A feltétel nélküli törődés felé vezető út – Élet ADHD-s gyermekkel

Dr. Máté Gábor a Szétszórt elmék című könyvében határozottan állítja, hogy a figyelemhiány zavar kinőhető. Nem gyógyítással, hanem a fejlődés elősegítése által, amit a gyermek megértésén keresztül a szülői attitűd megváltozása tehet lehetővé. A szakember érzékenyen, hibáztatás nélkül, saját személyes szülői élményeit is megosztva számol be arról a szakmai (és magánéleti) tapasztalatról, amelyet hatékonynak lát a mindennapi konfliktusokban és küzdelemben kiégett, kimerült családoknál. Optimizmusra biztatja a szülőket, kiemelve saját felelősségüket a javulásban és a fejlődésben.

Bevallom, hogy olvasás közben többször sóhajtottam fel a szülők iránti együttérzésem jeléül. A könyvnek ugyanis lehet egy olyan olvasata, hogy a – legtöbbször amúgy is túlterhelt és a figyelemhiány zavarral való küzdésben kimerült – szülőknek még több energiát kell beletenniük a családi működésbe. Be kellett látnom azonban, hogy Máté Gábor inkább a szülők „képessé” tételéről ír, és abban segít, hogy megtalálják saját felelősségüket a figyelemzavar hiány megértésében és saját változásuk elősegítésében, ami hatással lesz a családi működésre. Jó helyre befektetett munka ez: új lehetőségeket, újfajta kontrollt ad a szülők kezébe. A cikkben dr. Máté Gábor szemüvegén keresztül gondoljuk át, hogy szülőként mit tehetünk a figyelemhiány zavaros gyermekünk gyógyulása és a vele való kapcsolatunk javítása érdekében.

A figyelemhiány zavart, vagy közismertebb nevén AD(H)D-t neurofiziológiai és pszichológiai problémák együtteseként lehet meghatározni. A figyelemhiány mértéke és jellemzői különbözőek lehetnek ez egyéneknél, de általánosságban három fő jellemzőt azonosíthatunk:

1.) gyenge koncentrációképesség, amihez a koordinációképesség zavara és – látszólagos- motivációhiány társul;

2.) gyenge impulzuskontroll, ami szélsőséges viselkedésben, az érzelemszabályozás nehézségeiben és függőségekben jelenhet meg; és

3.) a hiperaktivitás. Bár ez utóbbi nem mindig jellemzi egyértelműen a figyelemhiány zavart, ha a tünetrepertoár része, akkor talán ezt a legkönnyebb észrevenni. Jelei az izgő-mozgó végtagok, körömrágás, az állandó mozgási késztetés (és mozgás), a gyors, hadaró beszéd.

A figyelemhiány zavarral élő gyermek

Könnyebb talán a fenti meghatározás mellé elképzelni annak a reggelente komótosan készülődő figyelemhiány zavaros gyermeknek az esetét, ami az ilyen családok életében akár mindennapi konfliktusforrás lehet. A szülő számol gyermeke lassúságával, ezért 1 órával korábban ébreszti. Többszöri figyelmeztetésre a gyermek hajlandó kikelni az ágyból, állhatatos nyaggatás hatására nagy nehezen felöltözik, és megjelenik a konyhában. Az asztalnál lóbálja a lábait, játszik az étellel, csacsog, a szülő végül beleimádkozza a reggelit. A fürdőszobában elkezd játszani a fogkrémmel, majd mikor már csak fél óra van becsöngetésig, és a többi családtag készen áll az indulásra, fogkrémes arccal-ruhával bukkan elő, az iskolatáskáját nem találja, a cipőjét még nem vette fel.

Szülő legyen a talpán, aki nem veszíti el ilyenkor a türelmét, és nem fogalmaz meg – talán egy kicsit emelkedettebb hangvételben – hasonlókat: „Hogy lehetsz ennyire ügyetlen! Hányszor megmondtam, hogy…”, „Azonnal öltözz fel, különben…”, vagy „Ha nem készülsz el azonnal, mezítláb rángatlak el az iskolába”. A gyermek lefagy, vagy dühösen elkezd puffogni, kapkodva összeszedi magát, és némán elindulnak. A búcsúzkodásnál a gyermek elhúzódik apa puszija elől. Másnap és harmadnap, és a legtöbb napon ugyanez megismétlődik.

Máté Gábor kiemeli, hogy a szülő feladata figyelemhiány zavarral élő gyermek esetében először is gyermeke működésének megértése, majd a hosszú távú cél érdekében lemondás a rövid távú célokról.

