Egy gyerek akkor lehet boldog, ha szomorkodnia is szabad – Az érzelmi nevelés fontossága

Vajon az a boldog gyermek, aki mindig csak mosolyog és nevet? Talán egy igazán jó gyerek sosem haragos? A megfelelő viselkedés pedig azt jelenti, hogy csak kedvesen beszélgetni, szépen halkan játszani szabad? Mindnyájan sejtjük a választ ezekre a kérdésekre. Ha pedig felnőttként tartunk a negatív töltetű érzelmektől, gyermekünket is ezek elkerülésére neveljük. Az érzelmek elfojtása helyett azonban sokkal kifizetődőbb azok átélését és kezelését megtanítani neki.

Máig gyakori kérdés a párhetes-hónapos csecsemők szülei felé: És jó baba? Azonban a “jó baba” és később a “jó gyerek” kifejezés sok szülőben növeli a frusztrációt. Számtalanszor halljuk ugyanis, hogy az a jó baba, aki nem sír, akihez nem kell éjjel óránként felkelni, miközben a jó gyerek szófogadó, mindig vidám, és csendesen eljátszik a társaival. Utóbbi gyakran párosul azzal az elképzeléssel, hogy az a boldog, aki jó, hiszen az ő élete mentes a negatív érzésektől. Ha azonban ezt a képet éltetjük magunkban, hasonló attitűdöt fogunk átadni gyermekünknek, amivel nem csupán egy ferde képet mutatunk a boldogságról, hanem az érzelmek elfojtására tanítjuk őt.

Nem szabad elfelejtenünk: nem csak mi, felnőttek reagálhatunk másként ugyanarra a helyzetre, a gyermekeink is épp így tesznek.

Minden embernek van egy saját temperamentuma, amely meghatározza, hogy inkább csendes, óvatos, visszahúzódó, vagy lendületes, tűzről pattant, pörgős. (Ezek persze csak példák, a lehetőségek egy nagyon széles skálán mozognak.) Az tehát, hogy a gyermek miként reagál bizonyos helyzetekben, jelentős mértékben a temperamentummal függ össze. Ebből fakadóan a türelmetlen, veszekedésre hajlamos gyermek is éppúgy lehet boldog, mint csendes és nyugodt társai; és fordítva, a simulékony gyermek is lehet kevésbé gondtalan.

Fogadjuk el, de szabjunk határokat!

Ahhoz, hogy gyermekünk valóban boldog lehessen, el kell fogadnunk olyannak, amilyen, és saját temperamentumával együtt kell szeretnünk. Ennek részét képezi az érzelmek szabad átélésének és kifejezésének bátorítása is. Utóbbi természetesen nem jelenti mindenféle viselkedés megengedését, hiszen fontos megtanulnia, hogy ezeket az érzelmeket kezelni is kell. Például sírhat, ha szomorú, és haragudhat, ha mérgesnek érzi magát, de nem üthet meg másokat, és nem rongálhatja a környezetét.

A temperamentumból is fakadó érzelmek kezelésének eszközkészletét kiegészíti, gazdagítja a tapasztalat, a tanulás és a szocializációs folyamat.

Ahhoz, hogy a gyermek az érzelmek teljes skáláját megélhesse, elengedhetetlen, hogy a családban és a kortárs közegben a nevelőktől ne azt tanulja meg, hogy a negatív érzelmek rosszak, gonoszak, szégyellni- és rejtegetnivalók.

Ahelyett, hogy letiltanánk számára ezeket az érzéseket, tanítsuk meg átélni, azonosítani, értelmezni és kezelni őket! Nézzünk néhány lehetőséget arra, hogy szülőként miként tehetjük meg mindezt!

Nevezzük nevén az érzelmet!

Az érzelmek sikeres kezelésének egyik alapvető eleme, hogy tisztában vagyunk azzal, amit érzünk, és meg is tudjuk fogalmazni önmagunk, majd mások számára. Ez utóbbi kifejezetten fontos a sikeres társas kapcsolódások szempontjából, hiszen ha megértjük saját magunk érzelmeit, könnyebben tudjuk értelmezni másokét is, majd ezek mentén tudunk a helyzetnek megfelelően reagálni rájuk. Kutatók szerint az érzelmek hatékony kommunikálása a sikeres személyközi viselkedés mellett a pozitív énkép kialakulását is támogatja. Ahhoz azonban, hogy megérthessük az érzelmeinket, meg kell élnünk őket, és meg kell figyelnünk, milyen formában jelentkeznek.

