„Egy fantáziába szerettem bele” – Hufnágel Pisti esete az alulértékelt párkapcsolattal

Szerző: | 2019. 10. 04. |

A kapcsolati sérelmek miatt gyakori, hogy a korábbi rajongás, tisztelet és megbecsülés megfakul. Ilyenkor állandósulhat a csalódottság érzése, gyakran újra és újra felmerül bennünk, hogy nem jól választottunk. Elmerengünk azon, hogy mi lett volna, ha annak idején például az első szerelmünk mellett döntünk.

Ezek a nosztalgikus érzések segíthetnek átvészelni egy-egy nehezebb időszakot – a baj akkor van, ha az emlékeinkből vagy a fantáziánkból épített ideális képet összehasonlítjuk a jelenlegi párkapcsolatunkkal.

A nosztalgiával önmagában semmi baj, sőt, akár még a segítségünkre is lehet egy-egy nehezebb időszak átvészelésében. A baj akkor kezdődik, amikor az emlékeinkből és a fantáziánkból épített ideálképpel kezdjük összehasonlítgatni a jelenlegi, hús-vér párkapcsolatunkat – ebben a versenyben ugyanis az utóbbinak nem sok esélye marad.

Titkos segítőnk a nosztalgia

Amikor elégedetlenek vagyunk a párunkkal, mert ismét nem csavarta vissza a fogkrém tetejét, vagy már sokadszor felejti el megüzenni nekünk, hogy késve ér haza, akkor mardosóan mély csalódást élünk át. Azt érezzük, nem vagyunk fontosak, nem figyelnek ránk, nem számítunk, nem kellünk.

Ezekben a helyzetekben könnyen kialakulhat a fájdalmakkal és lemondással teli megvetés érzése, ami egy idő után állandósulhat. Ebből a nosztalgikus perspektívából valahogy sokkal értékesebbnek és szerethetőbbnek érezhetjük a múltbéli szerelmeket, vagy a jóvágású kollegát, mint a saját párunkat.

A nosztalgia tulajdonképpen egy olyan múltbéli tapasztalatokon alapuló pszichológiai menedékhely, ahol biztonságban érezzük magunkat. Ez a biztonságérzés segíthet abban, hogy le tudjuk küzdeni a jelenben megélt félelmeinket és a megsemmisítő, negatív érzéseinket.

A múltbéli vágyakozás arra emlékeztet, hogy értékesek és szerethetőek vagyunk, hiszen volt, aki rajongott értünk, aki a csillagokat is lehozta az égről a kedvünkért. „Ő biztosan értékelné az odaadó figyelemmel elkészített vacsorát!” – gondoljuk ilyenkor.

„…és akkor felbukkant a Facebookon az első szerelmem!”

Kitti és István érkezik hozzám, akiknek a házasságuk válságba került. Kitti már a váláson gondolkozott, mert úgy érezte, hogy nem tudja tisztelni és értékelni Istvánt. Ekkor bukkant föl váratlanul Kitti első szerelme.

„Elegem lett abból, hogy viták esetén nem tudtam partnerként beszélgetni Pistivel. Amikor a szüleihez hazamentünk, akkor meg úgy viselkedett, mint egy gyerek. Dühös voltam rá, mert nem éreztem azt, hogy a valódi társam lenne, így a rajongás és tisztelet megvetéssé változott bennem. Nem tudtam már felnézni rá, gyenge férfinek éreztem őt.

Ekkor bukkant föl Béci, az első szerelmem. Régen találkoztunk, kifejezetten jóképű pasi lett belőle, aki pár éve már elvált. Amikor először írt nekem, feléledtek bennem a mindent elsöprő érzések és a vágyakozás, amit fiatalkoromban éreztem iránta.

A családdal töltött időmet is átlengte az iránta érzett vágyódás. Sajnos ezzel párhuzamosan Pistit egyre szánalmasabbnak láttam. Olyan volt, mintha lila ködben élnék, amiből a férjemet kirekesztettem. Vágytam arra az érzésre, amit fiatalkoromban Bécivel éltem meg. Sajnos nem vettem észre, hogy az agyam becsap engem, és csak akkor kezdtem kijózanodni, amikor már beadtam a derekam. Néhány szexuális együttlét után eloszlott a lila köd, és nem értettem, mit csinálok. Óriási bűntudatot éltem át, és szégyelltem magam ott mélyen, legbelül. Ekkor jöttem rá, hogy hülyeséget csináltam, hiszen egy fantáziába szerettem bele!”

A nosztalgia-cunami elönti a zord valóságot

Ahogy a fenti példából is kiderül, a párkapcsolatban átélt nosztalgia jellemzően egy személyes élményen alapul. A jelen kapcsolatunkban megéljük a zord valóságot, ezzel párhuzamosan a régmúlt tapasztalatai megszépülnek. Ezt a két, eltérő előjelű érzésvilágot hasonlítjuk össze, amikor a múlt szerelmét a jelen kapcsolattal próbáljuk összevetni.