A fenti példában a rövid távú cél az iskolába időben beérés, aminek a kapcsolatba vetett bizalom gyengülése az ára (vagyis a hosszú távú cél nem teljesül). A gyermek nem érti meg adott pillanatban az apukája kitörését, hiszen életkorából fakadóan még nem képes a perspektívaváltásra, ugyanakkor érzi az annak elutasítását, a fenyegetést és az igazságtalan büntetést. Rémült, dühös és megalázott. Eközben a szülő tehetetlennek, kétségbeesettnek, frusztráltnak éli meg a helyzetet, haragszik a „lusta, ügyetlen és kezelhetetlen” gyerekére, és a kapcsolatuk kárára is kézbe akarja venni a kontrollt. Ha ilyenkor a figyelemhiány zavarral élő gyermek ellenakaratát a gyerek szándékos, tudatos esetleg manipulatív késztetésének címkézzük, akkor megindul a hatalmi harc, amiből a gyermek ellenszegülése a későbbiekben automatikus reakcióvá merevedhet a szülő bármilyen elvárására.

Mégis, mit tehet ilyenkor a szülő?

Az emberi agy egész életünk során képes alkalmazkodni a környezethez, ezt nevezzük plaszticitásnak. Ez az alkalmazkodási képesség az életkor előrehaladtával csökken, de sohasem tűnik el teljesen. Gyermekkorban az agyi plaszticitás kifejezetten nagy, vagyis a gyermek agya a környezeti tapasztalatok függvényében könnyen formálható. Jól látható ez a helyzetfüggő figyelem a figyelemhiány zavaros gyermekek esetében, akik bizonyos helyzetekben – érzelmileg meleg, biztonságos közegben – tudnak koncentrálni, máskor viszont egyáltalán nem. A figyelemhiány zavarral élő gyermek fejlődésének ezért az idegrendszeri és érzelmi fejlődésének előmozdítása lesz a nyitja, ami a környezet és elsősorban a szülők függvénye lesz.

Ezért Máté Gábor szerint a legelső és legfontosabb dolog a szülő és gyermek közötti kötődés megerősítése – akár a rövid távú célok kárára is. Vagyis – kezdetben – inkább késsen el az iskolából a gyermekünk, mint hogy elveszítse a szülőt. A tanulási technikák, viselkedésmódosítás és egyéb stratégiák csak akkor állnak szilárd alapon, ha fennmarad a kötődési kapcsolat.

A szakember szerint azért ennyire fontos a kötődés helyreállítása, mert a figyelemhiány zavar oka többek között az, hogy a – gyakran érzelmi bizonytalanságban élő – elsődleges gondozó és az érzékeny újszülött közötti összehangolódás sérül, ami megzavarja a csecsemő agyának érzelemszabályozásért és figyelemirányításért felelős agyi struktúráit. Ezt a kapcsolati törést a gyermek lelki sebként hordozza magában később is. A figyelemhiány zavarhoz kapcsolódó viselkedéses és mentális jelek lényegében ennek a sebnek a külső megjelenései. Tehát ha a figyelemhiány zavart szeretnénk gyógyítani, ezt a sérülést kell meggyógyítani. A figyelemhiány zavarral élő gyereknek elsősorban az érzelmi igényeinek a kielégítésére és feltétel nélküli pozitív törődésre van szüksége a fejlődéséhez, amit a szülő tud neki megadni.

A kötődési kapcsolat megerősítése – de hogyan?

1. Aktív felelősség vállalása a kapcsolatért

A kötődési kapcsolat megerősítése érdekében a szülők aktív felelősséget vállalnak a kapcsolatért. Ez azt jelenti, hogy nap nap után tettekben fejezik ki, hogy kívánják a gyermek társaságát: közös programokat szerveznek, vagy csak együtt lógnak a gyerekkel, ha együtt vannak, teljes figyelmüket szentelik neki, nem csak kötelességszerűen, hogy teljen az idő.

A gyerek számára a legnagyobb kincs, ha érzi, hogy akarják és örülnek neki. Ez az önelfogadás alapja, ami a figyelemhiány zavarral élő gyermekek esetében kulcsfontosságú, hiszen ők szinte kivétel nélkül bizonytalanok magukban.

