Friss anyaként és apaként nagyon vegyes gondolatok és hozzá kapcsolódó érzelmek kavaroghatnak bennünk: vajon jó szülő vagyok-e, hogy adhatom meg a gyerekemnek a legtöbbet – legjobbat, képes leszek-e jó szülővé válni, egyáltalán mit is kell csinálni egy gyerekkel…  Annyiféle nevelési elv, tanács, irányzat vesz körül bennünket, akár egy könyvesboltban, akár az interneten vagy különféle Facebook anyacsoportokban nézelődünk. Hogyan bogarásszuk ki mindazt, ami számunkra és gyermekünk számára a legjobb, kinek higgyünk, mi az, ami valóban működik?

Persze, a gyereknek az a legfontosabb, hogy szeressék; de hogyan szeressük úgy, hogy az neki is jó legyen, és olyan felnőtt válhasson belőle, aki valóban sikeres, vagyis jóban van magával, másokkal (velünk is), képes az egészséges határhúzásra, őszinteségre, s képes felelős döntéseket hozni az életét illetően?

A “jó szeretet” eredménye az érzelmileg egészséges felnőtt

A manapság elterjedt gyerekneveléssel kapcsolatos fogalmak közül talán a kötődő nevelés és a reflektív szülők fogalma az, ami talán leginkább leírja azt a szabadságot adó, de nagyon biztonságos alapot, amelyben a gyermekek érzelmileg a legoptimálisabban fejlődhetnek.

Ennek a hozzáállásnak a lényege, hogy szülőként próbálunk minél inkább arra reagálni, aki a gyerek, ahelyett, hogy külső elvárások vagy leírások mentén tennénk ezt.

Ez csecsemőkorban megtapasztalható például az etetés témakörében: mindenáron ragaszkodunk a tankönyv szerinti négyórás időközönként való tápláláshoz, vagy a gyermek igényeihez igazodunk.

A másik nagyon lényeges eleme ennek az attitűdnek az, hogy azt feltételezem a gyerekemről, hogy önállóan képes megcsinálni a saját életkorához mérten különböző dolgokat, tevékenységeket. Tehát elismerem kompetens, önálló cselekvő személynek, persze az ő képességeinek határain belül, s így ezen készségeit hagyom gyakorolni, kibontakozni.

Biztonság és kihívás

Ennek pedig az a következménye, hogy a reflektív hozzáállással megadjuk számára (főleg az élete első 3 évében) azt a biztonságot, hogy megtapasztalja, hogy ha szüksége van ránk, ott leszünk és segítünk. Azonban emellett megadjuk neki azt a szabadságot is, hogy gyakorolhassa készségeit, határait, egyszóval: saját magát. A valós sikeresség előfeltétele, hogy nagyjából rendben legyünk magunkkal (biztonságban érezzük magunkat a kapcsolatainkban, a világban), valamint ismerjük a képességeinket, s azokat kellő magabiztossággal használjuk. Ez azonban csak sok-sok gyakorlással lehetséges.

Ha szülőként hagyunk teret annak, hogy gyermekünk próbálgathassa saját készségeit, s nem oldunk meg helyette mindent, akkor magabiztossága és saját képességeinek ismerete növekedni, fejlődni fog. Ha azonban megfosztjuk ezektől a lehetőségektől, mivel aggódunk érte, vagy szeretnénk megóvni minden kihívástól és kudarctól, akkor (valószínűleg eredeti jó szándékunkkal ellentétes módon) éppenhogy aláássuk önbizalmát és készségeinek fejlődését.

Az a gyerek, akinek nincs terepe gyakorolni saját magát, azt tanulja meg, hogy ő egyedül tehetetlen, s szüksége van külső segítségre az egyszerű dolgok elvégzéséhez is. Kevésbé tanul meg megküzdeni, hisz azt tapasztalja, hogy nincs értelme törekedni, egyedül úgysem megy. Később az ilyen gyerekekből válnak olyan felnőttek, akik nem bíznak eléggé saját magukban vagy készségeikben, s egy-egy kudarc esetén hajlamosak külső dolgokat vagy a helyzetet hibáztatni, hisz az a bennük élő minta, hogy egy sikeres helyzetmegoldás mindig a külső segítségen múlik.

A két kulcsszó tehát a gyermekünk valós sikerességét elősegítő szülőségben a biztonság és  a kihívás, vagyis szabad tér a gyereknek saját maga gyakorlására. Biztonság, vagyis annak a biztos reménye és tudata, hogy fordulhat hozzánk, ha szüksége van ránk, és ennek a mintájára később is hihet benne, hogy fontos kapcsolataiban kellő támogatás várja. Valamint az életkorának megfelelő kihívás, vagyis annak a tudata és magabiztossága, hogy képes egyedül cselekedni és hatással lenni a környezetére. Fontos, hogy az életkorának és saját készségeinek megfelelő gyakorolnivalókban támogassuk: ha olyanban hagyjuk önállóan cselekedni, amire még valóban nem képes, akkor ez szintén kudarcként ivódik bele. Ha azonban csak olyanban engedjük önállóan próbálkozni, ami már túl könnyű számára, akkor megfosztjuk a sikerélménytől.

