A legtöbb ember úgy gondol önmagára, a személyiségére, mint egy olyan állandó dologra, amin nem fog sem az idő, sem a külső események. Bármi történik, nem változunk, amilyenek ma vagyunk, olyanok maradunk örökre – tényleg ez volna a helyzet? Dan Gilbert, a Harvard Egyetem szociálpszichológusa szerint távolról sem.

„Minden ember állandó változásban van, és nagyot tévedünk, amikor úgy hisszük, ez a folyamat már befejeződött” – véli Dan Gilbert, aki a változásról szóló elméletét 2014-ben egy TED előadásban is megosztotta a közönséggel. De vajon miért érezzük ennyire állandónak azt, amilyenek vagyunk, és hogyan érhető mégis tetten a változás folyamata?

Változások és választások

„Életünk minden szakaszában hozunk olyan döntéseket, amelyek nagy hatással lesznek annak az embernek a jövőbeni életére, akivé majd válunk” – mondja a szakértő. Ám évekkel később nem mindig vagyunk elégedettek ezeknek a döntéseknek a következményeivel. Ahogy Dan Gilbert fogalmaz:

„Tinédzser korunkban rengeteg pénzt fizetünk egy tetoválásért, amit aztán felnőttként – szintén rengeteg pénzért – eltávolíttatunk. Középkorúként alig várjuk, hogy elváljunk attól az embertől, akivel fiatal felnőttként olyannyira siettünk oltár elé állni. A kérdés az: miért hozunk olyan döntéseket, amelyeket később ennyire megbánunk?”

Gilbert szerint ennek a jelenségnek az egyik magyarázata az, hogy egyszerűen nem hiszünk az idő személyiségformáló erejében. Mindössze annyit érzékelünk belőle, hogy idővel mindannyian változunk, valamilyen tempóban, ami – jellemzően – minél idősebbek vagyunk, annál inkább lelassul. Ezért érezhetjük úgy, hogy míg a gyerekek szinte napról napra nőnek és változnak, addig például a szüleinken már nem a napok, inkább az évek hagynak nyomot. De vajon hol van az a pont, amikor a változás ennyire lelassul? Bármilyen hihetetlenül hangzik, de éppen – MOST. Vagy legalábbis úgy érezzük.

Az állandóság illúziója

Dan Gilbert szerint minden ember abban az illúzióban él, hogy a személyes története éppen most ér véget, azaz az adott pillanatban válik azzá az emberré, akivé lennie kellett, és aki élete végéig marad majd. Annak bizonyítására, hogy ez nem több, mint illúzió, a szakértő saját kutatásának eredményeit említi arról, hogyan változnak meg az általunk fontosnak tartott értékek életünk során. Gilbert munkatársaival több ezer embert kérdezett meg arról, mit gondol, milyen értékek lesznek fontosak számára a következő tíz évben – majd újabb ezreket arról, milyen értékeket tartott szem előtt az elmúlt tíz évben.

Az így nyert adatokból világosan kitűnik:

a változás, amin életünk során keresztülmegyünk, valóban lelassul, ahogy egyre idősebbek leszünk. Ám – ahogy Gilbert is hangsúlyozza – közel sem lassul annyira, mint ahogy azt szeretjük hinni.

Ezt a jelenséget nevezi a szakértő a „befejezett történet illúziójának”. Az értékeink állandóságába vetett hit olyannyira erős, hogy Gilbert eredményei szerint a tizennyolc évesek mindössze annyi változást jósolnak előre, mint amennyit az ötvenéves kor fölöttiek ténylegesen megtapasztaltak.

Egy másik ember

A változás, és az állandóságba vetett hitünk nem csupán az értékeinket érintik. Dan Gilbert és társai elvégezték a fenti mérést a vizsgálatban részt vevők személyiségére, és olyan alapvető preferenciáira nézve is, mint például a legjobb barát személye, az álomvakáció helyszíne, a kedvenc hobbi, a kedvenc zene… És mind-mind ugyanazt az eredményt mutatta: azt hisszük, a következő tíz évben ezek a dolgok mit sem változnak majd, pedig de.

Miért olyan fontos, hogy tisztában legyünk ezzel az illúzióval? A szakértő szerint elsősorban azért, mert az állandóságba vetett hitünk nagyon erősen befolyásolja a döntéshozási folyamatainkat.

Dan Gilbert ezt a következő példával érzékelteti: amikor arra kérték a kutatásban részt vevő személyeket, jósolják meg, mennyit fizetnének tíz év múlva a jelenlegi kedvenc zenészük koncertjéért, az emberek azt felelték, nagyjából 130 dollárt (azaz körülbelül 35 000 Ft-ot). Egyezik vajon ez az összeg azzal, amit visszatekintve a tíz évvel ezelőtti legkedvesebb zenekarunk koncertjére, a „mai fejünkkel” fizetnénk? Bizony: nem. Az ugyanis mindössze 80 dollárt érne meg nekünk (vagyis nagyjából 21 000 Ft-ot). Ez a szakértő szerint azt jelenti, hogy a jelenlegi preferenciánkért hajlandóak vagyunk lényegesen többet is fizetni, mert túlbecsüljük annak a jelentőségét, mennyire szeretjük majd ugyanezt a zenét (ételt, programot, bútort…) tíz év elmúltával.

A történet, amelynek sosincs vége

Mi lehet a magyarázat minderre? Dan Gilbert szerint valószínűleg az áll a jelenség hátterében, hogy sokkal könnyebb visszaemlékeznünk valamire, ami a múltban történt, mint elképzelnünk valamit, ami a jövőben fog. Ha visszagondolunk a tíz évvel ezelőtti önmagunkra, egy sokkal pontosabb, jobban körvonalazott kép jelenik meg előttünk, mintha a tíz évvel későbbi énünket próbálnánk képzeletben megrajzolni. A szakértő szerint ezért érezzük olyan biztosan, hogy szinte semmi esély nincs arra, hogy a következő tíz évben gyökeres változáson mennénk keresztül – mert egyszerűen túlságosan nehéz elképzelnünk.

Az idő „vasfogának” azonban nagy ereje van: átformálja a személyiségünket, a választásainkat, azt, hogy mennyire vagyunk elégedettek a korábbi döntéseink következményeivel. „Ezt pedig a legtöbben kizárólag visszatekintve, a múlt perspektívájából vagyunk képesek észrevenni. Mintha a jelen, az itt és most lenne az a mágikus pillanat, amikor igazán önmagunk lehetünk. Holott mindaz, ami ma vagyunk, éppen olyan múlandó és átmeneti, mint minden, ami valaha lehetünk” – vallja Dan Gilbert.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest