7 dolog, amit te is megkaphatsz egy improvizációs tréningtől – #SAJÁTÉLMÉNY

“Ne viccelj már, hát én soha az életben nem lennék képes improvizálni! Hogy azt mondják, menjek föl a színpadra úgy, hogy azt sem tudom, mi van és még vicceset is mondjak? Felejtős!” Ismerősek ezek a mondatok? Improvizációs trénerként rengetegszer hallom őket, és most elmondom nektek, hogy miért nem igazak, és mit kaphattok ti is egy imprótréningtől.

Az improvizációról az embereknek leginkább a rögtönzés, a váratlan szituációk jutnak eszükbe. Van akinek beugrik a jazz, vagy egy sztori egy színésztől, aki elmesélte, mit csinált, amikor a partnere nem azt a végszót adta, amit kellett volna. De rémlik a Beugró című műsor is a tévéből, ahol a bravúros színésznégyes olyat csinál a színpadon, amit mi soha az életünkben nem mernénk.

A jó hír, hogy bármelyik is jutott az eszetekbe, az szuper, mert mindegyik improvizáció. És improvizáció az is, amikor lelép elénk egy gyalogos az úttestre és mi lefékezzük az autónkat. Improvizáció az, amikor kiválasztjuk a szivecskét, amit a Messenger-üzenetben a barátunknak küldünk. És improvizáció, ha a tavaszi napsütésben melegünk van és levesszük a pulóverünket.

Mivel ezek közül legalább egyet biztosan mindenki meg tud csinálni, ezért kijelenthetjük, hogy mind képesek vagyunk arra, hogy előre nem látott szituációkhoz alkalmazkodjunk, vagyis képesek vagyunk improvizálni. Az improvizációs tréningeken – sokak félelmével szemben -, nem színészképzés folyik, hanem képességfejlesztés. Azoknak a képességeknek a fejlesztése, amik lehetővé teszik, hogy minél könnyedebben kezeljük a váratlan helyzeteket. Vagyis hogy idővel ugyanolyan természetességgel oldjunk meg más feladatokat is, mint amilyen könnyedséggel egy meleg napon levesszük a pulóverünket.

Mi történik egy improvizációs tréningen?

Az improvizáció módszertana az improvizációs színház technikáiból alakult ki. Még egyszer kérem, hogy ne meneküljön el senki, aki sikítófrászt kap már csak a gondolattól is, hogy emberek előtt kell megnyilvánulnia. Ugyanis bár a színházi eszköztárral dolgozik, egy imprótréning nem arra tanít meg, hogy ügyesen játssz jeleneteket a semmiből, hanem azokat a képességeidet ébreszti fel és aktivizálja, amelyek segítségével akár még ezt is képes leszel megtenni.

És hogy mik ezek a képességek? A figyelem, az együttműködés, az elfogadás, a partner támogatása és felemelése, a játékosság, az elengedés, és még rengeteg minden.

Éppen azok a képességek, amik az adott csoportban a résztvevők számára szükségesek. Mindezt pedig játékosan, biztonságos, felszabadult teret létrehozva éri el: nincsen számonkérés, nincsen nyomás, csak játék, ami felszabadít és észrevétlenül fejleszt.

Imprótrénerként nem fogom ráderőltetni azt, hogy állj a színpadra, amíg nem állsz készen rá, és soha nem kérem, hogy legyél vicces, ugyanis a humor csupán annak a mellékterméke, hogy kimondod az igazságot. De arra biztosan kérni foglak, hogy hibázz, rontsd el, hogy ne legyél érdekes, hogy fedezd fel a körülötted lévő világot, hogy ismerd meg a saját viselkedésedet és reagálj másokra. Hogy hogyan? Hát úgy, ahogyan te ott és abban a pillanatban képes vagy arra, hogy ezt megtedd.

7 dolog, amit az imprónak köszönhetően tanultam meg

2014 óta foglalkozom improvizációval. Azóta már a saját társulatom, az Impróka égisze alatt játszom előadásokat, tartok tréningeket és táborokat gyerekeknek és felnőtteknek. Mégsem ez a legfontosabb része az imprós létemnek, hanem az, ami miatt ezt a pályát választottam. Vagyis az, amit az improvizáció szemlélete a legelső pillanattól a mai napig nyújtani tud számomra: egy minőségibb, felszabadultabb életet.

És hogy mik azok az imprószínházi alapelvek, amelyekkel mindenki találkozik, aki belevág az improvizációba, és amik olyan sokat jelentettek és jelentenek nekem is? Mondom!

1. Hogyan legyek jelen a saját életemben?

Ha nem vagy jelen, ha nem veszed észre, hogy mi történik körülötted, akkor nem fogsz tudni reagálni az eseményekre, vagyis nem tudsz majd improvizálni. Ha például azon rágódsz, hogy mit mondott a főnököd délelőtt, akkor lehet, hogy észre sem veszed, hogy kisütött a nap és akár le is vehetnéd a pulcsidat.

Az egyik legfontosabb dolog, amit az impró megtanított nekem az az, hogy csak akkor tudok adekvát válaszokat adni az eseményekre, ha a pillanatban létezem.

De akkor biztosan tudok! Adekvát válaszból ugyanis rengeteg létezik, és én dönthetek, hogy hogyan reagálok.

2. Mit jelent elfogadni a történéseket?

Egy improvizált jelenetben, ha a partnered kimondta, hogy te az anyja vagy, akkor onnantól te az anyját játszod, nem számít, hogy amikor belefogtál a játékba, akkor azt gondoltad, hogy a nővére vagy. Ahhoz, hogy közösen építsetek egy világot, el kell fogadnod, ami már elhangzott.

Nekem annak idején teljesen új volt az információ, hogy elfogadni az eseményeket nem jelenti azt, hogy egyet is értek velük.

Az említett szituációban például el kell fogadnom azt, hogy a partnerem szerint az anyját játszom, de – mivel nincs megírva előre semmi – szabadságom van akár úgy is alakítani az eseményeket, hogy kiderüljön ennek az ellenkezője. Az elfogadás tehát nem jelenti azt, hogy meghunyászkodom és onnantól csak a partnerem szava dönt. Az elfogadás csak a szabadság irányát jelöli ki.

3. A hiba lehet lehetőség is!

Sosem fogom elfelejteni az egyik első Impróka előadást, ahol egy jelenetben szükség volt egy kígyóra. Mondanom sem kell, hogy jól tréningezett imprósként már mentem is volna, hogy hát természetesen alázatosan eljátszom az állatot. Igenám, de nemcsak én, hanemem egy másik színésztársam, Peti is elindult hogy megtestesítse a kígyót. Nem volt mit tenni, ketten indultunk el, ketten lettünk hát a kígyó, és nekem jutott a farka. Igen, egy kígyó farkát játszottam egy jelenetben.

Az az apró “hiba” hogy egyszerre két színész indult el a színpadra, létrehozott egy olyan szituációt, amiben két ember próbált egy kígyót játszani a színpadon, mondanom sem kell, hogy esetlenül, de roppant szórakoztatóan. Ha nem hibázunk, ha nem ketten indulunk el egyszerre, ez soha nem történt volna meg. És nekem nem született volna meg életem legemlékezetesebb kígyófarok szerepe.

4. Építkezni sokkal könnyebb, ha “igen, és”-t mondok

Az elfogadás, vagyis hogy igent mondjunk a partnerünk ajánlatára, rendkívül fontos, különben nem születik meg semmi. Együtt dolgozni viszont azzal a társunkkal szeretünk, aki nemcsak hogy elfogadja az ötletünket, hanem még hozzá is tesz, tovább is fűzi azt, amit mi ajánlottunk. Ha belegondolunk, ez igaz minden élethelyzetre, minden munkakapcsolatra vagy baráti viszonyra. És igen, ez a mentalitás fejleszthető. Ha sokat gyakoroljuk, egyre többet fogjuk alkalmazni a saját életünkben is.

5. Elhinni, hogy elég jó vagyok

“Ha elhiszed, hogy elég jó vagy, akkor nem kell extra erőfeszítéseket tenned annak érdekében, hogy lenyűgözz minket. Akkor végzed a legjobban munkádat, amikor elmélyülsz, mert ilyenkor eltűnik az egód.” Ezt Keith Johnstone, az imprószínház úttörő személyisége mondja. És én is tapasztaltam, hogy görcsből még soha nem született jó előadás. De elmélyülésből, elfogadásból és játékból rengeteg. Ahhoz viszont, hogy merjünk mások előtt elmélyülni, felszabadulni, játszani, el kell hinnünk magunkról, hogy amit nyújtani tudunk, az elég jó. Imprógyakorlatok tömkelege készít fel erre az állapotra és segít elhinnünk, hogy az első gondolatunk, vagyis az, ami már ott van bennünk, elég jó ahhoz, hogy építkezzünk rá.

6. Merni spontánnak lenni

Játsszunk egyet! Mi az első gondolat, ami eszedbe jut arról, hogy krokodil? Akár arra gondoltál, hogy zöld, akár egy pár krokodilbőr csizma jutott eszedbe, tökéletes munkát végeztél. A spontán asszociáció ugyanis nem más, mint spontán asszociáció, és nincs benne helye ítélkezésnek. Az imprótréningek elfogadó és ítélkezésmentes légköre számomra egy új világot nyitott meg.

A kreativitás kibontakozásának az alapja ugyanis az, hogy ne akarjunk kreatívak lenni, csak merjük kimondani azt, amire gondolunk. Megengedni magunknak azt, akik vagyunk.

7. Újra játszani felnőttként is!

Gyerekkorunkban még nem kérdés, hogy játszva tanulunk. Nem nagyon érdekel bennünket, hogy néz ez ki kívülről, simán eljátsszuk azt, hogy az a seprű egy ló. Nyihogunk, ugrálunk és elhisszük, hogy lovagolunk. Felnőttként ránkrakódnak a társadalmi elvárások, pedig felnőve ugyanolyan könnyen tanulunk a játékon keresztül, mint gyerekként. Óriási hasfogós röhögéseim vannak, amikor a társulatom tagjai vagy a tanítványaim elengedik magukat és csak élvezik a játékot! Most is mosolygok, ahogy ezt írom.

Állítom tehát, hogy improvizálni mindenki tud, az imprótréningek pedig bebizonyítják nektek, hogy ez igaz. Átélhetővé teszik a gyermeki létet, a felhőtlen játékot, a spontaneitást. Összekapcsolnak és jelenlétre inspirálnak. Nem kell, hogy színészi ambícióitok legyenek ahhoz, hogy sokat adjon nektek ez a műfaj, elég, ha csak kíváncsiak vagytok arra, mit adhat nektek az improvizáció.