„Nem a társunk az igazi ellenség, hanem a negatív ciklus, amibe belekerültünk”– Julie Menanno könyvét ajánljuk

Biztonságos kötődés – Útmutató az életre szóló, boldog párkapcsolat kialakításához címmel jelent meg Julie Menanno párkapcsolati- és családterápiás szakember könyve, mely valójában sokkal többet ad, mint a kötődési stílusok puszta bemutatása és elemzése. Amellett, hogy támpontrendszert kapunk ahhoz, hogy megérthessük, olykor miért reagálunk a konfliktusainkban annyira élesen, azt is megmutatja, melyek azok a legmélyebb félelmeink, melyek a kötődési stílusunkból fakadnak. Utat mutat ahhoz is, miképp tudjuk ezeket felvállalni és hatékonyan kommunikálni, hogy kialakíthassuk és megélhessük a biztonságos kötődést.

Gyakran hallhatunk és olvashatunk különböző platformokon arról, hogy miért is fontos a biztonságos kötődés, hogy egyáltalán milyen kötődési stílusok vannak, és hogy életünk kulcsalakjaival való kapcsolatunk minősége határozza meg a felnőtt kapcsolódásainkat is. Tisztában vagyunk azzal is, hogy alapvetően a gyerekkorunkban szerzett tapasztalatok az irányadóak, ugyanakkor felnőttként van lehetőségünk korrekcióra. Arról is vannak ismereteink, hogy a szorongó vagy elkerülő kötődési mód kevésbé szerencsés a párkapcsolatok alakulása szempontjából, aki pedig dezorganizáltan kötődik, annak még nagyobb kihívás a feltétel nélküli elfogadás megélése.

Arról azonban talán kevés szó esik, hogy ha ismerjük a kötődési nehézségeinkből fakadó legfőbb félelmeinket, és azokat megtanuljuk megfelelően kommunikálni, akkor ezekkel együtt is elérhetővé válik a jól működő, érzelmileg stabil párkapcsolat. Julie Menanno könyvéből megtanulhatjuk e módszer lényegét, támpontokat kaphatunk az önismeretünk ebből a szempontból történő bővítéséhez, és a sebezhetőségünk felvállalásával lehetőséget kapunk egy mély, tartalmas és őszinte kapcsolódás kialakításához.

Persze ne számítsunk arra, hogy egy tökéletes világ felépítéséhez kapjuk meg a receptet – olyan ugyanis nyilvánvalóan nincs. Azt azonban elérhetjük, hogy a párkapcsolatunkban egy alapvetően szilárd, nyugodt légkört hozzunk létre és működtessünk. A szerző hasonlata szerint olyan ez, mint egy klímáját tekintve meleg időjárású országban élni. Néha ott is lehűl a levegő, vagy akár ki is törhet a vihar, azonban mindez csak átmeneti. Ezek a „kilengések” ugyanis nem változtatnak azon, hogy alapvetően érzelmileg meleg a légkör, így viszonylag hamar visszatalálhatunk egymáshoz.

Biztonságban magammal – és a kapcsolatban is

A kapcsolódásaink legfontosabb mozgatórugója egyértelműen annak a megtapasztalása, hogy szerethetőek és értékesek vagyunk. Voltaképp minden párkapcsolati viselkedési forma abból ered, hogy ezt szeretnénk megélni önmagunkkal kapcsolatban. Érthető módon mindenkinek fájdalmat okoz, ha képtelen így látni önmagát.

A bensőséges kapcsolatra való képesség azonban éppen annak függvénye, hogy a személy önmagát értékesnek tartja-e. Aki nem érzi szerethetőnek saját magát, szükségszerűen rejtegetnie kell bizonyos részeit, vagy akár a teljes valódi énjét, nehogy visszautasítsák vagy elhagyják – a rejtőzködés pedig ellehetetleníti az őszinte és mély kapcsolódást.

A közelség azért is fontos, mert ha közel érezzük magunkat a partnerünkhöz, akkor tudjuk, hogy biztonságban vagyunk, önmagunkat pedig szerethető személynek éljük meg, és az élet gondjaival is könnyebben megbirkózunk.

Amikor a partnerek kötődési szükségletei megfelelnek egymásnak, akkor biztonságosnak élik meg a kapcsolatot. Ezzel szemben, ha az igényeik nem találkoznak, akkor a kötődés bizonytalan. A biztonságos kapcsolat esetében nem az számít, hogy minek látszik, hanem hogy minek érezzük. Az elhanyagolt érzelmi szükségletek Menanno megfogalmazása szerint lelki kínokat okozhatnak, amelyek akár testi tünetekben is meg tudnak mutatkozni, amelyekre érdemes felkiáltójelként tekinteni. Ha egy kapcsolatban a partnerek között állandósul az érzelmi kielégületlenség érzése, akkor nagyon könnyen lehet, hogy valójában bizonytalan kötődés áll a háttérben.

