Februári témánkhoz kapcsolódva hírlevelünkben azt kértük tőletek, hogy osszátok meg velünk, mi volt életetek legbátrabb lépése. Ahogy eddig minden alkalommal, ezúttal is elkápráztattatok minket a történeteitekkel, a bölcs meglátásaitokkal és azzal, hogy ezeken keresztül megmutattátok nekünk milyen sok színe és árnyalata van a bátorságnak. A leveleitek sok más mellett rávilágítottak arra is, hogy ahányan vagyunk, annyiféle dologtól félhetünk.

Van, akinek ahhoz kell bátorságot gyűjtenie, hogy tudjon egyedül élni, míg mást egy tömegrendezvény gondolata rémít halálra. Van, aki a síeléstől tart a legjobban, megint mások a repüléstől félnek leginkább.

A felhívásunkra reagáló olvasóink történeteiben egyvalami azonban közös: nem féltek szembenézni legmélyebb félelmeikkel, és függetlenül attól, hogy kudarc vagy siker követte a bátor lépést, mind egyetértettek abban, hogy a történtekből tanultak valamit. És ezt a tudást velünk, és rajtunk keresztül még sok mindenkivel megosztották. Következzenek tehát legkedvesebb társzerzőink, a mi drága – és nem utolsó sorban – bátor olvasóink történeteinek legfontosabb tanulságai.

„Erősebb lettem és kevésbé naiv”

„Sok félelem és sok bátor lépés váltakozott azon a nyáron, de mégis azt gondolom jobb külön lennünk, erősebb lettem és kevésbé naiv” – írta levelében Hanna, aki egy hat évvel ezelőtti történetet osztott meg velünk.

Hanna nem félt elindulni akkor, amikor a szíve szólította, ugyanakkor elég bátor volt ahhoz is, hogy felismerje: a bátor lépést nem minden esetben követi a szó szoros értelmében vett happy end – viszont, ha egy kudarc után levonjuk a következtetést, akkor függetlenül attól, hogy a bátorságunk merre vezetett, azt mindenképpen sikerként könyvelhetjük el, hogy a tanultunk belőle.

„Szólított az életemnek egy újabb szakasza”

Akkor tudatosult bennem, hogy nemcsak az a jó döntés, aminek happy end a vége, hanem ami által a fejlődésem ösvényén haladhatok tovább” – fogalmazta meg a fent leírtak esszenciáját levelében Adrienn, aki szintén egy teljesebb párkapcsolat reményében adta fel a biztonságos mederben zajló életét.

A lépés azonban boldog beteljesülés helyett szakításhoz vezetett, ami viszont nem hátráltatta őt abban, hogy új életet kezdjen:

„a szakítás után pár nappal, a születésnapomon felmondtam a munkahelyemen, majd az albérletem is visszamondtam (…) belül egyértelműen éreztem, hogy nincs értelme tovább húzni az időt, és ezt meg kell lépnem. Szólított az életemnek egy újabb szakasza”. (…)

És hogy mi történt utána?

„Nem az, amit elterveztem. A párkapcsolati csalódást álláskeresési kudarcok sorozata követte. A várakozás és az űr (vagy inkább A ZŰR) időszaka volt ez, amikor már elengedtem a régit, de még nem érkezett meg az új. Úgy érzetem, sötétben tapogatózok: vissza már nem akartam menni, de nem tudtam merre van az előre. Ettől függetlenül biztos voltam abban, hogy ezt a lépést meg kellett tennem.

 Meg kellett küzdenem a bizonytalansággal, de hittem abban, hogy minden a megfelelő időben érkezik az életembe. Ez az idő megajándékozott azzal, hogy a lehető legtisztábban Önmagamba tudjak tekinteni. Nem kellett sehová sietnem, semmilyen elvárásnak megfelelnem – kevesebb emberrel érintkeztem. Megtapasztalhattam, ki vagyok én a szerepeim nélkül. Nem maradt semmi, ami elterelte volna a figyelmem az igazi céljaimról, a legbelülről fakadó vágyaimról, és ami eltakarná előlem a valódi lényem. Minden energiám belülre összpontosulhatott.

Kívülről nem volt látványos a változás. Látszólag nem mozdult semmi. Nem történt nagy előrelépés sem a munka, sem az anyagi helyzetem vagy a kapcsolataim terén. Az az átalakulás azonban, ami mindeközben bennem zajlott, értelmet adott minden döntésemnek, ami elvezetett ide. Már nem akartam tudni, mit hoz a jövő, hanem meg akartam találni azt a belső fényt, ami mindig csak a következő lépést világítja meg. (…)

Van valami különös varázsa annak, amikor nem tudni még, hogyan alakulnak az események, csak hittel és reménnyel telve haladunk tovább a saját utunkon. Bármi is legyen, amibe belefogsz, minden támogatást meg fogsz kapni ahhoz, amit szíved tiszta döntése indít el! A legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy merjünk Önmagunk lenni, és a szívünkre hallgatva élni.

