„Ha egyedül is vagyok, a karácsony ott és akkor az enyém – és olyanná válik, amilyenné teszem”

A karácsonyi időszakban ránk zúduló plakátdömping azt sugallja, hogy a karácsonyt csakis családi körben, vagy szerelmespárként, idilli környezetben, plafonig érő csillogó fenyőfával és nagy halom ajándékkal lehet elképzelni.

A valóságban azonban sokan vannak, akiknek sajnos nem csillog az ünnep, hanem leginkább küzdelmes vagy nehézségekkel teli. Netán magányos. Amikor társ nélkül, egyedül vagyunk kénytelenek ünnepelni, akkor az öröm helyett megjelenhet bennünk az elhagyatottság érzése.

Sokszor már az adventi időszak is frusztráló, hiszen egyáltalán nincs bennünk várakozás, ehelyett az egyedüllétre fókuszálunk. Ráadásul nagy a kontraszt a plakátok harsánysága és a saját csöndünk között, ami miatt könnyen érezhetjük céltalannak az életünket. Ilyenkor a pszichológiai értelemben vett egzisztenciális kérdések foglalkoztatnak minket, megkérdezzük magunktól, mi a célja az életünknek, miért vagyunk e világon, mi jelenti számunkra a létezésünk értelmét?

A kapcsolat, mint védőruha

A mai kor embere mindig boldog akar lenni, és nem szereti megélni a hiányt, a félelmet, a fájdalmat, és a társtalanságot sem. Ilyenkor lelki értelemben meztelennek érezzük magunkat a világban, ahol a kapcsolatok meleg, puha ruhaként szolgálnak, megvédnek minket.

A valakihez való tartozás érzése a párkapcsolatban és a szexuális együttlétekben élhető meg a legintenzívebben. Hiszen amikor érintjük és öleljük egymást, akkor testileg is lelkileg is összefonódunk. Biztonságban érezzük magunkat, és jó esetben az érzelmi szükségleteink is ki vannak elégítve. Ezen túl a másiktól kapott gesztusok és ajándékok is olyan üzenettel bírnak számunkra, hogy fontosak, értékesek és szerethetőek vagyunk.

Ez is az oka annak, hogy – amennyiben nem tudjuk elfogadni az egyedüllétet – karácsony közeledtével nagyobb belső szorongást élünk meg, ami gyakran oda vezet, hogy az ünnepek közeledtével sokan pánikszerűen regisztrálnak egy, vagy akár több társkereső oldalon. Teszik ezt annak reményében, hogy gyorsan megtalálják az igazit, és majd rapid tempóban megteremthetik a bizalom, összetartozás és az intimitás érzését.  Ez azonban sokszor egy nagy csapda.

Csak használjuk a kapcsolatot, nem pedig megéljük azt

Érdemes felismerni, hogy ebben az esetben nem maga a kapcsolat válik fontossá, hanem a magány érzése előli menekülés késztet minket a pánikszerű cselekedetekre. Ilyenkor nem lehet őszinte szeretettel odafordulni a másik felé, mert a kapcsolatot használjuk a fájdalom és a félelem csillapítására.

Ha mégis belemegyünk egy ilyen helyzetbe, akkor bár fizikai síkon nem vagyunk ugyan egyedül szenteste, de  az ünnep perceiben egy idegen van mellettünk, valaki, akivel nem igazán tudunk mit kezdeni, mégis minden erőnkkel megpróbáljuk megélni a szeretetet és az együvé tartozást. Érezzük, hogy ez nem az igazi, de már benne vagyunk egy áldatlan szituációban. Talán még az is eszünkbe jut ebben a faramuci helyzetben, hogy ennél még az egyedüllét is kellemesebb.

Mindez azért történik, mert félünk az egyedülléttől. Pedig az az ember, aki képes egyedül időt tölteni, nagyobb eséllyel tud majd egy egészséges dinamikájú kapcsolatot működtetni, és abban kerek egészként viszonyulni a leendő párjához.

A görcsös társkeresés ritkán jár sikerrel

Mivel az érzelmek kialakulásához idő kell, ezért a görcsös társkeresésnek kevés sikere van. Bár lehet, hogy megússzuk a félelmetesnek tűnő magányos ünnepet, mégsem szolgálja a személyes fejlődésünket. Sőt, többnyire csak ront a helyzeten, hiszen egy olyan kapcsolat, aminek az a küldetése, hogy a magány érzését csillapítsa és pótlék legyen, kudarcra van ítélve.

Az egzisztenciális pszichológia szerint akkor tudunk a teljes lényünkkel, odaadóan kapcsolódni a másikhoz, ha képesek vagyunk elfogadni, hogy az ember alapvetően magányos lény.

Ebből következik, hogy nem működünk rosszul, amikor felszínre kerül az egyedüllét érzése és meg is éljük azt. Ha elfogadjuk, hogy most éppen nincsen párkapcsoltunk és nem a párkapcsolatnak van itt az ideje, – valamint, hogy a nőiségünket és férfiasságunkat most másként kell erősítenünk, mint ahogyan egy párkapcsolatban tennénk -, akkor már csak az marad hátra, hogy kitaláljuk, mindezt, hogy fogjuk kivitelezni. Ha a személyes fejlődés lehetőségét látjuk az egyedül töltött ünnepekben, akkor talán nem is válik annyira félelmetessé.

„Olyan vagyok, mint egy elárvult fél pár cipő, ami lehet, hogy már egy kicsit hordott és megviselt, de kényelmes és tartós darab. Amit, ha jól kiboxolunk és kifényesítünk, akár csillogóvá is válhat, hogy teljes pompájában várhassa a párját a közösen eltöltött napok reményében.” – fogalmazta meg nagyon találóan az egyik kliensem.

Legyünk fontosak önmagunk számára

Valójában akkor tudunk teljes emberként belépni egy párkapcsolatba, ha képesek vagyunk magunkat értékelni és szeretni, netán megajándékozni. Elvégre hogyan várhatnánk el egy másik embertől, hogy szeressen minket, ha mi magunk erre nem vagyunk képesek?

A karácsonyi időszak remek alkalom lehet arra, hogy fontosak legyünk önmagunk számára. Akkor is érdemes előre megtervezni az ünnepeket, ha egyedül leszünk. Mit fogok főzni, hogyan varázsolom ünnepivé ezt az időszakot? Mivel ajándékozom meg magam?

A fókusz ilyenkor nem az önsajnálatra helyeződik, hanem az önszeretetre. Nem a létezés nehéz kérdései dobolnak az agyunkban, hanem az a kérdés foglalkoztat minket, hogy mi is okozna örömet nekünk. Ezzel megüzenjük magunknak (és ezzel együtt másoknak is), hogy szerethetőek és értékesek vagyunk.

Ilyenkor tulajdonképpen egy boldogabb időszakra készülünk. Kicsit olyan, mint amikor egy menyasszony sokat foglalkozik magával az esküvője előtt. Szépítkezik, sportolni jár, diétázik, hogy a nagy napon a legjobb formáját hozza, majd ünneplőbe öltözteti a szívét is.

A karácsony egy jó alkalom lehet arra is, hogy megkeressük a bennünk lakozó nőt és férfit, megismerkedjünk velük, és megajándékozzuk őket. Ezzel fel tudunk készülni arra, hogy amikor majd párt találunk, akkor nem egy önbizalom-hiányos, tétova, támaszt kereső emberként lépünk bele a kapcsolatba, hanem olyan emberként, aki tisztában van az erőforrásaival, aki ismeri és szereti magát.

Sokféleképpen lehet fejlődésre használni az ünnepeket…

Mivel saját magunk vagyunk a fókuszban, minden dolog, amit szeretnénk megtenni önmagunkért, a fejlődést szolgálja. Az egyedüllét arról is szól, hogy kommunikálunk saját magunkkal. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha önreflexiót végzünk, és pontosan tudjuk, mi zajlik bennünk, mi jelenti számunkra ezekben a napokban a megnyugvást.

Egy kisebb túra vagy séta a természetben, egy jó könyv, néhány kreatív tevékenységgel eltöltött óra, netán egy ünnepi futás mind a saját magunk ünneplése lehet. Ezek a tevékenységek abban segítenek, hogy a jelenben tartózkodjunk, a megélt pillanatra figyeljünk.

Rendezni a sorokat

A hétköznapokban ritkán jut idő arra, hogy naplót írjunk, pedig ez a tevékenység, amellett, hogy fejleszti az önismeretet, a belső szorongások csillapítására is alkalmas. És különben is, ha már úgy alakult, hogy lehetőségünk van egy kicsit több időt fordítani magunkra, miért nem szánhatnánk ezt az időt arra, hogy „rendezzük a sorainkat”, leírjuk az érzéseinket, a céljainkat, vagy mondjuk, megválaszoljuk azt a kérdést, hogy milyen emberre vágyunk társként?

Akár a régi kapcsolatokra való emlékezés is segíthet minket abban, hogy hálát érezzünk. Egy szakítás után csakis akkor áll be az új rend, ha a régi kapcsolat gyászát feldolgoztuk és képesek vagyunk mindazért hálásnak lenni, ami működött az előző kapcsolatban. Érdemes végiggondolni, hogy mit tanultam a lezárult kapcsolatokból. Mi az, amit kaptam az exemtől, hiszen minden kapcsolatban érzelmi és szexuális élménnyel is gazdagodunk. Minden tapasztalat fontos, a negatív tapasztalat is, hiszen rengeteget tudunk tanulni abból is. Ahogy Fekete István írja:

„Karácsony táján a magányos szobák még magányosabbak, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése.”

Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy nőként és férfiként hogyan érzem magam? Mit tudok tenni a következő esztendőben azért, hogy még inkább kiteljesedjek? Elhatározások is születhetnek az egyedüllét perceiben, ami által erősnek érezhetem magam és máris felváltják a céltalanság érzetét az új tervek, amik inspiráló perspektívát adnak, és tettre sarkallnak a jövőben.

#SAJÁTÉLMÉNY

Amikor 12 éves kislány voltam, akkor szerelmes voltam egy fiúba, aki később a férjem lett. Akkor még csak plátói volt a szerelem. Emlékszem, húsvétkor nagyon rosszul esett, hogy nem jött el megöntözni. Hiába vártam, nem szólalt meg a csöngő. Elkeseredésemben hoztam egy döntést. Felírtam egy Negro papírra a kívánságom, és ezüst csoki papírokból egy kicsiny gombócot formáltam belőle. Innentől kezdve megnyugodtam, nem éreztem tehetetlennek magam. Azt gondoltam, ha majd ez a gombóc 10 dkg lesz, akkor a vágyam teljesülni fog. Lelkesen gyúrtam a gombócot, majd évekkel később ez a kreatív ötlet önbeteljesítő jóslatként realizálódott, hiszen ez a fiú lett a férjem.

Ha egyedül is vagyok, a karácsony ott és akkor az enyém, olyanná válik, amilyenné teszem. Mert van egy nagyon fontos eszközöm: a döntés. Eldönthetem, hogy sajnálat helyett szeretem magam, és széppé varázsolom az ünnep óráit.