elég jók, megmaradhat bennünk a hit, hogy szerethetőek és értékesek vagyunk – ez lesz a stabil önbecsülésünk alapja, amire aztán lehet építkezni.
Nem fogunk félni a kihívásoktól, ha tudjuk, hogy akkor is képesek vagyunk megtartani magunkat, ha valamit nem jól csináltunk. Természetesen ezt nem mindenki tapasztalja meg gyerekként, de később önismereti munka segítségével ez fejleszthető, építhető. Az életünkben bekövetkező krízishelyzetek sokszor alkalmat is adnak erre, hiszen ilyenkor gyakran tapasztaljuk meg, hogy valamelyik részünk elfogadása nehéz. Azonban ha tudunk a fájdalmas részünkhöz is kapcsolódni, és nem utasítjuk el azt, az lehetőséget teremthet, hogy másképp viszonyuljunk magunkhoz, mint korábban, és meg tudjuk tanulni önmagunk teljesebb elfogadását. Ha nem mástól várom el, hanem meg tudom adni saját magamnak azt, amire szükségem van, akkor nagyon fontos lépést tehetek a stabil, pozitív önbecsülés kialakítása felé.
A gyakorlatban ez mit jelent? Hogyan tudunk megerősítőek lenni önmagunkkal?
Mindannyiunkkal előfordul, hogy egy-egy helyzetet ügyetlenül kezelünk. Segíthet, ha ilyenkor azt tudjuk mondani: ez most így sikerült, legközelebb megpróbálom másképp, jobban csinálni. Véletlenül sem azt akarom mondani, hogy sulykoljuk magunknak, hogy tökéletesek vagyunk, bármi történjék is – egyáltalán nem erről van szó. Szükségünk van a reális önértékelésre, vagyis azt érdemes látni, hogy egy adott cselekedetünk tényszerűen milyen: elfogadható, közepes, vagy épp nehezen értékelhető.
Attól még, hogy valamit nem csináltunk jól, mi magunk nem leszünk rosszak. A tetteink, teljesítményünk megítélése az önértékelés, az önmagunkkal való viszony pedig az önbecsülés. Ez utóbbi stabilitására érdemes törekedni.
Nemcsak az új könyvének címe, hanem az interjúsorozatának is az a címe, hogy “A te döntésed”, amelyben ismert emberekkel beszélget a saját fontos döntéseikről.
A kiadóval közös elképzelés volt, hogy érdemes lenne a beszélgetéseket is erre felfűzni, hiszen nemcsak most aktuális ez a téma. Ugyanakkor azt látom, hogy a mai életünk sokszor leginkább egy darálóhoz hasonlít, amikor a legtöbben szinte gépiesen végzik az eléjük kerülő feladatokat, a hitet is elveszítve abban, hogy dönthetnének másképp, választhatnának más utat. Minél reményvesztettebbek az emberek, annál kevésbé gondolkodnak alternatív utakban, abban, hogy egyáltalán van mozgásterük. Ezt a kifejezést, hogy a te döntésed, szívesen használom a terápiás munkámban és az önismereti csoportjaimban is. Gyakran tapasztalom, hogy a résztvevők olyan nézőpontból mesélik nekem az életük nehézségeit, mintha egyáltalán nem lenne ráhatásuk a történésekre, például a hosszú munkaidőre vagy a küzdelmes párkapcsolatra.
Amikor elkezdem felvetni, hogy valójában mennyi mindenre igaz, hogy az bizony a te döntésed, akkor rendszerint először meg szoktak ütközni az emberek, hiszen nem kellemes szembesülni azzal, hogy mi magunk mennyi mindent tehetnénk másként. Azt egyébként az előadásaimon is szoktam érezni, hogy nem túl népszerű, ha arról beszélek, amin változtatni lehetne, hiszen sokkal könnyebb abban a pozícióban élni, hogy úgysem tehetünk semmit, mennyi akadály van, mit lehet tenni, hát ilyen az élet.
Én viszont úgy gondolom, hogy a bosszúságokat ki lehet tárgyalni a szomszéddal, vagy az ismerősökkel, de nekem az a célom, hogy az emberek rálássanak a saját mozgásterükre, ahelyett, hogy a felelősséget másokra, meg a „világra” hárítva, csak sodródjanak tovább a saját küzdelmeikkel. Ezért is tartom lényegesnek, hogy erről beszéljek többféle csatonán, most éppen a könyv formájában. Érdemes felismerni, hogy az életemben hol vannak azok a területek, amelyek az én döntési hatáskörömbe tartoznak, tehát igenis tehetek azon a téren másképp. Természetesen van, amin valóban nem lehet változtatni, de jó, ha észrevesszük azt, amin viszont igen. Lehet, hogy sokak számára rosszul hangzik, amiről beszélek, mert a felelősség erős kifejezés. Viszont ha úgy fogalmazok, hogy szeretném megmutatni a lehetőségeket, akkor talán barátságosabbnak érezzük, pedig valójában ugyanarról van szó. Meglátni a változtatás esélyét – talán elsőre félelmetesnek tűnhet, mégis ezzel kezdődik annak a lehetősége, hogy meglássuk mindazt, ami valóban a mi döntésünk.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.