Kötődési stílusok és az érzelmek

A kötődési stílus befolyásolja azt, hogy a partnerek miképp kezelik a saját vágyaikat, félelmeiket, szükségleteiket a kapcsolat különböző területein. Az pedig, hogy mi lesz a kapcsolódás szempontjából a legnagyobb félelmünk, a kötődési stílusunkon fog múlni. Ennek felismeréséhez több támpontot is kapunk a kötetből, így akár saját magunkat is jobban megismerhetjük a segítségével.

A biztonságos kötődésnél többé-kevésbé biztosak vagyunk abban, hogy számíthatunk a társunk támogatására, ha valamilyen nehézséggel fordulunk hozzá, miközben mi magunk is meg tudjuk adni neki ugyanezt. Konfliktusok esetében pedig támaszkodhatunk a köztünk lévő szoros érzelmi kötelékre. Ennek elérése egyébként felnőttkorban is lehetséges, ilyenkor szerzett biztonságos kötődésről beszélünk.

Az elkerülő kötődés esetében úgy érezhetjük, eltávolodunk, elszakadunk saját érzelmeinktől és kötődési szükségleteinktől, emiatt partnerünkre is kevésbé tudunk jól reagálni ezen a téren. Nem annyira értjük az ő érzelmeit, szükségleteit. Stresszes helyzetekben a kommunikáció felfüggesztésével vagy ellentámadással reagálunk. Valójában a kudarc és a visszautasítás fájdalmas érzései ellen küzdünk, amelyek gyakran csak a felszín alatt bújnak meg.

A szorongó kötődésű személynek nehézséget okozhat a partnertől való eltávolodás – mind érzelmileg, mind fizikailag. Rendszerint nagyon rosszul éli meg, ha a partnere nem megfelelően reagál a kötődési szükségleteire. Gyakran zúdítja a másikra szemrehányásait, sokszor kritizálja is, ugyanakkor szinte csüng rajta. Mindezek mögött a kapcsolat iránti sóvárgás és az elhagyástól való félelem állhat.

A dezorganizált kötődésű emberek meglehetősen viharos érzelmi életet élnek, megküzdési stratégiáik nehezen működnek, kevésbé bíznak meg másokban és önmagukban. Sokszor kiszámíthatatlan módon dolgozzák fel kötődéssel kapcsolatos konfliktusaikat, és gyakrabban válnak bántalmazóvá. Viselkedésük jellemzően ellentmondásos: hol elutasítják az intimitást, máskor pedig szinte hajszolják a bensőségességet. Az ilyen személy hatalmas erőfeszítést tesz, hogy elkerülje az elhagyást, ha úgy látja, ennek esélye fennáll. Ugyanakkor jellemző, hogy máskor közönyös, már-már zsibbadt állapotban telnek a napjai. Az ellenséges viselkedés és a tehetetlenség sűrűn váltja egymást, melyeket az elutasítástól való erős félelem idéz elő.

A triggerpont: legmélyebb félelmeink felszínre törése

Azért is érdemes ismernünk, hogy a saját kötődési stílusunk milyen kapcsolati félelmeket vetít előre, mert ezek lesznek azok, amelyek egy-egy vita során triggerpontként fognak működni.

A kötődés meghatározza, hogy érzelmi szinten miképp tudunk jelen lenni egy kapcsolatban: képesek vagyunk-e a saját és a társunk érzelmeire ráhangolódni, hiszünk-e abban, hogy létezik megoldás a nehézségeinkre, és képesek vagyunk-e bízni is a másik pozitív reakcióiban problémák esetén.

A bizonytalanul kötődők jellemző félelme, hogy előbb-utóbb úgyis elutasítják vagy elhagyják őket, emiatt pedig számos olyan helyzetben érzékelhetnek fenyegetést, amelyekben egy biztonságosan kötődő nem lát kockázatot.

