Elengedni, dönteni és elfogadni tanítanak – Itt a Pszichoforyou márciusi filmajánlója

Szenvedély, harmónia, béke. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezekre az érzésekre mostanában nem valami könnyű rátalálni a saját, beszűkült és kifakult hétköznapjainkban. Ezért is határoztunk úgy, hogy a Cinego-val közösen hónapról hónapra olyan filmeket ajánlunk nektek, amelyek segítenek ráirányítani a figyelmünket arra, hogy a belső világunk akár tágasabb és érzelemgazdagabb is lehet, mint azok a terek, amelyek most annyira hiányoznak…

Tavaszindító ajánlónkban egy borongós hangulatú szerelmes filmmel, egy csipet boldogság ígéretét hordozó drámával, és egy harmóniát sugárzó, meditatív mozival készültünk; olyan alkotásokkal, amelyek elengedni, dönteni és elfogadni tanítanak.

Porto35 mm

„Nem mi csináljuk, hanem megtörténik velünk” – foglalja össze a szerelem lényegét ebben a sok szempontból rendkívüli alkotásban a PORTO 35mm című film főszereplője, Jake (Anton Yelchin, aki sajnos a film forgatása után nem sokkal, tragikus körülmények között, egy közlekedési balesetben életét veszítette – a szerk.).

A cselekmény szerint Jake és a Mati (Lucie Lucas) a folyton vibráló Porto városában találkoznak egymással.

Ennek a találkozásnak a történetét álmodta vászonra az egyébként első filmes rendező, Gabe Klinger, aki a kronológiai sorrend betartása helyett, montázsszerűen illesztette egymás mellé az eseménysor darabkáit. Ez által tulajdonképpen nem elmeséli, hanem sokkal inkább megidézi azt a hangulatot, ahogy visszaemlékszünk egy hirtelen fellobbanó, gyorsan múló, de a szereplők lelkében annál mélyebb nyomot hagyó szerelemre.

Az időrend szempontjából keveredő, a férfi és a nő szemszögéből is bemutatott jelenetekből nem feltétlenül egy cselekmény meghatározott íve rajzolódik ki – ezt talán felesleges is keresgélni. Sokkal inkább érdemes figyelni arra, ahogy ez a két ember benne van ebben a történetben.

Van a múltnak egy fénylő pontja, a találkozás, és minden, ami utána történt már összekeveredik; az egész história valahogy homályosan, és mindenkinek másként rémlik… Az emlékek halványodnak és kavarognak, de a tudatunkba toluló jelenetek nyomán keletkező érzések annál intenzívebbek.

Ebben az ellentmondásban oldódik fel Mati és Jake szerelme , ami kicsit olyan, mint amikor egy sötétedő szobában egy pillanatra fellobban a gyufa lángja: lobog néhány másodpercig, aztán kialszik, és ahogy a szemünkbe beleég a láng formája és fénye, úgy égnek bele a tudatunkba az emlékek.

És ahogy az égő gyufa egy idő után elkezdi égetni a kezünket, úgy perzselik meg a lelkünket ezek a nehezen elengedett pillanatok, amelyeket nagyon-nagyon szeretnénk valahogy meghosszabbítani, de tudjuk jól, hogy nem lehet, mert a gyufa „természeténél fogva” végig fog égni, és ha nem engedjük el, fájdalmat fog okozni.

Ezt, a lobbanást, a lobogást és az elengedést mutatja meg ez a csodálatosan szomorú, borongós hangulatú film, amelyhez aláfestő zeneként szívet tépően szép zongoradallamok szolgálnak.

Az előzetesét itt tudjátok megnézni.

Ezerízű szerelem

Amikor megnéztem az Ezerízű szerelem című filmet, akkor azt gondoltam, hogy hm, az előzetes és a kritikák alapján többet vártam tőle. Aztán szépen lassan, képkockáról képkockára értettem meg, hogy ez a film tulajdonképpen úgy működik, mint egy jó leves: időre van szüksége, amíg összeérnek az ízek…

De kezdjük az elején!

