„Tudtam, hogy innen már csak előre lehet menni” – Te hogyan kezdted újra?

Januárban a Pszichoforyou-n az újrakezdés témáját jártuk körül: több cikkünkben, és nem mellesleg egy rendezvény keretében is foglalkoztunk ezzel a kérdéskörrel, annak párkapcsolati, önismereti, vagy éppen a karrierünkre vonatkozó vetületével.  De a kép nem lenne teljes olvasóink nélkül. Hírlevelükben ezúttal azt kérdeztük tőletek, hogy „Te hogyan kezdted újra?” A tudásmegosztás jegyében, és mert hiszünk abban, hogy többen többek vagyunk, ebben a hónapban is közkinccsé tesszük a szerkesztőségbe érkezett válaszok nyomán összeállított, olvasóinkkal közös cikkünket – amely ezúttal is fontos tanulságokkal szolgál.

Ebben a hónapban is elképesztő történeteket osztottatok meg velünk, meghatottsággal keveredő ámulattal olvastuk az értékesebbnél értékesebb gondolatokat, és a hihetetlen kitartásról tanúskodó történeteiteket.

„Megtanultam táncolni az esőben”

„Egyik napról a másik napra nincstelen lettem” – írja levelében Jolka, aki két szomorúan végződő házasság, évtizedeken át tartó megaláztatás és embert próbáló események sorozata után egy bútorozatlan albérletben kezdett elölről mindent. Levelében így ír erről az időszakról:

„…leültem a szőnyegre, (…) éreztem, hogy most már végképp egyedül vagyok. Nem láttam az alagút végét. A gyermekeimnek nem tudtam hogyan mondom meg, hogy eljöttem. Tudtam, hogy innen már csak előre lehet menni, mert elvágtam minden szálat.”

A kilátástalannak tetsző helyzetből aztán szépen lassan fel tudott állni, ami nem volt egyszerű. Viszont amikor felismerte a helyzetét, és a kezébe vette a saját sorsát, az sokak számára példaértékű lehet:

„…minden este sírtam és nagyon sajnáltam magam. (…) hibáztattam mindenkit, hogy ide jutottam. A szőnyegen aludtam a plafonig érő dobozok közt. Egyik este, amikor már nagyon elegem volt mindenből, találtam egy üres lapot. Az egyik oldalára elkezdtem írni, hogy mit kaptam jót és mit kaptam rosszat a kapcsolatomban, amit otthagytam. Feketén fehéren ott volt minden. Akkor megkérdeztem magamtól, hogy tulajdonképpen mi is a problémám? Minimális jóval szemben áll temérdek rossz. Önbizalomhiányos, önsajnálatba temetkező nő lennék? Hová tűnt a bakancslistás, erős akaratú, vidám nő belőlem? Reggelig rendezgettem a gondolataimat. Írtam egy új bakancslistát” – írja Jolka, akinek a történetének a végét szeretem a legjobban, mert olyan szépen átragyog a szavain, hogy mennyi változás történik az emberben és körülötte, ha ő maga is képes változni.

„Bementem az Ikeába, összeszedtem mindent, amire szükségem volt. Másnapra hazafuvaroztam a bútorokat. Aztán találtam egy hirdetést: a következő hét végén lehetett jelentkezni egy szabadegyetem történelem szakára. Megvolt az első lépcső. Beiratkoztam. Egész nap jegyzeteltem, szívtam magamba a sok érdekes új ismeretet. Este az előző évfolyam hallgatói vacsorát főztek bográcsban, ettünk, iszogattunk, beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam. Már nem voltam egyedül, volt egy program, ami örömet szerzett, alig vártam, hogy újból mehessek. Másnap elmentem fodrászhoz és levágattam a hosszú hajam. Ezzel a lendülettel vettem egy úszóbérletet. Régóta nem vettem már magamnak semmit, ezért úgy döntöttem shoppingolok kicsit (…) újjávarázsoltam magam”

– fogalmaz olvasónk, aki azóta is ír bakancslistát és az álmai közül sokat valóra is vált.

„Elmentem Santiagoba, aztán még egyszer Portótol is végigjártam az Utat. Megtanultam táncolni az esőben” – írja levelében, amit ezúton is hálásan köszönünk neki.

„Amikor már a szívemre ment a dolog, akkor beláttam, hogy ez így nem mehet tovább”

Így írt nekünk Zsuzsa arról a pontról, amikor tudatosult benne, hogy milyen nagy veszélybe sodorja magát, ha nem változtat a helyzetén és lép ki egy hosszú évek óta tartó, méltatlan, bántalmazó kapcsolatból.