Annak érdekében, hogy gyermekünket segítsük az érzelmek azonosításában és kifejezésében, fontos, hogy mi magunk is megtegyük ezt, és hangot adjunk saját érzelmeinknek, nevükön nevezzük őket. Ezzel

nem csupán azt tehetjük érzékletesebbé, hogy melyik érzés mit takar, de azt is megmutathatjuk, hogy nem kell őket szégyellni, teljesen rendben van, ha átéljük és ha szavakba öntjük őket.

Így például mondhatjuk gyermekünknek egy lemondó fejbillentés kíséretében, hogy “Nahát, most csalódott vagyok.” vagy széles mosollyal, hogy “Most igazán boldog vagyok.” Lényeges, hogy a gyermek számára érthető formában fejezzük ki mindezt. Iskoláskorú gyereknél társíthatunk hozzájuk bátran érzékletes képeket, mint “Madarat lehetne velem fogatni. Most igazán boldog vagyok.”

Azon felül, hogy saját érzelmeinket megnevezzük, segíthetünk gyermekünknek is azonosítani őket célzott kérdésekkel.

Ne csak akkor érdeklődjünk afelől, hogy mit érez, ha számunkra érthetetlen, ami lejátszódik benne!

Segítsük ennek kifejezését akkor is, amikor mi magunk világosan látjuk (vagy látni véljük), milyen érzelem lett úrrá rajta! Szintén lényeges, hogy ne csupán a negatív töltetű helyzetben tegyük meg ezt, hanem pozitívakban is. Egyszerű kérdések épp megfelelők, mint például „Hogy érzed most magad?” vagy “Milyen érzés ez, amit az imént átéltél sírás közben?”

A választ igyekezzünk rugalmasan kezelni, és ahelyett, hogy például azt mondanánk, “Nem, nem haragos voltál az imént, hanem szomorú”, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy felismerjen más érzéseket is, például “Haragos voltál az imént? Lehet, hogy szomorú is voltál, és azért sírtál?”. A cél nem az, hogy megmondjuk, mit érez, vagy hogy saját érzésünket az övéként állítsuk be. Sokkal inkább az, hogy ő maga képes legyen azonosítani a benne kavargó  érzéseket. Éljünk a feltételezéssel, hogy ha mi nem az általa megnevezett érzelmet láttuk kifejeződni, vagy nem úgy éltük meg az adott helyzetet, attól még lehet, hogy benne az (is) lejátszódott!

Értelmezzük az érzelmeket!

Az érzelmek kifejezése mellett rendkívül fontos, hogy képessé váljunk meglátni, mi váltotta azokat ki belőlünk, mi a hátterük, okozójuk. Ennek feltárása segít kiszámíthatóbbá válni saját magunk számára, és felkészülten megérkezni különböző helyzetekbe. Az ok, tárgy megnevezésének képessége egyben az érzelmek kezelésének alapját is jelenti.

Ahogy az érzelmek azonosításánál, itt is fontos példát mutatni, így elhangozhat tőlünk egyszerű értelmezésként például: “Nahát, most csalódott vagyok, hogy már nincs a csokis kockából, mert azt szeretem legjobban.” vagy “Most igazán boldog vagyok, mert előkerült a kedvenc bögrém, amihez sok szép emlékem fűződik.”

Fontos, hogy a gyermek életkorának megfelelő szinten magyarázzuk az érzelmeket,

és ne olyan hátterű érzések esetében vegyük elő az értelmezést, amely  nehezen kezelhető számára (például párkapcsolati szálak olyan vetülete, amely nem az ő életkorának megfelelő).

Ebben az esetben is fontos a gyermeki érzelem közös értelmezése. A háttér kitapogatásában sokat segíthetünk, ha feltárjuk számára a történéseket, így például megosztjuk vele, amit láttunk, mint: “Az imént azután lettél haragos és szomorú, hogy eltört a kisautó. Emiatt kezdtél sírni?” vagy “Örülsz, hogy meglátogatott minket a nagypapa?”. Fogadjuk el a nemleges választ, és kérdezzünk vissza: meg tudja-e ő nevezni az indokot.

Adjunk módot az érzelmek kezelésére!

Az érzelmek kezelése az eltérő tartalmú és intenzitású érzelmek szabályozását jelenti, mely szoros kapcsolatban áll a szociális képességek működésével, így például az együttműködés és a versengés alakulásával. Ennek részét képezi annak keretezése, hogy mit teszünk, és mit nem, mi lehet számunkra megfelelő, ugyanakkor előremutató, pozitív irányba vivő cselekvés. Az érzelmek kezelésének, szabályozásának lényege nem az érzéseink elfojtása és elnyomása, hanem biztonságos mederbe terelése.