Amikor sérül a szeretet: a hóeke szülők

A biztonság megélése akkor sérülhet, ha nem vagyunk igazából jelen a gyermek életének legelső időszakában, ha nem reagálunk megfelelőképpen szükségleteire, ha túlzottan kritizáljuk, vagy ha nem fejezzük ki felé szeretetünket. A kellő gyakorlás megtapasztalása pedig egyfajta túlféltő szülői hozzáállás nyomán marad el a leggyakrabban.

Az erre az utóbbira hajlamos szülőket “hóeke szülőknek” is nevezik, ami arra utal, hogy igyekeznek gyermekeik útjából minden akadályt elgördíteni, a legapróbb dolgokat is elvégezni helyettük (például megírják a leckéiket, minden házimunkát elvégeznek helyettük, beszélnek a nevükben a tanáraikkal, elrendezik a konfliktusaikat, munkát szereznek nekik és így tovább).

Egyértelmű, hogy emögött jó szándék áll, hisz valóban szeretnének segíteni gyermekeiknek, s arra vágynak, hogy minél felhőtlenebb, gondtalanabb gyermekkort biztosítsanak nekik. Azonban így valójában meggátolják azt, hogy gyermekeik megtanuljanak felelősséget vállalni saját tetteikért, megismerjék saját határaikat, megtanulják elviselni és javukra fordítani kudarcaikat, s gyakorolhassák a konfliktusaik megoldását.

Amögött, ha szinte mindent mi végzünk el gyermekeink helyett, tudattalanul az húzódik, hogy valójában nem bízunk képességeikben. Márpedig ha mi szülőként nem bízunk bennük, akkor nekik is nehéz lesz önmagukban, hisz az alapvető énképüket a tőlünk való visszajelzésekből építik. Ennek következtében nem csoda, hogy a túlóvó szülők gyerekei gátlásosabbak, szorongóbbak, s hajlamosak a másoktól való függésre, mint a kevésbé szorongó szülők gyermekei. Egy ausztrál kutatás kimutatta, hogy a túlságosan féltő, gyermekeik életében mindenbe beleavatkozó anyukák gyermekei már 3-4 éves korukban az átlagnál hajlamosabbak a szorongásos megbetegedésekre.

A hóeke szülők egy másik fontos jellemzője, hogy hajlamosak a tanulás, teljesítmény terén magas elvárásokat támasztani gyermekeik felé, hisz meg vannak győződve arról, hogy ez kell gyermekeik későbbi sikerességéhez. Ez sokszor valóban eredményez kiemelkedő teljesítményeket a gyerekeknél, azonban később gyakran karrierista, teljesítménykényszeres felnőttek válnak belőlük, akik saját értékességüket csak a teljesítményükön keresztül érzik, és az elért eredményekben mérik azt.

Mi állhat a hóeke szülői magatartás hátterében?

A hóeke szülők gyakran szintén túlféltő szülők gyermekei, s ezt a szülői hozzáállást hozzák magukkal. A háttérben sokszor egyfajta magány áll, amely kitöltésére jó lehetőségnek tűnik a gyermek agyongondozása, hisz ha szülőként nincs egy percnyi nyugtunk sem, akkor nem kell szembesülnünk azzal a fájó ürességérzettel, amely néha belülről mardos.

A hóeke szülőkre gyakran jellemző, hogy saját baráti kapcsolataik felszínesek, ahol nehéz őszintén megosztani a legmélyebb érzelmeket, fájdalmakat, vágyakat. Emellett saját hobbijaik tárháza és magánéletük nagyon szűk, vagy egyáltalán nincsen, mivel állandóan másokkal (adott esetben a gyerekeikkel) foglalkoznak.

A hóeke szülők gyakran maguk is szorongóak, s a világot egy félelmetes helynek élik meg, ahol sok veszély leselkedhet rájuk és gyermekeikre. Emögött számos feldolgozatlan érzelmi krízis vagy nehézség állhat, ezért érdemes komolyabban foglalkozni az önismerettel azoknak (is), akik ebben érintettek.

Mit tehetünk, ha magunkra ismertünk a hóeke szülőkről való leírásban?

Az önismeret fejlesztése különböző eszközökkel történhet: ezek lehetnek akár őszinte, mély beszélgetések olyanokkal, akik szintén próbálnak reflektálni önmagukra; akár önfejlesztő könyvek, pszichológiai témájú előadások, csoportok, vagy akár egy pszichológus felkeresése. Emellett, ha hajlamosak vagyunk a hóeke-szülői hozzáállásra, akkor nagyon fontos, hogy tudatosan építsünk be a napi-heti rutinunkba én-időket, ahol csak magunkkal foglalkozhatunk: kipróbálhatunk rég elfeledett vagy újonnan felfedezett hobbikat, a lényeg, hogy a saját módunkon kikapcsolódhassunk.

