„A pontosság a királyok udvariassága” – ez (az eredetileg XVIII. Lajos francia királytól származó) mondás szokott eszembe jutni, amikor valahonnan elkések. Azzal nyugtatom magam, hogy tulajdonképpen elég nagyképű dolog, ha valaki királynak gondolja magát, úgyhogy – e logika mentén haladva – a késésem tulajdonképpen a szerénység egyik rendkívül szofisztikált megnyilvánulási formájaként is értelmezhető.

Na, erre szokták azt mondani, hogy „bullshit” – vagyis marhaság. Igen, én is tudom, hogy az, és hiába csűröm-csavarom a dolgot, sajnos, krónikus későként gyakran előfordul velem, hogy

  • nem tisztelem (eléggé) mások idejét,
  • akaratom kívül megzavarok egy már megkezdett folyamatot, (pl. egy megbeszélést)
  • sűrű bocsánatkérések közepette próbálok meg bekapcsolódni egy már zajló egyeztetésbe.

Ez nem valami udvarias dolog, ami miatt rendszeresen szégyellem is magam; újból és újból megfogadom, hogy ez többet nem fordul elő, legközelebb tényleg időben elindulok/nekiállok/ belekezdek.

De akkor miért nem sikerül időben odaérni?

„Sokan gondolják úgy, hogy a krónikus késők egyik legfőbb motivációja, hogy az őrületbe kergessék a környezetükben élő embereket”. Diana DeLonzor, a „Soha többet nem fogok elkésni” (Never Be Late Again) című könyv szerzője szerint azonban öreg hiba, ha a többiek egy az egyben magukra veszik késős társaik pontatlanságát – az okok ugyanis sokkal mélyebbre vezetnek.

Krónikus későnek lenni nem azt jelenti, hogy valaki nem képes tartani a kontrollt, vagy, hogy semmibe veszi mások idejét. Legkevésbé szól a figyelem iránti igényről. A legtöbb krónikus késő mást se csinál egész életében, csak kergeti saját magát és – függetlenül attól, hogy egy zűrös munkahelyi megbeszélésről, vagy egy várva várt baráti találkozóról van szó – sehova sem képes időben odaérni.

Egyes szakértők szerint a késős emberek így vannak „huzalozva”, és az okokat pszichológiai és személyiségbeli tényezőkben (is) kell keresni.

Saját magukat is nehéz helyzetbe hozzák

A már említett időmenedzsment-specialista, Diana DeLonzor, a San Francisco-i Egyetemen vezetett kutatásának eredményei alapján például arra a következtetésre jutott, hogy a krónikus késés, és bizonyos személyiségvonások, mint például a szorongás, az alacsony önértékelés, az ingerkeresés között van összefüggés. A krónikus késők – amellett, hogy ők is utálják magukat amiatt, hogy mindig mindenhonnan elkésnek, és ezért kivívják a rájuk váró emberek ellenszenvét, vagy haragját – gyakran saját magukat is nehéz helyzetbe hozzák. Elkésnek az állásinterjúról, és rendszeresen lemaradnak olyan programokról, amelyek valójában az ő rekreációjukat, pihenésüket, épülésüket szolgálnák.

Tehát hibás dolog arra a következtetésre jutni, hogy a krónikus késők viselkedése csak másoknak okoz kellemetlenséget – ők saját magukkal is rendszeresen kiszúrnak, ami – sok más önsorsrontó mechanizmushoz hasonlóan – összefüggésbe hozható a gyermekkorból hozott mintákkal.

És lenne itt még valami…

A notórius késők jelentős része a végletekig optimista. Ők tényleg elhiszik, hogy egy órába belefér a bevásárlás, egy gyors edzés és az, hogy elmenjenek a gyerekért. Derűs nosztalgiával gondolnak vissza arra a napra, amikor ezt egyszer az életben sikerült is megcsinálniuk – ellenben hajlamosak teljesen megfeledkezni az összes többi esetről, amikor ez, vagy az ehhez hasonló lehetetlen küldetés nem jött össze.

Ez a realitástól olykor távol eső gondolkodásmód értelemszerűen az időérzékelésükre is hatással van, aminek a következménye egy örökös szélmalomharc, amit a késős emberek, az időgazdálkodás Don Quijote-ként egész életükben vívnak.

Nem könnyű velük

A nemes, de láthatóan hiábavaló küzdelem ellenére azonban nem lenne fair mentesíteni a késős embereket annak a felelősségétől, hogy – bármi is legyen az okozat, vagyis a késés mögött megbúvó mozgatórugó – a viselkedésükkel sokszor alaposan megnehezítik mások életét.

Vannak munkahelyek, ahol ez a hatás közvetlenül érződik, de a krónikus késő akkor is próbára teheti a pontosan érkező munkatársai, ügyfelei türelmét, ha nem csomagszállító cégnél dolgozik… Egy kötött keretek között működő munkahelyen, ahol a kollektíva minden tagja tartja magát a szabályokhoz és elvárásokhoz, demoralizálóan hat, ha valaki ilyen-olyan indokkal képtelen időben beérni, vagy odaérni a megbeszélt találkozókra.

Nekik se jó

Amellett, hogy a notórius késők az állandó időzavarból adódóan sokat szoronganak és ostorozzák magukat, nem ritkán a produktivitásukat is nagymértékben hátráltathatja, hogy ennyire optimistán állnak az időmenedzsment kérdéséhez.

A krónikus késők hajlamosak rá, hogy azt gondolják, „oké, semmi gond, megcsúsztam kicsit, de majd maximum ráhúzok 1-2 plusz órát a munkaidőre, és az alatt behozom a lemaradást”. Csak éppen pont ez az attitűd kergeti bele őket a folyamatos időzavarba, és ezzel együtt egy olyan spirálba, amiből nagyon nehéz kikecmeregni.

