„Nem tantárgyat tanítunk, hanem gyerekeket” – a Hősök Tere Tanári Tréningen jártunk

Május utolsó vasárnapján van a Hősök napja. Szerintünk azok a pedagógusok, akik hisznek a tanulókban, és abban a szemléletváltásban, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy fiatalt motiválni tudjanak, HŐSÖK. És tudjátok, hol lehet őket megtalálni? A Hősök Tere Tanári Tréningen, amit lehetőségünk volt nekünk is kipróbálni. Ott készült riportunkat jó szívvel ajánljuk mindenkinek, de leginkább a HŐS-pedagógusoknak.

Pedagógus szülők gyerekeként az óvodától, az egyetemig szinte minden korosztály oktatásával kapcsolatos történésre volt némi rálátásom. Láttam és most is közelről látom a pedagógusok mindennapos küzdelmét a rendszerrel, a szűkre szabott keretekkel, és az őket ért támadásokkal. Látom az emberfeletti kitartásukat, és az elhivatottságukat is. Látom és érzem azt is, hogy nem várnának mást, csak egy kis megbecsülést, elismerést, és rengetegen vannak közöttük, akik a nehéz körülmények ellenére is fejlődni és tanulni szeretnének. Ehhez minden lehetőség adott a Hősök Tere Tanári Tréningen, amelynek helyszínéül egy – éppen a Hősök Teréhez közel található – lakás szolgál.

Csikós Timi, a program segítője fogad, lendületesen, életvidáman. Amikor mellette Orosz Györgyi (a Hősök Tere Program ügyvezetője, valamint a tréning vezetője – a szerk.) alázattal, kedvességgel átitatott tekintete is az érkezőkre szegeződik, akkor egy csapásra elmúlik minden kezdeti izgatottságom és félelmem.

Az ismerkedés keretében Orosz Györgyi a tréningről, és a kezdeményezésük gyökereiről elmondta: a Hősök Tere Kezdeményezés 2014 óta tart tanári, vállalati és tréner tréningeket, illetve civileknek szóló workshopokat Magyarországon, aminek a tudományos hátterét Dr. Philip Zimbardo szociálpszichológus Standford Egyetemen végzett kutatási eredményei adják. Zimbardo professzor a Heroic Imagination Project (HIP) keretén belül a hétköznapi hőstettek szerepére hívja fel a figyelmet, és a bátor, változást hozó irányítás fontosságát hangsúlyozza. Az általunk tartott tréningek az átélt élmények hatásából táplálkoznak, és emiatt mondhatom, hogy a környező országok tréningjei közül a leghatékonyabbak az általunk kidolgozott módszerek, amire nagyon büszkék vagyunk – teszi hozzá Györgyi.

„Én nem értek a matekhoz”

A hangulatos, virágos függönyös szoba, és annak bútorai, a zöld kanapé, valamint a kényelmes és kevésbé kényelmes székek már a bemutatkozás során megtelnek és átitatódnak azzal a mélyről jövő hittel, ami mindenki szavaiból kicsengett, és aminek a veleje az, hogy

„Nem tantárgyat tanítunk, hanem gyerekeket!”

Ezzel a hittel, alázattal, és lendülettel vágunk bele a tréningbe. Elsőként – kicsit meglepő módon – egy logikai matematikai feladványt kapunk, amit hat fogpiszkáló segítségével kell megoldanunk két perc alatt. De hát én nem értek a matekhoz! Talán csak az nyugtatott meg valamennyire, hogy a többiek tekintetében is megjelent valamiféle riadalom – vélhetően náluk is ugyanaz a vészcsengő kapcsolt be, mint nálam, és hozzám hasonlóan ők is azt gondolták, hogy ehhez én bizony kevés/hülye/buta/ügyetlen stb. vagyok.

Ez az alap öndefiníció, és doboz, amibe ez alakalommal (is) saját magunkat tettük, egy korábbi tapasztalatból táplálkozva, alapjaiban gátolt meg abban, hogy megoldjuk a feladatot. De legalább megpróbáltuk, bár most még nem sikerült. Ezzel szemben olyan társaink is voltak, akik addig gondolkoztak még időn túl is a szünetekben, amíg maguktól meg nem oldották a feladatot.

Fejlődés fókuszú gondolkodás – growth mindset

A matematikai feladvány jól példázza azt a két utat, ahogy önmagunk és a tetteink kapcsolatára tekintünk. Az úgynevezett fixed mindset-tel élő gyerekek, a tetteik sikerét önmagukkal azonosítják, ezért kevésbé mernek kockáztatni, és jobban félnek az elbukástól. Míg azoknak,

akik elhiszik, hogy tehetnek a sikerességükért, és a céljaik elérésért, fejlődés fókuszú a gondolkozása

– osztja meg velünk Györgyi a gondolatot, ami mindannyiunkat egy belső önismereti utazáshoz vezet, és ami abban segít, hogy hitelesen tudjuk majd átadni a tapasztalatainkat a ránk bízott gyermekeknek.

