Szétszórt elmék ‒ A figyelemhiány zavarral élő felnőtt (1. rész)

A figyelemhiány zavara elsősorban nem egészségügyi probléma, sokkal inkább nevezhetjük idegrendszer fejlődésbeli – vagyis neurofiziológiai – elmaradásnak vagy zavarnak, amelyben a biológiai tényezők mellett nagy arányban vesznek részt pszichológiai tényezők, mint például a minket körülvevő személyes és kulturális környezet. Így a gyógyulás felé vezető úton kimagaslóan nagy szerepet játszik a pszichológiai biztonság, a családi kapcsolatok, az életstílus/öngondoskodás és az önbecsülés elősegítése és fejlesztése. Kétrészes írásunkban Dr. Máté Gábor Szétszórt elmék című könyve alapján mutatjuk be a figyelemhiányos zavar természetét, jellemző tüneteit, idegtudományos és társadalmi hátterét – elsősorban a felnőttek szemszögéből.

Dr. Máté Gábornak pár évvel ezelőtt egy szociális munkás ismerőse hívta fel a figyelmét a figyelemhiány zavarra. Elementáris erővel és megvilágosodásszerű érzéssel hatott a szakemberre a felismerés, hogy ő is ettől a zavartól szenvedett egész életében. A könyvben elmondja saját tapasztalatait a zavarral kapcsolatban: mesél munkamániájáról, hirtelen és gyerekes érzelmi reakcióiról, házassági problémáiról, hangulatváltozásairól és impulzív lemez/CD vásárlásáról. Továbbá számtalan idézetet közöl hozzá járó figyelemhiány zavarral küzdő páciensektől.

Ne lepődjünk meg azon, ha egy-egy páciens beszámolójára hirtelen felkapjuk a fejünket, és úgy érezzük, mintha egy sci-fiben lennénk, néha pedig mély együttérzés foghat el egy-egy történet kapcsán. Ettől lesz a könyv életszagú és szerethető amellett, hogy minden kérdésünkre  – szakmai ‒ választ kapunk. A szerző együttérzően, támogatóan szólítja meg a figyelemhiány zavarral élő gyermekek szüleit, és ad nekik kézzelfogható tanácsot önmagukkal és gyermekükkel kapcsolatban. A könyv legmegnyugtatóbb része mégis a gyógyulás útjainak részletezése, amely reményt adhat figyelemhiány zavarral élő családoknak és felnőtteknek arra, hogy van kézzel fogható esély a „(figyelem)teljes” életre.

Divat? Betegség? Kényelmes öndiagnózis?

Az Egyesült Állmokban a ’90es években futótűzként terjedt el a figyelemhiány zavar vagy AD(H)D (attention deficit hyperactivity disorder). A zárójeles H betű arra utal, hogy ez a nehézség együtt járhat hiperaktivitással is. Mivel ez nem mindig van így, manapság gyakori az „ADD”, vagyis a hiperaktivitás nélküli figyelemhiányos zavar rövidítés is. (Jelen cikkben a könyv szerzője által használt figyelemhiány zavar elnevezést fogjuk használni.) De nemcsak az elnevezés, hanem maga a jelenség mentén is felmerült jó pár kérdés.

Az orvosi nézet szerint a figyelemhiány zavar pusztán betegség, amelyet gyógyszerrel meg lehet gyógyítani. Mondani sem kell, hogy az instant megoldásokat előnyben részesítő Észak-Amerikában azonnal megsokszorozódott a Ritalin-vásárlók száma, hiszen ez az egyik ismert gyógyszer az AD(H)D-ra. Ugyanakkor, mivel a három fő jellemzője elég általános problémákat fed le, az a kérdés is felmerült, hogy egyáltalán létezik-e ez a rendellenesség: vagy az inkább az élet nehézségeivel nehezen szembenéző éretlen felnőttek újabb önigazolása?

A mai tapasztalatok és kutatási eredmények tükrében a figyelemhiány zavar létezik, és neurofiziológiai és pszichológiai problémák együtteseként lehet meghatározni.

Fontos kiemelni: ezt a nehézséget egyfajta spektrumként kell elképzelni, vagyis a figyelemhiány mértéke (és jellemzői) különbözőek lehetnek az egyéneknél.