„…eldöntöttem, hogy végigcsinálom. Tudtam, hogy őrült balhéra lehet számítani, de tudtam, hogy végig kell ezt csinálni, ha élni akarok. Volt minden: kurvázott, üvöltött, követtetett, fenyegetett, zsarolt. Úgy igazából. Egy évig jártam pszichológushoz, megértettem, hogy miért is ilyen ő, és hogy nem várhatok javulást. Megosztottuk a vagyont, aláírtam mindent, otthagytam a berendezett házat. Vettem egy lakást, új életet kezdtem. Teljesen egyedül. Takarítottam, cipekedtem. (…) nyugalmat szerettem volna, ami azonnal nem jött el”

– írta nekünk Zsuzsa, aki szép lassan egyenesbe került, és az által, hogy rendszeresen kiírja magából az érzéseit, sok nehéz érzést el tudott engedni.

„…sokat javít a helyzeten, ha kimegy az emberből a feszültség, megkönnyebbülünk, én legalábbis megkönnyebbültem.  Másként nem lehet túlélni” – vallja Zsuzsa, akinek elmondása szerint mindennél többet jelent, hogy – bár ezért nagyon meg kellett szenvednie – végre nyugalomban élhet.

Tabula rasa helyett tudatosan átgondolt irányvonalak

Nagyon szerettük Olga levelét is, aki rámutatott arra, hogy az újrakezdés sokszor nem egy nagy elhatározással, vagy egy mélyponttal, hanem tudatosan meghatározott irányvonalak meghatározásával indul.

„…viselkedésem megreformálásával kezdtem újra. Ez a folyamat még mindig tart. Az a jó benne, hogy folyamatosan gyakorolható. Még gyakorolnom kell, mert azt akarom, hogy bevésődjön. A másik része az újrakezdésemnek a megfelelő, higgadt, türelemes kommunikáció. Ezt is folyamatosan szem előtt tartom. Reggelente tornázom. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra és orvosi kontrollokra az egészségem javítása érdekében. Jobb időbeosztásra törekszem. Korábban kelek. Egy munkafolyamatot végzek egyszerre. Amíg azt be nem fejezem, nem kezdek másba. Minden személlyel igyekszem pozitívabbá átfordítani a légkört. Valódi sürgősségi és fontossági sorrend fölállítására törekszem” – foglalta össze nagyon kompaktul azokat az – ahogy ő fogalmaz – irányvonalakat Olga, amelyek az ő újratervezett útján mutatják számára a helyes utat.

„Igyekeztem kifürkészni, minek is örülne a lelkem”

Sajnos hely hiányában nem tudunk minden történetet megosztani veletek, de a beérkezett levelek tanulsága egyértelműen az, hogy az újrakezdésnek sok esetben valamilyen krízishelyzet, trauma, vagy egy hosszú ideje tartó és feszítő, méltatlan helyzet adhat lökést. Olvasóink történetei alapján az rajzolódott még ki, hogy a sikeres újrakezdést nagyban támogatja, ha találunk egy olyan hobbit, vagy tevékenységet, amit teljes szívvel és hasonló érdeklődésű emberek társaságában végezhetünk.

„Igyekeztem kifürkészni, minek is örülne a lelkem” – fogalmazott levelében Eszter, akinek a szavaiból szintén arra következtethetünk, hogy a legnagyobb szomorúságból és bánatból, az embert próbáló gyötrelmekből sokszor valamilyen örömteli tevékenységbe kapaszkodva lehet kikecmeregni.

És ha megtaláljuk azt, amiben örömünket leljük, akkor az abból merített erő, és az adott tevékenység nyomán keletkező jó érzések és emberi kapcsolatok sokat segíthetnek abban is, hogy végig tudjunk menni az újratervezett úton.

Hálásan köszönjük minden olvasónknak, aki megosztotta velünk a történetét, életének újrakezdéssel kapcsolatos tanulságait. Februárban a FÉLELEM VS. BÁTORSÁG témáját járjuk körül, és ahogy minden hónapban, ezúttal is számítunk rátok! Szokásos havi kérdésünket, (és persze a cikkeinket) heti hírlevelünkben küldjük. A Pszichoforyou ingyenes hírlevelére ezen a linken tudtok feliratkozni.