Miért lenne sokkal jobb hely a világ, ha többet mosolyognánk egymásra? Ezért!

Szerző: | 2018. 04. 23. |

Azt hiszem olyan 11-12 éves lehettem, amikor elkezdtem egy szép, keményfedeles füzetbe írni azokat az idézeteket, amelyek valamiért fontosak voltak számomra. Sajnos ez a kis „tinédzser-bölcsességeket” tartalmazó füzetke azóta eltűnt, és nem nagyon dereng, milyen gondolatok hatottak rám nagyjából 20 évvel ezelőtt akkora intenzitással, hogy az helyet kaphatott „A” malackás füzetemben. Kivéve egyet. Jól emlékszem, hogy az alábbi mondatot zöld tűfilccel és csupa nagybetűvel írtam fel: „A MOSOLY OLYAN GÖRBE, AMELY MINDENT KIEGYENESÍT.”

Talán már akkor sejtettem, hogy a mosolygás markáns része lesz az életemnek – és bár a füzet a múlté, ez a gondolat és a mosoly valahogy velem maradt.

Én ugyanis sokat szoktam mosolyogni, ami alapvetően jó dolog. Talán csak akkor érzem nehéznek ezt az egyébként édes terhet, amikor – pusztán azért, mert nem mosolygok éppen – ijedten kérdezik tőlem a családtagok, barátok, kollégák hogy „mi bajod, ugye minden rendben van?” Ilyenkor – persze mosolyogva – bizonygatom, hogy igen-igen, minden oké, csak annyi „történt”, hogy most éppen nem mosolygok.
Ez amúgy tényleg elég ritkán fordul elő, – a rosszabb napokat, nehéz időszakokat leszámítva – , egyrészt azért mert nekem ez valahogy természetes, másrészt azért, mert szerintem mosolyogva minden könnyebb, egyszerűbb, gördülékenyebb, valahogy élettel telibb.

„Ami a virágoknak a napfény, az az embereknek a mosoly”

– fogalmazza meg a lényeget Joseph Addison, brit esszéista, újságíró, de nagyon egyet tudok érteni Korzenszky Richárd, tihanyi perjellel is, aki szerint „két ember között a legrövidebb út egy mosoly”.

És mi mindent tud még a mosoly?

Azt, hogy a mosoly mennyi pozitívumot hozhat az életünkbe ma már (nagylánnyá cseperedő tinédzserlányok idézetes füzeteinél jóval helytállóbb) tudományos publikációk is alátámasztják. Kutatások garmadája foglalkozik a témával és ezekből – többek között – már azt is tudjuk, hogy

  • a mosolygás fiatalít,
  • a mosolygó emberek karcsúbbnak tűnnek,
  • a mosoly nagyobb örömet okoz az agyunkban, mint a csokoládé, (Tudom, hogy hihetetlen, de igaz!)
  • az, hogy mennyire széles valakinek a mosolya, jó eséllyel bejósolja, hogy meddig fog élni,
  • az ajkak akusztikai hatása miatt szó szerint halljuk a mosolygást, amikor egy boldog emberrel beszélünk telefonon,
  • a mosolygós embereket nagyobb eséllyel tartják kompetensnek és szerethetőnek,
  • a mosoly – még akkor is, ha erőltetett – képes arra, hogy jó érzéseket generáljon bennünk és javítsa a hangulatunkat. (Az agyunk ugyanis – annak érdekében, hogy „el tudja dönteni”, hogyan is érezzük magunkat – folyamatosan monitorozza a testünket, többek között az izmaink feszességét, a testtartásunkat, a szívritmusunkat, a légzésünket, és igen, az arckifejezésünket is. Ez az oka annak, hogy ha egy ceruzát teszünk a fogaink közé, és ez által szó szerint mosolyt erőltetünk arcunkra, egy idő után a kedvünk is jobb lesz – Próbáljátok csak ki bátran!)

A mosolygó agy

Minden alkalommal, amikor mosolygunk, akkor egy kisebb „buli” zajlik az agyunkban, ahol olyan „parti-állatok csapnak dáridót”, mint a dopamin, az endorfin, és a szerotonin.

Ráadásul ezek a mosolygás hatására felszabaduló hormonok, nemcsak hangulatfokozóként, hanem természetes fájdalomcsillapítóként is funkcionálnak, és tulajdonképpen úgy viselkednek, mint a test saját (káros mellékhatás nélkül és legálisan használható) ópiátjai.

A mosolygást tulajdonképpen vényre kellene felírni – amit a bohócdoktorok nap mint nap meg is tesznek – de úgy tűnik, hogy a kórházakban lábadozó betegek mellett, a mosolygást a hétköznapok mókuskerekét hajtó, stresszes embereknek is indokolt lenne rendszeresen adagolni.

Több mosoly, kevesebb stressz

A mosolygás, amellett, hogy pozitív hatással van a boldogságszintünkre és az egészségünkre, hozzájárulhat ahhoz, hogy egy stresszes esemény után gyorsabban helyreálljon a szívritmusunk, kevésbé viseljen meg minket egy pszichésen megterhelő, vagy fájdalmas folyamat.

