Dübörög a december, és valószínűnek tartom, hogy a kedves olvasó fejében is, miközben munkából jövet vagy menet a tömött metrón vagy villamoson olvassa ezt a cikket, párhuzamos gondolatként motoszkál, hogy mit kéne még elintézni, mivel van elmaradva a tervezett ünnepi előkészületekből.

Hunyjuk le egy pillanat erejéig a szemünket és figyeljük meg, hogy milyen asszociációink vannak az adventről, a karácsonyi ünnepekre való felkészülésről. Milyen érzések, képek, illatok, színek, testérzések, gondolatok jutnak eszünkbe?

Átalakuló Advent

Advent eredetileg a várakozásról szól. A befelé fordulásról, lelassulásról, az ünnepre való készülésről, csendről, reményről, belső és külső valódi párbeszédekről. Ehelyett legtöbbünk számára a rohanás, kapkodás, stressz, vásárlás szimbólumává vált ez a különleges időszak. Hogyan csúszhatott ennyire félre és mit tehetünk, hogy ennek ellenére békésen, feltöltődve érkezhessünk meg az ünnepekbe?

Az elmúlt évek technológiai és társadalmi változásai oda vezettek, hogy identitásunk alapjait befolyásolja, hogy mit fogyasztunk, mennyit teljesítünk. A posztmodern, fogyasztói társadalom üzenete, hogy “az vagy, amit fogyasztasz, s annyit érsz, amennyit fogyasztasz”.

Az online világ térhódításával elérte, hogy a publikált információmennyiség mára kb. 75 naponta megduplázódik, miközben ez adat 1960-ban 30 év volt… Ezen kívül megállapították, hogy a New York Times hétköznapi kiadása több információt tartalmaz, mint amivel egy tizenhetedik századi átlagos polgár egész életében találkozott Angliában. Az információk ilyen mennyiségű áradatával lehetőségek tárháza szakad ránk, mely könnyen szorongáshoz vezet: biztos, hogy ki tudom választani a számomra aktuálisan legjobb lehetőséget?

Továbbá azt az illúziót kelti, hogy akkor vagyunk értékesek, ha folyamatosan csinálunk valamit, folyamatosan tanulunk, dolgozunk, utazunk stb. Nem csoda, hogy az új “népbetegségek” között felütötte a fejét s igen elterjedt a pánik, kiemelten a kapunyitási pánik és a perfekcionizmus, melynek hamis üzenete, hogy “annyit érsz, amennyit teljesítesz”.

Így a befelé fordulás, az önreflexió, a csend, a várakozás, a külső inger-áradattól való független megítélése önmagunknak még nehezebbé vált. Folyton szorongunk, ha épp nem teljesítünk, ezt tökéletlenségünk jeleként értelmezzük, s igyekszünk elkendőzni, ami az őszinte kapcsolatainkat aknázza alá, hisz annak előfeltétele saját árnyoldalunk ismerete és elfogadása. Ezáltal tudjuk a másikat is elfogadni annak, aki. A szeretet pedig erről szól: tisztán látom magamat és a másikat is, mégis elfogadom, megnyitom magam előtte, vállalva a sebezhetőségem.

A várakozás ideje

Karácsony a szeretet ünnepe. Adventnek pedig tárgya van: várakozunk valamire. A keresztény kultúrkörben a Karácsony eredete Krisztus születése, Adventé pedig a zsidók 400 éves várakozása a Messiás érkezésére. Korábban számos jövendölést, próféciát kaptak róla, azonban 400 éven keresztül teljes csend volt, nem történt semmi. Várakoztak. Aztán eljött karácsony, megszületett a várva várt Szabadító. Találkozás, szeretet, szabadság, kapcsolódás: ez tehát a karácsonyi ünnepkör lényege.

Ma is várunk adventkor a karácsonyi ünnepekre, a szeretteinkkel való együttlétre, egymás szeretetének kifejezésére, valódi találkozásokra. Azonban oly könnyen félrecsúszik az ünnep: az őszinte kapcsolatok helyét sokunknál átveszi a teljesítmény, az egymásnak való megfelelés kényszere. Márpedig a félrecsúszott ünnep félrecsúszott várakozást szül.

Az adventi rohanás a technológiai és társadalmi változásokon túl rólunk is szól. Félünk szembenézni igazán önmagunkkal, szeretnénk minél tökéletesebbnek érezni magunkat vagy legalább annak látszani, félünk szembesülni tökéletlenségünkkel. Félünk megnyitni magunkat igazán a másik előtt, hisz az sebezhetővé tenne.

Ezért inkább rohanunk, beszervezünk magunknak minden pillanatra valami programot, hogy véletlenül se maradjon egy percünk se arra, hogy találkozzunk magunkkal, akár magunk elől is elrejtett félelmeinkkel, vágyainkkal, reményeinkkel, kétségeinkkel. Bizonytalan önértékelésünk lyukait pedig teljesítményünkkel próbáljuk betömködni. Megpróbáljuk a lehető legtöbbet  kihozni az adventi időszakból, ha kell, nem alszunk, de mindenáron a legtökéletesebb ajándékok, díszek és sütemények kell, hogy készen legyenek.

Elrohanunk a szépség mellett

Utána meg csodálkozunk, hogy üresség marad bennünk… A fogyasztói társadalomnak hála már október eleje óta mindenhonnan karácsonyi zene, fények és díszek áradnak felénk, nem csoda, ha kialakul az érzés bennünk, hogy valami nagy dologra várakozunk. Azonban ha az adventet nem éljük meg a helyén, vagy végigrohanjuk, utána nem meglepő, hogy egy hatalmas űr marad bennünk az ünnep után. Leszedik a fényeket az utcáról, kidobják a karácsonyfákat, nincs több várakozással eltöltő zene, elmúlt valami, amire látszólag mindenki készült: az az érzésünk lehet, hogy kidurrant egy nagy lufi és nem maradt mögötte igazából semmi tartalom, csak sok üres csomagolópapír, kiürült hűtő.

Az advent megélése nélkül koraszülött a karácsony: hirtelen érkezik s felkészületlenül ér. Advent megélése nélkül könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy valódi tartalom nélkül robogott el mellettünk az ünnep, s mi ottmaradtunk megsebezve, mintha átszáguldott volna a lelkünkön egy gyorsvonat.

Adventet nézhetjük úgy, mint egy lehetőséget arra nézve, hogy felkészítsük a szívünket az ünnepre, a valódi kapcsolódásokra. Az adventi időszak alatt szép lassan, a saját tempónkban megvilágíthatjuk szívünk rejtettebb zugait, teret adhatunk neki, hogy előjöjjön, aminek az év többi részében nem volt erre lehetősége, akár egy elnyomott vágy, remény, öröm, akár egy félelem, fájdalom, vagy kétely. Ezen keresztül tisztulhat a lelkünk, s mikorra karácsonyhoz elérkezünk, őszinték és valódiak lehetnek találkozásaink: egymással, és önmagunkkal. Így az ünnepet nem csak teljesítjük majd, hanem megélhetjük, s valóban megérkezhetünk, lelassulhatunk, megálllhatunk, majd újra elindulhatunk feltöltődve, az új év lendületével.

Gyakorlatok az adventi lassításhoz

Ahhoz, hogy mindez ne csak egy elmélkedés maradjon, hanem gyakorlattá váljon az életünkben, fontos tudatosítanunk, hogy mire van hatásunk. A minket körülvevő világot nem változtathatjuk meg, általában nem vonulhatunk ki belőle teljesen. Azon azonban változtathatunk, hogyan reagálunk rá, és szabhatunk kereteket a hatásainak.

Álljon itt néhány gyakorlat, amit beépíthetünk az adventi várakozásunkba, hogy az ünnep lényegére felkészíthessük a szívünk-lelkünk:

  1. Az ingermennyiség szabályozása: kijelölhetsz néhány időszakot (például este 10 után vagy 18-20 között), amikor offline módba váltasz. A lényeg, hogy olyat válassz, ami kihívást jelent számodra, de reális elvárás, hogy be tudd tartani.
  2. Keret a befelé fordulásra, önreflexióra az adventi időszakban: megadhatsz magadnak egy számodra reális napi időkeretet (például 5-30 perc), amit az ünnepre hangolódással töltesz. Ennek az eszközeit, illetve módját nyugodtan szabd magadra: van, akinek az segít, ha teljesen csendben van, van, aki nagyokat sétál a szépen kivilágított utcákon, van, aki forró teát iszogat, adventi koncertre megy vagy olvas stb. Érdemes beszerezned akár egy naplót, vagy egy adventi pszichológiai naptárat, ami ötleteket ad, hogyan tudj napi rendszerességgel készülni az ünnepre. Segíthet, ha ez a fix időkeret minden nap ugyanakkor van.
  3. Tudatos készülés az ünnepre: segít, ha előre átgondolod, hogy mi lesz a menet, melyik nap milyen családi/baráti társasággal lesz találkozó. Gondold át, hogy mi az, amire a 3 nap során mindenképp szükséged van ahhoz, hogy ne merülj le a vendégjárásban. Előre tervezd meg, hogy mikor – milyen módon pihensz, vagy leszel azokkal, akik tényleg fontosak számodra. Lehetsz nyugodtan kreatív, például reggeli a párommal, karácsonyi társas-délután a barátokkal stb.
  4. Tudatos készülődés a kapcsolódásokra: segít, ha előre átgondolod, hogy a sok rokon/ismerős közül ki az az 1-2 személy, akivel tényleg szeretnél őszintén beszélgetni az ünnepek során. Gondold előre át, hogy mit szeretnél vele megosztani. Sokszor az első lépés a legnehezebb, utána lehet, hogy természetes módon gördül tovább a beszélgetés.
  5. Önértékelés tudatosítása: az adventi és karácsonyi teljesítménykényszered enyhülése érdekében segít, ha a napi önreflektív idődben elgondolkozol azon, miből meríted az önértékelésed a teljesítményeden kívül. Például: mit szeretsz magadban, miért vagy hálás, saját megéléseid és mások visszajelzései alapján mire lehetsz büszke stb. Ezen kívül tudatosítsd magadban, hogy nem baj az, hogy tökéletlen vagy, sőt, mindegyikünk a saját tökéletlensége által lesz egyedi.Engedd meg magadnak előre, hogy úgy is élvezd az adventi és karácsonyi időszakot, ha nem sikerül minden tökéletesen úgy, ahogy szeretnéd vagy eltervezted. Segít, ha az “aknákat” előre hatástalanítod: akár előre le is írhatod magadnak vagy bepötyögheted a telefonodba, ami számodra nehézséget szokott jelenteni a felszabadulásban.Például: “idén megengedem magamnak, hogy akkor is jól érezzem magam szenteste, ha nem leszek kész az ajándékok becsomagolásával”, vagy “megengedem magamnak, hogy akkor is jól érezzem magam, ha XYZ rokon láthatóan nem örül a jelenlétemnek” stb.

Ezek inspiráló gyakorlat-ötletek voltak, de a saját magad szakértője te vagy, nyugodtan találj ki sajátokat, vagy csak egyszerűen hagyd, hogy a várakozás bizsergető érzése átjárjon, s az ünnepi kapcsolódások feltöltsenek. Kívánok mindannyiunk számára egy örömteli, felszabadult, békés adventi időszakot és karácsonyi ünnepet!



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Záborszky Zsófia

Záborszky Zsófia

Pszichológus, tréner, család- és párterapeuta-jelölt. Az NMHH egyik pszichológus szakértője, a holisztikus szemléletű Aurum Életműhely egyik alapító tagja, a Lélekszörf blogjának szerzője.
Záborszky Zsófia

Pin It on Pinterest