A történelmi eseményeket feldolgozó filmekről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindössze annyi a funkciójuk, hogy a kor elvárásaihoz igazodva, „színes-szagos” formában is megmutassák azt, amit a történelemkönyvekből megtanultunk. Ezek a filmek hosszú éveken át hozták is a „szakvezetés által várt formát”: a mártír hősökről mintázott szobrok monumentális történelmi alkotásokban elevenedtek meg, azzal a különbséggel, hogy már nem egy helyben, hanem mozgóképen pózoltak.

Amellett, hogy ezeknek az alkotásoknak elvitathatatlan érdemük van abban, hogy tömegek számára tették elérhetővé a történelemmel kapcsolatos tudást, egy nagyon fontos tényező rendre kimaradt a grandiózus csatajelenetekben gazdag mozikból.

A hasonló témájú magyar filmekben egyáltalán nem, vagy csak elvétve látszódtak a történelem viharában tönkrement emberi sorsok. Ha a nagy hősök arcéle meg is villant egy-egy pillanatra, az átlagemberek, vagy, ahogy hivatkozni szoktak rájuk, az úgynevezett hétköznapi hősök (nem szeretem ezt a kifejezést, szerintem a hősiesség semmilyen körülmények között sem lehet hétköznapi) történeteit már nem nagyon láthattuk viszont a filmvásznon.

Ezen a tendencián, a madártávlatból láttató történetmesélés koreográfiáján változtatott Kárpáti György Mór Guerilla című filmje, amely az emberi sorsok felmutatásával lehetővé teszi, hogy ne csak vissza, hanem a múlt tükrén keresztül magunkba is nézhessünk.

„A mi jelenünk az a jövő múltja”

– fogalmaz Enyedi Ildikó ebben a Guerilla című film kapcsán készült videóban, rámutatva arra, hogy milyen hatalmas súlya van a döntéseinknek, még akkor is, ha erről nem vagyunk hajlandók tudomást venni.

De kezdjük az elején!

A Guerilla című film a világosi fegyverletétel utáni napokban, hetekben játszódik, akkor, amikor még sokan nem tudták, hogy a szabadságharc elbukott.

A film cselekménye szerint a főszereplő Barnabás (Váradi Gergely) korábban megszökött a sorozás elől, és az öccse (Vilmányi Benett) vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tízen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Közel kerül egy lányhoz (Mészáros Blanka), aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. Barnabásnak hamarosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek egyre súlyosabb következményei lesznek.

Történelmi békaperspektíva

Ahogy az a történet vázából is kiderül, Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmjében egészen különleges fénytörésben mutatja meg a harcok és a veszteségek következtében megtört emberi sorosokat. A saját és népük szabadságáért harcolók valóságát a néző egészen közelről láthatja, és ezzel együtt rácsodálkozhat arra, hogy a meghatározó történelmi események legkisebb egysége mégiscsak az ember.

Az ember, akiről szeretjük azt gondolni, hogy formálója a történelemnek, de ebből a békaperspektívából nézve jól látszik, hogy ez fordítva is éppúgy igaz…

A körülmények sokszor elmossák az azokkal sodródó emberek elveit és határait. Amikor közelebb megyünk ezekhez a hányattatott sorsokhoz, akkor jól látjuk azt is, hogy az élet nem fehér vagy fekete, nem hősökből és nyúlszívűekből, barátokból és ellenségekből, jókból és rosszakból áll.

Ha vesszük a fáradságot és közelebb lépünk egymáshoz, akkor jobban megmutatkoznak ezek az árnyalatok és az, hogy nem minden olyan egyértelmű, mint ahogy azt elsőre gondoljuk, vagy gondolni szeretnénk. És ez éppúgy igaz a történelmünkre, mint a jelenünkre.

Ahogy a Houstoni Egyetem neves kutatóprofesszora, Brené Brown Bátran a vadonban című könyvében fogalmaz: „…kevesen veszik a fáradságot, hogy kilépjenek a kategorizálás kényelmes keretei közül, és a komfortzónájukat elhagyva, személyes tapasztalataik alapján formáljanak véleményt a többi emberről”.

Nagyon-nagyon emberi

Valami hasonló dolgot tettek szerintem a Guerilla című film készítői: kiléptek a történelem ábrázolásának megszokott sémáiból, és a „velünk vagy ellenünk” egyszerűsítő üzenete helyett az árnyalatokat próbálták megmutatni. Valamit, ami az embertelen körülmények ellenére mégis nagyon-nagyon emberi.

És azzal, hogy a rendező közelebb lépett, mi is közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük: tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen évet írunk, hogy harcban állunk, vagy (látszólag) békében élünk; ha az ember önmagáért, vagy valami önmagán túlmutató dologért harcol, akkor most, a 21. században, és 170 évvel ezelőtt, a szabadságharc bukásának szélén is pontosan ugyanazokkal a gyötrő kétségekkel kell szembenéznie.

Kinek hiszel? Miben hiszel? A hatalomban? Istenben? A saját erődben? Az erőszakban vagy a békében? Kire hallgatsz? A felettesedre vagy magadra? Az eszedre vagy a szívedre? Harcolsz, vagy inkább meghátrálsz? Elbújsz vagy kiállsz?

Látszólag egyértelmű, de valójában rettenetesen bonyolult kérdések – függetlenül attól, hogy a hazáról, egy másik emberről, vagy a saját szabadságunkról van szó.

Unalomig csépelt mondás, hogy „a történelem ismétli önmagát”. Kárpáti György Mór filmje ennek a „törvényszerűségnek” a monoton ritmusban mozgó fogaskerekét akasztja meg egy-egy pillanatra – lehetővé téve, hogy az így beálló csöndekben levonjuk a tanulságokat és elgondolkozzunk azon, hogy a saját életünkben, a saját lehetőségeinkhez mérten mit tehetünk a saját szabadságunkért úgy, hogy közben – Szabó Magda szavait idézve – “ne súroljuk le más emberről a bőrt.”.

Csak ugye, ebben a harcban piszok nehéz „embernek maradni”.

De azért meg kell próbálni.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Szabó Eszter Judit

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
Szabó Eszter Judit

Pin It on Pinterest