Az aktív kötődés kifejezése Máté szerint a legjobb módon úgy nyilvánulhat meg, ha megelőzzük a gyermek (jogos, de kimeríthetetlennek tűnő) igényét a kapcsolódásra, vagyis akkor ajánlunk fel neki programot, együttlétet, aktív figyelmet, amikor ő nem kéri. Csak úgy adjuk. Egészen addig, amíg úgy fel nem töltődik, hogy már kevesebb figyelmet kér, mert megtanul bízni abban, hogy magunktól is adunk neki.

2. A kritizálás, utasítások elkerülése

A kötődés megalapozásában fontos építőelem a magabiztosság fokozása és a szégyen csökkentése, amiben a figyelemhiányzavarral élő gyerekeknek sokat kell fejlődniük. A már amúgy is önbántalmazó mondatokkal („megint elrontottam”, „béna vagyok”, „tiszta hülye vagyok”) küszködő gyerekek számára pusztító hatású a szülő kritikája. Ahhoz, hogy fejlődjön az önértékelése, a gyermeknek azt kell éreznie, hogy a szülői elfogadás nem attól függ, hogy mit csinál jól vagy rosszul. Hogy az elfogadás feltétlen.

3. Ne neveljünk akkor, ha haragszunk

A kritizálás és utasítás elkerüléséhez talán akkor a legnehezebb, amikor a szülő haragszik, vagy dühös. Ilyenkor a gyermek azt éli meg, hogy megszakad a kapcsolata a szerető apjával, anyjával, amiről ő tehet, és azonnal beindul nála testi-lelki szinten a szégyenállapot, vagy egy agresszív dühreakció, amellyel a szégyent akarja féken tartani.

Természetesen előfordul, hogy szülőként elveszítjük a fejünket, a düh és harag természetes érzések, az életünk részei. Ilyenkor úgy tudunk dolgozni a kapcsolaton, hogy addig nem nevelünk, amíg haragszunk.

Ameddig valamelyest visszanyerjük az egyensúlyunk és a nyugalmunkat, addig is tudunk beszélni az érzéseinkről, ami oldja a gyerek félelmét: „Most túl mérges vagyok. Nem a te hibád. Megoldom, de egy kis időre van szükségem, amíg megnyugszom.”

4. A felnőtt kezdeményezi a kapcsolat helyrehozását

Vannak és lesznek olyan helyzetek, amikor tényleg elfogy a türelem a gyermekkel szemben, és öntudatlanul frusztráltak leszünk, támadunk, védekezünk, vádaskodunk. Fontos, hogy helyrehozhatjuk azt, amit elrontottunk, de mi legyünk azok, akik a kapcsolat helyreállítását megkezdik, ne a gyermektől várjuk. A felnőtt magára vállalja a személyközi híd helyreállításának a feladatát. Elmondhatja mi történt, kifejezheti együttérzését a gyermek iránt, és hogy ő, a szülő volt az, aki elvesztette a fejét. Érdemes nyilvánvalóvá tenni ilyenkor, hogy a kapcsolat nem a gyerek impulzivitásán múlik, vagy a szülő reakcióján, egyik sem okozhat benne törést.

5. A szülő elősegíti és támogatja az érzelemkifejezést – még akkor is, ha éppenséggel neki nem tetsző érzelmeket fogalmaz meg a gyerek

Szülőként segíteni kell a gyereket abban, hogy elfogadhatóbb módon juttassa kifejezésre az ellenállását, az intenzív érzéseit. Ha nem tanulják meg az érzelmek szimbolikus – szavakkal történő- kifejezését, akkor hajlamosak lesznek szélsőségesen, ellentétes kategóriákban megélni minden élményt (vagy „szeretlek, anya”, vagy „gyűlöllek, anya”; ez a nyaralás vagy „tökéletes volt”, vagy „borzalmas volt”), és minden erőteljes érzésüket és késztetésüket cselekvéses formában fogják kiélni, hiszen ez az egyetlen potenciális formája az önkifejezésnek. Nem fogják tudni magukat kontrollálni, heves érzéseiket és viselkedésüket irányítani.

Nagy felelősség van a szülőn abban, hogy ő maga is fejlődjön az érzelemkifejezésben, és ennek megfelelően reagáljon a gyermek viselkedésére. A bölcs szülő akkor is együttérzést fejez ki a gyermeke iránt, amikor az neki nem tetszően cselekszik. Például: „Megértem, hogy dühös vagy rám, amiért sietnünk kell, és nem tudsz kényelmesen készülődni. Az utasításom miatt legszívesebben az ellenkezőjét tennéd annak, amit mondtam. Értem. Legközelebb szeretném, hogy ezt azok nélkül a bántó szavak nélkül mondd el, ahogyan most tetted.”  