„Bátornak lenni meglépni a következő lépést”

Nagyon hasonló következtetésre jutott Tamás, aki az önmagával való szembenézést jelölte meg a bátorság felé vezető út áldásos hozadékaként.

„Mert ebből indult minden más: önmagam őszinte felvállalása. Meg tudom mutatni, most már: igen én ilyen vagyok, vannak jó tulajdonságaim, kevésbé jók, még fejlődésre szoruló dolgaim. És a mostani lépésem, mindezért felelősséget vállalni. Ezért a pár mondatért. Önmagamért. És bátornak lenni meglépni a következő lépést.

Mert elindulni is bátorság, de úton maradni, továbbmenni még nagyobb, jobb érzés”

zárta sorait Tamás, akinek ezúton is hálásan köszönjük, hogy a levélen keresztül ezeket a fontos gondolatokat is megmutatta nekünk.

„Büszke vagyok, hogy nem futamodtam meg”

Így tett Réka is, aki évek óta pánikbetegséggel küzd, de nem olyan régen egy ezzel járó rosszullét sem tántorította el attól, hogy legyőzze a félelmét és eleget tegyen egy meghívásnak:

„Az utolsó pillanatban otthon rosszul lettem a tömeg gondolata miatt. Összeszedtem magam, és belegondoltam, hogy ha ezt lemondom, talán egy hihetetlenül szuper élményt hagyok ki. Így hát elmentem a rendezvényre. Az elejétől a végéig kínzott a pánik, de ilyenkor a levegőre rohanva, mély lélegzeteket vettem és nyugtattam magam, hogy talán most otthon punnyadnék, ha nem jöttem volna. A rosszullét ellenére hihetetlen élmény volt, és büszke vagyok, hogy nem futamodtam meg”.

„Megkérdezték tőlem, hogy mi a legjobb, ami történhet”

Nagyon szerettük Márti levelét is, akinek a történetéből kiderül, hogy milyen nagyon sokat tud segíteni, ha a gondolatainkat tudatosan átalakítva, elkezdünk másként gondolkodni a félelemről.

„Márciusban lesz egy kötelező sítábor az egyetem keretein belül és jelentkeztem rá. Választhattam volna a műanyagpályás változatot is, ami egészen kényelmes lett volna számomra, de úgy döntöttem, hogy a félelmeimet hátrahagyva (nem elnyomva, inkább átalakítva) bevállalom. Ebben a döntésben az segített, hogy megkérdezték tőlem, mi a legjobb, ami történhet?

És erre én addig nem is gondoltam. Gondoltam a legrosszabbakra: esésre, zuhanásra, lábtörésre, mentőhelikopterre… De arra, hogy talán megszeretem a síelést, hogy jól fog menni, hogy egy kellemes és izgalmas hetet töltök sportolással (amit imádok) – erre nem gondoltam. És amint ezek a gondolatok átjárták az agyamat, éreztem, hogy egyre bátrabb vagyok, és kész voltam meghozni a bátor döntést”.

„Jön a segítség, csak észre kell venni!”

„Tavaly nyáron robbantottam magam körül mindent… mindent, ami a biztonságot adta (…) minden felborult körülöttem egy hónapon belül. Csak a lányom és a szüleim maradtak biztos pontnak” – kezdte levelét Erika, aki a válással, szakítással, költözéssel megspékelt időszakról így írt nekünk:

„Akkor nem gondolkodtam ezen, csak tettem a dolgom. Úgy éreztem, ha elkezdek gondolkodni, bepánikolok. Inkább hallgattam a megérzéseimre és főleg hittem benne, hogy sikerül. Képes vagyok megcsinálni! Folyamatosan magam elé képzeltem azt a képet, amit szerettem volna, ha megvalósul. Azt hiszem ez segített.

Utólag visszagondolva nekem is furcsa, hogy ez velem történt, mert korábban egy aggódó, óvatoskodó ember voltam, aki félt a változástól. De a magamba vetett hitem segített. Tudtam, ha teszek érte… ha az egyik úton nem megy, megkeresem a másikat, azt, amit elképzeltem magamnak. 

Kívánom másnak is, hogy legyen bátor és tegye meg a változáshoz vezető első lépést, bízzon magában, mert jön a segítség, csak észre kell venni!”

A Pszichoforyou csapatának nevében mi is kívánjuk nektek, hogy (az irreális) félelmeiteket hátrahagyva, bátran kövessétek a közös cikkünkben ezúttal is közreműködő olvasóinkat – akiknek hálásan köszönjük, hogy gondolataikkal gazdagították a Pszichoforyou-t.

Ha  te is szívesen részt vennél a közös gondolkodásban és a tudásmegosztásban, iratkozz fel hírlevelünkre, ahol a héten megjelent cikkek mellett, az adott hónap aktuális kérdését is elküldjük nektek. 



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Szabó Eszter Judit

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
Szabó Eszter Judit

Pin It on Pinterest