Ahogy az a fentiekből is kiderül (és ahogy azt a hozzám hasonló krónikus késők valószínűleg nap mint nap a saját bőrükön is érzik), az semmi esetre sem megoldás, ha szépen hátradőlünk, és megnyugszunk a gondolattól, miszerint valójában nem notórius késők vagyunk, csak széplelkű optimisták.

És akkor mégis mi a megoldás?

Nem könnyű kérdés. „Azt mondani egy krónikus későnek, hogy próbáljon meg pontos lenni, olyan, mint amikor egy túlsúlyos diétázót azzal biztatunk, hogy egyen kevesebbet” – mutat rá a New York Times-nak adott interjújában Diana DeLonzor, aki az alábbi tanácsokkal szolgált azoknak, akik szeretnék elhagyni ezt a rossz szokást.

  1. Tanuld újra érzékelni az időt

A késős emberek hajlamosak rá, hogy 25-30%-kal alulbecsüljék az egyes aktivitásokra szánt idő mennyiségét. Annak érdekében, hogy ne ess bele ebbe a hibába, legalább egy héten át minden egyes feladatot írj fel, és naplózd, hogy az becslésed szerint mennyi időt vesz igénybe, majd írd mellé, hogy valójában mennyi ideig tartott. Ez a módszer rengeteget segíthet abban, hogy pontosabban érzékeld, vagy ha úgy tetszik, megtanuld pontosabban érzékelni az időt.

  1. Ne csak a viselkedéseden változtass – a gondolataidon is

Hatékony kognitív technika lehet, ha újrakeretezed a pontossággal kapcsolatos fogadalmaidat és gondolataidat. Ahelyett, hogy szorongsz az állandó késés miatt – amikor éppen nem rohansz– írd össze, hogy milyen előnyei lennének annak, ha mindig mindenhova pontosan érkeznél. Lehet, hogy ez által felelősségteljesebbnek tűnnél? Nem kellene rosszul érezned magad, amiatt, hogy megint rád kellett várni? Nem lennél olyan csapzott érkezéskor? Belakhatnád és biztonságosabban használhatnád a teret? Írj össze minél többet ezekből a motiváló tényezőkből, és próbáld meg felidézni, amikor egy következő alkalommal túl sok mindent akarsz belezsúfolni egy napba.

  1. Ne időre akarj odaérni – hanem korábban

Tervezz inkább korai érkezéssel. A pontos emberek (egyik) titka, hogy kalkulálnak az előre nem látható és tőlük független körülményekkel, például azzal, hogy lerobban a busz, vagy forgalmi dugóba kerülnek. Az örök optimisták erről az eshetőségről ugyancsak hajlamosak megfeledkezni, ezért szerencsésebb, ha ők a (saját időérzékelési dimenziójukon belül) korai érkezéssel terveznek.

  1. Az üresjárat az új luxus

Ahogy azt már említettük, a krónikus későkre gyakran jellemző, hogy túltervezik a napot, és sokkal több dolgot próbálnak belezsúfolni abba, mint amennyit emberileg lehetséges megcsinálni. Teszik ezt annak érdekében, hogy maximalizálják a produktivitásukat. Ezért gyakorlatilag egy pillanatra sem állnak le, az üresjárat számukra ismeretlen fogalom, azt unalmas és hiábavaló időpocsékolásnak tartják. Éppen ezért, amolyan plusz feladatként, érdemes ilyen üresjáratokat is betervezni a napba.

„Amikor felmerül bennünk, hogy sajnáljuk az időt a «semmittevésre», akkor próbáljuk emlékeztetni magunkat arra, hogy melyek a valóban fontos és élvezetes dolgok az életünkben. Csak nyugodtan ülni és beszélgetni valakivel, akit szeretünk, teázni, gyönyörködni a felhőkben, kényelmesen megebédelni, sétálni egy nagyot, egyáltalán nem elvesztegetett idő, sőt. Ezek azok a dolgok, amelyek szebbé teszik a hétköznapokat, de ha mindig csak kergetjük magunkat, akkor ezekről nagy eséllyel lemaradunk” – mutat rá a szakértő.

  1. Újratervezés

A rossz szokásokban gyökerező reflexszerű viselkedésünk sokszor a hozott minták alapján szerveződik. A feladatunk tehát az, hogy átrajzoljuk ezt a mintát.  Ennek egyik módja, ha a tényleges kezdéshez képest 30 perccel korábbra írod a naptáradba a találkozók időpontjait. Ez abban segíthet, hogy az utolsó pillanat helyett időben el kezdj foglalkozni a rád váró feladatokkal, vagy egy találkozóval.

  1. Újragondolt to-do list

Tervezd újra a napodat! Na, nem úgy, ahogy eddig… Ha használsz to-do list-et, akkor valószínűleg a tiéd is zsúfolásig van feladatokkal. Olyanokkal is, amelyek biztosan nem fognak beleférni a napodba. Nézd meg alaposabban ezeket a feladatokat és bontsd azokat kategóriákra. Melyiket kell feltétlenül megcsinálnod, és mi az, ami esetleg átütemezhető? Melyik az, amelyik nem is a te dolgod, akár delegálhatnád másnak is?

Ezek alapján a szempontok alapján ütemezd a feladatokat, ügyelve arra, hogy minden nap legyen köztük üresjárat, hogy tudd, mikor van ideje a pihenésnek és a mikor kell továbbhaladni – hogy aztán időben megérkezhess.

Forrás: itt, itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest