„Hadd legyen mindenki más! ” – van, ahol erre már az iskolában tanítják a gyerekeket

Szerző: | 2016. 07. 13. | Test&Lélek | Olvasási idő: 7 perc

Több mint tíz éve indult útnak a Dove kampánya a valódi szépségért, amellyel a szervezők a média által meghatározott szépségideál valószerűtlenségére hívták fel a figyelmet. Hasonló koncepcióra épít az első olyan intervenciós program az USA-ban, amely a testkép- és étkezési zavarok megelőzését, valamint az önértékelés és különböző készségek fejlesztését célozta meg.  

testkép2

Önegyüttérzés, mint protektív tényező

Ezen készségek egyike a korábbi cikkünkben szereplő önegyüttérzés. Önegyüttérzőnek lenni azt jelenti, hogy megértők vagyunk önmagunkkal, megpróbálunk objektíven érzékelni és gondolkodni akkor is, amikor kudarcot vallunk vagy sikertelennek érezzük magunkat. Ennek révén fejlődhet önértékelésünk, problémamegoldó készségünk, és teljesítményünk reális megítélése is. Testképünk pozitívabbá, étkezési szokásaink kiegyensúlyozottabbá, egészségesebbé válhatnak.

A jelenségre a szakemberek pszichés védőfaktorként tekintenek, így a tengerentúlon már iskolai prevenciós programokba is beépítették az önegyüttérzés fejlesztését, különös figyelemmel a testképzavarok-és étkezési zavarok területére.

Everybody’s Different Program

Az Everybody’s Different program Jennifer O’Dea amerikai kutató nevéhez köthető, és elsősorban a középiskolás korosztályt célozza. A kilenc hétig tartó program során a diákok csapatmunkában dolgoznak 5 tanár irányításával.

A foglalkozásoknak két fő fókusza van: az öneggyüttérzés, illetve az önértékelés fejlesztése – utóbbi ugyanis kritikus pont a testképzavarok és étkezési zavarok kialakulásában. Ezt támogatja az a nagy volumenű kutatás is, amelyben összesen 594 iskoláslány fejlődését követték nyomon serdülőkoruktól kezdve. Azoknál a 11-12 éveseknél, akiknek alacsony volt az önértékelésük, 15-16 évesen nagyobb eséllyel jelentkezett valamilyen kóros étkezési szokás.

testkép3

Az Everybody’s Different program alappillérei

 Az önértékelés és az önegyüttérzés fejlesztése

Az önértékelés kapcsán jön képbe az önegyüttérzés, hiszen ennek gyakorlásával az önértékelés is fejlődni fog. Ennek fényében kellő figyelmet szentelnek az önelfogadásnak, az önmaguk iránti tiszteletnek, és bátorítják a gyerekeket önmaguk megismerésére. Továbbá csökkenteni próbálják a tökéletességre való törekvést, azaz a perfekcionista beállítódást, mivel erre is rizikótényezőként tekinthetünk egyes étkezési zavarok kialakulásában, mint például az anorexia nervosánál.

Médiával szembeni kritikus hozzállás

A program során igyekeznek tudatosítani a résztvevők számára a mai uralkodó szépségideált és annak negatív hatásait. Foglalkoznak azzal is, hogy a média mennyire befolyásolhatja gondolkodásmódunkat, érzéseinket és viselkedésünket saját testünkkel kapcsolatban. Körbejárják ennek lehetséges következményeit, például hogy miért élhetünk át szégyent egy modellt látunk. Megpróbálják elérni a serdülőknél, hogy a médiából származó információkat kritikusan kezeljék:

nincs olyan, hogy tökéletes test, a plakátokon szereplő modellek is csak alapos „digitális tuning“ után kerülnek ki a közönség elé.

 Külső vs. belső

A foglalkozások során arra is megpróbálják rávezetni a gyerekeket, hogy ne csak „első ránézésre“, pusztán a külső megjelenés alapján ítéljenek, hanem szenteljenek kellő figyelmet a belső értékeknek is, és aktívan dolgozzanak saját érzelmi és társas kompetenciájuk fejlesztésén.

 testkép4

Hatásos volt-e ?

A program megalkotói természetesen tudni szerették volna, mennyire volt sikeres a több hétig tartó munka. A felmérés eredményei arra utalnak, hogy

a diákok lényegesebben elégedettebbek lettek saját testükkel azon társaikhoz képest, akik nem vettek részt a programban. Sőt, azok a lányok, akikről úgy gondolták a szakemberek, hogy különösen veszélyeztetettek az étkezési zavarok kialakulását illetően, kifejezetten sokat profitáltak a kilenc hétből.

A legfontosabb változásokat a következőkben figyelték meg a serdülőknél:

  • Elégedettebbek lettek testképükkel
  • Nem törekedtek arra, hogy minél vékonyabbak legyenek
  • Kevesebbet diétáztak és kevesebbszer fordult elő egészségtelen mértékű súlyvesztés
  • A külső megjelenés nem volt már olyan hangsúlyos
  • Az emberi kapcsolatok, baráti kötelékek fontossága felértékelődött a szemükben

Arról, hogy miért is tűnik feleslegesnek, sőt, veszélyesnek fogyókúrába fogni – főként normál testsúly esetén – ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.

 A siker titka

A program sikere valószínűleg annak is köszönhető, hogy egyszerre több oldalról közelíti meg a személyiség, mint egész, illetve a különböző kompetenciák fejlesztését. A fókusz mindvégig az egyéni különbségek elfogadásán van. Fő üzenetük talán, hogy

tartsuk tiszteletben ha valaki eltér tőlünk, vagy ha épp mi nem vagyunk olyanok, mint amilyen az uralkodó testideál. Értsük meg, hogy senki sem tökéletes. Különböző adottságokkal rendelkezünk, nincs két egyforma ember.

Fontos azonban kiemelni, hogy a szakemberek nem egy passzív, saját sorsunkba beletörődő létformát akarnak ránk erőltetni. Hiszen az, hogy megpróbáljuk elfogadni saját magunkat és közben önismeretünkön is dolgozunk, sokszor nagy erőfeszítést igényel. Hibázás esetén ne essünk az önmarcangolás csapdájába, hanem forduljunk önegyüttérzően magunkhoz, és próbáljuk erőforrásainkat kiaknázva változtatni helyzetünkön. Ne feledjük, hogy rajtunk múlik mit hozunk ki saját magunkból, saját képességeinkból!

Képek itt, itt, itt és itt

Felhasznált irodalom:

Button, E. J., Sonuga-Barke, E. J., Davies, J., & Thompson, M. (1996). A prospective study of self-esteem in the prediction of eating problems in adolescent schoolgirls: Questionnaire findings. British Journal of Clinical Psychology, 35, 193–203.

O’Dea, J. A. (2004). Evidence for a Self-Esteem Approach in the Prevention of Body Image and Eating Problems among Children and Adolescents. Eating Disorders, 12, 225-239.

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Zilahi Tímea
A tudomány és a modern kutatások rajongója. Imádja Pécset, a német nyelvet és kultúrát. Szeret utazni – arra, amerre a lába viszi. Dinamikus, pontos, rendszerető. Életében meghatározó választott sportága, a crossfit.

Pin It on Pinterest

Share This