A mindset fogalma egyébként Carol Dweck teljesítménykutató nevéhez fűződik. Kutatásai során Dweck megfigyelte, hogy a megélt kudarc egyes gyerekek teljesítményére fejlesztően hat, míg másokat inkább a már megszerzett tudás biztos megtartásában, és a kudarc elkerülésében tart – folytatja Györgyi. Carol Dweck témában tartott TED előadását az alábbi videóban tudod megnézni:

A bámészkodás pszichológiája

A nap további részében saját bőrünkön tapasztalhattuk meg a Hősök Terén, hogy milyen érzés az, amikor egy forgalmas téren valaki rosszul van, és nem kap azonnal segítséget. Miközben a helyszínre tartunk, Györgyi elmondja: a bámészkodó hatással és a közönyösség pszichológiájával 1964 óta foglalkoznak a kutatók. Kopp Mária magatartáskutató és társainak vizsgálata alapján (amelynek vonatkozó eredményei a Hősök Tere Program oldalán is megtekinthetőek), elmondható, hogy tíz emberből nyolcan úgy gondolják, hogy nem kapnának segítséget az utcán, ugyanakkor legalább ugyanennyien állították magukról azt, hogy segítőkészek. Ezek az eredmények sarkalltak minket arra, hogy elindítsuk a tréningjeinket, hogy merjünk együtt szembenézni a bámészkodó hatással, a közönyösséggel, és az ezekből fakadó félelmeinkkel – teszi hozzá menet közben Györgyi.

A helyszínre érve azt a feladatot kapjuk, hogy színleljünk rosszullétet. Így is teszünk, egymás után mindenki. Kétrét görnyedve, ebben a kiszolgáltatott pózban várjuk a segítséget. Ami a valóságban nem volt több két percnél, azt kiszolgáltatottan, ijedten, kétségbeesetten, végtelen hosszúságú tortúrának éltük meg. Rémisztő érzések ezek, ahogy figyeljük egymás „rosszullétét”, és látjuk a járókelők közönyét, bizonytalanságát, vagy akár tudatos félrenézését.  Ugyanakkor azok a tekintetek, amiket a bátor, normabontó, segítőkész emberektől kaptunk, egy életre a szívünkbe égtek.

Ők azok a Hétköznapi Hősök, akik le merték győzni a félelmeiket, és ki mertek lépni a „reflektorfénybe”, és felelősséget vállalva megpróbáltak segíteni rajtunk.  Ezek azok a hétköznapi hőstettek – ami lehet egy mosoly, egy támogató kérdés is – amelyek a rászorulóknak egy szebb napot, vagy akár az életet is jelentheti.

Levonjuk hát mi is a „terepmunka” után a következtetést: bátran és nyitott szemmel kell járni, és félelmeinket leküzdve, apró hőstettekkel kiállni azért, hogy jobbá tegyük a környezetünket.

A nap végén összegezve mindazt a sok élményt, amit átéltünk, a legfontosabb tanulság talán az volt, hogy

hagynunk kell a ránk bízott gyerekeket hibázni, és elbukni. Mert az átélt kudarcok segítenek előre az úton az álmok, és a célok felé. Tanítsuk meg nekik, hogy legyenek bátrak és merjenek változtatni olyan helyzeteken, amelyekről azt gondolják, hogy nem lehet.

Emellett fontos tudatosítani bennük – és magunkban is – hogy ha beismerjük a hibáinkat, és megengedjük magunknak, hogy elbukjunk, az ezzel járó félelmeinket, és a bűntudatunkat el tudjuk engedni. Bízzunk bennük, és abban, hogy a rájuk bízott felelősség megerősíti, és bátorítja őket, és el merik hinni azt, hogy az vagy, amit teszel!

Ahogy azt a riport elején is írtuk: érkezéskor elsőként lendülettel és alázattal fogadtak minket a szervezők. Talán pont ez a két dolog adta meg ennek a tréningnek az igazi ízét. Az alázat önmagunkkal, a tetteinkkel, és a ránk bízott gyerekekkel szemben, és a lendület, ami a tudatossághoz, a döntésekhez és a haladáshoz ugyancsak nélkülözhetetlen.

A Hősök Tere Kezdeményezésről és a tréningről bővebben itt olvashattok.