Amikor a kötődési viselkedési rendszerünk fenyegetést észlel, akkor hirtelen működésbe lép a kötődés biztonságának megőrzése érdekében. A trigger esemény testi reakciót is kiválthat, ezt pedig valamilyen értelemmel ruházzuk fel, pl. a kapcsolat sérülésének regisztrálásával. Ehhez egy sor negatív érzelem kapcsolódhat: félelem, bánat, szégyen. Mivel pedig a bensőnk mindenáron el akarja kerülni ezeket, elindít egy védekező reakciót, amivel meg akarja szüntetni a fájdalmat, és vissza akarja adni a biztonságérzetünket. Ezt azonban tudattalan, zsigeri reakcióként éljük meg, ami hirtelen indul el, nem hagy időt a józan gondolkodásra, legtöbbször pedig harag is kíséri.

Ha például azt látjuk, hogy a társunk forgatja a szemét, mire nekünk elkezd szorítani a mellkasunk, és azt éljük meg, hogy a másik valamiért dühös lehet ránk, valójában nem is érdekli az, amit mondunk, vagyis egyáltalán nem érezzük a szeretetét abban a pillanatban. A veszteségtudat és a félelem hatására az idegrendszerünk riadót fúj: nem ezt érdemeljük, muszáj tenni valamit, hogy ez az állapot megszűnjön! Hirtelen, zsigeri reakciónk lehet egy kemény mondat: „Hogy mered forgatni a szemed, mikor hozzád beszélek?”

Bár valójában az lenne a célunk, hogy visszaszerezzük a biztonságunkat, ez a reakció ezt egyáltalán nem fogja segíteni. Ha azonban megértjük a trigger működését, képesek leszünk kissé távolabbról szemlélni önmagunkat, és feltenni olyan fontos kérdéseket, amelyek meggátolják, hogy egy eszkalálódó vita alakuljon ki, és bekerüljünk egy negatív ciklusba. A szerző a következő kérdéseket javasolja: Mi megy végbe most bennem? Milyen jelentést tulajdonítok a történéseknek? Valós-e az észlelésem vagy csak a múltban kapott sebek fájnak? Vagy mindkettő egyszerre? Mit tehetnék most a szokásos reakcióimon kívül?

A triggerpontok természetesen nemcsak kötődési stílusonként lehetnek eltérőek, hanem a személyes élettörténet függvényében egyéni különbségek is lehetnek, így a valódi megoldást az fogja jelenteni, ha a saját, kimondottan a mi személyünket érintő triggerpontokat megismerjük.

Valódi megértés helyett támadunk és védekezünk

Alapvető tapasztalatunk lehet, hogy míg a párkapcsolatok elején teljes harmóniában és egységben élhetjük meg a kapcsolatunkat, idővel ez változásnak indul. A szerző szerint ennek legfőbb oka az, hogy a konfliktusok során kialakuló negatív ciklusokat nem úgy zárjuk le, ami mindkét félnek érzelmi feloldást hoz, hanem valójában csak a szőnyeg alá söpörjük a problémákat.

Gyakran nem értjük meg egymás valódi viselkedési motivációit, a kötődési módból származó félelmeink érzelmi mozgatórugóit. Holott, ha ez megtörténne, nem halmozódnának fel olyan sérelmek, amelyek később ellehetetlenítik a jó minőségű, őszinte kapcsolódás fenntartását.  Sokszor ott marad bennünk a tüske, a csalódás és a fájdalom, mert a társunk viselkedésének hátterében más okokat látunk, mint amik valóban ott vannak.

Nem azt érezzük, hogy a kötődési stílusából eredő félelme miatt meg  akarta védeni magát, hanem azt, hogy minket támadott meg. Persze ugyanez vonatkozik ránk is: ha nem ismerjük fel és nem kommunikáljuk megfelelően a félelmeinket, akkor csak a zsigeri támadás-védekezés reakciója marad, ami romboló lesz a kapcsolatra nézve.

Az ellenség: a negatív ciklus

Azért is érdemes megoldást keresni az ellenséges reakcióinkra, mert ezek a konfliktusok sorra negatív ciklusok kialakulásához vezethetnek, amelyek hosszú távon rendkívül kártékonyan hatnak a kapcsolatra. Ezek során ugyanis sokszor önkéntelenül ellenségnek kezdjük látni a társunkat éppen azért, mert a bensőnkben mindennél erősebben jelentkezik az a félelmeinkből származó üzenet, hogy meg kell védeni önmagunkat. Ha azonban engedjük, hogy ez teret kapjon és átvegye az irányítást, előbb-utóbb a másik embert észleljük az ellenfélnek. A cél az, hogy felismerjük, hogy

valójában nem a társunk az igazi ellenség, hanem a negatív ciklus, amibe belekerültünk. Ez rögtön közös oldalra helyez bennünket: a társunkkal együtt, közösen érdemes küzdeni a negatív ciklus ellen, nem pedig egymás ellen.

A negatív ciklus sajátossága, hogy miközben valójában azért küzdünk, hogy ne távolodjunk el egymástól, a tények szintjén mégis ez történik. A fő cél, hogy megállítsuk a negatív ciklust, illetve megtanuljuk úgy helyreállítani, hogy az közelebb hozzon minket egymáshoz.

Időt kérek!

Bár a negatív ciklus kialakításához két ember kell, ahhoz egy is elég, hogy ezt megállítsa. Ennek megállítására számos módszert kínál a könyv: a szünet beiktatásától az önmagunkra figyelésen át az én-közlések alkalmazásáig, melyek mind lehetőséget adnak arra, hogy valamilyen módon meg tudjuk fékezni a zsigeri reakcióinkat, és az ezek miatt kialakuló negatív ciklust.

Első lépésként, ha közbe tudunk lépni a negatív ciklus elfajulása előtt, akkor már sokat tettünk azért, hogy ne alakuljanak ki bennünk újabb és újabb tüskék.

Amikor azt tapasztaljuk, hogy valamilyen nyugtalanító érzés ébred bennünk: csalódottság, megdöbbenés, neheztelés, bosszúság, és ennek kapcsán beindul a másik hibáztatására irányuló folyamat, akkor érdemes közbelépni. Ehhez elsősorban önmagunkra kell tudni figyelni: mi van bennünk, mi magunk hogy vagyunk jelen az adott helyzetben, beszélgetésben? Érzünk-e késztetést arra, hogy megvédjük magunkat? Ezután érdemes a társunkra helyezni a fókuszt: vajon benne mi mehet végbe? Tükröz-e feszültséget?

Ezeket a pillanatokat a szerző különösen fontosnak nevezi, hiszen ha nem csípjük el őket időben, akkor könnyen beindul a negatív ciklus. Azonban ha képesek vagyunk ezeket az állapotokat felismerni, akkor esélyt kaphatunk arra, hogy jelezzük: a közös ellenségünk legyőzése érdekében szeretnénk lépéseket tenni. Például azzal, hogy megfogalmazzuk: fura érzésem támadt, mi van most velünk? Vagy utalhatunk a levertségünkre, és arra, hogy szeretnénk megérteni, hogyan alakult ki bennünk ez az érzés.

Ha az inger és a válasz közötti térben meglátjuk a lehetőséget, akkor esélyt kapunk az építő jellegű reakcióra is.

Kimondhatjuk azt is, mit érzünk: akár a dühünket, csalódottságunkat is kifejezhetjük – csak arra ügyeljünk, hogy ezzel ne a másik ellenségképét erősítsük, hanem a közös ellenfél elkerülését tegyük a kommunikáció előterébe. Az is jó megoldás, ha arra kérjük a másikat, hogy később folytassuk ezt a beszélgetést, mert szükségünk van némi időre, hogy összeszedjük a gondolatainkat.

A sebezhetőség felvállalása

Mennano szerint arra is szükség van, hogy felismerjük: érdemes vállalni a sebezhetőségünket, ugyanis csak így nyílik lehetőség arra, hogy valóban megoldjuk a problémákat, és megőrizzük a bizalmat, az őszinteséget, az intimitást.

Nyilvánvalóan kockázatot rejt, ha a fedezékünkből előbújva beavatunk másokat az érzéseinkbe, félelmeinkbe. Enélkül viszont az élet egyik legértékesebb részét veszíthetjük el: a valódi kapcsolódás élményét.

A szerző arra is rávilágít, hogy a sebezhetőségünk felvállalásának képessége valójában önmagunkról szól: hogyan érezzük magunkat, ha partnerünk elutasítja a kapcsolat mélyítésére irányuló törekvéseinket? Milyen érzésekkel fogadjuk, ha a partnerünk dühös lesz, amikor időt kérünk tőle a negatív ciklus megszakításához? Természetesen a könyv nem arra buzdít, hogy sorozatosan olyan helyzeteknek tegyük ki magunkat, amelyekben biztosan visszautasítást élünk meg – inkább arra biztat, hogy nézzünk szembe a valódi félelmeinkkel.

A kötetben mindezek és még számos támpont mellett ahhoz is kapunk útmutatást, milyen eszközeink lehetnek a biztonságos kötődésű környezet kialakításához. Ezek pedig – ha nem is biztosítják, de – mindenképpen segítik azt, hogy olyan érzelmi klímát teremthessünk a párkapcsolatunkban, amelyet jó megtapasztalni napról napra.