„Egy kutya úgy hat rád, mint a varázslat” – Hogyan segítenek négylábú kedvenceink a bajban?

„(…), érzed a belőle áradó szeretetet, és ettől egyszerűen jobban érzed magad” – így folytatódik a címben kiemelt gondolat, ami egy, a börtönben állat-asszisztált terápiás foglalkozáson részt vevő férfitól származik. Ám korántsem ő az egyetlen, aki így vélekedik: egy kutya jelenléte sokak számára csak a varázslathoz hasonlítható.

Egy fiatal brit férfi, Robert Doward például élete legsötétebb szakaszából lelt kiútra örökbefogadott kutyája, Maria révén. Robert egészsége a túlhajszolt életmódja miatt került veszélybe; depressziós lett, és, ahogy ő fogalmazott, a betegsége kezelésében a terápia mellett a kutyája segített neki a legtöbbet. „Van a kutyákban valami varázslatos” – vallja Robert is. De vajon mi ez a sokak által érzékelt mágia, ami négylábú barátainkból árad?

Bundás gyógyír

Robert története azért is különösen érdekes, mert minden oldalát megmutatja annak, hogyan segíthet a nehéz helyzetekben egy kutya közelsége. A fiatal férfi – ahogy ő maga felidézi – kontrollálhatatlan sírógörcsöket élt át, és sokszor annyira fáradtnak érezte magát, hogy egy mondatot is képtelen volt befejezni. Maria jelenléte azonban mindent megváltoztatott, és új erőt adott neki. Bár felkelni is nehezére esett, arra újra és újra rávette magát, hogy megsétáltassa a kutyát, megetesse, játsszon vele.

Ezek a gondoskodást jelentő egyszerű feladatok újra rendszert vittek a napjaiba, és olyan kapaszkodókat jelentettek számára, amelyek segítettek a betegségével való megküzdésben.

A „varázslatot” akkor érezte a legerősebben, amikor Maria hozzábújt, ő pedig megsimogatta – és ez nem is csoda, hiszen a kutyasimogatás közben a szervezetünkben oxitocin (amit kötődési hormonnak is neveznek) szabadul fel. Robert és Maria esete nem egyedi: talán többmillió kutyagazdi is van a világon, aki bármikor kész hitet tenni amellett, hogy bundás kedvencének köszönhetően javult az életminősége. Ezt pedig már nem csak a szavaik, de a kutatások is alátámasztják.

Mancsok receptre

A pszichológus, June McNicholas és kollégái tanulmányukban csaknem harminc évnyi olyan kutatás tapasztalatait összegezték, melyek a kutyák (és általában a háziállatok) testi-lelki egészségünkre gyakorolt hatásait vizsgálták. Bár ezek között akadtak olyan korábbi eredmények, amelyekre az idő múltán nem sikerült ismételt bizonyítékot találni (ilyen például, hogy a háziállatok közelsége – mint kiderült, sajnos – nem gyógyítja az allergiát), van egy terület, amiben a kutyák úgy tűnik, verhetetlenek: a mentális egészség javítása.

Erre az egyik „módszerük” az, amit Robert történetéből is megismerhettünk: segítenek rendszert vinni a napjainkba, McNicholas szerint méghozzá nem is akármilyet.

A kutyánk kedvéért ugyanis sokszor olyasmit is megteszünk, amire saját magunk érdekében nem biztos, hogy képesek lennénk (különösen, ha depressziótól vagy szorongástól szenvedünk).

Séta vagy közös játék közben akaratlanul is testmozgást végzünk, a szabadban vagyunk; eledelvásárlás közben, a kutyaiskolában, a lépcsőházban pedig szóba elegyedünk más gazdikkal, vagy akár ismeretlen emberekkel – és már ezzel a két dologgal is rengeteget teszünk a szorongás, a depresszió legyőzéséért, és az elszigetelődés elkerülése érdekében.

„Valaki adjon egy kutyát!”

Az elszigeteltség hatásait a járványhelyzet alatt sokan a saját bőrükön is megtapasztalták, ám, ami különösen érdekes, mintha azt is ösztönösen megéreztük volna, hol kereshetjük rá a gyógyírt. Miközben az emberekkel való kapcsolatainkban tartottuk a távolságot, sokakban hatalmasra nőtt az igény, hogy akár csak ideiglenesen is, de befogadjanak egy kutyát (vagy cicát). Világszerte számos menhely számolt be arról, hogy a járvány ideje alatt többszörösére nőtt náluk az ideiglenes örökbefogadásra jelentkezők listája.

A legemlékezetesebb talán annak a New York-i menhelynek a története, amely mindössze 200 ideiglenes örökbefogadót keresett, és ők lepődtek meg a legjobban, amikor néhány óra leforgása alatt több mint 2000 jelentkezés érkezett be hozzájuk. Azt már csak reménykedve tesszük hozzá: bízunk benne, hogy minél több kisállat talált felelős és végleges örökbefogadóra az elmúlt időszakban – mert bár a ránk, emberekre gyakorolt jótékony hatásuk kézzelfogható, nem szabad elfelejtenünk, hogy a kutya és a gazdi kapcsolata kétirányú utca.

Szőrös angyalok

Az, hogy egy stresszel teli, bizonytalan helyzetben úgy érezzük, jót tenne egy kutya közelsége, a már említett oxitocinnak is köszönhető, melynek hatására csökken a szorongásunk, a vérnyomásunk és a stressz-szintünk. Az oxitocin azonban emellett szerepet játszik egy másik, nagyon fontos folyamatban is. Abban, hogy kialakulhat köztünk az az igazán különleges kutya-gazdi kötelék, amit biztosan mindenki megtapasztalt már, aki valaha kutyát tartott: amelyben nem csak szóban tituláljuk őket „szőrös gyerekünknek”, de valóban hasonló folyamatokat indítanak el az agyunkban, mint a gyerekek a szülőkében.

Ők mintha a gyerekeink lennének, mi pedig szülőknél is többek vagyunk számukra: társak, barátok, játszópajtások, vezérek… Egy kutya számára a gazdája jelenti az egész világot.

És éppen ezért, a kutyák képesek a puszta jelenlétükkel jobbá, testileg-lelkileg egészségesebbé tenni ezt a világot.

Társ

Minden év június 20-án van egy viszonylag kevéssé ismert, ám annál jelentősebb világnap: a Társállatok világnapja, melynek a célja az, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás szükségességére, és arra, sokszor mennyire védtelenek a kutyák az emberi gonoszsággal és brutalitással szemben. A kutya feltétel nélkül szeret, bízik és gyógyít – és nekünk, embereknek nagyon fontos lenne ezt legalább megpróbálnunk viszonozni.

Ahogy Marion Janner brit aktivista fogalmazta meg nagyon szépen: „A kutyák feltétel nélkül szeretnek. Őket nem érdekli a bőrünk színe, a nemünk, a csillagjegyünk, az önéletrajzunk vagy a ruhaméretünk, de még az sem, mennyire menő táncmozdulatokat ismerünk. Ennek a szeretetnek az egyszerűsége és mélysége egy folyamatosan megújuló örömforrás.”