Gyermekünknek

példát mutathatunk arra, mi magunk hogyan kezeljük pozitív és negatív érzéseinket, milyen viselkedést választunk ezek megjelenése után.

Fejezzük ki ezeket bátran szavakkal! Például “Nahát, most csalódott vagyok, hogy már nincs a csokis kockából, mert azt szeretem legjobban. De sebaj, talán legközelebb még lesz belőle, most pedig választok valamit a többi sütemény közül, biztosan finomak ezek is.” vagy “Most igazán boldog vagyok, mert előkerült a kedvenc bögrém, amihez sok szép emlékem fűződik. Sokszor fogok ebből inni, hogy gyakran eszembe jussanak ezek az emlékek.”

Fontos megtanítani gyermekünknek, hogy az értelmezés mellett kezelnie is kell mindazt, amit az érzelem kiváltana belőle. Tudnia kell, hogy nem szabad bántani, veszélybe sodorni saját magát vagy a környezetét, és nem szabad másokat céltáblájává tenni az érzelmek levezetésének. Nyugodtan fogalmazzunk meg nemleges iránymutatást, és illesszünk valami mást annak helyére. A kezelést segíthetjük például ilyen mondatokkal: “Haragos és szomorú lettél, hogy eltört a kisautó, és megértem, hogy sírtál miatta. De dobálni és csapkodni veszélyes, és eltörhetünk így mást is, azt pedig nem szeretnéd, igaz? Inkább nézd csak, itt van ez a kis darab, ezt ide visszaragasztjuk, és délután már játszhatsz is vele újra. Addig pedig itt ez a sok-sok játék. Mit szólnál hozzá, ha kirakóznánk?” Vagy “Örülsz, hogy meglátogatott minket a nagypapa, szuper volt vele játszani, igaz? Mit szólnál hozzá, ha meghívnánk máskor is ebédre, hogy ismét jól érezzük magunkat együtt?”. Ha eszébe jut egy másik alternatíva, például kirakós helyett főzőcskézés, bátorítsuk annak megvalósításában (amennyiben ez biztonságos és építő jellegű).

A negatív érzelmek kezelését olyan módon is segíthetjük, hogy megtanítjuk egyszerű technikákra, amikkel ezek túláradását szabályozhatja.

Már páréves gyermeknek is megmutathatjuk, hogy ha többször mély levegőt vesz vagy ha megölel valakit (akár egy párnát vagy egy plüsst, ha egyedül van), az segíthet megnyugodni, míg ha énekel egy kedves kis dalt, attól jobb kedvre derülhet.

Játsszunk, meséljünk az érzelmekről!

Bár az érzelmek kezelése nagyon komoly dolog, ennek elsajátításában sokat segít a játék és a mese. A játék önkifejező, öngyógyító és önfejlesztő tevékenységként, szimbolikus formában segíti az érzelmek átélését. A játék során a gyermek azt is megtanulhatja és gyakorolhatja, hogyan reagáljon érzelemdús helyzetekre, és fejlesztheti értelmi, érzelmi, viselkedéses képességeit. Például ha bábokkal előadunk egy vitás helyzetet, vagy a főzőcskés játékban eljátsszuk, hogy nagyon éhesek vagyunk, akkor közvetetten mutathatjuk be ezeket az érzéseket, és adhatunk egyben mintát a kezelésükre.

A mese szintén támogathat az érzelmek megismerésében, hiszen általa lehetőség nyílik mások érzéseinek feltárására egy olyan környezetben, mely a gyermek életkorának megfelelő, számára komfortos és kezelhető. Beszélgessünk bátran arról, hogy miért sírt a királylány, amikor koszos lett a báli ruhája, vagy miért lelkendezett a mackó a piknikezésért! Az érzelmi nevelés részeként a játék és a mese biztonságos környezetből, irányított módon segíti számos érzelem megismerését, valamint  az empátia kialakulását, amely ugyancsak kulcsfontosságú tényező a szociális kapcsolatokban.

Felhasznált irodalom:

Kollár, K., Szabó, É. (2004). Pszichológia pedagógusoknak. Budapest, Osiris Kiadó

Zsolnai, A., Kasik, L. (2007). Az érzelmek szerepe a szociális kompetencia működésében. Új pedagógiai szemle, 5(7-8), 3-15.