Történik ugyanis, hogy az indiai Mumbai-ban élő Ila gondosan elkészített főztje (amivel a kihűlőben lévő házasságát szerette volna felmelegíteni) a férje asztala helyett, véletlenül egy nyugdíj előtt álló, magányos hivatalnok, Saajan Fernandez asztalán landol. Ezt a félreértést a címzett nem veszi zokon, sőt! Annak rendje és módja szerint elfogyasztja az ízletes ebédet.

Amikor Ila számára világossá válik, hogy mi történt, levelet ír az férfinek, aki aztán válaszol… Az üzenetek váltása közben szépen lassan feltárul a két krízisen áteső ember belső vívódásokkal és gyötrő kétségekkel teli világa: barátság szövődik köztük. Kettejük kapcsolata lassan bontakozik ki a képernyőn, akár egy finom ételben az ízek.

A puszta tény, hogy a másik létezik, a remény és a változás lehetőségét hozza mindkettejük életébe – és a felismerést, hogy a válaszokat nem másban, hanem magunkban kell keresni, mert a saját erőnk nélkül egymásba sem tudunk kapaszkodni.

Így történik, hogy ezeken a fokozatosan erősödő, láthatatlan érzelmi szálakon keresztül összekapaszkodik két magányos lélek, és ismeretlenül is hatni kezdenek egymás életére – a hangulatukra, a döntéseikre, a választásaikra.

Ennek az igazán finom filmnek – amely a folyamatosan pulzáló India ezerarcú hétköznapjait is megmutatja – az előzetesét itt tudjátok megnézni.

Paterson

„Jim Jarmush művészetéhez sok türelem kell, hiszen meditatív stílusú filmjei a mindennapok hőseiről, egyszerű emberekről szólnak” – fogalmazott nagyon találóan egy, a Paterson című filmről szóló kritika a fent említett rendező munkásságával kapcsolatban.

Nos, a magam részéről nagyon kedvelem az ilyen lassabb ritmusú, hétköznapi hősökről szóló művészfilmeket, és azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben nagy szükségünk lenne ilyen és ehhez hasonló alkotásokra. Rögtön kifejtem, hogy miért, de előtte lássuk, miről is szól ez a finoman áramló mozi, amelynek főszerepét Adam Driver alakítja.

Az amerikai Paterson nevű településen élő Paterson (véletlen egybeesés) buszsofőrként dolgozik, és – bár nem tartja magát annak – de költő is: munka előtt és után, esténként filozofikus verseket ír, majd sétálni viszi a kutyáját, és menet közben mindig betér a helyi bárba meginni egy pohár sört.

Paterson szemmel láthatóan elégedett az életével.

Felesége, Laura impulzívabb, a változatosságot és az új kihívásokat kereső személyiség, de a kettejük habitusa közötti nyilvánvaló különbség ellenére jól megvannak együtt.

Az ő közös életük bájos (disz)harmóniájában hömpölyög végig ez a minden szempontból lírai alkotás, amely egy teljes hét eseményeit öleli fel.

Tulajdonképpen ebben az egy hétben nem történik semmi különös: két ember él egymás mellett, a különbözőségeikkel együtt, harmóniában és békességben, anélkül, hogy meg akarnák változtatni a másikat. Paterson nem lázad a sorsa ellen, nem panaszkodik, nem akar folyton valamit az élettől, hanem csak csendben megfigyeli és versbe foglalja azt.

Innen nézve, ami történik, az mégiscsak különös: elvégre manapság meglehetősen szokatlan jelenség, ha valaki a körülményei, a nehézségei és a különbözőségei ellenére egész egyszerűen elégedett az életével, és nem pusztán beéri azzal, ami van, hanem boldog is vele. Azt hiszem, ez tesz valakit, főleg manapság hétköznapi hőssé, és ez a fajta beállítódás teheti az életet szerethetővé – még a legnehezebb körülmények között is.

A Paterson előzetesét itt tudjátok megnézni.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This