Amikor a felnőtt a kötődési kapcsolatnak ad elsőbbséget, nemcsak a gyermek magabiztosságát és önelfogadását segíti elő, hanem a hosszú távú célt, vagyis a gyógyulást és fejlődést tartja szem előtt a rövid távú célokkal (viselkedésszabályozás) szemben.

A szülő útja a gyógyulás felé

Ameddig a gyermek szabályozásán, kijavításán dolgozunk (legyen ez jutalmazás vagy büntetés), addig ezt a kapcsolat kárára tesszük, hiszen a gyermek nem tapasztalja meg a kötődést – vagyis azt, hogy azért szeretnek, amilyen vagyok, és nem tapasztalja meg az autonómiáját – vagyis azt, hogy van választási lehetőségem, és élhetek is vele biztonságos keretek között. Ehelyett arra tanul rá, hogy valami gond van vele, amit ki kell javítani. Ez fokozza az ellenállását és megerősíti az önmagáról kialakított negatív énképét. Eközben a zavar valójában az egész családi rendszer zavara, és ha változtatni szeretnénk rajta, akkor a családi rendszernek is meg kell gyógyulnia.

Feldmár András pszichoterapeuta szavaival élve a gyerek úgy lebeg a szülő tudattalanjában, mint hal a vízben, külön radarja van arra, hogy rácsatlakozzon a szülő szorongásaira, félelmeire, és ezt sajátjaként szívja magába.

A fejlődés felé vezető út első lépése ezért a gyermek idegrendszeri és érzelmi sajátosságainak megértése után a szülő önismeretének fejlesztése, „rendezetlen ügyeinek” feldolgozása, saját érzelemszabályozásának és feszültségkezelésének a fejlesztése és az életstílusának átgondolása, szükség esetén átalakítása.

Megdöbbentő adat, hogy társadalmunkban sok szülő mindössze napi 5 percet tud aktív, értő figyelemmel a gyermekeire szánni a mindennapi hajtásban. Ennek az időnek a növelése nagyon fontos cél, főleg figyelemhiány zavarral élő gyermek esetében, ami esetenként az életmód átgondolását és újrastrukturálását jelenti a szülő számára.

Önismeretünk fejlesztése segítségével azt is észrevehetjük, ha éppenséggel pont mi ellenkezünk a gyerekkel, és akár a legkisebb dologra is rutinszerűen nemet mondunk. A szülő ellenállása növeli a gyerek szorongását, és még követelődzőbbé válhat. Ha megértjük, hogy a gyerek lustasága, dühe, szétszórtsága, ügyetlensége (ki-ki helyettesítse be ide, amit szeretne), nem szándékosan ellenünk irányul, akkor ki tudunk térni a végeláthatatlan hatalmi harcok elől. Bármennyire adja magát az érzés, főleg tinédzser vagy kamasz esetében, hogy gyermekünk egyenrangú partnerként vesz részt a konfliktusokban, ez egyáltalán nem igaz. A gyerekek nemcsak anyagilag és sok egyéb gyakorlati szempontból függnek tőlünk, de a szeretetük és az elfogadás utáni sóvárgás miatt is. Az ellenszegülés és düh gyakran csak önvédelemként szolgál saját sérülékenységünk elrejtésére. Tehát egyedül akkor érdemes vitát kezdeni a gyermekkel, ha nem a saját hatalmunk bizonyítása, hanem például a gyermek egészsége, épsége stb. a tét.

Végül ne felejtsük el, hogy akkor tudunk együttérzően a gyerekünkhöz közelíteni, ha önmagunkhoz is együttérzőek vagyunk, és nem ítéljük meg keményen magunkat.

A változás nem abban figyelhető meg, hogy a figyelemhiány zavarral élő gyermekkel nem lesz több nehézség, hanem abban, hogy ahogy a szülők fejlődnek, úgy fejlődik a gyermekük is. Erik Erikson, neves fejlődéspszichológus szavait idézve:

„Amikor a szülők a gyermekek fejlődésével szembesülnek, folyamatosan válaszolniuk kell egy kihívásra. Mégpedig arra, hogy nekik is fejlődniük kell a gyerekekkel együtt.”

Felhasznált irodalom:

Máté, G. (2020). Szétszórt elmék – A figyelemhiány zavar új gyógymódja. Libri Könyvkiadó Kft., Budapest