Lelki elsősegély – Ezért lenne fontos, hogy a lelki sebeinket is gondozzuk

Szerző: | 2018. 04. 18. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Tudod, mi a teendő, ha megégeted az ujjad? Vagy ha elesel, és lehorzsolod a térded? Ha fáj valamid? Valószínűleg gondolkodás nélkül nyúlsz ilyenkor a sebfertőtlenítő vagy a fájdalomcsillapító után, vagy engedsz hideg vizet a megégett bőrödre. Sok-sok, apróbb-nagyobb balszerencse érhet minket, amelyek után legtöbbször gyorsan és gondosan ellátjuk a sérüléseinket – legalábbis ha a testünkről van szó. De vajon mi a helyzet a lelkünkkel?

Elsősegély – már maga a név is nagyon szépen kifejezi mindazt, amit ez a szó jelent: a sérülés utáni első percekben nyújtott gyors segítséget, ami megelőzi, hogy a baj még nagyobb legyen. Tudjuk, mit kell tennünk, és azt is, hogy miért; hogy meg kell tisztítanunk a sebeket, hogy ne fertőződhessenek el. Sérülések azonban nem csak a testünket érhetik. Mégis, hányszor fordul meg a fejünkben, hogy a lelkünknek is nyújthatunk elsősegélyt, ha megbánt valaki, vagy ha kudarc ér minket? Nagyon kevésszer, talán soha. Pedig legalább ugyanolyan fontos lenne.

A sérült lélek gyógyítása

Dr. Guy Winch, amerikai klinikai pszichológus már pályája kezdetén felfigyelt arra a jelenségre, mennyivel többet törődünk a testünk egészségével, mint a lelkünkével. Winch szerint már gyermekkorunkban tisztában vagyunk vele, mennyire fontos  a testünk ápolása, a higiénia, és a sérüléseink kezelése. De vajon mennyit tudunk arról, mire van szüksége a lelkünknek baj esetén? Erről beszél a szakértő TED előadásában, amelyet már több mint tízmillióan megnéztek.

„Lelki sérüléseket sokkal gyakrabban szenvedünk el, mint testieket. Kudarc, visszautasítás, magány – olyan sebek ezek, amelyek sokkal rosszabbra fordulnak, ha nem veszünk róluk tudomást, és drámai  hatással lehetnek az életünkre” – véli Winch. „És annak ellenére, hogy léteznek tudományosan igazolt hatású módszerek, amelyekkel kezelhetnénk ezeket a pszichés sérüléseket, mégsem tesszük.”

Ha valaki arra panaszkodik, hogy rossz kedve van, esetleg depressziósnak érzi magát, azt válaszoljuk, lépjen túl rajta, hiszen az egész „fejben dől el”. De vajon mondanánk hasonlót egy törött lábú embernek? Javasolnánk neki, hogy „sétálja le” a fájdalmat, hiszen minden „lábban dől el”?

„Itt az idő, hogy megszüntessük azt a szakadékot, ami a testi és a lelki egészségünkről való gondolkodásunk között tátong. Legfőbb ideje, hogy egyenlőként kezdjük kezelni őket” – mondja Guy Winch.

Vedd észre a sebet

A szakértő szerint az első lépés ahhoz, hogy baj esetén lelki elsősegélyt nyújthassunk magunknak az, ha megtanuljuk egyáltalán észrevenni, hogy megsérült a lelkünk. Ez ugyanis sokszor nem történik meg. Winch a magány példáján keresztül érzékelteti a probléma jelentőségét: a magányosság érzése a kutatások szerint nagyon súlyos lelki, és hasonlóan káros fizikai következményekkel jár, mint a dohányzás. Ám míg a cigarettásdobozokon hatalmas betűkkel virít a figyelmeztetés a dohányzás egészséget romboló hatásairól, a magányra, és más lelki sérülésekre soha nem kerül tájékoztató címke.

Így aztán sokszor észre sem vesszük azt, ami nem nyílt sebként van a szemünk előtt, hanem valahol mélyen legbelül, de ugyanolyan veszélyesen.