„Úgy érzem magam, mintha zsiráf lennék, és a fejem egy másik világba lógna”

A figyelemhiány zavar három fő jellemzővel írható le:

1. Gyenge koncentrációs készség: A figyelemhiány zavar különös ismertetőjele egyfajta akaratlan és automatikus „máshollét”-érzés, mintha az érintett nem tudna a jelenben lenni, hanem mindig valahol máshol járna az esze.

Ide tartozik a rendszerezésre való képtelenség: ismerős az az érzés, amikor végre nekiállunk rendet rakni a szobánkban, és amint nekilátunk a ruhák felszedésének, eszünkbe jut, hogy a könyveket már egy hete ABC sorrendbe akartuk állítani, úgyhogy már megyünk is a könyvespolchoz? Ott azonban meglátunk egy könyvet, amelyet nemrég félbehagytunk: belenézünk, hogy vajon hány oldal van még hátra, de egy mondat hirtelen leköti a figyelmünket és máris a földön ülve olvasunk – a szennyes ruhahalmaz között.

Nos, ez az élmény hétköznapi a figyelemhiány zavarral élők körében: hiányzik a fejükből a tudás, a modell arra, hogyan kell rendet teremteni.

A koordinációs képességben és a térlátásban is akadnak hiányosságok a hasonló embereknél. A figyelemhiány zavarral élők ezért gyakran botlanak el a járdaszegélyekben, a dolgok ki-kiesnek a kezükből, felbuknak saját lábukban, és nem igen tudnak irányokat, helyeket megjegyezni, térbeli dolgokat elképzelni.

Bizonyos tevékenységek viszont kivételt jelentenek a káosz alól, amelyek a legintenzívebb motivációt és érdeklődést váltják ki. Ekkor szinte kényszeresen képesek összpontosítani. Ez megtévesztő lehet például egy tanárnak, aki azt hiheti, hogy a figyelemhiány zavarral élő gyermek csak ugratja őt, és egyszerűen lusta olyankor, amikor nem hajlandó figyelni.

2. Gyenge impulzuskontroll: a figyelemhiány zavarral élő személy beszéde és tettei egyaránt impulzívak, érzelmi szabályozása pedig igen gyenge. Ez jelentkezhet például munkamániában, szenvedélyfüggőségben, impulzív vásárlás formájában.
3. Hiperaktivitás: klasszikus tünete, hogy a figyelemhiány zavarral élő személy képtelen egyhelyben maradni – az egy óra ülés után felpattanástól, az irodai szobában tartott súlyzókig és jógaszőnyegig, az izgő-mozgó lábak vagy ujjakon át a körömrágásig bármi ennek számíthat. A lényeg a folyamatos mozgás. A bőbeszédűség, a hadaró beszéd, és az egyik beszédtémáról véletlenszerűen a másikra ugrás okának sokan említették, hogy egyszerre olyan sok minden jut az eszükbe, hogy attól félnek, hogy elfelejtik, ha nem mondják ki gyorsan.Ugyanakkor van sok eset, ahol ez a hiperaktivitás teljes egészében hiányzik – főleg a lányoknál, akik oda se figyelve, álmodozva járják végig az iskolát. Amikor a kíváncsi szülő megkérdezi, hogy mi történt az iskolában, a kis nebuló őszintén elmondja, hogy „egész nap legyezgettem magam a szoknyámmal, annyira meleg volt”. Ilyenkor esnek kétségbe a szülők, de a figyelemhiány zavar gyanúja fel sem merül, hiszen a kislánnyal végülis nincs különösebb probléma.

Mindezek a jellemzők természetesen hatással van a társas készségekre a társas szabályok felismerésére, így a társas kapcsolatokra is.

A figyelemhiány környezeti és idegtudományos okai

Az öröklés vagy a környezet a meghatározó? – tehetjük fel a kérdést. Természetesen mindkettő. Kutatások azt mutatják, hogy a figyelemhiány zavar gyakoribb azok körében, akinek a szülei, testvérei figyelemhiányosok, tehát a hajlam örökölhető, de nem mindenkinél alakul ki a zavar azok közül, akik hordozzák a gént.

Gyakrabban jelentkezik érzékeny, hiperérzékeny felnőttek esetében, továbbá olyan személyeknél, akiknek közvetlen felmenőik depressziótól, szorongástól, alkoholizmustól, szenvedélybetegségektől, kényszerbetegségektől szenvednek.

Dr. Máté Gábor felhívja a figyelmet: a figyelemhiány zavar kialakulásában döntő szerepet játszik a környezet, vagyis a stressz, amely befolyásolja az elsődleges gondozó érzelmi kapcsolatát a gyermekkel. A mai hektikus körülmények között és nagy nyomás alatt élő társadalmunk nagyban fokozza a családok stresszterhelését, a stressz pedig a családban felnövekvő gyerekek személyiségét és neurofiziológiai felépítését.

A szülő jóllétének döntő szerepe van a zavar kialakulásában. Az anya érzelmi biztonságát érő bármilyen fenyegetés- anyagi gondok, családi vagy párkapcsolati problémák, nem megfelelő környezeti körülmények, mentális betegségek stb. – megzavarhatja azokat idegrendszeri és neurokémiai-hormonális erőforrásokat, amelyek a csecsemő fejlődő agyának érzelemszabályozási és figyelemirányítási rendszereit táplálják. Az említett nehézségek akadályozzák az összehangolódást, amelynek lényege, hogy a csecsemő egyértelműen érzi: az anya biztosan reagál, és minden pillanatban részt vesz mentális állapotainak változásában. Ez természetesen akkor tud megvalósulni, ha az anya viszonylag stresszmentes, szorongásmentes állapotban van. (Ezért is lenne óriási szükség arra, hogy a társadalom segítse az apák részvételét a csecsemővel kapcsolatos érzelmi munkában.)

Ha a környezet nem megfelelő, akkor az arra érzékeny csecsemőnél a homloklebeny jobb szem fölötti részén található úgynevezett orbitofrontális kéreg fejlődése elmarad. Ez a terület, illetve a környező területek (prefrontális kéreg) alkotja az agy jutalmazó és motivációs apparátusának gerincét, és több jutalmazó vegyületet (dopamint és endorfint) tárol, mint az agy bármely más területe. Szerepet játszik a figyelem irányításában, az érzelmi információk tartalmának elemzésében, az önszabályozásban pedig gátló funkcióval bír, továbbá a koordinációs problémák hátterében is ennek a területnek a működése állhat.

Az önbecsülés sérülései

Dr. Máté Gábor szerint a figyelemhiány zavarral járó tünetek nagy része nem az idegrendszer-fejlődés sérüléseinek kifejeződése, hanem a családi és társadalmi környezet okozta gyenge önbecsülésé. Vannak olyan, figyelemhiány zavarral élő felnőttek, akik kimagaslóan teljesítenek, és nagy önbizalommal rendelkeznek meghatározott területeken, és olyanok is, akik az alacsony önbizalom miatt sikertelenné válnak.

Ami közös bennük, az az alacsony önbecsülés. Az önbecsmérlés („hülye vagyok”, „béna vagyok”) mellett jellemző a perfekcionizmus és a kudarc esetén tapasztalt letörtség és elbátortalanodás, ami mind a törékeny egora utal. A probléma tehát nem az, hogy mit értek el az életben, hanem hogy hogyan látják magukat.

A gyenge önbecsülés egyik legjellemzőbb jele a figyelemhiány zavarral élő felnőtt esetében a bűntudat, a szégyen és a kegyetlen önkritika. A figyelemhiány zavarral élő felnőttek szégyenérzete nem tudatos, mind az alacsony önbecsülés, mind a figyelemhiány azonos forrásból származik: a csecsemőkori környezetet ért stresszből és az összehangolódás/kötődés zavarából. Ugyanakkor meg vannak győződve arról, hogy alacsony önértékelésük saját teljesítményük eredménye. Ezt tovább erősítik később a szülők egyre nagyobb elvárásai, a teljesítménnyel kapcsolatos csalódások, az iskolai elvárások – és végtére is teljesítménycentrikus társadalmunk.

Hogy mit tehetünk a gyógyulás érdekében szülőként, pedagógusként, barátként? Olvasd el a cikk következő részét, amelyben erre keressük a választ!