A nosztalgia azért is „becsapós műfaj”, mert az annak szépségébe burkolózó emlékünk már beépült a személyes narratívánkba. Mivel ez a múltban történt, vélhetően eljutottunk oda, hogy a narratíva a számunkra kellemes élményeket foglalja magába, így ennek már gyógyító hatása van a pszichénkre. A jelenben megélt negatív párkapcsolati történésekről ugyanez már nem mondható el, azok éppen most, a jelenben fájnak – ezeket a történéseket még nem írtuk át egy idealizált, gyógyító erejű történetté.

Ez az oka annak, hogy a jelenben leginkább azt szoktuk megfogalmazni, hogy rettentő módon fáj, ami történik, és mindezt kilátástalannak érezzük. A szép élmények, amit korábban a kapcsolatban megéltünk, elhalványulnak a nosztalgia színezte emlékek mellett, és a jelen kapcsolat értékei feledésben merülnek.

Miért könnyebb egy idegenben észrevenni a vonzerőt, mint a saját párunkban?

Amikor ismerkedünk, akkor van köztünk egy bizonyos távolság, hiszen még nem ismerjük a másikat. A róla alkotott képben sok az általunk fantáziált mozaikdarab. Ezt hívjuk mágikus gondolkodásnak, ami nagyon hasonlít az óvodás gyerekek világképére. Ettől izgalmas a kapcsolatok eleje, hiszen csak néhány konkrétumot tudunk a másikról, és a fantáziánk által kiegészített kép idealizált. A már említett távolság miatt nap mint nap megéljük a partnerünk hiányát és a szexuális vágyat.

Ellenben, amikor már jól ismerjük a másikat és szoros kapcsolatban vagyunk vele, akkor nincs akkora tér közöttünk. Nincs meg a fantáziálásnak teret adó ismeretlenség varázsa, éppen ezért a jelenben megélt sérelmek és a hiányosságok kerülnek a fókuszba.

Mitől romlott el és helyre lehet-e hozni?

Ha egy párkapcsolatban bármelyik fél vonzalmat érez egy ismeretlen iránt, akkor valószínű, hogy éppen az ismeretlen, és ebből következően idealizált kép lesz a győztes. Ennek gyakran az az oka, hogy a derengő kapcsolat sok-sok momentumát még nem ismerjük, csak mi képzeltük oda.

Ebben az „elvágyódós” helyzetben – mielőtt valamilyen határozottabb döntésre szánjuk el magunkat – érdemes átgondolni, hogy mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy a jelenlegi kapcsolatunkban is fenntartsuk, vagy visszakapjuk a harmóniát.

Ehhez segítséget adhatnak John M. Gottman szempontjai: az ismert párterapeuta sok éven át tanulmányozta a házaspárok kommunikációját és a vitáik során tanúsított viselkedésből 91%-os biztonsággal meg tudta állapítani, kik fognak elválni.

Kutatásai nyomán Gottman „az apokalipszis négy lovasának” nevezte el azokat a tényezőket, amelyek előre jósolják a párkapcsolatok megromlását. Ez a négy markáns tényező a kritizálás, a megvetés, az elhárítás és a visszahúzódás.

A vizsgálat eredményei alapján Gottman arra a következtetésre jutott, hogy a kapcsolatok akkor maradnak fenn hosszú távon, ha mindkét fél képes autonóm felnőtt partnerként részt venni abban, mindketten képesek dönteni és felelősséget vállalni, valamint tisztán kommunikálnak.

Ha ezekre nap mint nap következetesen figyelünk, akkor jóval kisebb a valószínűsége, hogy mindent elsöpör egy kolléga és róla szövögetett fantázia, ahogy a kamaszkori első szerelmünk sem fog pár szép mondattal elbódítani a Facebookon.

Ahogy azt Gottman is megjegyzi, a hosszú párkapcsolatok nem attól tartanak sok-sok évig, hogy a pár két tagja koktélt szürcsölgetve ül a pálmafás tengerparton, hanem attól, hogy komoly energiákat mozgósítanak az érdeklődésük és kíváncsiságuk fenntartása érdekében.

Ehhez szükséges a jó kommunikáció, a kapcsolatba invesztált energia és egymás tisztelete. Még akkor is, ha vannak sérelmeink. Bár a kapcsolat is fejlődik, és a pár két tagja is más életkorba jut, nagyon fontos, hogy a napi negatív benyomásokon túl képesek legyünk megőrizni a tisztelettel teli érdeklődésünket.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus. Három felnőtt lány édesanyja. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról. Bogozza az elé tárt problémagombócokat, sportol, lekvárt főz, köt, egyfolytában tanul, mindig akar valamit. Érzékeny, aktív, nyílt energiabomba, aki folyamatosan, fáradhatatlanul fejlődni szeretne.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This