„A magány nem az egyetlen olyan lelki sérülés, amely eltorzítja az érzékelésünket, és félrevezet minket” – mondja Winch. „Ugyanezt teszi a kudarc is. (…) Mindannyiunkban élnek olyan hiedelmek, amelyek akkor aktiválódnak, amikor valamilyen frusztrációval nézünk szembe. Te például tudod, hogyan reagál az elméd a kudarcra? Kellene. Ugyanis ha az elméd meggyőz arról, hogy képtelen vagy valamire, tehetetlennek érzed magad, és nagyon hamar feladod a próbálkozást – vagy egyáltalán el sem kezded.” A szakértő szerint sokan ezért nem tapasztalnak meg olyan sikereket, amiket egyébként a képességeik lehetővé tennének: mert valahol egy fel nem dolgozott kudarcélmény okozta sérülést cipelnek magukkal, amiről talán nem is tudnak.

Egy kis só a sebbe

„A gondolataink és érzéseink sokszor olyanok, mint egy szeszélyes barát: az egyik percben támogatnak, a következőben szörnyen viselkednek” – mondja Guy Winch. Az egyik legnehezebben feldolgozható lelki sérülés, a visszautasítást követően például jellemzően rögtön a hiányosságainkat, hibáinkat kezdjük fejben listába szedni – ahelyett, hogy igyekeznénk megóvni a már egyébként is sérült önbecsülésünket. „Egy fizikai sérülést sohasem súlyosbítanánk szándékosan” – véli a szakértő.

„Ha megvágjuk a karunkat, soha nem kapnánk fel újra a kést azzal, hogy lássuk, tudok-e még mélyebbre vágni. A lelki sérüléseinkkel viszont állandóan ezt tesszük.”

A kutatások szerint az alacsony önbecsülés védtelenebbé tesz minket a stresszel és a szorongással szemben. A kudarc, a visszautasítás ilyenkor még nagyobb fájdalmat okoz, és még nehezebb belőlük a gyógyulás. Az önértékelésünk további rombolása helyett tehát sokkal inkább annak újraélesztésére kellene törekednünk.

Lelki elsősegély kezdőknek

„Amikor pszichés sérülés ér minket, a legjobb, amit tehetünk, ha azzal az együttérzéssel fordulunk önmagunk felé, amelyet egy megértő baráttól várnánk” – tanácsolja Guy Winch. „Nyakon kell csípnünk a rossz beidegződéseinket, és megváltoztatnunk őket, mielőtt további károkat okozhatnának.”

A szakértő szerint az egyik leggyakoribb, legkárosabb szokásunk a rumináció, azaz a rágódás. Ilyenkor gondolatban, akár napokkal, hetekkel később is újra és újra lejátsszuk azt a jelenetet, ami fájdalmat okozott nekünk, például azt, ahogyan a főnökünk kiabál velünk, vagy ahogyan összeveszünk egy barátunkkal.

A rágódás nagyon könnyen rossz szokássá alakulhat.

Azonban az, ha ennyi időt töltünk azzal, hogy már megváltoztathatatlan, negatív eseményekre koncentrálunk, megnöveli az esélyét a depresszió, a táplálkozási zavarok, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának. Hogyan állíthatjuk hát meg? „A tanulmányok szerint már egy mindössze kétperces figyelemelterelés is elegendő ahhoz, hogy megállítsuk a ránk törő kényszert a rágódásra” – mondja Winch. Ez is az egyik módja annak, ahogy a lelki elsősegélyt gyakorolhatjuk – és ezt nagyon fontos lenne megtennünk.

„Száz évvel ezelőtt az emberek elkezdtek odafigyelni a higiéniára, és a várható élettartam néhány évtized alatt 50%-kal nőtt. Úgy hiszem, ha a lelkünk egészségére is elkezdenénk ekkora figyelmet fordítani, az életminőségünk legalább ilyen drasztikusan javulna”

– vallja Guy Winch. „El tudják képzelni, milyen lenne a világ, ha lelkileg mindnyájan egészségesebbek lennénk? Ha a magány, a depresszió kevesebb embert érintene? Ha az emberek tudnák, hogyan lépjenek túl a kudarcokon? Ha jobban vigyáznánk az önbecsülésünkre? Én szeretnék egy ilyen világban élni. És ha eljut önökhöz ez az információ, és változtatnak néhány szokásukon, akkor valóban egy ilyen világ vár ránk.”

Fotó: itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This