Továbbá fontos a nyitottság a baráti kapcsolatok felé: akár régi barátságokról, akár új emberek megismeréséről van szó. Az őszinte, valódi kapcsolódások enyhítik a mélyen megbúvó magányt és szorongást, s a fókuszt szélesítik, hogy az életünk ne csak a gyerekekről szóljon. Ezt az is elősegíti, hogy ha tudatosan elkezdjük gyerekeinket egy-egy rövidebb időre másokkal hagyni, akikben megbízunk (lehet szó egy profi babysitterről vagy családtagokról, barátokról). Mindemellett

próbáljunk bízni gyermekeinkben, tekintsünk úgy rájuk, mint egy tőlünk különböző, önálló lényre, és hagyjunk nekik saját teret: kisgyerekeinket hagyjuk néha egyedül is játszani, s adjunk nekik képességeikhez mérten otthoni feladatokat, amikben megtapasztalják a felelősséget.

Kamaszainknak pedig pláne engedjünk nagyobb szabadságot a döntéseikben, időbeosztásukban, kapcsolataikban, és ne sértődjünk meg, ha nem avatnak bele mindenbe, nem keresik folyton a társaságunkat – hiszen ez így egészséges.  

Mit tehetünk, ha a szüleinkre ismertünk a leírásban?

Ha a cikk olvasása közben ráébredtünk, hogy valószínűleg nekünk is hóeke szüleink vannak, akkor érdemes a következőket átgondolnunk:

1. Mi az, amit értékelünk bennük, ami tényleg jó / kényelmes / kellemes volt nekünk, ami segített és előrevitt a velük való kapcsolatban? Fontos, hogy szüleinket ne fekete-fehéren lássuk, hanem érett módon vegyük észre azt is, amiért hálásak vagyunk amellett, ami fájdalmat okozott.

2.Gondoljuk át (ha van párunk, akkor vele együtt), hogy mi az, amiben tényleg szükségünk van szüleink segítségére, és ezt jelezzük is feléjük, ne szégyelljünk néha kérni tőlük.

3. Azonban kezdjük el meghúzni a határainkat feléjük: amiben úgy érezzük, hogy nincs szükségünk a segítségükre, azt is jelezhetjük feléjük. Valószínűleg elsőre rosszul fog nekik esni, s akár egyfajta érzelmi zsarolásba is kezdhetnek. Ám ha figyelünk arra, hogy szeretetünket kifejezzük feléjük, s őszintén megosztjuk velük, hogy miért jobb nekünk, ha van önálló terünk is, talán szép lassan megértik. Természetesen vannak szélsőséges esetek, ahol olyannyira nem tartják tiszteletben kéréseinket, hogy súlyos határokat kell húznunk, ami senkinek sem könnyű, de saját életünk és családunk érzelmi védelme szempontjából mégis nagyon fontos ezt meglépni.

4. Figyeljünk arra, hogy legyen saját időnk egyedül és párunkkal is. Hóeke szülők gyerekeiként valószínűleg megszoktuk, hogy állandóan jelen vannak mások az életünkben, s sokszor leginkább a tanulás és a munka világa az ismerős számunkra.

Fontos, hogy megtanuljunk pihenni, kikapcsolódni, egyedül és párunkkal is, miközben nem kattog az agyunk azon, hogy ezzel most hogy bántjuk meg szüleinket, vagy hogy nem vagyunk éppen hatékonyak.

5. Végül, érdemes odafigyelnünk arra, hogy ha már mi is szülők vagyunk, ne ismételjük a hóeke mintát: bízzunk a gyermekeinkben, hagyjunk nekik teret és próbáljuk őket a nekik megfelelő módon szeretni.

Összegzésül érdemes megjegyeznünk, hogy a biztonság és kihívás a két kulcsfogalom, aminek mentén egy nagyjából optimális teret biztosíthatunk gyermekeink egészséges érzelmi fejlődésére. Törekedjünk arra, hogy gyermekeink tudják, hogy fontosak számunkra és bármikor számíthatnak ránk, azonban ne vegyük át tőlük mindenben a felelősséget. Nem a mi dolgunk minden útjukat egyengetni, hisz később sem leszünk minden percben velük… A mi szerepünk elsősorban az, hogy terepet biztosítsunk számukra ahhoz, hogy ők maguk fejleszthessék és gyakorolhassák készségeiket, melynek mentén később sikeres és magabiztos felnőttekké válhatnak.

Felhasznált irodalom:

L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve. HVG Könyvek, 2015.

Hudson, J. L., Dodd, H. F., Lyneham, H. J., Bovopoulous, N.: Temperament and Family Environment in the Development of Anxiety disorder: Two-Year Follow-up. Journal of the American Academy of Child and Adolescent Psychiatry, 2011, 50(12): 1255-64.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Záborszky Zsófia

Záborszky Zsófia

Pszichológus, tréner, család- és párterapeuta-jelölt. Az NMHH egyik pszichológus szakértője, a holisztikus szemléletű Aurum Életműhely egyik alapító tagja, a Lélekszörf blogjának szerzője.
Záborszky Zsófia

Pin It on Pinterest