Legalábbis erre a következtetésre jutottak a Kansas-i Egyetem kutatói, akik egy kísérlet keretében bonyolult és fájdalmas feladat végrehajtására kérték a három csoportra osztott alanyokat – akiknek mindeközben egy evőpálcikát kellett a szájukban tartaniuk.
Az első csoport úgy tartotta a pálcát a szájában, hogy a pálcika megtartása kizárólag a száj körüli izmokat stimulálja, a másik csoport úgy, hogy az a természetes mosoly esetében aktiválódó arcizmokat hozza működésbe, a harmadik csoport pedig úgy, hogy az semmilyen, mosolygás közben „használatos” izmot sem stimulált. Az alábbi kép alapján talán könnyebb elképzelni, hogy is néz ki a dolog:

A kutatók a kísérlet, vagyis a stresszes, már-már fájdalmas helyzetek megoldása közben, és azt követően is megmérték a résztvevők szívritmusát és stressz-szintjét is.

Azok, akik a természetes mosolyra emlékeztető arckifejezéssel oldották meg a feladatokat, kevésbé voltak annak során, vagy azt követően stresszesek, hamarabb visszarendeződött a szívritmusuk és gyorsabban regenerálódtak a pszichés megterheléssel járó helyzet után, mint azok, akik a „hamis” mosollyal, vagy mosoly nélkül tettek eleget az instrukcióknak.

A kísérlet további érdekes adaléka, hogy az alanyok nem tudták, hogy (valójában) miért egy evőpálcával a szájukban kell végrehajtaniuk a feladatot – végig abban a tudatban voltak, hogy egy multitaskingot vizsgáló kísérletben vesznek részt. Vagyis a testünkben lezajló folyamatok tudattalanul hatottak rájuk.

Ebből következően, ha a jövőben stresszes helyzetbe kerülsz, és akaratlagosan szeretnéd elérni a fenti hatást, nem biztos, hogy sikerülni fog. Ugyanakkor a kísérlet megmutatja, hogy miért érdemes figyelmet fordítani a testünkre és arra, hogy az akaratlagosan is szabályozható folyamatok hogyan hatnak oda-vissza az érzéseinkre és az állapotunkra. (Ugyanakkor az igazsághoz tartozik, hogy a cikk megjelenését követően a jelenséget magyarázó faciális feedback elmélete megkérdőjeleződött, legalábbis erre lehet következtetni egy nemrég publikált cikke eredményeiből – a szerk.)

Ha jobban belegondolunk, a mosolygás mellett még rengeteg minden van, amit a saját közérzetünk javítása érdekében, pusztán a testünkkel megtehetünk.
Ahogy az egyenletes légzés segít a stresszhelyzetek kezelésében, vagy, ahogy az egyenes testtartás növelheti az önbizalmunkat, úgy a mosoly is segíthet abban, hogy egy-egy megterhelő helyzetet rugalmasabban és könnyedebben vegyünk, és/vagy az ne fájjon annyira.

„A béke egy mosollyal kezdődik”

Úgy tűnik, ez a Teréz anyától származó idézet nemcsak a minket körülvevő világra, de a saját belső békénkre is igaz, ahogy immár tudományos alapja is vannak annak a már-már közhelyes mondásnak, miszerint „ha rámosolyogunk a világra, akkor az visszamosolyog ránk”.

Ilyenkor – vagyis akkor, amikor valaki ránk mosolyog – az agyunkban az övéhez hasonló folyamatok mennek végbe: a mosoly látványának hatására megnő a mosolygás előidézésében szerepet játszó, a száj körüli izmok beidegzéséért felelős idegsejtek aktivitása.
Emellett, az agyunkban található, úgynevezett tükörneuron-rendszernek köszönhetően, tulajdonképpen mi is meghívást kapunk a már említett „hormonbuliba”:

Amikor ugyanis ránk mosolyognak, és mi visszamosolygunk, effektíve érezzük is azt az örömöt, amit a másik. A tükörneuronok ugyanis azzal a „szupererővel” rendelkeznek, hogy akkor is aktiválódnak, amikor végrehajtunk egy mozdulatot, és akkor is, amikor megfigyeljük, hogy valaki más végrehajtja azt. A kutatók szerint ezen az idegsejtek segítségével tudjuk értelmezni mások cselekedeteit és tudunk empátiát érezni társaink iránt.

Azt persze soha nem tudhatjuk, hogy pontosan mit érez a másik, de az a tudás, hogy képesek vagyunk azonosulni egy másik ember érzéseivel, közelebb hozhat minket egymáshoz, és segíthet megérteni azt is, hogy miért lenne sokkal jobb hely a világ, ha többet mosolyognánk egymásra.

„Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok,/A csodák helyett csak egy mosolyt adhatok.” – énekli a jól ismert, Csodálatos világ című slágerben Koncz Zsuzsa és Bódi László (Cipő), emlékeztetve minket arra, hogy álljon bármilyen rosszul is a szénánk, egy mosollyal még mindig megajándékozhatjuk egymást – és, úgy tűnik, magunkat is.

Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This