„A mi jelenünk az a jövő múltja” – A Guerilla című filmet ajánljuk

Szerző: | 2019. 03. 06. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 7 perc

A történelmi eseményeket feldolgozó filmekről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindössze annyi a funkciójuk, hogy a kor elvárásaihoz igazodva, „színes-szagos” formában is megmutassák azt, amit a történelemkönyvekből megtanultunk. Ezek a filmek hosszú éveken át hozták is a „szakvezetés által várt formát”: a mártír hősökről mintázott szobrok monumentális történelmi alkotásokban elevenedtek meg, azzal a különbséggel, hogy már nem egy helyben, hanem mozgóképen pózoltak.

Amellett, hogy ezeknek az alkotásoknak elvitathatatlan érdemük van abban, hogy tömegek számára tették elérhetővé a történelemmel kapcsolatos tudást, egy nagyon fontos tényező rendre kimaradt a grandiózus csatajelenetekben gazdag mozikból.

A hasonló témájú magyar filmekben egyáltalán nem, vagy csak elvétve látszódtak a történelem viharában tönkrement emberi sorsok. Ha a nagy hősök arcéle meg is villant egy-egy pillanatra, az átlagemberek, vagy, ahogy hivatkozni szoktak rájuk, az úgynevezett hétköznapi hősök (nem szeretem ezt a kifejezést, szerintem a hősiesség semmilyen körülmények között sem lehet hétköznapi) történeteit már nem nagyon láthattuk viszont a filmvásznon.

Ezen a tendencián, a madártávlatból láttató történetmesélés koreográfiáján változtatott Kárpáti György Mór Guerilla című filmje, amely az emberi sorsok felmutatásával lehetővé teszi, hogy ne csak vissza, hanem a múlt tükrén keresztül magunkba is nézhessünk.

„A mi jelenünk az a jövő múltja”

– fogalmaz Enyedi Ildikó ebben a Guerilla című film kapcsán készült videóban, rámutatva arra, hogy milyen hatalmas súlya van a döntéseinknek, még akkor is, ha erről nem vagyunk hajlandók tudomást venni.

De kezdjük az elején!

A Guerilla című film a világosi fegyverletétel utáni napokban, hetekben játszódik, akkor, amikor még sokan nem tudták, hogy a szabadságharc elbukott.

A film cselekménye szerint a főszereplő Barnabás (Váradi Gergely) korábban megszökött a sorozás elől, és az öccse (Vilmányi Benett) vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tízen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Közel kerül egy lányhoz (Mészáros Blanka), aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. Barnabásnak hamarosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek egyre súlyosabb következményei lesznek.

Történelmi békaperspektíva

Ahogy az a történet vázából is kiderül, Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmjében egészen különleges fénytörésben mutatja meg a harcok és a veszteségek következtében megtört emberi sorosokat. A saját és népük szabadságáért harcolók valóságát a néző egészen közelről láthatja, és ezzel együtt rácsodálkozhat arra, hogy a meghatározó történelmi események legkisebb egysége mégiscsak az ember.

Az ember, akiről szeretjük azt gondolni, hogy formálója a történelemnek, de ebből a békaperspektívából nézve jól látszik, hogy ez fordítva is éppúgy igaz…

A körülmények sokszor elmossák az azokkal sodródó emberek elveit és határait. Amikor közelebb megyünk ezekhez a hányattatott sorsokhoz, akkor jól látjuk azt is, hogy az élet nem fehér vagy fekete, nem hősökből és nyúlszívűekből, barátokból és ellenségekből, jókból és rosszakból áll.

Ha vesszük a fáradságot és közelebb lépünk egymáshoz, akkor jobban megmutatkoznak ezek az árnyalatok és az, hogy nem minden olyan egyértelmű, mint ahogy azt elsőre gondoljuk, vagy gondolni szeretnénk. És ez éppúgy igaz a történelmünkre, mint a jelenünkre.

Ahogy a Houstoni Egyetem neves kutatóprofesszora, Brené Brown Bátran a vadonban című könyvében fogalmaz: „…kevesen veszik a fáradságot, hogy kilépjenek a kategorizálás kényelmes keretei közül, és a komfortzónájukat elhagyva, személyes tapasztalataik alapján formáljanak véleményt a többi emberről”.

Nagyon-nagyon emberi

Valami hasonló dolgot tettek szerintem a Guerilla című film készítői: kiléptek a történelem ábrázolásának megszokott sémáiból, és a „velünk vagy ellenünk” egyszerűsítő üzenete helyett az árnyalatokat próbálták megmutatni. Valamit, ami az embertelen körülmények ellenére mégis nagyon-nagyon emberi.

És azzal, hogy a rendező közelebb lépett, mi is közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük: tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen évet írunk, hogy harcban állunk, vagy (látszólag) békében élünk; ha az ember önmagáért, vagy valami önmagán túlmutató dologért harcol, akkor most, a 21. században, és 170 évvel ezelőtt, a szabadságharc bukásának szélén is pontosan ugyanazokkal a gyötrő kétségekkel kell szembenéznie.

Kinek hiszel? Miben hiszel? A hatalomban? Istenben? A saját erődben? Az erőszakban vagy a békében? Kire hallgatsz? A felettesedre vagy magadra? Az eszedre vagy a szívedre? Harcolsz, vagy inkább meghátrálsz? Elbújsz vagy kiállsz?

Látszólag egyértelmű, de valójában rettenetesen bonyolult kérdések – függetlenül attól, hogy a hazáról, egy másik emberről, vagy a saját szabadságunkról van szó.

Unalomig csépelt mondás, hogy „a történelem ismétli önmagát”. Kárpáti György Mór filmje ennek a „törvényszerűségnek” a monoton ritmusban mozgó fogaskerekét akasztja meg egy-egy pillanatra – lehetővé téve, hogy az így beálló csöndekben levonjuk a tanulságokat és elgondolkozzunk azon, hogy a saját életünkben, a saját lehetőségeinkhez mérten mit tehetünk a saját szabadságunkért úgy, hogy közben – Szabó Magda szavait idézve – „ne súroljuk le más emberről a bőrt.”.

Csak ugye, ebben a harcban piszok nehéz „embernek maradni”.

De azért meg kell próbálni.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This